Avril Lavigne, a poprock hercegnő, akinek volt négy remekbe szabott albuma, amik közül az utolsó meg is bukott, pedig az volt a kedvencem. Aki idén megjelentette ötödik nagylemezét, ami mai szokás szerint hamar ki is került az internetre. Sajnos vagy nem a kanadai énekesnő csillaga leáldozóban van, amit a Goodbye Lullaby bukása is mutat. Gondolom, hogy ezt kompenzálják ezért promózták annyit az új anyagot, amit kreativitás hiányában magáról nevezett el. Legalább ennek készítése során megismerkedett a férjével, Chad Kroeger-rel. Három kislemez már meg is jelent erről, amik elég mérsékelt sikert arattak, ezután valaki végleg búcsút intett neki, ha nem tette meg ezt még meg 2007-ben.
Ha olvasgattam a korongról azt mondták, hogy nosztalgikus, fiatalos, lendületes lesz, magyarán igyekeznek azt mutatni a közönségnek, hogy Avril Lavigne még mindig tinédzser. Amúgy 10 éve mintha nem is öregedne, de ezek ellenére majdnem 30 éves és házas. Meg is látszik a fiatal vagyok életérzés az egészen, viszont ez olyan anyag, amit Miley Cyrus anno visszadobott volna. A cím és az utóbbi mondatok tanúskodnak arról, hogy mennyire izzadságszagú és tucat lett. Méltatlan az énekesnő korábbi egész változatos diszkográfiájához, mert egyrészt saját maga önismétléssé vált, mintha igyekezne egy új Let Go-t összehozni. Én szeretem a vadóc Avril-t, viszont egy ilyen komoly borítóval nem egy ilyen anyagot kell a népnek adni, pedig elméletileg sokkal több szabad kezet kapott az új kiadójánál, akkor valami jobbat várna az ember.
Szerintem úgy készült ez a lemez, hogy tanulmányozták a mai fiatal énekesnőket és az ő stílusukat másolták le. Amit tavaly eljátszott nálam Christina Aguilera, idén Avril, mert sok dal koppintásnak vagy tucatnak tűnik. Nekem abszolút semmi problémám nem lenne azzal a ténnyel, hogyha jó poprock anyagot rakna elém, mert Pink azt csinálja, viszont az új albumon lévő számok tisztára olyanok, mint amit néhány éve a Disney énekesek nyomtak. A másik legfájóbb pont, hogy nem érezni Chad Kroeger hatását. Én szeretem a Nickelbacket, egy nagyon jó rockbanda, akik egyszerre tudnak szórakoztatóak, elgondolkodtatóak és pörgősek lenni. Azt gondoltam, hogy Chad jótékony hatással volt Avril-re, hogy valami komolyabb cuccot raknak össze, hát ez egyedül a Let Me Go-n látszik.
A Bitchin' Summer az a szám, amelyik egy napfényes Disney-moziban nyugodtan szólhatna, pont ez a problémája, szerintem elég Cher Lloyd-os lett, főleg, amikor a hídnál rappelt. A Sippin' On Shine dettó ugyanaz, mint az előző, viszont nekem ez tiszta Swagger Jagger. Ezek a tipikus nyár van, ereszed el a hajad számok, amik néhány káromkodás leszámítva tipikus Disney-muzsikák. Ha már a fiatal kollegináknál tartunk a szintén lefelé ívelő pályás Keshat is felidézi a Hello Kitty, bár sokadjára hallgatva ez is Cher Lloyd-os. Mondjuk a japán szöveg jópofa benne. Amúgy ez elektronikus valami. A japánok zabálni fogják. You Ain't Seen Nothin' Yet tipikus szerelmes szám és Disney poprock. A Falling Fast és a Hush Hush nekem túlságosan Demi Lovatosak, viszont a Hush Hush-nak egész szép pillanatai is vannak. Mindkettőben lágyan cseng Avril hangja ez egyedül igazán értékelhető bennük. A Bad Girl, amiben Marilyn Manson-nal is duettezik. Hát amikor a pasas megszólalt, megijesztett. Ő passzol a számba, de ez a fajta keménykedés valahogy Avril-nek nem áll jól. Amúgy túlságosan is The Pretty Reckless-es.
A Rock N' Roll elég tipikus poprock felvétel, viszont én szeretem még a klipet is. Egy felszabadulós Rock N' Roll életérzés közvetítő popdal, így elég hülye a címe. A hídnál szerintem nagyon passzol a gitárszóló, csak nagyon kevés. A Here's to Never Growing Up az első kislemez, ami szerintem egy kicsit indies hangzású lett, ez is tipikus nem növök fel nóta, amit már egypáran ellőttek, nekem leginkább a háttérvokál tetszik benne. A 17 olyan felvétel, ami már a Let Go-ra felkerülhetett volna, mert tipikus szerelmes szám, amiben a tinédzser korára emlékszik az énekesnő. A Hello Heartache is tucat, de nagyon tetszik benne a la la la-zos rész, valami komolyságot ad neki, ami után valami költőibb szöveget várna az ember. A Let Me Go szép duett, viszont nekem túlságosan Nickelbackes és a szöveg is elég közhelyes. Néha az az érzésem van a hallgatás közben, hogy Avril hangja túlságosan elnyomja Chad karcos hangját, amit én nagyon szeretek. Egyedül ez tanúskodik komolyságról. A lemez legjobb felvétele a kicsit sem Avriles Give You What You Like. A zenéje elég monoton, mégis Avril szárnyaló hangja pluszt ad hozzá. Egyetlen szépséghibája, hogy különösebben nincsenek kiemelkedő részei, mégis egész érdekes. Én inkább valamilyen kis klubban tudnám elképzelni.
Összességében: 10/5
Ha azt fedezem fel, hogy ilyen-olyan koppintások a dalok, ott már baj van, mert csak azt bizonyítja, hogy mennyire meg akarja az énekesnő tartani a tinédzser korú rajongótáborát, pedig engem sokkal jobban tetszene a Give You What You Like vagy a Let Me Go-féle út, bár találtam a tucatok között is tetszetős felvételeket, de az egész egy hatalmas közepes. A csalódás ellenére el kell ismernem, hogy a sablondalok sokadjára fülbe másznak és elszórakoztatnak. Szerintem a közepes egy teljesen reális pontszám. Azoknak ajánlom, akiknek semmi elvárásuk nincs és tényleg van fölösleges 40 percük, hogy kikapcsolják az agyukat.
A Bitchin' Summer az a szám, amelyik egy napfényes Disney-moziban nyugodtan szólhatna, pont ez a problémája, szerintem elég Cher Lloyd-os lett, főleg, amikor a hídnál rappelt. A Sippin' On Shine dettó ugyanaz, mint az előző, viszont nekem ez tiszta Swagger Jagger. Ezek a tipikus nyár van, ereszed el a hajad számok, amik néhány káromkodás leszámítva tipikus Disney-muzsikák. Ha már a fiatal kollegináknál tartunk a szintén lefelé ívelő pályás Keshat is felidézi a Hello Kitty, bár sokadjára hallgatva ez is Cher Lloyd-os. Mondjuk a japán szöveg jópofa benne. Amúgy ez elektronikus valami. A japánok zabálni fogják. You Ain't Seen Nothin' Yet tipikus szerelmes szám és Disney poprock. A Falling Fast és a Hush Hush nekem túlságosan Demi Lovatosak, viszont a Hush Hush-nak egész szép pillanatai is vannak. Mindkettőben lágyan cseng Avril hangja ez egyedül igazán értékelhető bennük. A Bad Girl, amiben Marilyn Manson-nal is duettezik. Hát amikor a pasas megszólalt, megijesztett. Ő passzol a számba, de ez a fajta keménykedés valahogy Avril-nek nem áll jól. Amúgy túlságosan is The Pretty Reckless-es.
A Rock N' Roll elég tipikus poprock felvétel, viszont én szeretem még a klipet is. Egy felszabadulós Rock N' Roll életérzés közvetítő popdal, így elég hülye a címe. A hídnál szerintem nagyon passzol a gitárszóló, csak nagyon kevés. A Here's to Never Growing Up az első kislemez, ami szerintem egy kicsit indies hangzású lett, ez is tipikus nem növök fel nóta, amit már egypáran ellőttek, nekem leginkább a háttérvokál tetszik benne. A 17 olyan felvétel, ami már a Let Go-ra felkerülhetett volna, mert tipikus szerelmes szám, amiben a tinédzser korára emlékszik az énekesnő. A Hello Heartache is tucat, de nagyon tetszik benne a la la la-zos rész, valami komolyságot ad neki, ami után valami költőibb szöveget várna az ember. A Let Me Go szép duett, viszont nekem túlságosan Nickelbackes és a szöveg is elég közhelyes. Néha az az érzésem van a hallgatás közben, hogy Avril hangja túlságosan elnyomja Chad karcos hangját, amit én nagyon szeretek. Egyedül ez tanúskodik komolyságról. A lemez legjobb felvétele a kicsit sem Avriles Give You What You Like. A zenéje elég monoton, mégis Avril szárnyaló hangja pluszt ad hozzá. Egyetlen szépséghibája, hogy különösebben nincsenek kiemelkedő részei, mégis egész érdekes. Én inkább valamilyen kis klubban tudnám elképzelni.
Összességében: 10/5
Ha azt fedezem fel, hogy ilyen-olyan koppintások a dalok, ott már baj van, mert csak azt bizonyítja, hogy mennyire meg akarja az énekesnő tartani a tinédzser korú rajongótáborát, pedig engem sokkal jobban tetszene a Give You What You Like vagy a Let Me Go-féle út, bár találtam a tucatok között is tetszetős felvételeket, de az egész egy hatalmas közepes. A csalódás ellenére el kell ismernem, hogy a sablondalok sokadjára fülbe másznak és elszórakoztatnak. Szerintem a közepes egy teljesen reális pontszám. Azoknak ajánlom, akiknek semmi elvárásuk nincs és tényleg van fölösleges 40 percük, hogy kikapcsolják az agyukat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése