Könyvkritika: Kemese Fanni - A napszemű Pipa Kenn

Milyen régóta őrizgettem a polcomon, pontosabban az ebook olvasómon ezt, a könyvet, ami a néhány évvel ezelőtti Aranymosás egyik felfedezettje volt, azóta már a folytatás is utat talált magának. Hirtelen azért kaptam kezembe, mert hallottam, hogy az egyetlen kedvenc magyar könyves vloggerem, Attila mondta, hogy zombik, ez nálam varázsszóként működik. A könyv olvasása után volt egy kis kutakodás interneten értékelések után, ezért hasznos találmány a moly.hu, ahol számomra meglepő módon 90% körül van értékelve, dobtam is egy hátast, meg, ahogy kivettem ez egy népszerű könyv, amiről nem szabad igazán rosszat írni, mert érkeznek a fanatikusok. Ez engem visszatart a kritika megírásától? Dehogyis.

Tartalom: Pippa bármit feláldozna az élő emberi beszédért, vagy egy érintésért. 

Az erődházban a napok egyformák, és társaságot csak színes digitális magazinok adnak. Az erdőt a biológiai katasztrófa áldozatai uralják, akik gyűlölik a szépséget és emberséget, az elveszett életük nyomait. Bármikor megölnék Pippát. 

Pippa tizenhetedik születésnapján döbbenetes dolog történik. Vajon megváltozhat az élete? Létezhet számára a szerelem egy ilyen zord világban? Mit jelent a társ? És mit jelent a bizalom?

Nem akarok belegázolni a rajongók lelkivilágába, viszont szerintem egy kicsit túl lett pontozva, mert ennyire nem jó, de nem is rossz, csak a tökéletestől nagyon messze jár. Előre leszögezem nekem nagyon tetszett a könyv, csakhogy nem voltam hajlandó szemellenzőt hordani, elsiklani a hibák fölött. Szerettem, amit olvastam, de ez egy nagyon egyszerű randi volt. Elsősorban szeretnék a könyv rövidsége miatt panaszkodni, mert csak 237 oldal volt nekem, emiatt szerintem nagyon összecsapott volt, pedig simán lehetett volna bátor az írónő, hogy 300 oldalig elhúzza az egészet, mert ráfért volna történetre. Persze a történet az igyekszik pörögni, de a vándorlás nekem inkább a The Walking Dead című sorozat rosszabb pillanatait idézte fel, kicsit untam, amikor szorítani kellett azért, hogy Pipa és Ruben végre odaérjenek a kolóniához, több karakterizálást el bírtam volna viselni. A vége túl hirtelennek tűnik, mondjuk egy zombikkal teli világról beszélünk.

Szerintem Pipa - Képen: Britt Robertson

Nálam, ami abszolút kiverte a biztosítékot, azok csavarok, nem akarok spoilerezni, de sablonosabb megoldásokat nem tudtak volna választani. Engem nem lehet azzal sokkolni, hogy x szereplőről kiderül, mégsem az y számára, mint, ahogy az elején az egész kinézett. Ez a két dolog olyan volt, ami manapság egy filmben is gyenge, sokkal kreatívabb megoldások is lehettek volna. Erre mondom azt, hogy egy kis szadizmus is beleférhetett volna. Bocs szeretem a durva húzásokat. Emellett több mindent szeretnék tudni erről a világról. Szerencsémre elég sok flashback rész van, így betekintést nyerhettünk az ezelőtti világban, bár nekem jobban tetszett volna, hogyha a cselekmény is pont ott venné fel a fonalat, amikor az egész cirkusz elindul, aztán a normális világ is megérne egy külön könyvet, milyen lehet az olyan világ, ahol az ember elintézheti magának azt, hogy egy kutya DNS-t belé fecskendezzék.

Itt ugrunk át a kedves részekre. Nagyon tetszik ez a bemutatott világ és a zombik. Valamiért bennem teljesen a The Walking Dead-et idézte fel, ugyanúgy reménytelen az egész helyzet, viszont sajátos járkálók vannak. A sápadtak ábrázolása érdekes, mert adtak nekik emberi oldalt, olyanok, akik bosszút akarnak állni az élőkön, legalább nem csak agyatlan valamik. A Kennek történetéről is legalább sokat megtudunk, hogy miért áll az erőd az erdő közepén. Amit nagyon hiányoltam, hogy nem szenteltek pár oldalt Pipa magányos éveinek, le van írva, miért olyan, amilyen, viszont tök érdekes lett volna, hogyan dolgozza fel az apja halálát, hogy egyedül maradt, sokat hozzáadott volna a lányhoz. Másik jó pont a Kolónia körüli misztikum, aztán teljesen meg lehet érteni, hogy hőseink miért indultak el arra, ez a túlélés és a remény szimbóluma.

Szerintem Ruben - Képen: Dylan O'Brien

Túl sok mélységet nem éreztem a könyvben, nem igazán voltak komoly morális dolgok, csak a végén a „szappanopera”, viszont egyszer-kétszer villantott a kötet, amikor arról volt szó, hogy valakik kint maradnak és a sápadtak érzései, így elég „gyerekbarát” lett szerintem. Azért elismerem, hogy a végén a menekülős jelenet a hatásvadászón kívül izgalmas és jó volt, azért kis izgulás volt. Engem az lepett még meg a legjobban, hogy egyáltalán nem zavart a szerelmi szál, sőt ez a rész szerintem szépen van bemutatva. Hamar esik egymásba a két karakter, de ott van az a tény, hogy az ellenkező neművel és hasonlókorúval még sosem találkoztak, nem csoda, hogy tombolnak a hormonok. Ruben és Pipa aranyosak voltak együtt és cuki volt a ragaszkodásuk egymás iránt, az első szerelem varázsa. Mivel ők teszik ki a könyv nagy részét egész jók együtt.

Külön tetszettek a váltott nézőpontok, a legfurább az volt, hogy mindegyiket el tudtam különíteni. Mindenképpen jó ötlet volt az E/1-es nézőpont, ráadásul több szereplő belső gondolatait megismerhettük így. Kemese Fanni könnyedén és jól ír, de azért van még mit fejlődni. A szerelmi szál működésén kívül a két főszereplő is jó volt. Pippa zárkózott, makacs, okos, szimpatikus lány, ezt a „tökéletes” dolgot el lehetett volna hagyni, végül is elég érthető magyarázatot adták rá a későbbiekben. Ruben az élet napos oldalát látó srác, védelmező, nincs túl misztifikálva a karaktere, rá azt mondom, hogy valami olyat tehetnének vele, amitől badass-ebb lehetne. Annak nagyon örültem, hogy van kémiájuk. Vannak nyitva hagyott kérdések, úgyhogy valahogyan mindenképpen megszerzem a folytatást, mert azért érdekel, hogy az utálatos fordulatok milyen következményekkel járnak.

Összességében: 10/6,5

Tudok azért ezzel, a könyvvel veszekedni, hiába szórakoztatott maximálisan és olvastam el hamar, annyira azért nem varázsolt. Nálam sajnos ez az összecsapottság, hogy bőven lett volna még mit írni és a vége eléggé lehúzzák, ettől függetlenül az értékelés után is azt mondom, hogy megszerettem, vevő vagyok bármire. Őszintén Mya Mavis nekem első blikkre sokkal érdekesebb alapanyagnak tűnik, mint Pipa. Tudom ajánlani, mert jó látni, hogy vannak magyar írók, ráadásul magyar disztópiák is. Egy üzenetem van csak a hazai szerzők felé, dolgozzatok hazai alapanyaggal. Ez egy személyes dolog, de mégis jobban a magaménak érezném a hazai könyvet, hogyha magyar karakterek és helyszínek lennének. Kíváncsi lennék, hogyan lehet zombi apokalipszist túlélni a Bakonyban.