2013 legjei: Zene

Top 5 album:
Az idei felhozatalból is sok lemezt meghallgattam, de azoknak csak a töredékéről írtam.

5. Beyoncé - Beyoncé

Beyoncé teljesen váratlanul piacra dobta az ötödik nagylemezét, ami promóció nélkül is azonnal a slágerlisták első helyére került. Mivel igazi karácsonyi ajándék volt, ezért én is hamar meghallgattam. Az énekesnőtől eddig csak a 4-t hallgattam, amivel elvoltam. Az új albuma annyira jól sikerült számomra, hogy abszolút helyet érdemelt az év összegző listámon. Persze, vannak gyengébb számok rajta, amik már a tuctuc kategória, mégis teljesen érdekes az egész és nagy örömmel hallgatom az egészet újra és újra. A kedvenc dalaim: a Pretty Hurts,az XO és a Blue. Igazából ez egy olyan album, amivel alaposan beintett eladás tekintetében Lady Gaga-nak és Katy Perry-nek, hogy a jelenkorban ki az igazi popkirálynő.

4. OneRepublic - Native

A OneRepublic legújabb lemeze által rajongójuk lettem, mert elég sokszor meghallgattam nyáron a Native-ot és a Counting Stars az év egyik legjobb dala lett az én szememben, főként, hogy egy enyhe hullámvölgyben kaptam rá. Szerettem ezt a lemezt, mert tele van élettel, optimizmussal és reménnyel. Valahogy nekem ez a slágeresebb hangzás sokkal jobban bejön tőlük. Persze, a Good Life így is örök kedvenc. Sajnálom, hogy nem ők a világ egyik legkeresettebb zenekar, pedig egyszer-kétszer villantanak egy-egy slágert, de még kultstátuszba nem emelkedtek. Mindenesetre én kíváncsi vagyok, hogy miket alkotnak még, főleg, hogy Ryan Tedder az egyik legjobb dalszerző a szakmában.

3. Eminem - The Marshall Mathers LP2

 

Az ősszel nagyon rákaptam Eminemre, aminek leginkább a néhol megérintő szövegei voltak az okai, így kíváncsian vártam az új albumát. Eddig neki két lemezét hallgattam meg, viszont eddig ez tetszik a legjobban. Tele van vicces és elgondolkodtató pillanatokkal. Az egyik számban asszem' 15 másodperc alatt 90 szót mond el. Szóval alaposan bebizonyítja a menőző fekete rappereknek, hogy ki a rapnek ma az abszolút királya. A kedvenc számaim: Berzerk, Survival, The Monster, So Far..., So Much Better és Stronger I Was.

2. Lorde - Pure Heroine

Jött egy mindössze 17 éves lány és a Royals-szel felkavarta a popzene állóvízét. Ki gondolná, hogy az Isten háta mögötti Új-Zélandról érkezett az év egyik legnagyobb slágere és egyik legjobb albuma. Én bár ezt kiáltottam ki idén az év albumának, és ez kapta a legjobb pontszámot, de az 1. helyet más kapta. Ezek ellenére ez egy jó kis slágeres, ritmusos és fülbemászó dalokkal teli album. Kedvenc dalaim: Royals, Team, Tennis Court, Glory and Gore és A World Alone.

1. Miley Cyrus - Bangerz

Az év idei felhozatalából toronymagasan nem ez a legjobb album, hisz néhol önismétlő, de én idén ezt hallgattam leginkább rongyosra, ezért került az első helyre, hisz a gyengébb számok ellenére tele van jobbnál jobb dalokkal, amikben igazán megmutatkozik az énekesnő hangja, ezért éreztem úgy, hogy ez a pozíció senki másé nem lehet, mert én egyszerűen imádtam, amit itt csinált a viselkedése ellenére, hisz hogyan lehetne ezt utálni, ha tele van ilyen király középtempójú felvételekkel. Mondjuk az SMS-től és a Love, Money, Party-tól kiráz a hideg, mert nagyon rossz dalok. Kedvenc dalaim: Wrecking Ball, FU, Adore You, #Getitright, We Can't Stop és Rooting For My Baby.

Top 5 dal:

5. Eminem - Survival

Személy szerint a rapper legújabb albumáról nekem ez az abszolút kedvencem, mert tényleg egy túlélő dal. Mondjuk egy valóságshow aláfestő zenéjének tudnám leginkább elképzelni. Eminem szerintem dühvel szövegelt itt. Engem eleve a rockosabb zene miatt bolondított magába ez a dal. A klip viszont annyira nem tetszik, aminek a katonás játék bejátszásai az oka. A kemény sulis hétköznapokhoz tökéletes aláfestő zene.

4. Pink ft. Nate Ruess - Just Give Me A Reason

Mondjuk nálam ez tavalyi dalnak minősül, de üsse kő idén is imádtam ezt a felvételt, mert egyszerűen gyönyörűen kegészíti egymást Nate és Pink hangja. Egyszerűen nem maradhatott le a listáról az év legjobb duettje és egy igazi ízig-vérig szerelmes szám. Nem tudom, hogy mikor lesz Pink-nek új albuma, de én már szeretném azt a kezembe tartani, de tekintve, hogy most lett vége a turnéjának, inkább pihen.

3. Lorde - Royals

Többször is méltattam az énekesnő tehetségét, amióta felfedeztem, így nem meglepő, hogy a sztárokat és a felsőbbosztály lesújtó dal felkerült a listára. Egyszerűen imádom, hogy a fülembe mászik és ritmusos. Minden sorával teljes mértékben egyetértek igazából. A legnagyobb meglepetés azonban az, hogy Grammy-jelölést kapott, amit remélem sikerül díjra is váltani. Néha kellenek az olyan számok, amik egyszerűen rólunk szólnak.

2. OneRepublic - Counting Stars

Ez a dal szép lassan vált világszerte slágerre teljesen megérdemelten. Számomra egyszerűen az életről szól, hogy egyszer fent, egyszer lent, így nem maradhatott ki a szórásból. Ryan Tedder egyszerűen tud valamit.

1. Miley Cyrus - Wrecking Ball

Szerintem nem én vagyok az egyedüli, akinek ez az év dala, mert ez zseniális. A Grammy-nek a szegénységi bizonyítványa, hogy egyetlen jelölést sem kapott. Oké, a klip nem fejezi ki a dalt, ennek ellenére ez egy abszolút nagyszerű dal, ami megérdemelten lett sláger. Igaz, szokásos szakító szám, de olyan jól van előadva, hogy én más élethelyzetbe is bele tudom illeszteni.

Misfits: Vége az 5. évadnak. Elbúcsúztak az őrültek.

A nyáron ledarált Misfits-re is sajnos lesújtott jogosan a kaszás, amit sajnálok, mert egész jól sikerült a lezáró szakasz. Aki olvasta a 4. évados kritikám tudja, hogy annyira nem húztam a számat az új bagázson, hisz remekül elszórakoztam az új arcok. Az évad első részében pedig mindenkit sikerült megszeretnem, annak ellenére, hogy még mindig egyeseket pótléknak éreztem, viszont sikerült számomra az első két évad hangulatát visszahozni az elején, viszont a végére komolykodás nekem túlságosan elrontotta a hangulatot, annyira nem, csak lehettek volna még lazábbak.

Mintha a készítők is visszataláltak volna valamennyire a helyes útra, mert megint voltak betegebbnél-betegebb ötletek. Célzok itt Alex képességére vagy a hipnotikus mellekre. Én ezért és a humorért szerettem meg ezt. Hát a humor az valami eszméletlenül jó megint. Mondjuk néha nem tudtam, hogy sírjak, nevessek vagy sírva nevessek, mert elhagyta egy ’Úristen!’ a számat. Szerintem ezekkel vissza sikerült hozni azt a Misfits-et, amiért én nyáron belekezdtem az egészbe.

A drámázás nálam néha átesett a ló túloldalára és ezekben voltak olyan húzások, amiken meglátszott, hogy az előző évadokból vették át, mint a Finnt oltogató két srác vagy az új szerelmi szál. Mégis akadtak érdekesebb sztorik, mint Abbie származását is megtudtuk. Amúgy nekem az új szerelmi szál is nagyon bejött, mert két olyan szereplő között alakult ki, akikre nem fogadtál volna, hogy egy pár lesznek, bár a 2. évados páros is ilyen volt. Én tudtam nekik szurkolni és értük izgulni. Bejött az is, hogy Rudy 2 kereste a saját útját. Ahogyan próbál elszakadni magától és saját álmokat találni. Aztán a terápiás csoportról még nem is beszéltem. Amúgy tök jópofa volt, hogy feltűnt újra a 2. évadból a videojátékos fazon, így enyhe nosztalgia is átfutott rajtam.

Szerintem most építették fel legjobban a főszálat a készítők, hisz szép lassan adagolták, aztán csattant az utolsó részben. Szerintem nem akkora spoiler, hogyha elárulom mi az. Rudy 2 kapott egy pulóvert, amin a jövő volt. Létrehozott egy szuperhős csapatot, akiknek ő a vezetője, inkább ez a tagok toborzásával foglalkozik és Rudy 2 jellemfejlődése a lényege az egészben, mert sok köze a végjátszmát leszámítva nincs a mi srácainkhoz.  Nekem ez tetszett eddig legjobban, a sorozatban. Sajnos, már nem lesz újabb évad, hogy ezt átugorják. Pedig szerintem akadna még benne potenciál, hisz végtelen számú képességet és ügyet ki lehetne találni.

Rudy még mindig a legnagyobb arc a bagázsban és tetszik, hogy nála is elkezdődött a felnőtté válás. Amúgy a családját is megismerhettük. Felfedezzük a hasonlóságot Rudy és az apja között. Még mindig iszonyú paraszt és hülyeségeket beszél, de ezért szeretjük. Muszáj kiemelni Joseph Gilgun játékát, hiszen mindkét Rudy-t zseniálisan hozza. Ez a srác nagy tehetség. Tényleg érdemes az angol színészeket figyelni. Jess szarkasztikus megjegyzéseit eléggé bírtam és maga a karakter is szerethetővé vált bizonyos dolgok miatt. Abbey elvolt, sokat nem adott hozzá a történethez. Mondott egy-két jó dolgot, ennyi volt a dolga. Finn pedig valami alternatív Simon, aki nem pupálódik ki hőssé. Ennek a srácnak olyan cselekvései és hisztijei vannak, hogy felvontam a szemöldökömet. Jókat derültem rajta. Azt bírtam, ahogy egymásnak feszültek Alexszel. Alex egy bunkó, mégis tudtam kedvelni, főleg, hogy végre jót tett. A képessége igen bizarr, ez a legtöbb komikum forrása.

Nálam mondjuk a felügyelőtiszt vitte a pálmát, amit ez a színész alakított, de ez a figura sem normális. Na, rajtam szakadtam a legjobbakat. Olyan megmozdulásai vannak, hogy tátva maradt a szám. Aki ezt kitalálta, az nem normális. Kíváncsi lennék, hogy az íróúrnak mi zajlik le a fejében, mert amik ebben a sorozatban előfordultak, azok egy kattant fazonra utalnak.

Összességében: 10/8

Nem gondoltam volna, hogy a végére ennyire összeszedik magukat, de egy nagyon jó záró etapot kaptunk, úgyhogy ennyit megérdemelte, annak ellenére, hogy újrahasználtak elemeket, de voltak remek új ötletek is, ami miatt tudtam, hogy mit nézek. Az évadzáró alatt el is sírtam magam. Komolyan mondom, hogy sajnálom az egész agyatlanságot. Tudnám még nézni pár évadig még. Ilyenkor jön az, hogy évadonként miért csak 6-8 rész volt. Mindegy. Misfits elment. Egy őrült, vicces, elmebeteg vígjátékdrámával kevesebb. Rest In Peace Misfits!

2013 legjei: Könyvek

Ideje még az év vége előtt egy számvetést készíteni a 2013-ban olvasott könyvekről. Sajnos, idén kimondottan keveset olvastam, így alul tejesítettem magamat. Most karácsonyra egy csomó könyvet kaptam, úgyhogy lesz miből majd válogatni. Annak ellenére, hogy kevés olvasmányom volt és volt, amit félbe is hagytam, így is akadt a 2013-as termésekben olyanok, amiket szerintem muszáj megemlítenem egy lista keretein belül.

Legjobb könyv: Stieg Larsson - A tetovált lány

Pár hete olvastam ezt a regényt és az erről írt kritikám még a fiúkban nyugszik, de el kell ismernem, hogy szerintem magasan ezt volt az egyik legjobb könyv, amit idén olvastam. Magamat is megleptem, hogy egy svéd regény került az első helyre ezen a listámon, pedig nem egy korszakalkotó mű. Mégis van egy hangulata és egy érdekes, titokzatos főhősnővel operál. A krimiszál a szokásos krimiköröket használja. Az egész remekül van összefűzve, mert a főszál mellett a mellékszálak is remekül kidolgozottak és kellően érdekesek lettek. Mindenesetre nálam ez vitte pálmát. Úgy látszik érdemes a skandinávokat figyelni.

Legnagyobb csalódás: Kertész Imre - Sorstalanság

Lehet, hogy pofátlanság berakni egy külföldön is elismert magyar regényt berakni ide. Ez a könyv megmaradt bennem, de nem azért, mert jó volt. Egy kimondottan unalmas, száraz regény, amit gyötrelem végigolvasni, de nem azért, mert jól bemutatja a koncentrációs táborok borzalmait. Egyszerűen az író stílusa számomra szörnyű. Amúgy ide még bekerülhetett volna a 127 óra, amit egy ideig élveztem, de valahol a könyv közepén elakadtam.

Legelgondolkodtatóbb könyv: Isaac Marion - Eleven testek

Már bánom, hogy a könyvről nem írtam kritikát, pedig megérdemelne egy egész bejegyzést, csak a dolgos hétköznapokban ez elmaradt. Ez egy olyan regény, ami engem elgondolkoztatott az élet értelmén, ezen kívül jó humora van és meglepően jópofa főszereplő zombik van benne. Voltak részei, amik nem tetszettek és nem éreztem kidolgozottnak őket, mégis megfogott ezzel a nyomott világképpel. Plusz igazából a szerelemről is adott töprengni valót, bár még mindig nem értem, hogy Julie hogyan szeretett bele R-be.

Legjobb magyar regény: Benina - A boszorka démona (Bíborhajú 2. rész)

Bár Leiner Laura-rajongó vagyok, de az általam olvasott magyar könyvek közül Benináé maradt meg a legjobban. Egy nagyon tehetséges írónőt ismertem meg az ő személyében és megszerettem a Bíborhajú-trilógiát, annak ellenére, hogy szerintem néhol tipikus fantasy-elemek és Twilight-hasonlóságok vannak. Nem egy tökélete könyv, viszont egy remek folytatás. Sajnos, azóta a 3. részt nem sikerült még elolvasnom. Majd előbb-utóbb összejön.

Kedvenc női főszereplő: Lisbeth Salander (Millenium-trilógia)

 

Lisbeth karaktere nem egy egyszerű eset. Egy magának való, önfejű, zseniális, kicsit sem hétköznapi nőről beszélünk. Abszolút tele van negatív tulajdonságokkal, ami leginkább a modorából fakad, mégis kedvelhető, ahogy Mikael Bloomvist szemén megismerjük őt. Plusz bírja az ember benne, hogy talpraesett és helyén van az esze. Valamilyen szinten a múltja érthetővé teszi a viselkedését, amiről többet akarok tudni.

Kedvenc férfi főszereplő: R (Eleven testek)

R egy teljesen jópofa karakter, aki mellesleg egy zombi, mégis számomra tökre szimpatikus, ezért ő vitte nálam idén a pálmát, ezen a téren. Bírtam a beszólásait és az okos gondolatait, ahogyan a világról vélekedett. Legalább nem a tipikus jópasi figura, mint ami mostanában van, hisz ő egy oszladozó hulla. Én személy szerint elfogadnám barátomnak.

Ennyi tehát az én 2013-as összegzésem könyvek terén.

Könyv: Veronica Roth - A beavatott

Suzanne Collins Éhezők viadalának hála virágzik a disztópiás műfaj, így nem csoda, hogy jelennek meg sorra az ilyen típusú könyvek, amik közül végre egyet sikerült a kezembe kaparintanom a mindössze 23 éves Veronica Roth Divergent trilógiájának 1. részét, A beavatottat. Egyszer a Ciceró honlapján kerestem könyveket, amikor ezt felfedeztem nagyjából két éve és, azóta el szerettem volna ezt olvasni. Karácsony alkalmából ott lapult a fa alatt. Mostanában nem olvasok sokat, de ezt a könyvet mindössze egy nap alatt elfogyasztottam. Meg is lepődtem magamon.

Tartalom: Beatrice Prior a távoli jövő Chicagójában él: az itteni társadalom öt csoportra tagolódik, melyek mindegyike egy-egy erény kiművelését írja elő tagjai számára. Ők az Őszinték, az Önfeláldozók, a Bátrak, a Barátságosak és a Műveltek. Az év egy bizonyos napján a mindenkori tizenhat éveseknek el kell dönteniük, melyik csoporthoz kívánnak tartozni. Ennek kell szentelniük életük hátralevő részét. Beatrice ingadozik aközött, hogy a családjával maradjon-e - vagy végre önmagává váljon. Ez a két lehetőség kizárja egymást. Végül olyan döntést hoz, amely mindenki számára meglepetést jelent - még önmagának is.

Amikor utána olvastam a könyvnek úgy láttam, hogy általában vegyes vélemények vannak róla. Vannak, aki a logikai hibáit emeli ki, vannak, akik egyszerűen belezúgtak a Négyesbe. Én inkább a pozitív oldalhoz tartozom, mivel nekem nagyon tetszett a regény. Persze, megvannak a maga hibái, amiket ki is fejtek, plusz azért érezhető a Hunger Games enyhe hatása, de én abszolút pozitívan csalódtam az egészben.

A történet nem ül le, hanem a könyv végéig pörög, és fent tartja az ember figyelmét, főként a végére indulnak be az események, úgyhogy nem lehet rámondani, hogy bealszol, mégis a pörgés ellenére nagyon érződik az egészen, hogy ez egy bevezető regény. Amikor olvastam, úgy gondoltam, hogy labdákat dobnak fel, amiket később ütnek el, ez nekem rányomta a bélyegét az egészre. Ez a jövő héten folytatjuk dolog, plusz bevezetésnek nem tökéletes, mert egyes szereplőket eléggé egysíkúan ábrázoltak. A könyv végén történetek pedig túl sok lett, vagyis szerintem az utolsó 50 oldalba belezsúfolt minden akciót az írónő és egyéb drámai eseményt, így ez annyira nem volt hatásos, amikor xy szereplőt elkapták, majd megmentették. Szerintem valahol a főgonosszal való beszélgetés közben kellett volna ezt befejezni. Plusz feldobtak így a végére egy problémát, amit hamar meg is oldottak. Nálam ez hülyén vette ki magát, mert a számítógépes dolgot el lehetett volna húzni tovább is.

Amúgy értékeltem az írónőben, hogy tökös volt, mert a történet szempontjából egy fontos szereplőt eltett láb alól, aki egy abszolút szimpatikus karakter volt meg egy másikat, aki inkább a főhősnőnek volt fontos, mondjuk az előbbi személy. Volt mersze, hogy később jelentőssé válható szereplőket megölt, ami előtt megemelem a kalapom, hisz sorozatokban sem mernek így egyszerűen gyilkolászni max. a Trónok harca vagy a The Walking Dead mer ilyen drasztikus lépéseket meglépni.

Nekem nagyon tetszett a világ felépítése, hogy öt csoportba sorolták az embereket plusz ott volt a kirekesztettek. Ha belegondolunk a mai társadalom is ilyesmi, mert van az alsó, a középső és a felső osztály meg vegyük most külön a gettókat. Ehhez a regényben görcsösen ragaszkodnak, és nagy feneket kerítenek köré, mert ha az egyikbe belépsz, akkor nem találkozhatsz többé a családoddal. Először így adták elő az egészet, aztán ellentmondtak maguknak, mert ha nem is simán, de láthatták egymást a különböző csoportba tartozó családtagok, ez az egy része volt számomra egy hatalmas nagy baromság. Igazából ezek kollektivisták, mert az egyén helyett a csoportot helyezi előtérbe. Kíváncsi lennék, hogy ki melyik klubba lépne be.

A csoportos társadalom elgondolkodtatott egy mai problémán, hogy ha valaki más, azt vagy megmutatja, és vagy elfogadják, vagy megvetik, vagy ezt eltitkolja. Végül is erre a dologra is szerintem rávilágít a főszereplő kapcsán, aki a regény szóhasználatban egy Elfajzott, mert sokrétűen képes gondolkodni, míg a csoportokban igyekeznek az emberekbe egy adott gondolkodásmódot belenevelni. Az Elfajzott helyett én inkább a Korcsot használtam volna. Például Tris is igyekezett ezt eltitkolni, mert félt, hogy kiveti magából a társadalom, ha ez kiderül róla. Ennyi erővel a mai világba is be lehetne helyezni, bár szerintem Nyugaton manapság elég nagy a tolerancia, bár ez etnikumfüggő. Hú, egy ifjúsági regényben gondolatokat is felfedezek. Másrészt ezzel kapcsolatban vannak a szokásos üzenetek: Légy önmagad! Állj ki magadért! Kövesd a szíved!  Végül is így győzheti le magát és a „gonoszokat” az ember.

Számomra az egészen sokat dobott Tris karaktere, aki Katniss-hez hasonló jellem. Egy először félénk lány, aki a családjához ragaszkodik, aztán hallgat az ösztöneire, és egy magabiztos, érett, kemény felnőtt lesz belőle. Elég jól látható jellemfejlődést tapasztalhatunk nála, hisz sokat változik a könyv elejétől a végéig. A könyv végén történt események valószínű más irányba megváltoztatják. Egy abszolút szimpatikus főhősnőt kapunk az ő személyében. Jó Katniss hatásosabb, mint ő, de nincs oka szégyenkezésre.

Mivel manapság divat, nem maradhatott el természetesen a szerelmi szál, ami szép és jó, mégis a világukban kirobbanó forradalom engem jobban érdekelne. Nincs olyan finoman ábrázolva, mint a Hunger Games-ben, csak szokásos szerelmi jelenetek és vallomások. Plusz egy elég tipikus szomorú háttértörténetű srác Négyes személyében, akinek idióta a beceneve. Szerintem ez a túlságosan átlagos jóképű, izmos, erős, védelmező srác. Azért nekem ennél már több kell, hogy levegyenek a lábamról ezzel a vonallal. Azt el kell ismernem, hogy a könyv olvasása közben azért olvadoztam ezen a vonalon.

Amennyire jól sikerült megragadni Trist, annyira egysíkúak a gonoszok, mert ők egyszerűen gonoszok, és főnökök akarnak lenni. Szóval kellene valamilyen hatásos háttértörténet, mert így még szívből sem tudom gyűlölni őket. Valahogy én már rászoktam arra, hogy ki milyen okból válik olyanná amilyen, mert ez nyújtják nekem a sorozataim. Egyebek között egy-két tulajdonság maximum Tris barátainak sikerült még adni. Na, jó Tris anyjának határozottan volt valamiféle személyisége, és minél többet tudtam meg róla, annál inkább megkedveltem a karakterét.

Összességében: 10/7

Szerintem ez egy tipikusan olyan könyv, amit meg kell filmesíteni. Hát az ebből készült adaptáció jövő márciusban kerül mozikba, úgyhogy mindenképpen megnézem és szorítok neki, hogy ne bukjon meg. A könyvnek megvannak hibái, hisz a vége túlzsúfolt, a szerelmi szál túl sok teret kap és az írónő stílusa baromira hétköznapi, viszont Tris jó karakter, a világ érdekes, ha néhol még bele is lehet kötni és van egy-két érdekes gondolat és üzenet. Engem mindenesetre megvettek a folytatásra.

Videoklip: Miley Cyrus - Adore You

Miley Cyrus legújabb klipje kapcsán megjelent képekből és előzetesekből sokan leszűrték, hogy egy pornóvideót forgattak, mert egyszer maszturbál. Ahhoz képest, amilyen visszhangot az előzetesek kiváltottak egész visszafogott lett, bár még így is sokan húzták rajta a szájukat. Én szeretem Miley munkásságát, és, mint ember nincs vele problémám, de ezek a megmozdulásai már komolyan mondom unalmasak, mert ehhez a dalhoz lehetett volna egy jó kis romantikus klipet forgatni. Így sem lett rossz ez, de nem is lett jó, mert tele van apró zavaró momentumokkal. Például többször belenyúl a szájába és megnyalja az énekesnő, ami fogalmam sincs, hogy mit akar kifejezni, hogy szereti a csókot esetleg. A maszturbálos jelenet annyi, hogy látjuk, hogy lenyúlt. Közben igazából fekszik az ágyban, és néhol egész szépen elénekelget. Például a videokamerás jelenetek tetszettek, mert mintha a kedvesének csinálná. A kádas jelenet a végén felesleges és elég megszokott az ilyen típusú videókban. Némelyik jelenet viszont szép volt, ahogy énekelt. De ez a dal többet érdemelne. Nekem személy szerint ez az egyik kedvenc felvételem a Bangerz-ről, mert egy szép, nyugodt, tiszta szerelmes szám. Simán lehetett volna valami romantikusabbat csinál hozzá. Amúgy röpke 24 óra után 8 millió megtekintésnél tart. Azért valamit tud...

Sleepy Hollow: 10 rész után

 

A Sleepy Hollow pilotját három ok miatt néztem meg; első Supernatural-lázam volt és ez természetfölötti volt; kettő a FOX legjobb premiernézettségét hozta; három pozitív kritika a kedvenc blogjaimon, így meg is érte. Igazából egy heti nyomozós szörnyes, démonos sorozat és érezhetően Foxos, mint a Bones. Ez is egy olyan széria volt, aminek az elejéről írni akartam, aztán a heti részek tolódtak el, így majdnem az 1. évad vége előtt ragadtam tollat és garantált, hogy lesz 2. évad. Többségében vegyesek az érzéseim a sorozattal kapcsolatban, egyrészt bejött a sötét, komor hangulat, néhol a főszereplő 21. század vívmányaira való rátekintéssel, viszont a nyomozások néha és egy-két szereplő unalmasak voltak, így gondolkodtam a kaszáján, de Tom Mison figurája egyedi, plusz van szufla a démonok elleni küzdelemben.

Én jobban szeretem azokat a részeit, amikor tényleges haladt előre a cselekmény és nemcsak valami random lény felbukkant, akivel Ichabodék leszámoltak, viszont legalább kirajzolódott a sorozat irányvonala. Leszámolás a Gonosszal, hogy ne jöjjön el az Apokalipszis. Láttuk ezt már sorozatokban, úgyhogy a történet ilyen szempontból lerágott csont, csak itt kiemeltebben foglalkoznak a bibliai utalásokkal és kiderül, hogy a függetlenségi háborúban Jefferson és Washington inkább a természetfelettivel való harccal foglalkozott nem az angolokkal. Erre mondják, hogy egy teljesen high-concept, ugyanis hőseink a megoldásokra nyomozásokkal jönnek rá. Sablonokat használ, de jól bevált sablonokat. Amúgy ahhoz képest, hogy a Fejnélküli Lovassal kezdtek, én eléggé hiányolom, mert karakteres gonosz. Személy szerint bejön, hogy van háttértörténete. Maga a főgonosz vezető Moloch egy tipikus el-akarom-pusztítani-és-uralni-akarom-a-világot ellenség. Bár elismerem, hogy szerintem akadt jó természetfeletti pillanatok a gyilkos fa a 9. részben vagy a Bűnevő, akit a Gyűrűk Ura sztárja alakított. Egyedül a nyomozások meg a hirtelen leeső pillanatok néha rosszak, amikor tipikusan szádba rágják ezeket az infókat és te is rájössz, bár azért akadnak meglepő fordulatok.

Kitűnik, hogy szerintem messze nem a történet az erőssége, ennek a szériának nem nagyon. Inkább számomra Ichabod az egésznek a legnagyobb erőssége. Ő egy stílusos 18. századi angol katona, aki egyszer csak felébredt a 21. században. Számomra ő szolgáltatja a legjobb beszólásokat és dumákat, amikor kiselőadást tart az üveges vízről vagy megnyit egy pornóoldalt a gépen. Másrészt egy igazi úriember, aki a bajtársaiért a tűzbe megy. Szóval egy abszolút intelligens főszereplő. Szerintem Tom Mison tökéletesen átadja őt. Ha ennyire végtelenül szimpatikus és szórakoztató nem lenne a főkarakter, én nem lennék itt, mert a társa és a főfelügyelő közel sem olyan érdekes.

Abbie Mills, Ichabod társa a végtelenül realista rendőrnő, aki nehéz háttérrel rendelkezik hirtelen belecsöppent a régóta kísértő démonharcba. Van valamilyen karaktere, hisz megismertük a gyerekkorát és a húgához fűződő kapcsolatát. Mégis érdektelen. Az a tipikus kemény nyomozónő figura, akiről nekem mindig Cate Beckett ugrik be a Castle-ből. Nem idegesítő, viszont simán el tudsz képzelni más helyette a képernyőre. Például a húgában, Jenny-ben sokkal több a tűz, talpraesettebb. Szerepe mondjuk, legalább van. Frank Irving, Álmosvölgy rendőrkapitányának viszont fogalmam sincs, hogy a mi a szerepe. Szimpatikus alak félreértés ne essen, de csak úgy volt, amíg be nem avatták. Amúgy csak én furcsálltam, hogy ahhoz képest, hogy nem hisz a szellemvilágban, simán megtett mindent Abbie kedvéért. Mindenre engedélyt adott. Katrina-val kapcsolatban inkább sok kérdés merül fel benne, amellett, hogy szurkolok neki, hogy Ichadboddal újra együtt legyenek, hogy miért nem mondott el egy csomó mindent a férjének, mert lenne egy-két dolog, amit már 250 éve is el kellett volna mondania a hobbijával kapcsolatba. 

Annak ellenére, hogy többségében negatívumokat soroltam fel el kell, hogy mondjam a Sleepy Hollow egy abszolút jó sorozat, csak sablonokból és szokásos dolgokból építkezik. Mondjuk a függetlenségi háborúban feltűnő démonok, erről tudó Jefferson és Washington és a Biblia tartalmának felhasználása szerintem máshol nem volt. Én főként a hangulata miatt nézem, mert bírom, hogy annyira nem veszi komolyan magát, de kellően sötét és izgulni is tudók.

Összességében: 10/6

A pontszám kevésnek látszik, számomra reálisan csak ennyit ért azok miatt, amiket felsoroltam, viszont nem akarom már kaszálni. Állítólag a készítők még hét évadot akarnak csinálni belőle, úgyhogy arra vevő vagyok tekintve, hogy csak 13 részesek lesznek, bár simán el lehetne tolni ezt 22 részig, bár én mostanában a rövid szériákat kezdtem el igazán értékelni. Na, meglátom, hogy szépítenek-e a végére. Dupla finálét ígérnek.

The Originals: 9 rész után

 

Ki gondolná, hogy egy pocsék backdoor pilotból és egy közepesnél egy fokkal jobb pilotból egy egész jó sorozat lesz. Normális esetben én egy gyengének ítélt első rész után nem folytatok semmit, így morzsolódtam le a Reign-ről és a The Tomorrow People-ről, amiket pedig folytatni akartam, de mégsem érdekeltek, de a The Originals-nál maradtam. Miért? Őszintén, fogalmam sincs. Talán azért, mert egyre jobban berántott magával. Láttam a fantáziát a karakterekben és még a történetben is. Leginkább azzal vettek meg, hogy szinte minden részben sikerült egy új alaphelyzetet felállítani, így lettek a hirtelen gyűlöltek kedvencek, míg a jók gonoszak. Ez az egyik nagy ereje a sorozatnak, a meglepetésfaktor, amit remek csavarokkal érnek el. Már egyre inkább látom az értelmét a hibridbabának és vámpírok kis birodalmának politikai harca is. Tényleg sikerült az egészbe izgalmat csempészni.

Szerencsére a készítők nagyon jól adagolják a szerelmi szálakat. Nincsen semmilyen tiltott meg banális lovestory, hanem finom romantika van. Mivel lány vagyok, a jó szerelmi szálakat imádom, annak ellenére, hogy manapság ezzel inkább ki tudnak akasztani. Jó volt a Marcel és Rebekkah-vonal, különösen azért, mert szinte izzott közöttük a levegő. Számomra mégsem ők, hanem a szépen lassan bontakozó Elijah és Hayley párosítás tetszik. Valahogy egyre inkább úgy gondolom, hogy egyre jobban passzolnak. Sokat elárul, hogy Elijah miket tesz szíve választottjáért, de Hayley is ott van mellette.

Amennyire visszafogott a romantikázás, úgy dobják az arcomba a családbombát. Becsülöm, hogy mai világban, ahol a családok szétesőben vannak, közvetítik ezt a nemes üzenetet, hogy fontos a megbocsátás és a szeretet, viszont nekem ez már néha túl sok, amikor elmondja az egyik, hogy miért fontos ez, vagy miért vannak elege ebből. Egyébként érdekes, hogy mennyiszer ártanak, vagy nem hisznek egymásnak az Eredetiek, mégis a szeretet és a kötelék megmarad. Akkor is ezt a szájbarágást befejezhetnék, mert felfogtam. Persze, tudom, hogy itt alapvetően ez az egyik mozgatórúgó. Amennyiszer ez elhangzik, annyival lehetne több flashback.

Mitológia terén semmi egyedi nincs. Maximum az itteni boszik varázsizéjén lehetne kattogni. A vámpírok gyorsak, vérszomjasak. A vérfarkasoknak világít a szemük, de elméletileg teliholdkor átváltoznak, én még nem láttam. A hibridbaba meg elvan. Én vagyok az egyetlen, aki szerint már látszania kellene Haylen a terhességnek? A boszik viszont érdekesek, főleg, hogy kinek mi a motivációja, viszont az 5. rész óta nem is szerepeltek, pedig Sophie főszereplőnek van beírva. Davina is el volt hanyagolva a félévad fináléig, pedig ő a legérdekesebb. Tökre megértem őt, hisz kiderült a háttértörténete, hogy miért olyan, amilyen. Talán a maradék 13 részben több lesz a képernyőideje.

A karaktereket igazából megszerettem, pedig ha belegondolunk senki sem egy igazán idilli jó karakter. Itt az Ősökre célzok, akik közül Elijah viszi a pálmát. Elijah egy igazi angol úriember modorával rendelkezik és elég nagyvonalú, aki tűzben menne a szeretteiért. Rebekkah-t is kedvelem, mert van benne tökösség. Azt bírom, egymaga lányvámpírként leszámol egy csomó kispályás vámpírral, bár az elmúlt részekben csak a szerelmet hajszolta. Jobban csípem, amikor badass. Klaust is sikerült megkedvelnem, de ezt Joseph Morgan számlájára írom, mert félelmetesen lazán alakítja, mégis vannak érzései. Ja, én leginkább a hisztijei miatt kedveltem meg, pedig egy manipulatív pszichopata és rosszul van, hogyha rosszat feltételeznek róla. Kíváncsi vagyok, hogy a születendő baba milyen hatással lesz rá, mert láthatólag fontos neki, pedig nem ő a hagyományos apafigura, bár olyan konkrétan nincs is.

Összességében: 10/7

Még nem érzem a tökéletességet, sőt attól távol áll, viszont egy egész jó kis sorozat kerekedett ebből az egészből. Mondjuk, kicsit haragszom, hogy az 5. rész után egy kicsit lejjebb ment minőség, viszont az elmúlt két rész visszakapaszkodott, bár a félévad zárónak is voltak hibái. Mintha a részt az alkotók a karácsony szellemében írták volna. Amúgy The CW-s sorozathoz képest jó a színészi játék, bár az Arrow-ban sem rossz.