Könyvkritika: George R. Martin - Trónok Harca

A Trónok Harca sorozat az HBO csatorna és napjaink egy legismertebb tévésorozat, ami idén áprilisban fogja elkezdeni 5. évadát. Jelen állás szerint ezen kívül még két évadot tuti képernyőn lesz még, mivel a regények is addig tartanak, bár pont az utolsó kettő még nem jelent meg. A 4. évada során nagyon megszerettem a sorozatot, ezért gondoltam, hogy könyvben is adok neki esélyt, bár tartottam tőle, mert 800-1000 oldalasak, töménytelen leírás és Gyűrűk Ura szintű unalmas írói stílusra számítottam. Mostanában más könyv nem is volt még a kezemben, mert annyi ideig tartott ennek az olvasása, közben kedvem volt, aztán pihentettem, de akármilyen sokáig tartott is a Westeros-i kalandozásom, el kell ismernem, hogy megérte.

Tartalom: A könyvben különböző szemszögekből elmondott különböző történetszálak szerepelnek, Martin bemutatja Westeros nemesi házait, a Falat és a Targaryen történetszálat. Westeroson a Stark-ház tagjai megtapasztalják a lovagkirályság intrikáit, a Falon túl újra feltűnnek a Mások (Others) és Dpaenerys eközben újdonsült dothraki férje által jelentős hatalomra tesz szert a tenger túloldalán.

A történet természetesen nem okozott meglepetést, mert láttam már a sorozat 1. évadát, bár volt egy kis időzavarom, mert valamiről azt hittem, hogy az már a 2. évadban történt. Nem tudtam, hogy mennyire fog ez az egész szórakoztatni, hisz mindent tudtam, ennek ellenére az a bizonyos 9. részes fordulat még mindig ugyanolyan sokkoló volt, mint a sorozatban. Lehet, hogy ebben már a szeretet is benne volt, hogy jobban élveztem most, mint mikor ledaráltam az 1. évadot. Gondolkodtam is közben, hogy most újranézném az egészet, biztosan imádnám.

Azért jár a tisztelet a készítőknek, mert tényleg nehéz dolguk volt, mikor ezt adaptálták. A sorozat elég könyvhű maradt, persze, hogy voltak változtatások, mert a legtöbb szereplő a könyvben még fiatalabb, mint a szériában. Pl. Danaerys a könyvben mindössze 13 éves, ja, micsoda durva lett volna a tévében az, amikor Khal Drogo egy kislányt magáévá tesz. Amúgy ez nem jelentett különösebb gondot számomra, mert a karakterek hűek maradtak magukhoz. Továbbra is ugyanaz a három szereplő a kedvencem Arya, Dany és Tyrion. A legszembetűnőbb jellemfejlődésen továbbra is Dany ment át, amikor elesett kislányból végül is érett, komoly khalné lett. Tetszett, ahogy szembeszállt az önző bátyjával.

Tyrion a regényben is ugyanolyan szórakoztató és jó karakter, mint eddig volt. Az itteni tárgyalásán jókat mosolyogtam. Amúgy az is nagyon tetszett, hogy jóban beleláthattunk a fejébe, kicsit magában hogyan él túl, és hogyan áll a családjához. Szerintem itt egy kicsit komolyabb, a sorozatban az 1. évadban sokkal léhábbnak tűnt. Arya ugyanolyan viharos, fiús lány az ő kalandja még csak most kezdődik. A Havas John itt szerintem sokkal jobb volt, hogy őrá is jobban figyelt az író, az ő gondolatai is nagyon érdekeltek. Királyvár a legjobb hely a világon, imádtam azt az ármánykodást, amit Cersei, Varys és Kisujj folytatott. Cersei sajnálom, hogy nem kapott saját szemszögöt, ez egy kihagyott ziccer, mert ez a nő iszonyat zseniális egyszerre ördögi, mégis szereti a gyerekeit.

Sansa-t én elismerem, hogy szeretem, annak ellenére, hogy elég sokan utálják őt, mert túl úrilányos, én megértem az ő karakterét, annak ellenére, hogy Arya vadócsága még mindig közelebb áll hozzám. Ő tartja magát, mint hölgy, hogy valahogy túléljen ebben a szörnyű világban. Messze ő a Trónok Harca legszétszívatóttabb karaktere. Pont a két Stark-lányt szeretem, a többiek számomra elég haloványak, oké Bran minisztorija tetszett, de sem Rob, sem Catelyn, sem Eddard nem érdekelt túlzottan, hiába mérhetetlenül szimpatikusak, kissé unalmasak, hogy a lovagi erények érvényesülnek náluk, ezért fájó olvasni azt, hogy utóbbi kettő kapta a legtöbb fejezetet. Robert király egy férfinak egykori porhüvelye, Geoffrey meg az, aki egy felpofoznivaló kis köcsög. Meglepő módon a sok karaktermozgatása egész jól sikerült azt az egy-két dolgot leszámítva.

Ami különösen meglepett a könyvolvasása során, hogy mennyire könnyedén ment, pedig az vártam, hogy nehezen érthető, unalmas lesz, mint a Gyűrűk Ura. Valahogy ennek az epikusságáról mindig az jut eszembe. Az öreg George barátunk gördülékenyen, kicsit keményen, leírásosan, de jól megírta ezt az egészet. Elég könnyű volt olvasni, inkább csak a részletekben tudott elveszni az ember. Például az egyik besúgó személye meglepett a sorozat 4. évadában, aztán itt kiderült, hogy azt már régóta lehetett tudni. LOL. Azért egy nagyon jó világot teremtett meg Martin bácsi. Westeros annyira szerteágazó, hogy még sok helyet, kultúrát, sztorit ismerhetünk meg. Ha negatívumot akarnék megemlíteni az természetesen az, hogy néhol nem érnek össze a dolgok, és a jön a tél. A Winter is coming tulajdonképpen legfontosabb átkötő szála, ami a Másokat jelenti, hát sok előremozdulás még mindig nem történt.

Összességében: 10/8

Nem gondoltam volna, hogy a részletek ismeretében is ennyire szórakoztatni fog az egész, itt most minden másnak kell elvinnie a hátán. Az utolsó fejezet szerintem egy nagyon ígéretes folytatást sejtett. Oké, annyira nem okoznak majd meglepetést :P, de várom a Királyok csatáját, ami amúgy megvan. Ha valakit érdekelnek az olyan fantasyk, amikben igazából a politikai csatározásokon van a hangsúly, azoknak nagyon ajánlom, igaz, hosszú, de ha elmerülsz benne, repül az idő.