A Lost az a sorozat talán, amit
nem kell bemutatni a magyar junkiek-nak. Már az 1. évadával hamar kultstátuszba
emelkedett, sőt azután a legjobb drámai sorozat díjjal jutalmazta mind az Emmy,
mind a Golden Globe, a kritikusok imádata mellett a nézői siker sem maradt el.
Nálunk a legnézettebb hazai kereskedelmi csatorna mutatta be, de az utolsó
évadát, csak az egyik kábeladó adta le. Voltak, akik nem értették a siker okát,
megjelentek azok is, akik nem szerették simán az egészet. Ezek az elégedetlenek
szép lassan elszállingózó nézők lettek, mert a készítők válaszok helyett egyre
több kérdést tettek fel, amikre a fináléban még maguk sem adtak választ. Lehet,
hogy fogalmuk sem volt róla. A fontosabb filmek megnézése mellett bevillannak
ilyen egykor imádott szériák, mint a Lost. A hatalmas rejtélyfaktor miatt
mindenképpen adni akartam neki egy esélyt. Igazából úgy terveztem, hogy minden
évad kap külön posztot, de olyan hamar túlestem az egészen, hogy értelmet egy
nagy átfogó sorozatkritikában láttam. Előre szólok, hogy a kritika az egész
sorozatra nézve SPOILERES, mert anélkül nehéz beszélni róla.
Az első évadot nem akarom
különösebben kivesézni, csak annyi, hogy nagyon erős és furcsa módon mindegyik
rész fent tudta tartani az ember figyelmét. Az 1. évad úgy ért véget, hogy
Locke kinyitotta a fülke ajtaját, ahol egy fickó lakott három évig egyedül,
Desmond és 108 percenként egy számkódot kellett beírnia. Máris sejtjük, hogy
még több kíváncsiskodni való dolgot dobtak fel nekünk. Szerintem valamennyire
elárulták nekünk, hogy miért volt ez az egész. Az évad másik történetszála a
gépfarok túlélői, ahol jobban megismertük Ana-Lucia-t, Libby-t és Mr. Ecko-t,
utóbbi kettő volt szerintem a legérdekesebb, főleg Mr. Ecko kapott egy elég
kemény hátteret, Ana-Lucia kicsit semmilyen volt, megértettem a szándékait, de
Michelle Rodriguez nem volt valami jó a szerepben. Nagyon tetszett az is, hogy
megint próbára tették Locke hitét. Sokszor gondolkodtam, hogy az ő karakteréhez
hogyan álljak hozzá, mert szerintem nem egy negatív figura, oké, túlságosan odavan a
szigetért, de elég szíve mélyén rendes ember.
Nagyon hamar megkedveltem
Desmond-ot, aki szerintem egy teljesen szimpatikus figura volt, pedig sokszor
hajtogatták, hogy gyáva, de egyszerűen volt benne valami üdítő. Talán egy kalap
alá merném venni az előzővel. Az írók kicsit átmentek sorozatgyilkosba, ugyanis az
előzőhöz képest három főszereplőt vesztettünk el. Elsőként Shannon ment el, nem
hiszem, hogy közönség kedvenc lett volna, de kedveltem, a részében annyira szépen
építették fel, sajnáltam, főként Sayidot, hogy annyi szenvedés után kapott
végre valakit maga mellé, aztán Ana-Lucia és Libby-t, őt azért sajnáltam
jobban, egyrészt sok potenciál lett volna az őrült szerepében, másrészt Hugo
miatt, mert valaki úgy szerette őt, ahogy volt. A meglepetésfaktor mellett
szerintem a készítők nagyon értettek ahhoz, hogyan hassanak az érzelmekre.
Őszintén a személyes kedvenc
évadom a 3. lett, mert itt végre megismerhettük a Többieket és két abszolút
remek karakterrel gyarapodott a banda. Juliet a kedvenc női karakteremmé lépett
elő teljes mértékben, az ő részei voltak a legerősebbek, nagyon szerettem a
motivációját, és, ahogy azt is bemutatták, hogy ő is egyszerűen olyan, mint a
repülőgép szerencsétlenség túlélői, csak haza akar jutni. Jack-kel is jó
kémiája volt, el tudtam volna őket képzelni egy párként, majd Sawyer-rel
alkotott egy párt. Fel is kerültek a kedvencek listájára, annyira jól működtek
együtt. Aztán ott volt Ben, aki már a 2. évad végén bemutatkozott, egy igazi
szemétláda, aki mindenkit képes manipulálni, ezért imádtam, mert igazi rohadék,
ez a fickó egy zseni. Nagyon tetszett, amikor hangsúlyt kapott az emberi
oldala. Jó kis bromance volt Locke-kal. Ez az alak hihetetlen, utálják, mégis
eléri, hogy a többi túlélő visszamenjen vele a szigetre.
Ha a sorozatzáró mellé legjobb
finálét kéne választanom, a 3. évadé lenne Charlie halála miatt. Az évad során
annyira szépen karakterizálták Charlie-t, eleve szerettük őt, ő volt a
kedélyjavító, az még fájdalmasabbá és hősiesebbé tette a halálát, hogy a
barátaiért áldozta fel önmagát. Ezután érkeztek a rövidebb szezonok, pont, hogy
ezután kezdtem érezni a minőség visszaesést. Az első három évadban csupa
izgalmas új karakterrel ismertettek meg bennünket, aztán innentől kezdve elég semmilyenek
voltak. A 4. évad elég nagy visszalépés volt a tudósok csoportja elég semmilyen
volt, ezért Lapidus-t szerettük, ahogy a közeledő ellenség sem hozott lázba,
ellenben a csapat szétválás ütős volt, az évad vége ellensúlyozta ezt. A finálé
durva volt, ahogy hatan megmenekültek. Az ötödik évadban időutazás volt, ez
volt nekem a leggyengébb, Jack karaktere is eléggé lehúzta, Sawyer egész jó
főnök lett, de maga a szezon elég semmilyen volt, ment az Angry Birds alatta és
Juliet meghalt a fináléban. Persze, mert a legjobbaktól meg kell szabadulnunk.
Sokan a 6. etapot tartják a
leggyengébbnek, azért az 5.-nél jobb volt, bár a fináléig gyakorlatilag eléggé
egy helyben toporgott a történet. Megismerhettük Jacob-ot, a sziget őrzőjét,
hiába alakította Mark Pellegrino, nem volt valami ütős szereplő, hát meg tudtam
érteni, hogy füsti miért ölette meg. Egy helyen szomorú, hogy a 14. résztől
indult be, amikor három első évados állandó szereplő meghalt. Oké, ez kell, de
hatalmas kritika a készítők felé, hogy Sun és Jin meghalt. Szétszívatták őket
szezonokon keresztül, három évig nem találkoztak, aztán újra együtt,
fulladjanak meg, ezt a lépést őszinte szólva sosem bocsátom meg nekik, mert ők
sokkal inkább megérdemelték volna a happy endet, mint Kate, Claire vagy az imádott
Sawyerem. Sayidtól is elbúcsúztunk, csak annyira elgépesítették őt, hogy nem
tudott szíven ütni a tragédiája.
Úgy érzem, hogy a finálénak
muszáj külön bekezdést szentelnem. Sok kritikát kaptak a készítők a
sorozatzáróért, látok benne realitást, de nekem bejött. Oké, szerintem nem volt
valami eredeti az, hogy a sziget a jó és a rossz egyensúlyának megtartója,
füsti meg ki akar jutni, aztán a jó és rossz harca, ettől függetlenül
végigbőgtem a finálét. Én sorozatokon nem mostanában sírtam, de ez annyira
meghatott, hogy szem nem maradt szárazon. A harc izgalmas volt és az egész
végjáték. Jackért megszakadt a szívem, nem érzem úgy, hogy ez a sors járt neki,
de megértem, végül is mosolyogva halt meg, amikor látta a repülőt. A
flashsideways teljesen értelmet nyert. Szerintem a flashsideways volt a
purgatórium, ahol egymásra kellett találniuk, hogy továbbléphessenek. A
visszaemlékezések nagyon meghatóak voltak. Hurley lett a sziget új őre, egy
tökéletes választás. Őszintén szerintem egy külön spinoffot megért volna az,
hogy Ben-nel ketten együtt élnek és dolgoznak.
A sok karakter ellenére szerintem
elég jól tudtak mindenkit árnyalni meglepő módon, leginkább az első három évad
során. Nagyon tetszettek, ahogy ezeket a flashbackeket, flashwordokot és
flashsidewayseket alkalmazták, sokat hozzáadtak a szereplőkhöz, mélyebb
rétegekkel gazdagították őket. Nekem leginkább Julieté, Bené, Locké, Sawyeré és
Hurleyé tetszett, hisz ők voltak végig a főkedvenceim. A végére azt is
megértettem, hogy miért tragikus valamennyire mindegyikőjük sorsa. Az utolsó
évadokban Daniel Faraday, Ilana, Miles és Charlotte kimaradhattak volna, sokat
nem adtak hozzá a sztorihoz számomra. Nagyon szerettem Sun és Jin történetét,
ahogy a sziget mentette meg a házasságukat, bár nem így kellett volna véget
érniük. Charlie és Claire is a szívemhez, bár utóbbi szintén nélkülözhető volt.
A rejtély is számított, de ahogy korábban írtam nekem már az elég volt, hogy a
karakterek sorsa érdekeljen és továbbnézem, ami be is teljesült.
Összességében: 10/8
A sorozat nézése közben átéreztem
az egészet, el tudtam képzelni, hogy milyen lehetett ezt, pár éve hetibe nézni
és izgulni. Amúgy ez az a sorozat az, amit darálva érdemes nézni, mert olyan
fokú az átívelés, hogy pár év alatt simán elfelejt sok mindent az ember. Furcsa
módon nekem az eget verő kérdéseimre nagyrészt választ adtak. Egy szó, mint száz
nagyon megszerettem a Lostot és tényleg egy élmény volt végignézni, sokat
adott. Jogosak az elismerések és a kritikák.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése