Könyvkritika: Meg Cabot - Elhagyatva

Gondolom, valaki felkiált, hogy egy hét után adok életjelet magamról. Na, jó valójában nem hiszem ezt, mert kötelességem lett volna az elmúlt egy hétben jelentkezni valamivel, hát nem tudtam, mert a számítógépem meghalt pár napra, most már jó, de nem kell aggódni, mert az írófüzetemben több cikk is van, úgyhogy el vagyok látva csomó ihlettel.

Meg Cabot, a kedvenc írónőm talán mondhatom, hogy A neveletlen hercegnő naplója volt az egyik könyvsorozat, amin felnőttem, és nem azért szeretem, mert frenetikusak a könyvei vagy kivételesen ír. Nem, azért, mert szerethető, jó, szórakoztató, igaz eléggé kiszámítható, mégis ő volt az első író, akit megszerettem, így örömmel töltöttem le vettem meg a legújabb könyvét, amiben fantasy vizekre evez, bár nem igazán szoktam ilyen műveket olvasni. 

Tartalom: Meg Cabot legújabb regénye sötét, fantasztikus történet a jelen világról… és az utána következőről.

A tizenhét éves Pierce új városba költözik, tele reményekkel. Talán az új iskolában újrakezdhet mindent. Talán szertefoszlik a szívét szorongató rettegés… Kudarcot vall azonban minden próbálkozása. Ő itt is rátalál, és hajthatatlan elszántsággal követeli magáénak a lányt. Pierce tudja jól, hogy a srác korántsem őrangyal, sötét birodalma pedig távolról sem a mennyország, mégsem képes távol tartani magát tőle… különösen mivel a fiú mindig azokban a pillanatokban bukkan fel, amikor Pierce a legkevésbé várná, ugyanakkor a legnagyobb szüksége van rá. Ám ha tovább zuhan lefelé a homályba, Pierce végül újra ott találhatja magát, ahová egyáltalán nem kívánkozik: az alvilágban.

Ez nem lesz egy kedves írás Meg-hez, pedig még így is teljesen elfogult vagyok. Röviden, tömören ez egy extra közepes könyv tőle. Csalódtam ez a lényeg. Nem egy rossz könyv, de az előzőek ismeretében ez nagyon gyenge tőle. A legnagyobb pozitívum, hogy a könnyen érthető, gördülékeny stílusa a régi maradt, ez nekem azonban édeskevés, mert a történetnek jónak kellene lennie. Tovább enyhe spoilerekkel folytatom.

Kezdjük a főszereplővel, Pierce-szel, akinek férfi (?) neve van. Ez a csaj talán a legsemmilyenebb Cabot-lány, mert egyáltalán nem tudtam azonosulni vele. Már ha azzal kezdjük, hogy gyönyörűnek nevezi magát és gazdag. Valahogy a korábbiakkal tudtam azonosulni pl. Mia, aki jót akart és hülyeségeket csinált, mégis fel lehet ránézni. Ez a csajszi unalmas, mert összességében semmit sem csinál, annyira átlagos, mint egy laminált padló. Az a baja, hogy nem szerethető. Nem tudtam sajnálni, hogy a fúriák üldözik. Állandóan a jószívűségével jönnek. Oké, ezzel nem kötekedem, mert segített egy fuldokló madárnak és gyíknak, ettől még vesznek le a lábamról. Engem az alapműveltségével kergetett a sírba, bár sokan helyen olvastam, hogy nem egy észlény, hát nem is. 

A szerelmi szál nekem érthetetlen, mert nem értem, hogy mitől szeretik egymást Johnnal. Alig találkoztak és a pokolban is a haverunk örökké élt volna vele, mert ő volt az a kislány, akinek életre keltett egy madarat. Ez kedves gesztus, csak szerintem ez nem így megy, maximum rajongás van, mert a szerelem ennél bonyolultabb (nem tapasztalatból beszélek). Nem értem. Biztosan az én agyammal van a baj, de ez logikátlan.

Felesleges részekkel is fárasztott minket az írónőnk gondolok itt az iskolai napokra vagy a menőkkel való lógásra, a menőkről amúgy is az jött le, hogy a későbbiekben lesz fontos szerepük. Különösebben nem vitt előre engem a cselekményben, csak pluszoldalaknak láttam. Jó nem volt unalmas, mert el lehet olvasgatni, de ki lehetett volna hagyni.

Ideje a jó dolgokat előszedni. Nos, vannak érdekes karakterek. Alex, Pierce unokatesója, akinek az apja pár évig a sitten ült vele kapcsolatban leginkább az érdekel, hogy mit tettek vele a menők és számomra elég szimpatikus srác volt, igaz különösebben nem csinált semmit, de rendes a rokonával szemben. Érdekes még a temetőőr karaktere, csak nem ugrik be a neve. Ki gondolná, hogy nem is egy rossz arc, ezzel a mitológiai mesével kíváncsivá tett John múltja iránt és az abszolút legjobb John. Igaz a tipikus titokzatos szerelem, de ettől lesz különleges, mert alig tudunk valamit róla, az a figura akibe elérik, hogy belezúgjon az ember. Belegondolva gáz, de nálam elérték. Attól még az örökké valóságig nem élnék vele az alvilágban. Egy kérdés: a lányoknak miért az ilyen rosszfiúk jönnek be?

Meg kell említenem a legromantikusabb jelenetet, John és Pierce egymásra találását nekem az annyira bejött, de inkább John miatt, elolvadtam. Tényleg vannak visszaemlékezések, amik sokat dobnak a könyvön, engem nem zavartak, nálam pont ez jött jól Pierce unalmas napjai helyett meg az is jó, hogy a végén két meglepő csavar is van, amit rendes leszek és nem lövök le, váratlanul értek.

Összességében: 10/5 - Ez vegyes könyv lett, mert a főszereplő és az időhúzásra szánt részek elvesznek az élvezetből, de a mellékszereplők, a mitológia és a vége dob rajta. Egy próbát megér. Mindenesetre én beszerzem a folytatást, hiszen a vége után tudnom kell, hogy mi lesz itt, ennek ellenére az eredményen nem változtat.