Meg Cabot legutóbbi trilógiáját veszem górcső alá, mert nem rég fejeztem be az utolsó részét és, mert ő a kedvenc írónőm, majd arról is lesz még szó. Igazából a legutóbbi közepes könyve, az Elhagyatva után őszintén szólva ez megnyugtatás volt, hogy tud még jó sztorit írni, persze vannak hibái a kötetnek, de mérföldekkel jobb, mint a fantasy-ja. Annyit előre leírok, hogy ez egy limonádé könyv, mint a legtöbb kötete leszámítva Mediátor és Hívószám 1-800, szóval lazításnak tökéletes.
Tartalom: Emerson Watts nincs többé... Nikki Howard újjászületett. Mi számít igazán? A külső vagy a belső ? Vajon kik vagyunk valójában? A 17 éves Emerson Watts sose gondolta volna, hogy a Stark Áruházlánc ünnepélyes megnyitója, ahol menő sztárok és manökenek lépnek fel, s ahová divatmániás húga miatt kénytelen elmenni, végzetes események sorát indítja el számára... Em és Nikki, a barna és a szőke, a fiús és a nőies, az okos és az üresfejű, az éltanuló és a szupermodell – egyszóval a tűz és a víz. De mi van akkor, ha kettejük egyénisége nem választható szét többé?
Meg az átlagos sablonjaival ezúttal egy sci-fi-szerűséget írt, amiben talán az egyetlen tudományos az agyátültetéses rész, mert jön a tipikus tini drámázás, amit az ő könyveiben megszokhattunk, viszont van egy izgalmas alapfelállás a második kötet után, amit szerintem nem igazán aknáztak ki. Szép sorjában leírok mindent.
Kezdjük az alaptörténettel, hogy egy fiús lány meghal és egy szupermodell testébe átültetik az agyát, ami tényleg érdekes, hiszen én is néznék, hogy ha a világ egyik legsikeresebb modelljeként ébrednék egy nap, ezt jól át is adja a könyv, és egy alapvető igazságot is megfogalmaz az írónő, hogy az emberek azért a szépeket díjazzák leginkább, ami elég általánosító, csak sajnos nem alaptalan. Nekem nagyon tetszik, hogy Em ráébred azért arra, hogy fontos a külső szépség, és felfedezi magában a lányt. Főhősnőnk szerintem kedvelhető figura, de nekem az utolsó kötetben a néha túlzó "lányossággal" az agyamra ment.
Az agyátültetést nem használtak ki igazán, e mögé nagyobb üzletet is lehetett volna rakni és egy sokkal összetettebb rendszert. (SPOILER) A végén a lebukással sem voltam elégedett, mert nekem túl egyszerű volt, hogy egy videofelvétellel húzták csőbe Mr. Starkot, a főgonoszt, bár ennek kalandos útja volt. (SPOILER VÉGE) Egyébként kiszámítható is lett, bár Meg regényei mindig ilyenek. Például nekem már az utolsó kötet felénél leesett, hogy mit művelnek, okosabb voltam a szereplőknél :) Igazából ezt a témát jobban ki lehetett volna bontani, nem a szokásos "a legjobb barátomba vagyok szerelmes" dilemmával ellőni az egészet, persze romantikus, de egy jó ötletet illik jól kihasználni, hiszen ez egyedi megoldás. Mondjuk az ő könyveiben a le nem ütött labdák jellemzőek.
Sok oldal el lett pazarolva a szerelmi szállal, hiszen Em fejében leginkább ez folyt, ugyanis szerelmes Chris-be, akit egy jópasinak képzeltem el és el is mennék vele randizni, hiszen mit meg nem tesz az állítólag halott legjobb barátnőjéért. Egyébként néha kiszámíthatatlan a viselkedése, én úgy jellemezném egyszer Dr. Jekyll és Mr. Hyde, amit az írónő is valahogy így ír le. Persze, szép és jó, tudniillik a romantika a legjobb részei a regényeinek, de itt most nekem sok volt, mert tudom, hogy mi lesz a végén, bár a második kötet végén történt dolog szívszaggató volt.
A végére mintha a szufla is kifogyott volna, mert a Nikkie bőrében elég izgalmasra sikeredett, volt feszültség, remény, akció, addig a Menekülés jóval light-osabb lett, nem éreztem a tétet, persze volt feszültség, de, mintha nem lett volna semminek sem annyi jelentősége, hiányzott a csúcspont, leginkább a véggel nem voltam annyira megelégedve. A Ki vagyok?-ról annyi, hogy bevezetés, mert sok minden nem történt, csak megismertük a szereplőket.
A legnagyobb erőssége az egész trilógiának a szereplők, hiszen vannak itt szerethető figurák. Gondolok a dinka Lulu-ra, aki igazi barát és hamar a szívébe zárja az ember, vagy a legjobb férfi karakter az igazi Nikkie bátyja, aki katona és kedvelhető. A főszereplővel is lehet azonosulni Em-mel, akit bírtam egész végig, Chris-szel sem volt semmi bajom, Frida is igazán érett lett a végére, Chris unokatesója, a hacker is jó arc volt. Itt csak egy aprón szőrszálhasogatás Bradonnal kapcsolatban, akit hülyének állítanak be egész végig, aztán egyszer okos lesz és megint hülye, igazából az idiótaságon kívül meg a tipikus sztereotíp amerikai gazdag ficsúron kívül a végén teljesen felesleges volt.
Összességében: 10/6
Az első bekezdésben pozitívan írok mostanában, aztán az egész átmegy negatívba, úgy látszik már Meg-gel sem vagyok olyan elfogult, mint hiszem. Ezt a kötet ajánlom, de ha belegondolok a pici csalódottságba és a kihagyott ziccerekre mégis csak egy hatos az egész. Remélem a következő trilógiával javít, úgyis jön a Mediátor-sorozat új része valamikor, úgyhogy van esély a javításra.
Tartalom: Emerson Watts nincs többé... Nikki Howard újjászületett. Mi számít igazán? A külső vagy a belső ? Vajon kik vagyunk valójában? A 17 éves Emerson Watts sose gondolta volna, hogy a Stark Áruházlánc ünnepélyes megnyitója, ahol menő sztárok és manökenek lépnek fel, s ahová divatmániás húga miatt kénytelen elmenni, végzetes események sorát indítja el számára... Em és Nikki, a barna és a szőke, a fiús és a nőies, az okos és az üresfejű, az éltanuló és a szupermodell – egyszóval a tűz és a víz. De mi van akkor, ha kettejük egyénisége nem választható szét többé?
Meg az átlagos sablonjaival ezúttal egy sci-fi-szerűséget írt, amiben talán az egyetlen tudományos az agyátültetéses rész, mert jön a tipikus tini drámázás, amit az ő könyveiben megszokhattunk, viszont van egy izgalmas alapfelállás a második kötet után, amit szerintem nem igazán aknáztak ki. Szép sorjában leírok mindent.
Kezdjük az alaptörténettel, hogy egy fiús lány meghal és egy szupermodell testébe átültetik az agyát, ami tényleg érdekes, hiszen én is néznék, hogy ha a világ egyik legsikeresebb modelljeként ébrednék egy nap, ezt jól át is adja a könyv, és egy alapvető igazságot is megfogalmaz az írónő, hogy az emberek azért a szépeket díjazzák leginkább, ami elég általánosító, csak sajnos nem alaptalan. Nekem nagyon tetszik, hogy Em ráébred azért arra, hogy fontos a külső szépség, és felfedezi magában a lányt. Főhősnőnk szerintem kedvelhető figura, de nekem az utolsó kötetben a néha túlzó "lányossággal" az agyamra ment.
Az agyátültetést nem használtak ki igazán, e mögé nagyobb üzletet is lehetett volna rakni és egy sokkal összetettebb rendszert. (SPOILER) A végén a lebukással sem voltam elégedett, mert nekem túl egyszerű volt, hogy egy videofelvétellel húzták csőbe Mr. Starkot, a főgonoszt, bár ennek kalandos útja volt. (SPOILER VÉGE) Egyébként kiszámítható is lett, bár Meg regényei mindig ilyenek. Például nekem már az utolsó kötet felénél leesett, hogy mit művelnek, okosabb voltam a szereplőknél :) Igazából ezt a témát jobban ki lehetett volna bontani, nem a szokásos "a legjobb barátomba vagyok szerelmes" dilemmával ellőni az egészet, persze romantikus, de egy jó ötletet illik jól kihasználni, hiszen ez egyedi megoldás. Mondjuk az ő könyveiben a le nem ütött labdák jellemzőek.
Sok oldal el lett pazarolva a szerelmi szállal, hiszen Em fejében leginkább ez folyt, ugyanis szerelmes Chris-be, akit egy jópasinak képzeltem el és el is mennék vele randizni, hiszen mit meg nem tesz az állítólag halott legjobb barátnőjéért. Egyébként néha kiszámíthatatlan a viselkedése, én úgy jellemezném egyszer Dr. Jekyll és Mr. Hyde, amit az írónő is valahogy így ír le. Persze, szép és jó, tudniillik a romantika a legjobb részei a regényeinek, de itt most nekem sok volt, mert tudom, hogy mi lesz a végén, bár a második kötet végén történt dolog szívszaggató volt.
A végére mintha a szufla is kifogyott volna, mert a Nikkie bőrében elég izgalmasra sikeredett, volt feszültség, remény, akció, addig a Menekülés jóval light-osabb lett, nem éreztem a tétet, persze volt feszültség, de, mintha nem lett volna semminek sem annyi jelentősége, hiányzott a csúcspont, leginkább a véggel nem voltam annyira megelégedve. A Ki vagyok?-ról annyi, hogy bevezetés, mert sok minden nem történt, csak megismertük a szereplőket.
A legnagyobb erőssége az egész trilógiának a szereplők, hiszen vannak itt szerethető figurák. Gondolok a dinka Lulu-ra, aki igazi barát és hamar a szívébe zárja az ember, vagy a legjobb férfi karakter az igazi Nikkie bátyja, aki katona és kedvelhető. A főszereplővel is lehet azonosulni Em-mel, akit bírtam egész végig, Chris-szel sem volt semmi bajom, Frida is igazán érett lett a végére, Chris unokatesója, a hacker is jó arc volt. Itt csak egy aprón szőrszálhasogatás Bradonnal kapcsolatban, akit hülyének állítanak be egész végig, aztán egyszer okos lesz és megint hülye, igazából az idiótaságon kívül meg a tipikus sztereotíp amerikai gazdag ficsúron kívül a végén teljesen felesleges volt.
Összességében: 10/6
Az első bekezdésben pozitívan írok mostanában, aztán az egész átmegy negatívba, úgy látszik már Meg-gel sem vagyok olyan elfogult, mint hiszem. Ezt a kötet ajánlom, de ha belegondolok a pici csalódottságba és a kihagyott ziccerekre mégis csak egy hatos az egész. Remélem a következő trilógiával javít, úgyis jön a Mediátor-sorozat új része valamikor, úgyhogy van esély a javításra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése