Misfits: a 3. évadról; még mindig betegek az angolok

A Misfits belőtt a kapumba egy hatalmas gólt, ami miatt a fejemet a falba verem. Hát igen rövid idő alatt magamévá tettem a 3. évadot is, amitől sokan a sorozat lejtmenetjét látják, hisz nincs Robert Sheehan és fantáziátlannak látják már, én viszont most is tökéletesen jól szórakoztam, engem csak más zavart, dehogy minőségromlást láttam volna azt nem hiszem, hiába jönnek erre a negatív kommentek. Nekem kimondottan bejött annak ellenére, hogy nem volt Nathan, talán én is azon kevesek közé tartozom, akiknek a komolykodás bejött, mert bedobta vicces mégis elgondolkodtató történteteket és néhány megdöbbentő pillanatot. Tudtak még meglepetésekkel szolgálni, amiért hálás vagyok, és most jön az, hogy hogyan fogom én a 4. etapot szeretni, hisz pont a kedvenc szereplőim távoztak, maradt Curtis, aki semleges. Majd ha arról írok szerintem ott majd dilemmázok. Tovább spoilerekkel folytatom...

Simon és Alisha párosát én nagyon megszerettem már a második évad alatt, viszont valami nagy csapás már lógott a fejük felett, amióta ment a harmadik évad, de legalább az időutazós képességgel már tisztába jöttem, így utólag már nem vonnék le ezért. Én úgy megszerettem őket, mert úgy passzoltak, hogy mégsem illettek egymáshoz, mégis elég kevés játékidőt kaptak. Simon karakterfejlődése ahogy a félénkségét levetkőzte magabiztosságra magyarán igazi férfi lett belőle nekem megnyerő volt, persze még megmaradt az esze és a csendessége, de azt hiszem elérték, hogy belezúgjak, ezért nem akarok 4. szezont, mert ő nem lesz, hisz szerintem ő lett valamilyen szinten a csapat vezetője. A finálé, hogy a dilis vallásos csaj hadonászott a késsel, aztán direkt megölte Alishat, akit szintén nagyon megkedveltem, és ott elvérzett Simon karjaiban, elsírtam magam, nem szoktam, de meghatottak, látjuk a pásztorórájukat, aztán a baljóslatot és bumm egyszer csak vége a boldogságnak. Még most is, amikor ezeket a sorokat írom, elpárásodik a képernyő. Tényleg annyira a szívemhez nőttek. Rudy mondta azt, hogy ez egy örök körforgás, hogy Simon visszamegy, meghal future Simon Alishaért, majd Alisha is meghal, aztán megint megy vissza Simon. Tényleg igazságtalan az élet.

Kaptunk két új karaktert, Rudy és Sethet, akik szintén kedvelhetőek lettek. Rudy először nekem egy Nathan-pótlék volt, hisz ő lett a humorzsák, neki is elég beteg vagy perverz beszólásai, mozzanatai vannak, azonban mégsem Nathan, mert neki van egy sebezhető oldala is. (Nathant szívesen elnéztem volna szülőként. Örülök, hogy utaltak rá.) A színész remek teljesítményt nyújtott, hisz két különböző jellemet kellett megformálnia. Seth volt az erőtároló/erőadó fickó, aki jó barátságba került a srácokkal és neki is megismertük a háttértörténetét és figyelhettük bimbózó kapcsolatát Kellyvel. Utóbbinak nagyon örültem, jó volt látni, hogy mellé is adtak valamit. Valahogy ők is két ellentétes pólus, mégis egész jól kiegészítik egymást. Amúgy úgy éreztem, hogy Seth személyében egy felnőtt karakterünk is lett. Az új szereplőkre szóval szerintem egy rossz szó sem lehet.

Megváltozott egy kicsit a sorozat, mintha szórakozás mellett gondolkodásra is serkenti szerettek volna minket. Gondolok itt konkrétan az ötödik Kelly-központú részre, amikor testet cserél Kelly egy beteggel, aki kómában volt. Érdekes megtudni, hogy valakit milyen célok vezérelnek, én megsajnáltam szegény lányt vagy éppen a szellemek megjelenése. Tényleg több lett a dráma. Amellett az elborult ötleteknek sem voltak híján, mint a péniszfagyasztás, Curtis terhessége, zombik. Nekem a nácis rész tetszett, főleg, amikor fehér leányunk belerúgott Hitlerbe. Szerintem nagyot ütött. Ahogy a képregényes epizódról sem szabad megfeledkeznem. Én ezeket korrektnek és nézhetőnek véltem.

Az új képességek teljes kiaknázatlansága engem idegesített, hisz ez a koncepció, de mindenki aligha néhányszor használta leszámítva Curtist és Rudyt, viszont előbbié messze nem volt érdekes, hogy egyszer nő vagy férfi, bár tartott egy kis feminista beszédet. Többet is ki lehetett volna hozni Simon jövőbelátásából esetleg erőltetni, hogy működik-e erőszakosabban. Kelly-é egyedi volt, csakhogy semmit sem ért, mint ahogy Alisha-é is. Legalább egyedi ötleteik voltak. Amúgy Curtis-szel semmit sem kezdtek.

Még mindig soknak tartom a gyilkosságokat, viszont megszoktam, hisz szinte mindennapos, hogy a skacok végeznek valakivel, csakhogy ezeket az embereket nem keresi senki? Gondolom, hogy vannak hozzátartozóik, persze én úgy gondolom, hogy ez valamilyen alternatív világ, csak manapság ha valakid eltűnik, teszel bejelentést. A felügyelő tisztek sem hiányoznak senkinek, pedig hullanak, mint a legyek. 

A finálé jó volt, hogy visszatértek az első évadból megismert halottak, akik valamilyen célból bolyongtak a Földön. Nekem az első és második felügyelőpáros egymásra találása tetszett, az egy kimondottan romantikus jelenet volt, viszont az, hogy kattant vallásos lánygyerek kinyírta Alishat, az nálam vétek, ennyi erővel Nathan-nel végezhetett volna, hisz ő volt a felelős a haláláért. Az utolsó 15 perc sokkolt, hisz sírtam. Furcsa volt látni, hogy Simon és Alisha sorsa beteljesedett és már nem térnek vissza. Megszakad a szívem, hogy nem láthatom őket többet. Azért jó volt újra látni a srácokat, ahogy az eredeti bagázs ott beszélgetett.

Összességében: 10/7

Képesség nem használás, emberek tömeges elhullása és kedvenc pár kiiktatása elhozta a mínuszokat. Mégis kellemeset csalódtam az egészben, főleg, hogy mindenki drámai romlásokat látott, én nem vettem észre, vagy túlságosan beleszerettem az egészbe. Most már jöhet az utolsó előtti szezon és a végre is kíváncsi vagyok. Nathan nélkül is elképzelhető a sorozat, de azért remélem Iwan Rheon és a többi stábtag nem kerül a süllyesztőbe, hisz elég sokoldalúak voltak. Köszönöm Anglia!

Misfits: 2. évadról; mélyebb, brutálisabb, durvább, szórakoztatóbb

Egy sorozat minőségéről mi tanúskodik leginkább? Szerintem az, hogy egy elrepül vele az idő, kettő ha darálod minél előbb folytatni akarod tovább és tovább, ezért szeretek sorozatokat darálni, főleg, ha azok olyan gyöngyszemek, mint a Misfits, amik kitűnő vígjátékdráma. Már eleve az első etappal magasra rakták a lécet, bár megvoltak a maga hibái, viszont ezzel szerintem sikerült túlszárnyalniuk, amire nem számítottam. Sajnos ezek után sem tudok erre sem maximális pontszámot kapni. Tovább spoilerekkel folytatom...

Számomra a zavaró momentum Alisha és Simon kapcsolatának kialakulása volt az utolsó két rész környékén, ugyanis ott bakiztak a készítők. Ugye a hatodik részben kiderült Simon számára, hogy a jövőbeli énje volt a maszkos és, hogy szerelmes lesz Alisha-ba, ami teljességgel rendben van, ezután leültek beszélgetni, ez aközben volt, mikor kiderült az, hogy szuperképességeik voltak, aztán beköltöztek a szállodába és ott megőrült a tejmanipulálós srác, itt sok mindenkit megöltek és Curtis emiatt visszaforgatta az időt, szóval Simon nem tudta meg az igazát, viszont a következő részben teljesen tisztában volt vele, pedig az a beszélgetés nem történt meg. Ugye volt egy három hónapos időugrás a karácsonyi részben, viszont akkor Alisha beavathatta a fiút, de a jövőbeli énje direkt kérte, hogy ne. Szóval ebben az ügyben elvesztettem a fonalat és az időutazásban is, mert ha korábban megölték az Alisha-t, akkor nem lehettek együtt, de future Simon szerint egy pár voltak. Amúgy örültem a párosnak, mert Alisha karaktere levetkőzte magáról a túlzott szexiséget és kedves lett, megkomolyodott Simon mellett, aki a végén igazi férfi lett. Azért vicces volt figyelni, hogy a csajszi féltékenykedett. Ha azt mondták volna nekem valaki, hogy összejönnek kiröhögtem volna. Emellett apróságnak tűnt a felelőtlen öldöklés. Átívelést is hamar megoldották, pedig még elnézegettem volna a maszkos alakot, akinek a kiléte ütött.

Még mindig megmaradtak a remek, vicces, pörgős párbeszédek, amik az első évadot is jellemezték, itt megmerem kockáztatni, hogy sokkal jobb szövegek voltak, több emlékezetes egysorosa volt Nathannek is és Kellynek. Amúgy vicces volt, hogy Nathan lett a Misfits Kenny-je, hisz meghalt egy párszor, és az volt a poén, hogy emlékezett is rá. A humor mellett sokkal jelentősebb szerepe lett a drámának, amik tök jók voltak, hisz megismertük jobban a szereplőket. Gondolok itt Kelly vagy Curtis új párjára, akik rövid életűek voltak, Nathan családi hátterére, Simon és Alisha kapcsolatára. Valahogy közelebb éreztem őket magamhoz, hisz megtudtam őket sajnálni és ez teljesen rendben volt. Akkor is a minél betegebb képességű ügyek és emberek ütöttek, elég ha eszembe jut a videojátékos csóka vagy a tejirányító ürge, ami a legröhejesebb képesség, ahogy szereplőink is új erőket kaptak. Ez még mindig az, amit megszerettem, amiért hálás vagyok az alkotóknak, csak még mindig félek a 3. és 4. évadtól, bár a 3. évad első része rendben volt, csak kár volt olyan sokat látni Rudyt. Amúgy ebben az évadban is jellemző volt a karakter központúság, ami bejött, hisz ez egy remek formula.

Összességében: 10/8

Jobban megszerettem mindenkit ezalatt az egy nap alatt, amíg végignéztem az évadot, viszont az időutazásos hercehurca miatt muszáj volt levonnom meg, hogy a levegőben lógott az egész, viszont ez még mindig jó és alig várom, hogy folytassam szép lassan az egészet. Megérte szombaton ezzel boldogítani magamat.

A kedvenc videoklipjeim - Top 13

Carly Rae Jepsen - Call Me Maybe

Azt hiszem a tavalyi nyár meghatározó slágerét nem kell bemutatnom, ami több hétig vezette a világ slágerlistáit és valószínű az énekesnő marad egyslágeres előadó. Maga a dal és a hozzákészült videoklip jópofa. Carly azért küzd, hogy felhívja magára egész végig egy srác figyelmét, hisz maga a dalszöveg is egy flörtölés. Igazából jó hangulata, engem ezért fogott meg. Plusz nálam a klip vége üt, megmosolyogtató.

Misfits: az 1. évadról; elgurult az angolok gyógyszere

 

A Misfits a daraterveim között szerepelt egy ideje, amikor láttam a két kedvenc lapomon róluk kritikát, eleve jól hangzott, hogy bűnöző fiatalok képességet kapnak. Fogalmam sincs miért, engem az ilyen képességes dolgokkal meg lehet fogni, ahogy a sorozat meg is vett magának, hisz már a második szezonon is túl vagyok, ami még frissebben él az elmémben, mert másfél nap alatt végignéztem. Van egy sajátos humora, amit inkább Family Guy-on és South Parkon nevelkedőknek ajánlanám, mert eléggé meglepődtem rajta, hogy elég nyílt a műsor. Ezek az angolok hogy a fenébe tudnak ilyen jókat csinálni. A fenébe nyalok be nekik, csak az a gond, hogy meg is érdemlik a sok dicséretet, bár azért nem mondanám, hogy tökéletes, mert vannak hiányosságai, de kezdjük azokkal a dolgokkal, amiket nagyon szerettem.

Először muszáj kiemelnem a főcímet, aminek már eleve a rockos zenéje bejövő, viszont tökre illik a szürkesége a sorozathoz, és, hogy bemutatják mi történt a fiatalokkal és a képességüket is igyekeznek reprezentálni. Amúgy a zenéje is tökéletesen rendben van fiatalos elektro vagy éppen rockos számok hangzanak fel egy-egy jelenetben, ezek mondjuk leginkább a második évadban tűnt fel. Akárki is válogatja a nótákat, én megajánlok neki valami díjat.

A forgatókönyvíróknak jár az elismerés a vicces, pörgős dialógusok miatt, amiken sokszor szakadtam a röhögéstől. Nathan szövegei lettek leginkább eltalálva. A kedvencemet tőle még mindig fel tudom idézni az első évadból. Szerintem ezek az emberek betegek, hogy ilyen elborult párbeszédek jutnak az eszükbe. Fogalmam sincs, hogy mi járhat a fejükben. Nekik hála remek karaktereket kaptunk, akiket könnyen be lehetne skatulyázni, viszont idővel megmutatják, hogy kik is valójában. Igazából azt szeretem bennük, hogy nem valami sablonosak, hanem kapunk pár bajkeverő fiatalt, akik olyanok, mint a maiak, így az embernek valamiféle realitás érzete is lehet, bár én ezt valami alternatív valóságnak tekintem. Ott van Nathan, aki az érzéketlen nagydumás szerepét tölti be, egyszerre képelném fel és röhögnék rajta, mert amúgy seggfejként viselkedik, viszont a humora miatt nem irtanád ki. Lehet valakit irritál, engem kifejezetten szórakoztat. Lehet azt gondolni, hogy a színész túljátssza, azonban nem tökéletesen azonosul a figurájával. A személyes főkedvencem Simon, mert szimpatikus a majdnem behúzott nyakával, csendességével, mondjuk egy kicsit perverznek tartottam az első etapban, tipikusan az az ember, akiben több van, mint amit mutat magából. Kelly figuráját is nagyon bírtam az érdekes akcentusával, ő az akibe jobb, ha nem kötsz bele, mert fenékbe billent, mégis a szíve mélyén egy kedves lány. Ott van még Alisha és Curtis, akiket nem szerettem meg annyira, mert elég sótlanok. A csaj nekem ribinek tűnt, a fickó meg semmilyenek, pedig utóbbi kapta a legjobb képességet. A szövegekről még, hogy elég sók káromkodás van, és nem vetik meg a pucérkodást meg a szexjeleneteket, ezek miatt érzem ezt bűnös élvezetnek. Érdekes, hogy a képességek a személyiségeikhez pont passzolnak.

Tovább spoilerezek... 

Bennem maradtak nyitott kérdések leginkább a vihar miatt, aminek nem tudom az eredetét. Remélem erre kitérnek a továbbiakban, mert kíváncsi vagyok. Annak amúgy örültem, hogy nem csak az öt főhős változott meg, hanem a városlakók többségének is felborult az élete. Különösen bejött, hogy volt valaki, akinek különleges képessége volt és hülyeséget csinált, ezért ők rendbe hozták. Nem, mintha hőseink nem követtek volna el ostobaságokat, mint a két holttest eltüntetése. Azért mondjuk haragszom, hogy szegény ügyésznénit kinyíratták plusz idegesít, hogy eddig semmilyen következménye nincsen a tetteiknek. Kicsit csapongónak érzem néha a részeket, mert nincs valami egység, ami igazán átfogná, hát mondjuk egy szörny. Mondjuk itt volt valamilyen zaklató is és Nathan képességével csigázták fel a nézőket, de ezen még a kezdetlegesség látszik. Amúgy a fináléban zavart, hogy a gyilkosságokról teljesen megfeledkeztek, bár az utolsó percek ütöttek.

Összességében: 10/7

A történet nem igazán tiszta, hisz még az alapozás ment, viszont kitűnő szórakozás, mert jó beteg a humora van az egésznek és nem veszi komolyan magát. Azért ha van drámai rész, akkor azt is sikerül jól megoldaniuk, hogy kicsit megdobjak érzelmekkel is a nézőket, hogy lássunk többet is a szereplőkből. Szóval megvan a végső ítéletem és alig várom, hogy neki kezdjek a harmadik évadnak. Az a főbűne a sorozatnak, hogy kevés része van.

Pretty Little Liars: Elindult a 4. évad

 

A Pretty Little Liars volt az egyik sorozat az idén, amit elkezdtem, így hamar darára került, persze az lassúnak volt tervezve, bár a negyedik évad elejét el akartam érni, amit sikerült is, mondjuk egy héttel a premier után sikerült végre megnéznem és a szezonnyitó rész után vegyes érzéseim vannak, főleg, hogy egy-két drámai túlzás is beszuszakoltak az egészbe, amik miatt nem hajlok arra, hogy magas pontszámot adják. Valahogy nagyon túlléptek a realitás határán. Tovább spoilerekkel folytatom...

Zavar, hogy már azon sem lepődnék meg, ha maguk a lányok is A-csapattagok lennének és magukat terrorizálnák (?). Oké, ez valószínű nem következik be, de, hogy mindenki a környezetükben ezt a négy szerencsétlent zargatja elég banális. Mondjuk akkor érteném, ha veszélyes bűnözők lennének, akik a saját bőrükön tapasztalnák meg a tetteik következményeit. Fix, hogy Wilden nyomozó és Melissa, Spencer nővére is itt játszik, most komoly, hogy a saját húgát cseszegeti? Amúgy itt a rendőrök elég impotensek, mert nem képesek semmit sem kinyomozni, még mindig Alison gyilkosa a főkérdés. Kicsit már unalmas, hogy minden mobilzörgésre összerezdülnek. A temetésen meg inkább röhögni támadt kedvem, amikor a koporsóban matatott Spencer. A cliffhanger feloldása nagyon béna volt és a hatásvadász vég is.

Az idei évad halálesete Wilden nyomozó halála, akit rühelltem, úgyhogy nem bánom, hogy végezett vele A, csak már megint felhasználja a négy illetve öt csajszi ellen. Amúgy Mona átállt a jó oldalra, bírtam a 3. évadban is ahogy gonoszkodott, ő a legjobb karaktere ördögi zseni, aki most jó célokra használja a képességeit. Persze, a lányok érthető okok miatt nem bíznak benne, de röhejes volt, amikor az Emily mondta, hogy intézzék el, bár az vicces volt, hogy Mona benyögte még legyen hálás neki. Remélem, igyekeznek minél többet kihozni az ő szerepéből, mert a négy barátnő már nem tud újat mutatni. Mondjuk őket sem kapják el sohasem semmiért.

A szappanosítás ment ezerrel, hiszen Aria és Ezra most tartanak az ötezredik szétmenésüknél, ez már korábban is zavart, úgy is tudja a szerencsétlen néző, hogy megint egymás karjaiba borulnak. Amúgy a készítőknek jár a lecseszés a képzelgés miatt, amiből komoly drámát ki lehetett volna hozni, ha Ezrat lecsukták volna, még sincs annyi vér a pucájukban. Meglengették Emily távozásának lehetőségét, aminek szintén tudjuk a kimenetelét, aztán kevernek majd itt még Hannah anyjával. Egyedül Toby esete érdekel, akinek most behozták az anyját a képbe, fogalmam sincs, hogy mire akarnak jutni vele, bár eddig hol voltak a szülei és valami cél biztos van Alison anyjával is. Viszont a régi szereplők kiiktatásáért még mindig haragszom.

Összességében: 10/5

Ez PLL-szinten is gyenge volt vagy csak én voltam túl szigorú? Igazából olyan érzésem van, hogy a készítők a saját hálójukban vergődnek, mert az A összeesküvés kezd vagy már átment valami groteszk vígjátékba, viszont nem akarom kaszálni, mert rövid idő alatt a szívemhez nőttek és érdekel, hogy mit csinálnak. Amúgy annyira ez a rész sem volt rossz, csak túl sok volt a szemet szúró apróságok és ötletesnek tűnő esetek. Szóval én kitartok.

Szilvásy Lajos: Lélekharang

Szilvásy Lajostól van jó pár kötetem, amik közül sokat el is olvastam és többségében tetszettek, bár elég nyomasztóak voltak, tekintve, hogy realista ez nem meglepő. Úgy egy hónappal ezelőtt vettem le a polcomról ezt a regényét, igazából a tartalom tűnt biztatónak, hamar végeztem is vele, így hosszú idő után most megint jön egy könyvkritika. Amúgy ha az írótól akartok jót olvasni ajánlom a romantikus első szerelmes Egymás szemébent. Szóval egy újító művet kaptunk most a kezein közé.

Tartalom:„Még rendesen fellázadni sem tudunk. Csak elképzelni hogy fellázadunk. Mondjuk, még elkezdeni is. De folytatni meg végigcsinálni … azt már nem. Egyszerűen alkalmatlanok vagyunk a válságokra….”- mondja Szilvási új regényének egyik főszereplője, a húszesztendős Bojtár István, aki a szerző egyik korábbi történetében a Vízválasztó-ban még tíz-tizenegyéves kisfiú volt, s aki azóta neves-sikeres zongoraművésszé nőtt. Vele együtt más ismerősök is feltűnnek a regény lapjain: Peterdi Mihály, a balatondiósdi plébános, Deák Tibor, a sebész, Simon Sándor repülő alezredes és még néhányan, akikkel az Albérlet a Síp utcában, a Ködlámpa, a Légszomj, az Ördög a falon, a Kinek a sorsa? és a Karácsony oldalain találkozott a korábbiakban az olvasó.
Az új Szilvási regény főszereplői azonban nemcsak ők, hanem napjaink közgondjai, társadalmi feszültsége is, amelyek a felnőtt embernek és a húszéveseknek az erkölcsi szakítószilárdságát egyaránt próbára teszik.

Amilyen izgalmasan elkezdődik, utána az olvasó szeme lecsukódni készül és ásítozik, aztán megint izgulás és ismét alvás, szóval így hullámzik a könyv, ez nagyon bosszantó, főleg a filmbe illő kezdés után. Hogy mi untatott? Egyszerűen a túl sok háttér információ, az író néhány szereplőnek és helyszínek megírta a háttértörténetét, hogy megértsük, megismerjük őket, ez kb. 50 oldalas részek és ezek teszik ki a háromnegyedét. Van öt, amiből három engem teljesen untatott, főleg, amikor politikai hablaty volt vagy szárazon leírt elemző részek, szerintem azért voltak feleslegesek, mert a történethez vagy a cselekmény alakulásához nem igazán adtak hozzá, ezért csalódtam a könyvben. Egyrészt újító, hogy mindenki múltja előtérbe kerül, másrészt ha a jelen érdekesebb, akkor ne idegesítsenek olyan dolgokkal, amik érezhetően a lapszámbővítése miatt vannak. Nálam itt úszott el a szórakozás. Szerencsére az író két alkalommal ezeket jól használta, amik miatt megértettem a karakter motivációit és fontos volt a múltjuk, azonban ez a két főszerep volt. Elismerem, hogy a lelkük viharaiba, bugyraiba tökéletesen beleláthatnunk, hisz jól vannak megírva, emiatt elég nyomasztó a hangvétele és realista, csak ha a közepén behoznak valakit akiről információmorzsákat elcsöpögtetnek és beérem annyival, ne kezdjék el nekem az önéletrajzát.

A történet nekem az igaz barátságról szólt, hogy valaki hülyeséget csinál és a barátja megmenti, ez itt példaértékű volt, főleg, hogy évek múltán találkozott újra a két főhős, viszont Bojtár egy percig sem gondolkodott, hogy segítsen-e a Patronon. Ha csak ezt lett volna simán jobban értékelném, csak hát nem csak ez van. Plusz ennek vége sem tiszta számomra, hogy miért döntött így Patron, és hogyan tudott ilyen hamar továbblépni, ezt nem értem, és ez engem zavar. Jól bemutatja az akkori időket, a politikát, hogy mik voltak a rendszer hibái, amikbe a szüleink vagy a nagyszüleink szívesen visszamennének, hát minden rendszernek megvannak a maga hibái. Sajnos az íróval az az egy problémám van, hogy hajlamos sok feleslegeset írni, ezért másztam falra ettől a könyvtől, ettől függetlenül nem akarok egy elismert magyar írót becsmérelni, csak van, ami zavart a stílusában.

Összességében: 10/6 
Legalább a felét végig untam, így eleve nem kaphat magas pontszámot, viszont újítás van benne, szimpatikus a két főszereplő és a barátság ékes példája, így tudnám összefoglalni az egészet. Őszintén nem bántam meg, hogy elolvastam, mert nem volt szokványos, csak mégis nekem túl sok volt a töltelék.

A kedvenc videoklipjeim - Top 13

Sajnos az elmúlt két hétben technikai problémák (számítógép újratelepítése) miatt nem tudtam írásokkal jelentkezni, ezért elnézést szeretnék kérni. Igyekszem behozni a lemaradásomat.

Coldplay - Paradise 

A Coldplay az egyik -hanem- a kedvenc zenekarom, akik számtalan remek kisfilmet tettek le az asztalra és azok közül is tudnék többet is kiemelni, viszont most csak egyet fogok, ami a kedvenc a dalomhoz készült. A Paradise-nak a szövege áll hozzám leginkább közel, néha úgy érzem, ha olyan kedvem van, mintha rólam szólna, hisz mindenki a Paradicsomról álmodik. Az üzenetét a videó remekül visszaadja, amikor az elefánt is küzd az álmaiért, és, hát egyszer teljesül neki. Valahogy én is így állok hozzá ehhez, hogy a kemény munka, az akarat meghozza a gyümölcsét. Talán a fiúk is erre akarják inspirálni az embereket. Hú, ezt ezerszer még meg tudnám nézni és hallgatni.

Skins: a 2. évadról

A Skins-nek már az első évada levett a lábamról, így született róla egy áradozós kritika, ami jogos volt, hiszen teljesen megérdemelte az elismerést, amit kapott hét év után tőle. Jobb később, mint soha bekapcsolódni valamibe. Sajnálom, hogy idén bemutatásra kerül hamarosan a záró szezon, hiszen még többet akarok belőle, ezért fájó az évadonkénti 9-10 rész. Ez a formula amúgy jól működik, mert a készítők tökéletesen kibontanak és lezárnak mindent. Ilyenkor belegondolok, hogy minőség szempontjából ez az USA-ban is elég lenne, hisz kevesebb részben is ki lehet bontakozni, viszont ez is lehet a bukta, mert mindent  belezsúfolnának. Úgy is meg reformot hajtanak végre az országos csatornák, azonban eltért a tárgytól. A remek angol tinédzsersorozattól, ami joggal kapott két Bafta-díjat. Előre leszögezem, hogy szerintem a második évad kenterbe veri az elsőt, pedig ott is minőséget, karakterfejlődést, jó sztorit kaptunk, viszont szerintem most reálisabb, drámaibb, viccesebb lett az egész, pedig komolyabb hangvételű volt. Mondom, hogy  mostanában az elismerésem kivívták teljesen. Tovább spoilerekkel folytatom...

Az egész dramaturgiája tökéletesen működik, sőt még jobban, mint az első, hiszen itt szerintem reálisabb dolgokkal néznek szembe a srácok, mint a halál, a szétválás, a továbbtanulás, a tettek következményei, persze, megmaradnak a barátságok és a szerelmek bonyolódása. Mondjuk, engem meglep, hogy a Sid és a Cassie egymást megcsalják, végül is akkor nem voltak együtt, de azért a végén újra bíznak egymásban, ebben egy kicsit ez zavart, hogy könnyen továbbléptek. Valahogy nem egy át szappanosba, mert itt megérti az ember, hogy miért alakulnak úgy a dolgok ahogy. Egy konkrét példa Michelle és Sid rövid életű románca. Igazából mindketten magányosak,  sebezhetőek voltak  és vigasztalásra vágytak, ezért borultak egymás karjaiba, aztán ez bűntudattá változott, mert mindketten  más szerettek. Szerintem ilyen a valóságban is előfordul. Nekem mégsem ez vitte el az évadot a hátán.

Az évad legeslegjobb szála abszolút Tony útja volt. Ugye az első évad végén elcsapta egy busz (?), akkor elfelejtett minden alapvető tevékenységet, újra kellett tanulnia, felfedeznie mindent. Ez valami zseniális volt ahogy visszatalált a magabiztossághoz, nem a manipulációhoz. Az elején adott egy zavarodott srác, aki nem érti, hogy mi van vele, de szép lassan minden visszatér belébe, és övé volt a legjobb rész, amibe humort is csempésztek. Igazából én csak leírásban olvastam, hogy ez egy látomás volt, konkrétan Tony saját magával harcolt, hogy újra önmaga legyen, és ez annyira hatásos és eleven volt, hogy még egyszer meg kellene nézni. Hihetetlen, hogy mekkorát fejlődött. Főleg a határozottsága tetszett, hogy visszaszerzi azt, amit elveszített. Sosem hittem volna az első rész után, hogy ő lesz a kedvencem. Mondjuk szerintem ő is van a legjobban megírva. Magyarán felnőtt. Az egész nem működött volna, ha nem egy jó színész kezében, mint Nicholas Hoult-éban van, aki érzelmeket közvetített, arcmimikája volt, abszolút hiteles volt. Nem csodálom, hogy tud Hollywood-ban érvényesülni nagyon tehetséges. Azért egy kameó erejéig beugorhatott volna az utolsó évadba. Tetszett, hogy Michell-el igazából most lettek igazi pár, mert most már megbecsülte.

Szóval ezek a drámák nekem tökéletesek voltak. A kedvencem után meg kell említeni Sid apjának és Chris-nek halálát, amelyek falsúlyosak voltak, az első csak Sidet érintette, a második mindenkit, hiszen egy baráttal kevesebbek lettek. Sid szimpatikus volt végig, és megdöbbentő volt a rész végén, amikor az apját megtalálta, aki szerintem boldogan távozott a földről. Chris karakterét bírtam a drogos, őrült srácot, aki csak azt üzente a világnak, hogy cseszd meg, mindig vidám volt és a mának élt, amit a betegsége miatt meg is értettem. Nagyon igazságtalan volt, amikor a skacok nem mehettek a temetésre, mégis emlékezetes lett, egy olyan, ami szerintem tetszett neki. Annyira nem tartottam fairnek, hogy az apja évek óta nem törődött vele, aztán hirtelen milyen fontos volt a gyereke, azért ő is belátta a végén a hibáját. 

Az utolsó rész azt hittem, hogy komoly, gyászos lesz, hisz valaki elment, ehelyett abszolút humorosra vették a figurát, főleg az autósüldözés maradt meg az emlékeimben, maga a temetés is szép volt olyan skinesen. Maga a rész is az elválásról szólt, főként a vége lett szomorú, ahogy szétszéledtek, ezért volt nekem ez az egész valóságos, hisz egyszer véget ér a lázas ifjúság. Egyikük sem ígérte meg, hogy írnak egymásnak, hanem, hogy majd összefutnak, viszont Sketch fogalmazta meg tökéletesen,  hogy a levelek, telefonok ritkulnak, azért már egyszer sem csöng, és Anwar is jól visszaadta azt, hogy egyedül érzi magát. Szerencsére kaptunk valamilyen lezárásfélét, viszont egy nyitott kérdés maradt Cassie és Sid esete. Sajnáltam, hogy végre  mindenki együtt aztán zutty vége az egésznek. Na, majd ha vége lesz a giminek vajon én is így leszek?

Összességében: 10/9,5

Na most jön a dicséret után a kérdés, hogy miért jött a fél pontlevonás, amikor tizet ígértem a múltkor, erre egy válaszom van Sketch és Anwar, akik feleslegesek voltak, hál' Isten a muszlim srác nem kapott önálló részt, csak valahogy végig ellenszenves maradt, a kattant csajt meg hagyjuk. Emellett az apróság mellett még nem is említettem, hogy felhozták a szülői nyomást, a mániákusságot, a melegszerelmet, az abortuszt és a tragédiákat, ezért ez minden idők egyik legjobb tinédzser sorozata. (Megjegyzés: Maxine-nek voltak a legnormálisabb szülei, pedig azt hinné az ember, hogy a mássága miatt mindent  ráerőszakolnak, pedig csak a tánciskola ügyében vitatkozott az anyjával.) 

A kedvenc videoklipjeim - Top 13

Ha a mai slágerlista élét döngetők közül kéne választanom, akkor Katy Perry lenne a választottam, mert szókimondó, szimpatikus és erőt sugározó plusz szórakoztató számai vannak, ezért gondoltam, hogy nem maradhat le a listáról a szerintem a legjobb dalához készült kisfilm a Part of Me. Lévén, hogy magyar vagyok a Fireworkot várjátok, viszont nem vagyok pesti, nekem a harcoló Katy jobban bejön, mint az önbizalom növelő. A dal szerintem azt az üzenetet közvetíti, hogy ha átgázoltak rajtad, akkor állj fel, hát végül is ez is magabiztosságot ad. Nekem tetszik ez a koncepció, hogy a megcsalás után, hogy megerősödjön, beáll katonának. Sok feminista felszólalt a klip miatt, hogy arra biztatja a nőket, hogy harcoljanak a háborúban. Szerintem, akinek esze van, az el tudja maga dönteni, hogy mit csináljon. Mondjuk én őt tartom még a legnormálisabbnak az "idősebb" slágergyártók között, valahogy őszintének tűnik.

(Sajnos a VEVO nem engedi meg, hogy beillesszem az eredeti videoklipet.)

Bridgit Mendler: Hello My Name Is...

Bridgit Mendler az új Disney-generáció jeles képviselője, akit sokan a magyarul Sok sikert, Charlie! című családi vígjátékból ismerhettek vagy nem, még a Limonádé című filmben szerepelt, ahol énekelt. Botránymentes, szimpatikus, helyes fiatal lány, úgyhogy tökéletes a cég számára. Szerintem a mai gyerekműsorok közül még az övé a legjobb, hiszen kicsit életszagúbb, mint a csatorna sztárságról szóló alkotásai. Elkerülhetetlen volt a számára, hogy ne készítsen lemezt, ezért mindenki sejtette, hogy egy mű, tinipop valamit kapunk, ehhez képest egy valami másfélét kaptunk. Amúgy az énekesnő első kislemeze a Ready Or Not elég szépen szerepelt a listákon.

Lehet, hogy meglepődtök egy igazából nem valaki nagy új lemeze kerül górcső alá, hanem egy mondhatni névtelen valaki, akinek a neve maximum itthon is a Disney-nézőknek mond valamit. Gondoltam esélyt adok neki, hiszen az első szólódala nem volt egy rossz próbálkozás kicsit poprock, reagie-s hatású, bár engem még így is egy Avril Lavigne-dalra emlékeztet. Eléggé meglepett, hogy milyen kellemes kikapcsolódást nyújtott az egész, ezért csalódtam pozitívan, hiszen egy gyenge lemezre számítottam, ami túlzottan tucat, mint Selena Gomez és a the Scene-je Kiss and Tell-je, ehhez képest egy jobb fajta poplemezt kapunk, ami ezek ellenére nem emelkedik ki a tömegből, viszont nem egy kukába dobandó. Őszintén szólva ami lehúzza, hogy ugyanazokat a sablontémákat kapjuk a szerelemről, viszont kapunk az önbizalomról is egy-két számot, plusz  a szövegek is a fiatal generációknak szólnak, ezért tinédzsereknek kimondottan ajánlom.

A popjegyek érvényesülnek leginkább mégis van reaggie, R'n'B, hip hop, rock is, így egy vidám, nyári lemezt kapunk, ami nem egy tipikus Disney-anyag. Sokkal jobb, mint a két Shake It Up-os lány, akiket éneklés címszó alatt adnak el, és semmi hangjuk sincs. Bridgit egy kimondottan átlagos énekhanggal rendelkező énekesnő, mondjuk én ennyire sem tudok énekelni, de legalább nem nyúltak bele gépekkel a hangjába, bár az élőben éneklést még gyakorolni kell. Ha belegondolok ez még a technika uralta zenében is kivételes. Lehet, hogy számomra azért volt igen üdítő, amikor igazi hangszerek hallottam, persze párhuzamokat még így is hallok más előadókkal, azért ebből szerintem még lehet valami komolyabb. A személyes kedvencem az egészről a Hurricane, ami tényleg az idegességről szól, amikor próbálsz megnyugodni, végén pedig minden oké, elég jó benne a kórus. Hasonlóan emlékezetes az első fele a korongnak a City Lights-nak, egy kicsit utána a könnyedség megtörik.

Összességében: 10/6

Az egészen az látszik, hogy nem veszi komolyan magát, hanem egy jó időtöltést szántak az átlagos hallgatóknak a slágeres, nyárias dallamocskákkal, ezért nem érdemel többet, viszont a közepesnél jobb, hiszen szerintem szórakoztat. Szóval tengerpartra, nyári melegben tökéletes vagy a kint tomboló borús időjárás által keltett rosszkedv elűzésére tökéletes. A másik értékelendő, hogy az összes szám fődalszerzője maga az énekesnő volt, úgyhogy az ilyen mindig jó pont az én szememben. Nem váltja meg a világot, viszont egyszer érdemes meghallgatni egy rossz passzban.