Szilvásy Lajos: Lélekharang

Szilvásy Lajostól van jó pár kötetem, amik közül sokat el is olvastam és többségében tetszettek, bár elég nyomasztóak voltak, tekintve, hogy realista ez nem meglepő. Úgy egy hónappal ezelőtt vettem le a polcomról ezt a regényét, igazából a tartalom tűnt biztatónak, hamar végeztem is vele, így hosszú idő után most megint jön egy könyvkritika. Amúgy ha az írótól akartok jót olvasni ajánlom a romantikus első szerelmes Egymás szemébent. Szóval egy újító művet kaptunk most a kezein közé.

Tartalom:„Még rendesen fellázadni sem tudunk. Csak elképzelni hogy fellázadunk. Mondjuk, még elkezdeni is. De folytatni meg végigcsinálni … azt már nem. Egyszerűen alkalmatlanok vagyunk a válságokra….”- mondja Szilvási új regényének egyik főszereplője, a húszesztendős Bojtár István, aki a szerző egyik korábbi történetében a Vízválasztó-ban még tíz-tizenegyéves kisfiú volt, s aki azóta neves-sikeres zongoraművésszé nőtt. Vele együtt más ismerősök is feltűnnek a regény lapjain: Peterdi Mihály, a balatondiósdi plébános, Deák Tibor, a sebész, Simon Sándor repülő alezredes és még néhányan, akikkel az Albérlet a Síp utcában, a Ködlámpa, a Légszomj, az Ördög a falon, a Kinek a sorsa? és a Karácsony oldalain találkozott a korábbiakban az olvasó.
Az új Szilvási regény főszereplői azonban nemcsak ők, hanem napjaink közgondjai, társadalmi feszültsége is, amelyek a felnőtt embernek és a húszéveseknek az erkölcsi szakítószilárdságát egyaránt próbára teszik.

Amilyen izgalmasan elkezdődik, utána az olvasó szeme lecsukódni készül és ásítozik, aztán megint izgulás és ismét alvás, szóval így hullámzik a könyv, ez nagyon bosszantó, főleg a filmbe illő kezdés után. Hogy mi untatott? Egyszerűen a túl sok háttér információ, az író néhány szereplőnek és helyszínek megírta a háttértörténetét, hogy megértsük, megismerjük őket, ez kb. 50 oldalas részek és ezek teszik ki a háromnegyedét. Van öt, amiből három engem teljesen untatott, főleg, amikor politikai hablaty volt vagy szárazon leírt elemző részek, szerintem azért voltak feleslegesek, mert a történethez vagy a cselekmény alakulásához nem igazán adtak hozzá, ezért csalódtam a könyvben. Egyrészt újító, hogy mindenki múltja előtérbe kerül, másrészt ha a jelen érdekesebb, akkor ne idegesítsenek olyan dolgokkal, amik érezhetően a lapszámbővítése miatt vannak. Nálam itt úszott el a szórakozás. Szerencsére az író két alkalommal ezeket jól használta, amik miatt megértettem a karakter motivációit és fontos volt a múltjuk, azonban ez a két főszerep volt. Elismerem, hogy a lelkük viharaiba, bugyraiba tökéletesen beleláthatnunk, hisz jól vannak megírva, emiatt elég nyomasztó a hangvétele és realista, csak ha a közepén behoznak valakit akiről információmorzsákat elcsöpögtetnek és beérem annyival, ne kezdjék el nekem az önéletrajzát.

A történet nekem az igaz barátságról szólt, hogy valaki hülyeséget csinál és a barátja megmenti, ez itt példaértékű volt, főleg, hogy évek múltán találkozott újra a két főhős, viszont Bojtár egy percig sem gondolkodott, hogy segítsen-e a Patronon. Ha csak ezt lett volna simán jobban értékelném, csak hát nem csak ez van. Plusz ennek vége sem tiszta számomra, hogy miért döntött így Patron, és hogyan tudott ilyen hamar továbblépni, ezt nem értem, és ez engem zavar. Jól bemutatja az akkori időket, a politikát, hogy mik voltak a rendszer hibái, amikbe a szüleink vagy a nagyszüleink szívesen visszamennének, hát minden rendszernek megvannak a maga hibái. Sajnos az íróval az az egy problémám van, hogy hajlamos sok feleslegeset írni, ezért másztam falra ettől a könyvtől, ettől függetlenül nem akarok egy elismert magyar írót becsmérelni, csak van, ami zavart a stílusában.

Összességében: 10/6 
Legalább a felét végig untam, így eleve nem kaphat magas pontszámot, viszont újítás van benne, szimpatikus a két főszereplő és a barátság ékes példája, így tudnám összefoglalni az egészet. Őszintén nem bántam meg, hogy elolvastam, mert nem volt szokványos, csak mégis nekem túl sok volt a töltelék.