Film: Gilbert Grape (1995)

Egy ajánló után néztem meg a Gilbert Grape-t. Gondoltam, hogy Dicaprio és Johny Depp egy filmben, az rossz nem lehet. Ha jól rémlik az egyik Filmbarátok Poadcastban is szóba került. FreddyD beszélt róla olyan is-is volt a véleménye, nem rossz, de láttam már jobbat is kategória szerinte. Dráma, úgyhogy nekem való film. Fogalmam sincs miért, de nekem ez a kedvenc műfajom, mert talán ez mozgat meg engem a legjobban.

Tartalom: Gilbert Grape egy a sok kisvárosi huszonéves közül, mégis különleges a helyzete. Egy élelmiszerboltban dolgozik zöldségesként. Ő számít a családfőnek, hiszen túlsúlyos édesanyja már ki sem tud mozdulni a házból. Ráadásul három testvére közül az egyik különösen problematikus eset. Arnie értelmi fogyatékos, túlérzékeny kamasz, aki csak rá hallgat, s akit csak ő tud kihúzni a bajból, amibe folyton belekeveredik. Gilbert és Arnie minden évben megbámulja az országúton tovaszáguldó lakókocsikat, hiszen ők nem mehetnek sehová. Ám egy napon az egyik lakókocsiból kiszáll egy lány, aki mindannyiukat kimozdítja a megszokott körforgásból.

Súlytalan volt a film. Egyszerűen a cselekménynek nem éreztem semmilyen drámai és érzelmi hatását. Valahogy számomra hiányzott belőle a sokkolódás, hogy elgondolkodjak rajta. Itt ez nem volt, pedig az alaptörténet eleve valami komoly karakterdrámára utal, ezzel szemben ez a része szerintem nem jött át, bár volt egyetlen egy pillanata, ahol tényleg volt érzelmi vihar, egy összeomlás. Viszont a többi részben nem volt ilyesmi fajta katarzis. Néztem, felfogtam, hogy mi milyen változás megy végbe a főszereplőn, de semmit sem sikerült igazán megmozgatniuk bennem, pedig adott volt a lehetőség.

Gilbert karakterét sem tudtam különösebben sajnálni. Úgy voltam vele, hogy nem rossz ember, de elég magának való alaknak tűnt és maximum azt láttam benne, hogy az öccse foglalkoztatja egyedül. Nem igazán tudtam azonosulni vele, pedig egy abszolút hétköznapi srác figura volt. Johny Depp jól alakította, viszont egyáltalán nem nyújtott emlékezetes alakítást. Többet vártam volna tőle. Itt eléggé visszafogta magát. A nője felett meg igazán nem tértem napi rend felett, mert erőltetettnek éreztem ezt a részét, ezért is gondolok azt, amit róla. Az már probléma, hogy ha a főszereplő különösebben nem emlékezetes és nem ad hozzá semmit az élményhez.

Az egésznek a mentalitása tetszett, hisz nem egy amerikai álom típusú filmet kaptunk, hanem a hétköznapi amerikai emberről szól. Az ő életük sem sokkal izgalmasabb, mint a magyar emberé. Mondjuk ha belegondolok egy Isten háta mögötti kisváros mit lehet csinálni, hát a biztosító főnökének a feleségével kamatyolni. A helyszín nekem realitás érzetet adott, mert el tudtam volna magamat odaképzelni. Ettől vált ez az egész szimpatikus, így a hangulat adott volt. Szerintem csinálhatnának több valósághű filmet. Viszont egy kicsit nekem ezt a film vége tönkretette.

Egy valaki miatt érdemes azonban megnézni a filmet, és az Leonardo DiCaprio. Hihetetlen, hogy mennyire jól, élethetűen, hitelesen játszotta el Arnie szerepét.Ő beteg ezért vannak nagy szavak. Tud valamit. Engem azzal lep meg igazán, hogy ennyire sokrétegű, hogy gyakorlatilag bármit el tud játszani. Egyszerűen a nála egy tízessel idősebb Johny Deppet lejátszotta, pedig csak 18 éves volt a forgatás idején. Nem is értem, hogy az Akadémia akkor miért nem adott neki Oscar-t, pedig ez azért kiáltott, mert tényleg elhittem, hogy ő olyan, amilyen. Az ő alakítása miatt már megérte a film.

Ahogy fentebb említettem Gilbert különösebben semmit sem nyújt, ahogy DiCaprion kívül szerintem a Gilbert anyját alakító színésznőn kívül nem volt. Jó a szereplőgárda, de az elhagyott anya, aki zabálásba menekül és mérhetetlenül önzőn viselkedik, senki sem ugrott meg ezt a lécet, viszont szimpatikusak voltak, mert senkit sem akartam karóba húzni. Mondjuk egy kisebb mellékszerepben feltűnő figura, aki Gilbert halottas barátja volt szerintem egész szórakoztatóra sikeredett, így a komolyságban egy kis mosolyt csalt az arcomra.

Összességében: 10/7
Láttam már ennél jobb drámát is. Ne értsetek félre alapvetően a történet szerintem jól meg van csinál, meg jó a felépítés, de nekem egyszerűen túlságosan tét nélküli volt az egész, pedig gondolom, hogy meg akartak valamit az emberben egyszerűen mozgatni. Nálam nem igazán sikerült. Lényegében DiCaprio első szárny próbálgatásai miatt, ami azonnal Oscar-jelölést ért szerintem megéri megnézni.

A Dal 2014: Kállay-Saunders András nyert

Lassan egy hete lesz, hogy véget ért a Dal 2014, amit tudatosan kihagytam. A tavalyi ritka pocsék volt, mert egyrészt az M1 valami iszonyat bénán csinálta meg az egészet, másrészt a számok sem voltak jók, bár a Kedvesem még most is megmosolyogtat. Gondolom, fel van mindenki spanolva a tavalyi jó eredmény miatt, amit ByeAlex ért el. Idén pedig a magyarul alig tudó Kállay-Saunders András képvisel majd minket. A srác nálam azzal ásta el magát, hogy nem tud becsületesen magyarul, plusz az USA-ban nem kellett, így itthon a jóval tehetségesebb emberek elől veszi el a kenyeret. Amúgy, mint ember nincs vele problémám, mert legalább szó sincs róla a bulvárban, amit értékelek.  Szóval végül is nem nevezhető magyarnak, mégis megkapta a közönségtől az indulás jogát. Egy számot sem hallgattam meg ezenkívül a Dalból, mert nem akartam. Annak ellenére, hogy a fickó nem valami nagy szám, mégis egy egész elfogadható dalt küldünk Koppenhágába. A Running gondolom arról szól, hogy amikor minden rossz, az ember elfut. A dalszöveget nem fogom tanulmányozni, mert annyira nem érdekel. Azonban elismerem, hogy egész jó, de szerintem elég feledhető. Tavaly a Kedvesem bugyuta volt meg minden, viszont emlékezetes volt, mert ByeAlex megjelenése sem volt hétköznapi, megjegyezte őt az ember. A videoklipben előfordul pár felesleges jelenet, például a történethez semmit sem hozzáadó gyerekek meg a táncos, azért korrekt darab. A Running egy szokásos popszám, amiben akad erő és érzelmek is, bár én nem tölteném le. 

András végül is nem egy rossz választás, a Giccsparádéra legalábbis tökéletes, mert a többi nemzet sem küld jobbat. Miatta azonban idén biztos kihagyom az egészet, mert jobb dolgom lesz, mert aludni fogok. Majd neten értesülök róla, hogy hogyan fog szerepelni. Szerintem nagy reményeket ne fűzzenek ehhez a számhoz, mert nem jutunk messze. Esetleg a döntőbe bejutunk, de szerintem a tavalyi eredményt nem szárnyaljuk túl, mert most egy tipikus jóképű srácot megy egy jó, mégis felejthető, elmegy dallal. Jó nem akarok vészmadár lenni, de általában az ilyen trendeket követő popfelvételeink általában hátul végeztek. Amúgy nekem ez a Compact Discot juttatja eszembe, akik hasonló tempójú számmal mentek ki, és hát hol voltak. Mindenesetre hátha András "cukisága" az európai tinédzser lányok szavazatait begyűjti. Valahogy nekem pasiként túl nyálas. Én azt mondom, hogy ne legyen igazam, úgyhogy sok sikert. 

Film: Blue Jasmine (2013)

A Golden Globe díjátadó után olvasgattam a győzteseket, és feltűnt Cate Blanchett neve, aki a Blue Jasmine-ban nyújtott alakításáért nyert egy Golden Globe-ot. Aztán utána olvastam a filmnek. Pontosabban annyit láttam, hogy Woody Allen, már nyomtam is a letöltést, úgyhogy előtte el sem olvastam a tartalmát. Beletekergettem vígjátéknak tűnt. Sajnos nagyon nem is figyelnek a filmre. Itthon sem volt róla szó a filmes oldalakon. Még jó, hogy én megtaláltam magamnak. Pedig ez egy olyan, hogy tényleg megérdemelné a népszerűséget.

Tartalom: Az elegáns, New York-i társasági hölgy, Jasmine (Cate Blanchett) élete darabjaira hullik, a házassága is tönkremegy a vagyonos üzletemberrel, Hallal (Alec Baldwin), ezért beköltözik a testvére, Ginger (Sally Hawkins) szerény, San Francisco-i lakásába, amíg összeszedi magát.
Jasmine labilis lelkiállapotban érkezik San Franciscóba, a feje zsong az antidepresszánsokra megivott koktéltól. Bár arisztokratikus viselkedését meg tudta őrizni, érzelmileg bizonytalan, és hétköznapi dolgokat sem tud megoldani.

Azt hiszem, hogy megint egy jó adagot kaptunk a Woody Allen-féle világból. Hiába több mint 70 a virtuóz rendező, egyszerűen még mindig van puskapora, amit még nem durrogtatott el a nézőknek. Szóval az ő sajátos elméjét ismét sikerült vászonra varázsolnia, ez a Blue Jasmine. Ami hamisítatlan Woody-film, mert egyszerűen az a szokásos könnyed, laza, bájos hangulata van, plusz hosszú monológok, amik esetleg el is gondolkodtatják az embert, emellett nagyon szórakoztató, mert van humora. Gondolom, ő a valóságban is ilyen különc figura.

Amikor a címet hallottam, azt hittem, hogy egy romantikus filmet kapok, ehelyett az állóvizet megkavaró vígjátékot kap az ember, amiben van szerelem, viszont eléggé másodvonalban. Az egész sztori Jasmine karakterére épül főként, mellette még Ginger, a húga kap jelentősebb szerepet. Itt van egy szerep, amire találni kellett egy jó színésznőt, és kreálni kellett egy olyan figurát, aki abszolút fent tartja az ember érdeklődését végig. Nos, ezt nagyban kipipálhatják. A rendező/írónak a szereplők megalkotásával nem szokott problémája lenni.

Jasmine szerintem unszimpatikus és egyben elég szánni való, mégis valahogy sikerült úgy árnyalni őt, hogy végül is meg tudtam érteni, hogy egyes esetekben mi a motivációja. Szerintem őt eleve nem is akarták az emberrel megkedveltetni, hisz olyat, aki tipikus gazdagként viselkedik, fent hordja az orrát, azt általában elintézné. Többségében ő ilyen, hisz soha a büdös életben nem csinált semmit, aztán eljátssza a hattyú halált, amikor eltűnt az összes pénz. A film megnézése után abszolút azt gondoltam, hogy teljesen megérdemelte a sorsát, és szerintem Woody is így gondolhatta. Hihetetlenül önzőnek, sekélyesnek, szűk látókörűnek találtam, és ő az a fajta ember, aki amit gondol, annak úgy kell lennie. Nagyon jól eltalálták, mert pont a negatív tulajdonságaival és a szerencsétlenkedésével sikerült az egészét szórakoztatóvá tenni. Cate Blanchett-nek sikerült úgy megfognia ezt, hogy ne legyen ripacskodó és idegesítő, inkább utáltam őt. Azt gondolom, hogy jogosan kapta meg a Golden Globe-ot. Talán az Oscarért is lehet esélye.

Ginger a hétköznapi nő, akinek szintén megvannak a maga hibái, de ettől lesz szerethető. Ő a totális ellentéte Jasmine-nak, ugyanis sokkal szabadabb szellemű, de nem szól bele mások életébe. Neki is van egy sajátos világnézete, vele azért könnyebben tudunk szimpatizálni. Amúgy én azt becsültem benne, hogy a rá sem néző tesóját befogadta, aztán az még osztotta neki azt észt, hogy ez meg az a férfi nem való neki. Bár az idióta pasiját szívem szerint kinyírtam volna. Persze, ezt is szépen megoldották, ahogy az ő kapcsolatára ráfeküdtek. A végén jól tette, amit tett.

A többi mellékszereplő szerintem különösebben nem volt érdekes, nem is rájuk fókuszált a film. Azonban meg kell mondanom, hogy Ginger barátja szerintem rém idegesítő volt, főleg, amikor neki állt sírni. Oké, szép és jó, hogy egy férfi ki tudja fejezni az érzéseit, csakhogy inkább ciki volt az ő viselkedése. Vele mondjuk nem tudom, hogy mi volt a cél, hogy megmutassák, hogy az egyszerű dolgozó is tud adni szeretet vagy mi. Szívem szerint lelőttem volna. Egy kicsit szerintem ezzel mellélőttek. Mázli, hogy annyira sok játékidőt nem kapott. 

Jasmine amúgy a gazdagsága elvesztése óta egy kicsit megőrült. Szó szerint belebetegedett. Vannak olyan jelenetek, amikor csak mondja magáét a semminek. Őszinte leszek, hogy nekem ezek voltak a kedvenc jeleneteim, mert végre olyan megkergülős képsort is láttam, amikor a szereplő nem torkaszakadtából üvölt, félelmében bebújik, szétkarmolja a képét stb. Mondjuk az őrület enyhébb dózisát kaptuk meg. Talán még ezek is lettek a legvicessebbek.

Kimondottan tetszett a két oldali történetvezetés. A cselekmény haladt a jelenben, majd közben a múltra is. Igaz szerintem ez azért sikerült jól, mert miközben volt a jelen, ezzel sikerült az ott történteket megmagyarázni, és egy-két meglepetéssel is szolgálni. Szerintem ezt nagyon jól sikerült eltalálni. A sztori sem hagyott amúgy kivetnivalót maga után, mert igazából mindig történik valami. Amúgy amikor először el kezdtem nézni, azt hittem, hogy itt Európában forgatták, ezt a hangulat és a zene miatt gondoltam. Amerikai, de mégsem annyira amerikai.

Összességében: 10/9
Kiváló színészi alakítások, jó történetvezetés, vicces jelenetek, nem hétköznapi történet, hol kapunk mostanában ennyi minden jót egyszerre? Amúgy simán jelölhették volna a legjobb film kategóriában az Oscaron, mert van olyan színvonalú, mint a többi. Egy kicsit ez a kilógó film idén, mint tavaly a Napos Oldal. Ha valaki egy remek kikapcsolódásra vágyik, plusz olyan filmre, ami nem nézi hülyének, annak szívből ajánlom.

Star-Crossed: Pilot

Amikor a pilot berendeléseket olvasgattam a The CW összes pilotja felkeltette a figyelmemet. (The Originals, Reign nézős, The Tomorrow People kaszálva.) Azok között volt a Star-Crossed, aminek maga a története is érdekes volt. Lényegében egy földönkívüli srác és az emberlány egymásba szeret, plusz az ufókat próbálják integrálni a társadalomba, ami ellen hevesen tiltakoznak az emberek. Magyarán van egy Romeo és Júlia-vonal, hisz tiltott, pontosabban lesznek ellenségek, ezt már láttam, a másik szál viszont ezerszer érdekesebb lehet, hisz még mindig egy jelenkori probléma ez. Sci-finek van eladva, mégis inkább a romantikus tinijelző fog szerintem ráakadni. Ezt a műfajt nem igazán szerettem, azonban gondoltam, hogy egy esélyt megérdemel az egész.

Hétfő óta pedig érkeztek a vélemények a sorozatról, volt, akinek nagyon bejött az egész, azután vártam nagyon bizakodva az egészet, aztán kezdtek jönni az ellenkommentek, amik meg is ölték a lelkesedésem, mert mindenhol az állt, hogy pocsék, és, hogy világ legrosszabb pilotja. Azt mondom, hogy én az aranyközépút vagyok, mert először is a minősége nagyon megkérdőjelezhető, de nem is rossz, mert a maga módján szórakoztató. Még így is gondot okoz értékelés szempontjából a pilot.

Természetes, hogy az első részben felvázolják a történetet, ami egypár sebből vérzik. Számomra a legnagyobb negatívum az egészben, hogy túlságosan erőltetik a szerelmi szálat, ami eléggé kiszámíthatóra sikerült. Pedig közel sem ez a legérdekesebb pontja az egésznek. Szerintem inkább ezt mellékvágányra kellett volna rakni. Esetleg kirakhatták volna az emberlányt, és mondjuk helyette megismertethették volna Átriák kultúráját, bolygóját, személyüket. Biztos vagyok abban, hogy a részből 20 perc mindenképpen a két főszereplő pillantásaival ment el. Túlságosan nagy teret adtak az egésznek, ráadásul nagyon a kémiát sem lehetett közöttük érezni. Azonban az első jelenet, ami egy flashback, bemutatja, hogyan ismerték meg egymást. Nos, az egy kimondottan aranyos jelenetsor volt, mert a gyermeki ártatlanság sütött belőlük. Lehet, hogy jobb lett volna, ha az egész ilyen lenne.

Egyszerűen klisésnek tűnik minden. Az iskolai környezet szokás szerint az amerikai filmek kétdimenziós figuráira világít rá. Szinte semelyik szereplő sem kapott eddig semmilyen személyiséget. Papírmasé figurának tűnik eddig az összes. Ezen a szinten a The Tomorrow People-lal kezet foghat. A menő csaj és srác figurája egyszerűen péklapáttal csapnivalók, ahogy a magát tökösnek képzelő Átria srác, az az Eric is inkább irritáló volt, ahogy az ő fajában tartozó csaj is. Sugárzik belőlük az egoizmus és a magunkat felsőbbrendűnek képzeljük dolog. Mondjuk a főszereplő csajban sincs semmi, csak annyi, hogy kedves, segítőkész és a srác szemében szinte már szentté van avatva, a srácban meg egy kis tolerancia van és a jóképűség az egyéb kiegészítője.

Számomra a másik bosszantó tény a castingolás, ami leginkább a tinédzser szereplők miatt. Egyik szereplő sem néz ki kamasznak. Becsszó, hogy szerintem mindegyikük húsz felett van, sőt Matt Lanter 30 éves. Annyira hiteltelenné válik így az egész iskolai környezet számomra. Nem tudom, hogy a CW-nek mi ez a ragaszkodása. Simán lehetne tehetséges serdülő színészeket is szerezni. Például az angolok a Skins-ben tényleg valódi 17-18 évesek alkalmaztak. A színészi játék is elég lightos volt. Persze, hogy csatorna politika, csak szép embereket alkalmaznak, hogy nézőket vonzanak.

Miután a legfőbb dolgokon kibosszankodtam magam meg kell említenem, hogy az ufók maguk jónak tűnnek. Sokkal jobb lehetne az egész, ha mondjuk a 40 perces játékidőt tényleg velük töltenék ki a tininyál helyett, mert több társadalomkritikát fogalmazhatnának meg és az integrációra kitérhetnének. A sulis környezet maradhatna, csak magára az igazi beilleszkedésre helyezhetnék az igazi hangsúlyt. Például a tüntetős jelenet vagy az egyik ufó lány terrorizálása vagy éppen az iskolai verekedés teljesen reális problémák. Arra feküdhetnének rá még jobban, hogy ugye szerintem az emberek a legtöbb ismeretlen dolgot eleve elutasítják, így alakulnak ki a gyűlölködések, a rasszizmus. Be lehetne mutatni a fiataloknak, akik ebből tanulhatnának. Ebben a részében lenne bőven potenciál.

Az űrlények világát is jobban bemutathatnák: hogyan élnek? mit csinálnak? mennyire nem különböznek az emberektől? honnan jöttek? mik a vágyaik? Én azt szűrtem le róluk, hogy közel sincsenek akkora különbségek, mint amit mindkét faj hisz. Egyedül a kinézetükkel vagyok elégedetlen, azzal maximálisan nem vagyok kibékülve. Először is valamivel lehettek volna futurisztikusabbak, kevésbé humanoidok. Lehetett volna több fantázia is bennük, mint, hogy tetoválásokat festenek rájuk, és ők ezért mások. A külsőt leszámítva annyira más kérdés merült fel még bennem, hogy kíváncsivá tettek nagyon velük kapcsolatban, pedig nem rajongok az ilyen dolgokért.

Bárki, aki a díszletekért felelős, annak egy hatalmas pacsi, mert szerintem egy eléggé elképzelhető világot csinált. Nekem a kajaautomata volt a kedvencem, a mobil az nem tetszett, de ez egyéni ízlés kérdése. Azért néhol sci-fis hangulata van az egésznek. Plusz voltak egész jó egysorosok, amik közül az ufók testfelépítéséről szólók voltak a kedvenceim. Egyedül a popszámokat írhatnák ki, mert túlságosan hatásvadászók.

Összességében: 10/5
Szerintem ennél többet vagy kevesebbet nem érdemel az egész, mert közel sem rossz, viszont jónak sem nevezném, inkább egy szilárd közepesnek. Mondjuk az a legszomorúbb az egészben, hogy lenne benne potenciál, hogyha jobb lenne a forgatókönyv, a történet és a színészek, viszont akadnak jó dolgok benne, mint az ufók, a rasszizmus, a világ felépítése. Valószínűleg nem fogom követni hetiben, mert ahhoz egyelőre túl sok van, azonban nyári darára mindenképpen félrerakom. Szerintem ebből még kisülhet valami.

Film: Wall-E (2008)

Én valamilyen oknál fogva egyszerűen szeretem az animációs filmeket. Talán azért, mert mesék és jó kis történettel engem meg lehet venni, bár elég ritkán nézek ilyeneket. Végre időt szakítottam a Pixar legzseniálisabbnak tartott művére a Wall-E-re. Pechemre szokás szerint angol volt és olyan feliratot töltöttem le hozzá, ami sietett, azonban kevés volt szöveg, ezért kibírtam, mert nagyon nem rontott az élményen. Tanulság: alaposan tessék átolvasni a hozzászólásokat és a leírást, ahol feltétlenül fel lesz tüntetve, hogy magyar-e. Valahogy nekem mindig ilyen szerencsém van.

Tartalom: A WAtt Lánctalpas Limlom- és hulladékkezelő robot, az E sorozatból (WALL-E) az egyetlen "élő" szerkezet a Földön. Az emberiség ugyanis elhagyta a lakhatatlanná vált bolygót, ám valaki elfelejtette kikapcsolni az utolsó robotot. Így gépünk több száz magányos éven át gyűjtötte a kacatokat, amikor találkozik az EVA (Extraterresztriális Vegetáció Analizáló) névre hallgató keresőrobottal, aki megdobogtatja a szívét. EVA rájön, hogy WALL-E véletlenül rátalált a bolygó jövőjének és túlélésének kulcsára. Visszaindul támaszpontjára, hogy jelentse ezt a fontos hírt. A magányos kis robot EVA nyomába ered.

A legaranyosabb, legtartalmasabb, legtanulságosabb és a legnagyobb társadalomkritikával rendelkező animációs film, amit valaha láttam. Sosem hittem volna, hogy egy egyszerű mese fog elgondolkodtatni a környezetszennyezésről. Ennek nem a története a lényege, sőt nem is annyira az erőssége, mert talán túl mesésre vették a figurát. Az a legelképesztőbb szerintem benne, hogy rávilágítottak egy alapvető globális problémára a környezetszennyezésre. Mi emberek a szemetünkkel hogy tönkretesszük ezt a bolygót. Akárhogy szépítjük tényleg sok szeméthalom áll a világon, olyanok, amikből Wall-E építgette a felhőkarcolóit. Ilyenkor kell rájönni arra, hogy semmiképpen sem szeretnénk elveszíteni az otthonunk.

Volt a filmnek egy másik kritikus pontja is, ami az elhízásról és az interneten lévő kapcsolatokra világított rá, hogy az igazából mennyi időt elvesz, és odalesznek a személyes érintkezések. A kövérség gondolom leginkább az amerikaiknak szólt, hisz elég elhízott a lakosság nagy része ott, bár mi magyarok sem nagyon szólhatunk, tekintve, hogy egyre többen váltanak hasbőséget. Nálunk leginkább a felnőtteket érinti ezt. Igazából két véglet van manapság a nagyon kövér és az anorexiás. Én szerencsémre egyik kategóriába sem esem bele. Szóval a Wall-E egy nagyon intelligens film, így bátran megnézheti bárki, bár szerintem inkább az idősebb korosztálynak való a feszegetett témák miatt.

Wall-E karakterére csak úgy gondoltam, hogy az aranyos kis robot, mert az volt. Egyszerű gyűjtögető életmódot folytatott. Mondhatni az emlékeket tanulmányozta. Elmosolyogtatott és reményt is csempészett a kopár Földre. Tiszta szívből megkedveltem, mert egyszerűen nem lehetett utálni. Plusz mókás is volt. Szóval a mű nem vette komolyan magát, így gyerekes poénokkal mosolyra csalta a nézők száját. Azon gondolkodtam, hogy ilyen gépet honnan szerezhetnék. Igazából nem is gép, mert vannak érzései és szíve, meg szimpatikus volt a kötelességtudata, mert tette a dolgát, ahogy kell.

Wall-E mellett más jópofa robotok is akadtak mellette, akik közül a kedvencem a tisztító robot volt, aki állandóan a mi kis barátunk után takarított. Szép volt a szerelmi szál, ami Wall-E és Eve között alakult ki. Igazából ilyen kis igazi első szerelem volt az egész. Az ember emiatt boldogságában mosolygott el. Nekem Eve is tetszett, főleg, ahogy Wall-E-val törődött, de ez fordítva is igaz. Valóságban úgy gondolom, hogy a gépeknek nincsenek érzéseik, azonban ha lenne, akkor ilyenek legyenek, mint ezek a kis gépek.

Összességében: 10/9
Szerintem ez egy olyan film, amit egyszer mindenkinek látnia kell, hisz komoly témát boncolgató animációs film. Amúgy ki sem tértem arra, hogy nekem mennyire tetszett a látványvilág. A Pixar-ról beszélünk, nem tudom, hogy miért lep meg. Az egész elég realisztikusan hat. Amúgy furcsa, hogy a főszereplők nem is beszéltek, mégis megkedveltem őket, ennek az az oka, hogy végül is megmutatták a személyiségüket. Tessék megnézni. Nem egy mozgalmas film, mert csak a végén van akció, de elgondolkodtató.

The Good Wife: a 3. évadról

A The Good Wife 2. évadáról elmondható, hogy imádtam, és azzal avanzsált nálam kedvenc sorozattá, bár úgy érzem, hogy a harmadik évad döcögősebben indult sokkal, mint az előző, de az évad második felében úgy éreztem, hogy visszatornázta magát arra a szintre, ahol mindig volt. Tényleg nem merész kijelentés, ha az ember arról beszél, hogy ez napjaink egyik legjobb drámája, mert megérdemelt. Egyszerűen finom profizmussal van az egész megcsinálva. A készítők nagyjából tudják, hogy mit kell csinálniuk és mit kell adniuk a nézőknek, mármint a nem zombinak.

Egyszerűen okosan van megcsinálva az egész. Ésszel csinálják, és nem érzem úgy, hogy hülyének néznek, plusz egyáltalán nem egy szájbarágós sorozatról beszélünk. Díjazom, hogy hagynak közben gondolkodni. A másik amit nagyon becsülök az alkotóknak, hogy tökéletesen kezelik a munkahely/magánélet párosítást. Mindegyik kap játékidőt, ki is vannak bontva és érdekesek is. Talán az egésznek a legnagyobb erőssége az egyensúly, mert komoly, drámai az egész, érzelmekre ható, mégis az egyszerű családi problémák némi realitás érzetet kölcsönöznek az egésznek. Amúgy szerintem jó az, hogy előfordul, hogy Aliciaék nem nyernek. Tetszenek az ügyek utáni erkölcsi monológok.

Az ügyek kapcsán szerintem jó, hogy nem ragadnak be a tárgyalótermekbe. Engem megleptek egy-két érdekes dologgal ezzel kapcsolatban. Például, hogy az USA-ban van Vádtanács és független jogászokból álló esküdtszék. Persze, nemcsak jog van, hanem politika is, bár ebben az etapban csak az évad vége felé vált hangsúlyossá. Az előző évadban sokkal hangsúlyosabb volt ez az egész, de nem tartok attól, hogy a negyedik évadban ez nem kerül elő. Tovább spoilerezem.

Úgy éreztem, hogy az évad elég nehézkesen indult be, amiben leginkább az Alicia és Will páros nem működött. Mondjuk vicces, hogy az alkotók maguk is úgy látták, mert az évad felénél szétszedték őket. Valahogy azt hittem, hogy sokkal elsöprőbb erejűbb szerelemről lesz szó, de az egész csak a testi kielégülésről szólt Alicia részéről. Mondjuk Will-ben látok hajlandóságot érzelmi terén. Valahogy Aliciat úgy tűnik érzelmileg nem érinti meg a sármos ügyvéd. Igazából úgy szimpatikus volt az egész, hogy velem értettek egyet ők is.

A cég megint egy válságos időszak kellős középebe került. Az évad egyik legmeglepőbb fordulata számomra az volt, hogy Willt felfüggesztették. Az mondjuk szórakoztató volt, ahogy a három férfi versengett a névadó szerepért, de Howard vitte a prímet. Az öreg nagyon szórakoztató figura. Most pedig megint gödörben vannak, mert az egyik legjelentősebb ügyfelüket elcsaklizták tőlük egy remek tervvel.

Alicia jellemfejlődése egyre komolyabb. Igazából szerintem itt rajzolódott ki leginkább a megváltozott karaktere, hisz egy nehéz időszak miatt kényszerült újra munkába, így megacélosodott. Korántsem egy törékeny nő, inkább az erőt képviseli. Egy határozott, talpraesett ügyvédnő lett, aki elég emberien viselkedik és van benne valamiféle tisztelet. Én meg tudtam érteni, hogy miért rakta ki a férjét. A kapcsolatuk normalizálódott. Igazából az tetszik, hogy mennyire fontosak neki a gyerekei. Az évadzáró után kíváncsi vagyok mit lép.

Kalinda csöndes, mégis az egyik legérdekesebb figura, annak ellenére, hogy igazán nem tudunk róla semmit. Annyit lehet sejteni, hogy a férje veszélyes volt, ezért lelépett Kanadából, nevet változtatott új életet kezdett tőle távol. Kíváncsivá tettek a vele kapcsolatos cliffhanger miatt. Igazából többet szeretnék róla tudni. Amúgy örültem, hogy rendeződni látszódik a kapcsolata Aliciaval. Tetszik, hogy mennyire törődik vele.

Caryt egész megkedveltem az évad folyamán, vagy is eddig is kedveltem, egyrészt egy remekül játszó ügyvéd, mégis van fair play benne. Számomra szimpatikus húzás volt, amikor elmondta a főnökének, hogy megszegte a szabály és lefokoztatta magát. Most újra a "Sötét oldalon" játszik, én ott jobban szeretem látni. Azt is jó látni, hogy Alicia-val elvannak. Szerintem sok potenciál a Kalinda-val való kapcsolatában van.

Összességében: 10/8,5
Az évad első felét elég lassúnak éreztem, viszont a vége tisztességgel beindult, mármint a sorozat ütemének megfelelően. A karakterek még mindig érdekesek és a sztoriban is akad potenciál. Ahogyan a cég megint csődbe van. Jó példa a gazdasági válságban küszködő vállalatoknak. Remélem, hogy túlél továbbra is a sorozat. Mondjuk az a szerencséje, hogy kritikus kedvenc, bár szerintem a nézettségével sincsen probléma.

The Good Wife: a 2. évadról

Amikor először írtam a sorozatról agyon dicsértem, de hiányoltam belőle a pluszt a hideg vér profiság mellett. Méltattam a The Good Wife érdemeit, hiszen csak az van neki, mégis az 1. évadtól nem voltam elvarázsolva, mégis továbbnéztem. Kérdés nem volt, hogy a 2. évadot folytatom-e. Szerencsémre a 2. évad felülmúlta az 1.-t és végre megízleltem a fűszert, ami ösztönzött a további részek nézésére. Tessék, így kell ezt csinálni.

Konkrétan mi történt a The Good Wife-val? Egyszerűen az egyik kedvenc sorozatom vált belőle. Valahogy ez volt ez az évad, amivel nálam sikerült lebontani a falakat. Büszke vagyok rájuk, hogy a gondosan megszerkesztett első etapot sikerült egy szinttel feljebb emelniük, bár az előző évad kapcsán sem tudtam belekötni a részletekbe, hisz a történetvezetés, a szálak vezetése, karakterek kidolgozása, a színészek mind csillagos ötösök volt, e mellé végre megérkezett a bónusz. Az egész úgy, ahogy volt tökéletesnek tűnt. Most kellene egy de szócskának jönni, csakhogy nem fog, mert nincs semmilyen de.

A férjem védelmében tényleg egy vérprofin, kitűnően megcsinált intelligens sorozat, aminek a magyar címválasztása nem meglepő módon elég szerencsétlen. A sorozat még mindig kitűnően kezeli az ügyeket és a magánéleti szálakat. Gyakorlatilag megtalálták az alkotók a tökéletes egyensúlyt, ugyanis előrehalad az ügy, amin megfigyelhetjük az ügyvédi módszereket, másrészt a szereplők szálait is szépen belefésülték a történetbe. Egyszerűen jó az arány, hisz nincs az eddig, hogy a heti esetek elveszik a figyelmet, vagy a történet fordul egyszerűen unalomba. Az idei évad fő szálai meg különösen tetszettek. Tovább spoilerezem.

Az előző évadot ott fejeztük be, hogy a Lockhart/Gardner a csőd szélén állt, mert előző ügyvédtársuk megbomlasztotta az irodát. A második évadra kaptunk egy új társat Bondot, aki először egy elég szimpatikus figurának tűnt, bár vele kapcsolatban többször is éreztem azt, hogy hűbérúrnak képzeli magát. Gyakorlatilag egyeduralmat akart kiépíteni. Willéknél ott telt be a pohár, amikor kiderült, hogy nyomoznak az iroda dolgozói után. Nagyon tetszett, ahogy Will és Diane felépítették a kis tervüket, és elintézték a harmadik partnert. Jól volt felépítve és meglepő fordulatokkal szolgált.

 

Az évad során finoman kezelték a szerelmi háromszöget; Alicia-Peter-Will között. Egyrészt nem vették nyálasra a figurát, hanem elegánsan oldották meg az egészet és működött is, ez számított. Tetszett, ahogy Alicia érzése egyre nyilvánvalóbbá váltak Will irányába, bár utóbbi úgy tett, mintha semmi sem történt volna az elveszett üzenet miatt. Személy szerint nekik jobban szurkoltam, mert Peter számomra nem igazán szimpatikus, főleg, amikor minden neki áll feljebb. Igazából Aliciat meg tudtam érteni, hogy kirakta, hisz egy hozzá közel álló személlyel feküdt le. Amúgy tök elegánsan oldotta meg a helyzetet. Nem hisztizett, hanem határozottan meglépett valamit.

Ennyire erős női karaktert mostanában nem igazán láttam egy sorozatban, mint Alicia Florrick. Az első évadban is szemtanúi lehettünk egy jellemfejlődésnek, itt viszont szerintem volt egy nagy ívűbb. Szerintem ebben a szezonban vált igazi hideg, mégis szimpatikus ügyvéddé. Én szívesen felvenném. Egyszerűen hihetetlen Julianna Margulies kisugárzása, hogy egyszerűen a jelenléte vagy azok a pillantások megállítják bennem az ütőt. Igazából egy igazi nő, oroszlán, aki kezébe vette az irányítást.

Kalindat még mindig nagyon bírom, főleg most, hogy apró információmorzsákat tudtunk meg a múltjáról. Maga módján az is szórakoztató volt, ahogy a másik nyomozóval rivalizáltak. Ő tipikusan a magába zárkózó, titokzatos, okos figura, mégis meg tudtam kedvelni. Nekem igazán az tetszett, hogy Alicia-val az ellentétes jellemük ellenére milyen jó barátság alakult ki közöttük, amit sajnos az évad végén leromboltak.

A mellékszereplők között is akadnak emlékezetes alakok, mint Eli Gold, akit már az első évadban is imádtam, egy kicsit az ő szarkasztikus megjegyzései a sok ügyvédi kártyajátékban hoz némi felüdülést. Alicia gyerekei is szépen kipupálodtak. Igazából változó kamaszkor a jellemző rájuk. Jackie, Alicia anyósa is egész szórakoztató. Igazából a kertvárosi, kicsit begyöpösödött, szeretni való nagymama. Michael J. Fox is színt hozott a show-ba és meg lehetett az ő figurájának a motivációit is érteni. Miranda Cosgrove is végre kipróbálhatta magát egy komolyabb szerepben.

Összességében: 10/9
Alicia gyerekeit és Jackiet többször is hiányoltam, emellett minden egyszerűen tökéletes volt. Valahogy így kellene minden drámát megcsinálni, hogy van hatalmi játszma és nem elcsépelt szerelmi háromszög. Persze, az egész nem működne a színészek és a remekül megírt karakterek nélkül, akik közül nekem Alicia és Kalinda a kedvenceim. Értékelem amúgy, hogy nem néznek hülyének.

Berendelések

Ma kellemes meglepetést sikerült szereznie számomra a The CW csatorna, ugyanis több sorozatunknak is berendelték a folytatásukat, amik között ott van a négy kedvencem. Egyedül azokat nézem a CW-n. Mondjuk az én ízlésemet tükrözi, hogy innen nézem jelenleg a legtöbb műsort. Mondjuk szerintem elhagyhatnák az emberek az előítéleteiket velük kapcsolatban, mert vannak itt jók. Meglepő módon nem a nyálas románcok hozók a legnézettebbek náluk.

Berendelések:

• Arrow: 3. évad

Ez elég papírforma volt, hisz jelenleg ez a legnézettebb sorozatuk, annak ellenére, hogy már nem három millió feletti a nézettsége, de a legtöbb esetben 2 és fél millió feletti, amit igen stabilan tart, sőt néha feljebb is megy. Nem lepett meg annyira a hír, azonban nagyon örültem neki, mert most a No. 1 kedvencem sorozatom. Még sok lehetőség akad szerintem a történetben. Tekintve, hogy most is vannak elhanyagolt történetszálak, amiket később esetleg előtérbe hozhatnak így. Amúgy megkockáztatom, hogy a CW-n jelenleg ez a legjobb sorozat is.

• Reign: 2. évad

A meglepő berendelés, hisz nem annyira erős a TVD mögött, mégis megkapta az esélyt. Jelenleg elég stabilan elmozog a 10/7-6-os szint között. Őszintén szólva nem bántam meg, hogy felhoztam magam belőle, mert még mindig érdekes a történet és a szereplők is az enyhe sarkítás mellett, azért személyiséget kaptak. Az is valószínűleg a malmára hajtotta a vizet, hogy a People Choice Awards-on ez lett a legjobb újonc széria és jobban megtartja a felvezetését, mint a The Tomorrow People. Én úgy gondolom, hogy jövőre is a TVD mögött kellene hagyni, mert ha kivennék, szerintem kb. Beauty and the Beast szintű lenne a nézettsége utána.

• Supernatural: 10. évad

Mark Pedowitz azt mondta, hogy amíg ő ott van a Winchester-fiúk addig szembeszállhatnak a gonosszal. Plusz a 9. évadban stabilan hozza a két millió feletti nézettséget, ezért nem is volt kérdéses az újabb évad. Szerintem a készítők kicsit újíthatnának valamit rajta, mert túlságosan a szokásos stílusukat hozzák. Persze, hülyék lennének a jól bevált recepten változtatni, ha az sikert hoz.

• The Originals: 2. évad

Keddenként olyan kiváló párost alkotnak a SupNat-tal, hogy a csatorna egyik legjobb napját hozzák gyakorlatilag. Én azért örülök neki, hogy folytatódhat, mert a pocsék pilot után egy egész jó irányba elmozdult az egész, és, amikor azt hinném, hogy nem lehetne többet kihozni belőle, akkor alaposan rám cáfolnak, mert még rátesz egy lapáttal. Az ősvámpírok karakterek és történet szempontjából jók, úgyhogy kíváncsi vagyok a folytatásra, csak ne jusson a TVD sorsára.

• The Vampire Diaries: 6. évad

Nem nézem a sorozatot, de annyit megérdemel, hogy megemlítsem, hogy folytatódik, plusz a TO neki köszönhető. Ha olvasok róla mostanában, csak azt látom, hogy az 5. évad eddig egy katasztrófa és semmi kiemelkedőt nem nyújtanak. Igazából itt valószínűleg a történet a szerelmi háromszög miatt siklott ki.

• Teen Wolf: 4. évad

Bár még a 3. évad folytatása előtt bejelentették, de azért leírom ide. Mivel jelenleg a csúcson van a TW, ezért nagyon örülök a folytatásnak, ami remélem hasonló színvonalon folytatódik majd, mint a mostani etap, amivel szinte maximálisan elégedett vagyok.

• Sleepy Hollow: 2. évad

Még tavaly ősszel berendelte a Fox a következő szezont, de azért kiegészítem ezzel a listát. A Sleepy Hollow egy olyan sorozat, aminek elég sok hibája van, de tud olyan dolgokat mutatni, ami miatt úgy érzem, hogy érdemes tovább folytatni, főként a roppant jól sikerült finálé után.

• Bones: 10. évad

Bár már én is ráuntam a Dr. Csontra, azért nyárra úgy tervezem, hogy felhozom magam belőle, mert valószínűleg a 10. lesz az utolsó, és méltóképpen szeretném ezt lezárni magam, meg ennyi kijár nekik. Sokáig a fő kedvencem volt.

Igazából a TVD-t leszámítva a többi berendelés érdekel igazán engem, plusz amiket hozzácsaptam így a listához, úgyhogy valamennyire sikerült megnyugtatniuk. Mondjuk a stabilan hozó sorozatok kaszájától nem féltem.

Könyv: Max Brooks - Z Világháború (World War Z)

Olvastam az egyik kedvenc honlapomon kritikát erről a könyvről és már akkor felkeltette az érdeklődésem. Plusz fan valamilyen bizarr rajongásom a zombik iránt, főként a The Walking Dead és az In the Flesh, bár előbbi sorozatból erősen érdektelen részek voltak eddig, míg a másik egy kitűnő minőségű angol széria. Maga az alapötlet, hogy kitört a zombiháború, és erről számol, szerintem nagyon érdekes. Mondjuk amiatt kaptam fel a fejem erre, mert Brad Bitt Budapesten forgatta az ebből készült filmet, amiből a pesti részeket ki is vágták.

Tartalom: A zombiháború kis híján elpusztította az emberiséget. Az ENSZ háborús vizsgálóbizottságának munkatársaként Max Brooks találkozott a győzelem kulcsfiguráival. A világszervezet hivatalos jelentésébe végül csak statisztikai adatok kerülhettek, Brooks azonban úgy döntött, hogy a túlélők elé tárja mindazt, ami a jelentésből kimaradt. Az interjúkötetből megismerhetjük Kuang Csingsu doktort, aki megvizsgálja a nulladik beteget, és találkozhatunk Paul Redekerrel, az Oránia-terv atyjával is. A zombiháború veteránjai, az apokalipszis haszonélvezői és elszenvedői is nyilatkoznak a kilátástalannak tűnő harcról, a kormányok ballépéseiről, az emberi gyávaságról, ostobaságról, és a derengő fényről az alagút végén. E személyes hangvételű beszélgetések hű képet festenek a járvány borzalmas történetéről, pontosan dokumentálják a társadalmi és politikai változásokat, mégis megmarad bennük a legfontosabb: az emberi tényező. Brooks természetesen tisztában van vele, hogy a leírtak talán túlságosan felkavarják egyes olvasóit, de vállalja a kockázatot, mert úgy véli, nem rejtőzhetünk zsibbasztó statisztikák mögé. Mindenkinek tudnia kell, milyen volt valójában a zombiháború.

A könyvben nem a zombik a leglényegesebb elemek, hisz nem nevezném ezt zombiregénynek, inkább egy háborús dokumentumregény, hisz simán tartalmazhatna beszámolókat az I. vagy a II. világháborúról. Az író inkább kreatívabb módon a zombikat választotta, amik ugye reneszánszukat élik, bár a regény jóval azelőtt megjelent már. Én érdekesnek találtam az egészet, ahogy a különböző történeteket olvastam, amik a történet összeállásához vezettek. Szerencsésnek éreztem magam, hogy hál' Isten nem járkálnak élőhalottak az utcán, és nem akarnak megenni, bár talán annyit edződtem már, hogy talán túlélném a zombi apokalipszist.

Nem derült ki, hogy igazából mi okozta ezt a vírust, csak annyi, hogy megjelent és elterjedt. Én díjaztam, hogy nemcsak a háborút, vagy is a harcot mutatták be, hanem más oldalakat is prezentáltak, mint a gyógyszergyárakat. Akad egy gyógyszercég, ami előállított egy védőoltást, aztán ezen mennyit kaszált. Gondoljunk bele, hogy manapság is ez folyik, hisz az embereket beparáztatják egy új vírussal, aztán sokan birkaként rohannak veszik több tízezer forintért a vakcinát. Nem árt az emberek szemét néha felnyitni.

A háborús rész részletesen dokumentálva a különböző sztorik révén. Megtudhatjuk, hogy Tokióban hogyan menekült meg egy kockasrác, Angliában hogyan védekeztek a várakban, egy kínai tengeralattjáró merész lépését, Németországban milyen nehéz döntést kellett hozni, valaki egy rádióhang miatt tudott tovább menekülni a zombiktól, a hit milyen meg menedéket jelentett Oroszországban, Párizsban a katakombákban mik mászkálnak, hogyan omlott össze az USA, mit csináltak Izraelben stb. Értékeltem, hogy egy pár sorig Magyarország is szóba került, mert minket mindig kihagynak a szórásból. Mondjuk a mi hazánk egy ilyen háborúban jelentéktelen lenne. Amúgy az is nagyon tetszett, hogy nem került elő olyan nagyon az amerikai nacionalizmus, hanem a háború globális volt.

A zombik ábrázolása is tetszett, lassúak voltak, de agresszívak, aztán, hogy akadtak olyanok, akik feladták a harcot és megzombultak. A könyvben igazából nevezhették volna őket a nagybetűs Halálnak is, hiszen senkit sem igazán hitte, hogy megnyerhetik az emberek a küzdelmet velük szemben. Amúgy egy kérdés: Miért nem vágták le a megharapott végtagot? Mint a TWD-ben Hershell lábát. nem lett volna egyszerűbb, aztán kevesebb a fertőzött. Amúgy nekem legjobban a fertőzés elterjedése tetszett, hogy nemcsak harapás miatt vált valaki járkálóvá.

El kell ismernem, hogy szerintem az író a különböző nézőpontokat remekül érzékeltette. Mindegyik jól megvan írva, és tényleg úgy gondolod, hogy ezeket különböző beszámolókból állította össze. Néhol azonban száraznak éreztem némely sztorit, így kicsit az élvezeti értékéből levont. Elcsúszhatott volna a szerző a banánhéjon, hisz rengeteg történet, esemény és apróság volt a könyvben, de gondosan összefésültek a szálakat, így kapunk egy komplex, egész történetet.

Összességében: 10/9
Lány létemre kimondottan tetszett ez, mert egy érdekes világképet fest le nekünk, hisz ez simán megtörténhetett volna velünk is, mert a háború szörnyű, nemcsak a zombik ellen. Reménykedjünk, hogy hasonló sosem történik meg. Úgy látszik érdemes lenne, még hasonló típusút regényt keresni.

Film: Most jó (2012)

Amióta olvastam a film tartalmát úgy egy-két éve, igazából azóta meg akartam nézni. A legnagyobb húzóerő Dakota Fanning volt számomra, akit egy nagyon tehetséges lánynak tartok és képes többféle karaktert is megformálni. Többségében független filmekben játszik, ezért kevesen ismerik. Szóval a Most jó sem kapott valami nagy figyelmet, pedig a maga módján megérdemelte volna, hisz egy abszolút jó filmről beszélünk. Amúgy a nagyszerű angol filmgyártás egy újabb jó darabja.

Tartalom: Tessa tizenhét éves, és szenvedélyesen szereti az életet. Ám csak néhány hónapja van hátra, ugyanis leukémiás. A halálos betegség árnyékában összeállítja a bakancslistáját, csupa olyan dolgot, amelyről minden hasonló korú lány álmodozik, beleértve a szüzessége elvesztését is. Miközben a családja igyekszik megemészteni a helyzetet, Tessa elhatározza, olyan intenzíven fog élni, amennyire csak lehetséges. Ám rá kell döbbennie, nem könnyű megszerezni azt, amire vágyunk, és néha a legváratlanabb dolgok a legfontosabbak.

Tudtam, hogy ez majd egy olyan film lesz, amin majd el fogom sírni magamat. Ez is megvalósult, mert sajnos a filmben nem történik semmilyen csodás felépülés, túlságosan is reális lett, viszont a nyomasztó hangulat mellett van valamennyi vidámság is. Igazából ez leginkább Tessa legtöbb jelenetének köszönhető, így az ember legalább a 10. percben nem esik mély depresszióba a halál miatt. Inkább a film alapvetően az ,,Élj a mának!" gondolatot közvetíti és követi, erre utal Tessa viselkedése is. Mit tehetne vagy összetörve fekszik a hospice házban, vagy kihasználja az életéből hátra lévő időt. Szerintem ez a fiatalos, lázadó természetéből is adódott, hogy a listáján lévő pontokat teljesíti. Amúgy a film komorsága, szürkesége mellett elég impulzívnak, színesnek hatnak a nyitó jelenetek, már-már képregényszerű az egész. Nekem személy szerint tetszett.

Tessa figurája egy átlagos lány, azt a tényt leszámítva, hogy haldoklik. Dakota Fanning őszintén szólva engem mindig meg tud lepni a színészi repertoárjával. Valahogy több figyelmet érdemelne. Teljesen hitelesen adja vissza a karaktert, bár néha akadnak fejbevágós pillanatok. Megértem a tetteit. Csak szórakozni, élni és szeretni akar, amiket meg is kap. Az angol filmek kendőzetlenek, úgyhogy simán drogoznak, isznak, szexelnek, bár utóbbi elég diszkréten egy éles vágással meg van oldva. Tetszett a hozzáállása a dolgokhoz, hogy nem futott el, hanem elfogadta a sorsát. Szerintem érthető volt, hogy miért állt le a kezelésekkel, mert feleslegesnek érezte.

A drámai részben elég jól rávilágítottak arra, hogy a halál, az elvesztés gondolata kiből, mit vált ki. Én mondjuk azt szűrtem le a filmből, hogy nem a haldoklónak a legnehezebb, hanem a családjának elengedni őt, főleg az apjának. Ha az embernek a saját gyerekét kell eltemetnie annál szörnyűbb érzés nincs, így jön képbe az édesapja, aki minden erejével küzd a lánya döntése előtt. Próbálja elkerülni ezt az egészet, de tudja, hogy nem lehet. Én őt sajnáltam meg a legjobban, mert látszólag ő törődött leginkább a lányával. A vége felé az "ítélet" kihirdetése után olyan megrázó jelenetet adott elő, hogy legszívesebben vele sírtam volna. Sajnos, a Halál nem válogat. Ilyenkor gondolkodom el, hogy az élet mekkora szajha, hisz adott egy 17 éves lány, akinek suliba kéne járnia, nem kemora. Számomra ijesztő is volt, mert pont egyidősek vagyunk Tessa-val. Szörnyű az egész belegondolni.

A mellékszereplők közül apun kívül nem is igazán emelkedik ki senki. Bár talán anyut érdemes megemlíteni, aki mennyire ódzkodott a lánya betegségétől, bár a helyében ezt legyőztem volna és vele törődtem volna. Öcsi kötelező kistestvér. Srác kötelező szerelem. A szerelmi vonal nem lett csöpögős, hanem szépen kibontakoztatták. Barátnő kötelezően terhes. Egyedül utóbbi jelenlétét éreztem néha feleslegesnek, bár Kaya Scodelaricot jó volt látni. Igazából ők is keresztülmentek némi jellemfejlődésen, viszont szerintem közel sem ők számítottak.

Összességében: 10/9
Egy dráma némi könnyedséggel és romantikával megspékelve. Tele van apró tanulságokkal és jó párbeszédekkel. Dakota Fanning miatt és Panny Considine alakítása miatt érdemes leginkább megnézni, mert igazán az apa-lány kapcsolat az egészben a legerősebb. Plusz ez egy reális történet sajnos, amit értékelek, elfogadok, csak elszomorít a vége miatt, pedig pont azért jók a filmek, mert jöhet a happy end...

Sleepy Hollow: Véget ért az 1. évad

A Sleepy Hollow egy tipikus, hangulatos, kisvárosi természetfeletti sorozat egy kitűnő főszereplővel és egy gyenge történettel. Leginkább így lehet szerintem jellemezni az Álmosvölgy legendáját, ami a magyar Fox csatornának hála nem sokára nálunk is elstartol. Valahogy ezt a szériát még mindig nem tudom hova rakni magamban, mert nem egy eredeti sorozat, tipikus amerikai szájbarágás jellemzi, azonban van egy pár erénye is, amire a finálé világított rá igazán.

Nem szeretném még egyszer nagyon kivesézni, hogy mik voltak a problémáim az évaddal, csak annyit szeretnék mondani, hogy szerintem túl sok volt az időhúzás és a töltelékrész, ami elég meglepő, hisz csak 13 rész, mégis egyszerűen megtartott, mert van egy sajátos természetfeletti világa és az évadzáró nagyot ütött, aminek hála ősszel biztosan megnézem a folytatást. Tovább spoilerezem.

A finálé első része nekem annyira nem tetszett. Szerintem ezt a térképes ötletet korábban is be lehetett volna dobni, bár ez is lehet olyan lett volna, hogy említik, és elrakják valami kisfiókba. Ezek ellenére egy egész izgalmas részt sikerült csinálni, hisz tudtam izgulni a szereplőkért. Mondjuk az szerintem elég nyilvánvaló volt, hogy valószínűleg George Washington Sleepy Hollow-ban nyugszik. Azért szerintem egy kicsit zavaró, hogy hoppá minden ott van a két főszereplő orra előtt. Amúgy ebben a kapitányt is kár volt erőltetni, maximum a folytatásban lesz szerepe, hogy legyen izgulni való.

A második rész sokkal jobban tetszett. Nekem a Purgatórium világának felépítése nagyon bejött. Itt több kreativitást vittek bele, mint a Supernatural-ba. Egyszerűen ott voltak a reménytelen lelkek, akik az idők végezetéig ott szenvednek. Tényleg horroros és rémisztő egy hely volt. A tükrös átjárók is remekül passzoltak az egész hangulatához.

Számomra a prófécia szájbarágása és az ezáltal jövő kiszámítható csavar nem lepett meg, mert ha az ember ilyet néz, akkor gyakorlottá válik az ilyen dolgok kitalálásában. Na, azért fejbe vágott, hogy Abbie ott maradt, viszont az az ijesztő, hogy be lett zárva egy babaházba, ami az ő kiszedett emlékeit tartalmazta. Van ebben valami hátborzongató.

Az igazán nagyot fordulatot John Noble, a Bűnevő szolgáltatta, akiről kiderült, hogy ő a rosszfiú, vagyis Háború lovag és ő Catrina és Ichabod fia. Ezen a ponton már tényleg kész volt, hisz erre nem számítottam. Nem tudom, hogy ez mennyire volt tudatos vagy random csavar, de rendesen bevált. Tetszett a nagy monológja, plusz ahogy elő lett adva a figura. Egyszerűen hátborzongató volt. Ezzel egy elég jó apokalipszist alapoztak meg a folytatást illetően.

Összességében: 10/7
A finálé miatt haragszom a készítőkre, mert az egész etapot ilyen feszesre, izgalmasra és drámaira kellett volna megcsinálni, nemcsak "lézengeni", így az évad mindössze 10/6, azonban Tom Mison kapott főként ennyit, mert annyira stílusosan hozza Ichabodot, hogy le vagyok nyűgözve tőle. Igazából a folytatást illetően nem tudom, hogy milyen konkrét dolgot várjak, csak elképzeléseim vannak. Mindenesetre megvan az esélye. Éljen vele.

Film: Egy nap (2011)

A legutóbb látott két Anne Hathaway-film után kezdtem szkeptikus lenni a színésznő filmjei kapcsán, mert bájosak, szerethetőek, viszont valamiféle üzenet vagy plusz lehetne bennünk. Félve álltam neki az Egy nap című angol filmnek, amivel majdnem maximálisan meg voltam elégedve. Tudtommal ez egy nagy sikerű brit könyvnek az adaptációja. Kicsit olvasgattam róla, és láttam, hogy Nagy-Britanniában felháborodást váltott ki az a tény, hogy Anne, mint amerikai megkapta a főszerepet. Szerintem egész jól átvette az angol akcentust, úgyhogy nem tudom, hogy miért háborogtak az angolok.

Tartalom: Miután együtt töltik egyetemi diplomaosztójuk napját - 1988. július 15-ét -, Emma Morley és Dexter Mayhew között olyan barátság szövődik, amely élethosszig tart. Emma elvekkel és ambíciókkal rendelkező lány, aki arról álmodozik, hogy jobb hellyé alakítja a világot. Dexter tehetős sármőr, aki arról álmodozik, hogy a világ az ő játszótere lesz.
Kapcsolatuk kulcsfontosságú pillanatait a következő két évtized július 15-ei napjainak bemutatásából ismerhetjük meg. Legyenek éppen együtt vagy külön, láthatjuk, amint Dex és Em elfoglalja magát ügyes-bajos dolgaival; megismerjük baráti viszonyaikat és különböző vitáikat, reményeiket és elszalasztott lehetőségeiket, mosolyaikat és könnyeiket. Valahol az utazás során a két embernek rá kell jönnie, hogy amit annyi ideig kerestek, és amire olyan régóta vágynak, valójában végig az orruk előtt volt. Amint kiderül számukra, hogy egészen pontosan mit is jelentett az a bizonyos 1988-as nap, megismerik a szerelem és az élet valódi természetét.

A film megnézése után egy végre szakadt ki belőlem, mert nagyon-nagyon tetszett a film, mert egy tökéletes romantikus dráma, amit remekül építettek fel. Nekem eleve érdekes, hogy a két főszereplő kapcsolatából a 23 év alatt csak egy napot emeltek ki, amiben bemutatták, hogy ők merre haladtak, és hol keresztezték egymás útját, hol nem. Ez a nap július 15-e volt. Valami angol baromság van akkor. Nekem ez a koncepció nagyon bejött, mert így is nagyszerű lett a kivitelezés. Érdekes az egész. Az ember elmosolyodik a '90-es évek akkori slágerein vagy technikai gépein. Vicces volt látni az akkori telefonokat. Mondjuk én azt a beszólást bírtam, amikor benyögte a főhős, hogy a Jurassic Park premierjére megy. Enyhe nosztalgia. Persze, nekem nem az az időszak volt a gyerekkorom.

Anne Hathaway és Jim Sturgess kémiája nagyon jól működik. Úgy látszik neki mindenkivel van jó összhangja van. Nagyon tetszett az ő barátságuk bemutatása. Igazából a film rácáfol a nő és férfi barátságára, bár az én véleményem szerint van. Azt mutatja be, hogy a szerelem mennyire erős és akár mennyi évig fent bír maradni. Manapság mondjuk az ember nem ezt a példát látja. Igazából a mentalitása miatt imádtam az egészet, hogy az érzések nem halványulnak, hanem megmaradnak, sőt még erősödnek is. Egyszerűen nem tudok semmilyen terén belekötni, mert túlságosan szíven ütöttek. Szerencsére szerethető, hétköznapi főhősöket sikerült kreálni, akiknek a végig tudsz szurkolni, hogy találjanak egymásra. Amúgy mindkettőjüknek egy jól megírt karakterfejlődése van. Szerintem ezen a téren is reálisak voltak.

(SPOILER) Az egyetlen negatívum a film vége, ugyanis a főszereplőnő meghal. Az egész teljesen váratlanul történik, hogy az enyhe bódultságból ezt ébreszti fel az embert. A hirtelen sokktól nem is tudtam mit szólni. Baromi igazságtalan az egész, hogy nem voltak képesek happy endet kreálni. Legalább tényleg jó érzéssel fejezhette volna be az ember a filmet, de nem a drámai hatás kedvéért, ezt meg kellett lépni, mert az élet igazságtalan, ezért a lépésért egyedül a könyv szerzőjét hibáztatom. (SPOILER VÉGE)

Összességében: 10/9
A film vége miatt nem tartom tökéletesnek, de az előtte lévő és az azt követő részek szerintem remekül lettek megcsinálva. Azért meglátszik, hogy azért ennyire jól kivitelezett, mert európai film. Aki egy bőgetős, romantikus, mégsem nyálas tökéletes szerelmes filmre vágyik, annak ajánlom.