A tesóm barátnője ajánlotta figyelmemben a svéd szerző trilógiáját. Bevallom, hogy a svéd irodalommal még ezelőtt sohasem találkoztam. Valahogy az északiak kiestek a szórásból, bár sok dicséretet kaptak. Először a Tetovált lány kapcsán tűntek fel, bár az film, vagyis könyv, amit most elolvastam. Úgy gondolom, hogy Északra is nyugodtan figyelhettünk, mert az ember talál néhány gyöngyszemet, mint a Millenium-trilógia. Amúgy sajnálattal olvastam, hogy az író már elhunyt.
A trilógia részeiből közül legjobban az első rész tetszett, mert volt egy hangulatos, egyszerű kisvárosi krimi volt, egy hétköznapi történettel, némi sablonnal, viszont a lassú történet ellenére figyelem fenntartó volt, remekül ki volt dolgozva, egy átgondolt, intelligens, jól felépített történet volt. Igen, megvoltak a maga hibái, mégis megszerettem, viszont a két folytatás már kevésbé tetszett. Tény és való, hogy sokkal jobban pörögtek, mint az első és több mindent vonultatott fel, de teljesen hig-conceptté vált. Szeretem az összeesküvés elméletek, de valahogy itt ez egyszerűen kiirtotta azokat a dolgokat, ami miatt szerettem az 1. részt. Nem tudom, hogy az író fejében mi volt, de nekem a 2-3. rész alulmúlta a várakozásaimat.
Szerintem az első részben remekül voltak összefésülve a mellékszálak a főszállal és a könyv vége is izgalmas tudott maradni, annak ellenére, hogy rejtély le lett zárva. Ami erénye volt az első résznek, az a harmadik részből eltűnt. Itt az egyik főszereplő kapott mellékvonalat, amit a mai napig nem tudnak hova rakni, mert úgy éreztem, hogy itt a vége felé már csak a lapszámbővítés volt a cél. Amúgy kispórolhatták volna Mikael nőügyeit is, mert így utólag teljesen feleslegesnek tűnnek, mert engem nem érdekelt, hogy kivel hempereg. Mielőtt valaki azt gondolná, hogy 'Jézusom, ilyen rossz a vége', ez nem igaz, csak én vagyok kissé túl drámai. Inkább azt mondanám, hogy azok is tetszettek, de csalódtam bennük az irányuk miatt, mert valahogy túl hihetetlenek tűnt a történet.
Ki kell emelnem talán az egyik legkülöncebb és legkarakteresebb főhősnőt. Ő Lisbeth Salander. Egy intelligens, de elég magának való, nehéz természetű lélek. Azt erősíti meg, hogy ne a külső alapján ítéljük meg az embert, hisz róla is mindenféle eszementség jut az ember eszébe, azonban éppen az ellenkezője. Nekem személy szerint bejött, hogy egy abszolút talpraesett, erős személyiség. A makacsságát és az eszét is tudtam díjazni. Maga módján elég szórakoztató tudott lenni. Nem egy nebánts virág. Érte különösebben nem kell aggódni, mert meg tudja védeni magát.
Amúgy tetszett, hogy az író nem próbált meg félrevezetni és nem köntörfalazott. Különösen az enyhe brutális ábrázolásmód tetszett, ez leginkább a 2. részben volt erős. Elég tárgyilagosan és őszintén írt. Abszolút jól van megfogalmazva az egész. Igazából szerintem mindhárom részt remekül kidolgozta, csak az irány. Mivel Stieg Larsson a valóságban is újságíró, mint Mikael Bloomkvist. Tudtommal így helyezte bele magát a történetbe. Szimpatikus pasas, bár vele kapcsolatban az az érzésem volt, hogy néha kicsit túl sok játékidőt kapott. Lisbeth titokzatossága jobban bejött, mint az, ahogy mindent kiterítettek az újságíró bácsiról.
Összességében: 10/7,5
Egy jól felépített remek trilógiának tartom a Milleniumot. Nálam az események ilyen irányú haladása rontotta el az egészet, viszont ez nem jelenti azt, hogy rossz. Lehet, hogy másnak meg pont azért fog tetszeni, hogy valami jó kis összeesküvést építettek fel. Nálam hangulatgyilkos volt. Lisbethet amúgy imádtam, ahogy fel van építve, nekem nagyon bejön. Amúgy kell hozzá gyomor, mert elég sok brutalitás előfordul benne.
A trilógia részeiből közül legjobban az első rész tetszett, mert volt egy hangulatos, egyszerű kisvárosi krimi volt, egy hétköznapi történettel, némi sablonnal, viszont a lassú történet ellenére figyelem fenntartó volt, remekül ki volt dolgozva, egy átgondolt, intelligens, jól felépített történet volt. Igen, megvoltak a maga hibái, mégis megszerettem, viszont a két folytatás már kevésbé tetszett. Tény és való, hogy sokkal jobban pörögtek, mint az első és több mindent vonultatott fel, de teljesen hig-conceptté vált. Szeretem az összeesküvés elméletek, de valahogy itt ez egyszerűen kiirtotta azokat a dolgokat, ami miatt szerettem az 1. részt. Nem tudom, hogy az író fejében mi volt, de nekem a 2-3. rész alulmúlta a várakozásaimat.
Szerintem az első részben remekül voltak összefésülve a mellékszálak a főszállal és a könyv vége is izgalmas tudott maradni, annak ellenére, hogy rejtély le lett zárva. Ami erénye volt az első résznek, az a harmadik részből eltűnt. Itt az egyik főszereplő kapott mellékvonalat, amit a mai napig nem tudnak hova rakni, mert úgy éreztem, hogy itt a vége felé már csak a lapszámbővítés volt a cél. Amúgy kispórolhatták volna Mikael nőügyeit is, mert így utólag teljesen feleslegesnek tűnnek, mert engem nem érdekelt, hogy kivel hempereg. Mielőtt valaki azt gondolná, hogy 'Jézusom, ilyen rossz a vége', ez nem igaz, csak én vagyok kissé túl drámai. Inkább azt mondanám, hogy azok is tetszettek, de csalódtam bennük az irányuk miatt, mert valahogy túl hihetetlenek tűnt a történet.
Ki kell emelnem talán az egyik legkülöncebb és legkarakteresebb főhősnőt. Ő Lisbeth Salander. Egy intelligens, de elég magának való, nehéz természetű lélek. Azt erősíti meg, hogy ne a külső alapján ítéljük meg az embert, hisz róla is mindenféle eszementség jut az ember eszébe, azonban éppen az ellenkezője. Nekem személy szerint bejött, hogy egy abszolút talpraesett, erős személyiség. A makacsságát és az eszét is tudtam díjazni. Maga módján elég szórakoztató tudott lenni. Nem egy nebánts virág. Érte különösebben nem kell aggódni, mert meg tudja védeni magát.
Amúgy tetszett, hogy az író nem próbált meg félrevezetni és nem köntörfalazott. Különösen az enyhe brutális ábrázolásmód tetszett, ez leginkább a 2. részben volt erős. Elég tárgyilagosan és őszintén írt. Abszolút jól van megfogalmazva az egész. Igazából szerintem mindhárom részt remekül kidolgozta, csak az irány. Mivel Stieg Larsson a valóságban is újságíró, mint Mikael Bloomkvist. Tudtommal így helyezte bele magát a történetbe. Szimpatikus pasas, bár vele kapcsolatban az az érzésem volt, hogy néha kicsit túl sok játékidőt kapott. Lisbeth titokzatossága jobban bejött, mint az, ahogy mindent kiterítettek az újságíró bácsiról.
Összességében: 10/7,5
Egy jól felépített remek trilógiának tartom a Milleniumot. Nálam az események ilyen irányú haladása rontotta el az egészet, viszont ez nem jelenti azt, hogy rossz. Lehet, hogy másnak meg pont azért fog tetszeni, hogy valami jó kis összeesküvést építettek fel. Nálam hangulatgyilkos volt. Lisbethet amúgy imádtam, ahogy fel van építve, nekem nagyon bejön. Amúgy kell hozzá gyomor, mert elég sok brutalitás előfordul benne.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése