Red Band Society: Pilot

El vagyok havazva az őszi újoncokkal, ráadásul a saját kedvenceim is visszatértek/visszatérnek, hogy aztán több időm se legyen, még szerencsém van, hogy a The Flash-t és a Constantine-t kidobták nyáron az internetre, bár a Red Band Society is kikerült, azonban nem készült a premierjéig hozzá felirat. Nagyon jókor kapcsolok, amikor már három rész lement. Az első részt 4,10 millióan követték 18-49-ben 1.3-as demót sikerült elérnie, ami önmagában katasztrófális eredmény, de így is erősebb volt, mint a legtöbb Foxos sorozat, és teljesen sikerült megtartania a Hell's Kitchen felvezetését. A kritikusok között elég nagy kedvenc lett, pedig egy kórházas tinidrámáról beszélünk. Itthon a legtöbb kritika kiemelte, hogy nagyon jó, lehet még jobb is, egyedüliként mondom azt, hogy szerintem tökéletes pilot volt. Lehet, azért élveztem ennyire, mert egy fáradt nap után tekintettem meg, vagy tényleg minden egyes pontja remek volt, pedig én sosem osztogatom nagy vonalúan a pontokat. Próbálok szurkolni a sorozatnak, hogy nőjön valamilyen csoda folytán a nézettsége, hisz ennyire aranyos pilotot ezer éve nem láttam.

Egy spanyol sorozat, a Polseres Vermelles alapján készült. Egy kórház gyerekosztályon játszódik a történet, ami gyakorlatilag iskolaként funkcionál. Egy 12 éves kómában kis lévő srác narrálja az eseményeket, aki maga is rész a cselekménynek.

Egy igazi szívet melengető széria, ugyanis egyből mosolyt csalt az arcomra, amikor el kezdtem nézni, pedig azt hinné az ember, hogy pont a kórházas környezet és a beteg gyerekek miatt egy komolyabb, sötétebb atmoszférát kapunk, ehhez képest pozitívan csalódunk a készítőkben. Szerintem biztosan az egyik beszippantó erő a feel goodsága, elfeledteti az emberrel a mindennapi problémákat, és arra gondol, hogy valakiknek még nagyobb szívás az élet, azonban képesek túllendülni ezen. Nagyon szerethető, könnyen fogyasztható tinidráma, amit nem titkoltan szánnak a jövőre befejeződő Glee utódjának. Pont emiatt kellett volna a rákapniuk az amerikai tévénézőknek, hisz ő kezükben van a sorsa. A nézése bennem a méltatlanul hanyagolt Hart of Dixie pilotját idézte fel, hisz mindkettő limonádéként működik majdnem, bár annál jóval összetettebb ital ez. Igyekeznek az élet apró örömeire felhívni a figyelmet.

Elsőre jól egyensúlyozták a dráma és a könnyedebb jelenetek között. Hiába a feel goodsága, mégis csak egy kórházról van szó, ahol beteg tinédzserek vannak, akik szeretnének meggyógyulni. Hiába nevetünk azon, hogy a srácok éppen piát akarnak szerezni, plusz közben igyekeznek a főnővért elkerülni, mégis csak van két rákos fiú, egy lány, akinek új szívre van szüksége, egy bulimiás és egy kómában fekvő kis srác, mégsem esünk kétségbe, hisz ők sem teszik ezt. Rengeteg megindító pillanattal volt tele szerintem az első rész, nekem mindenképpen a kis tető lévőn összejövetel volt a leghatásosabb, amikor Leo odaadta a karszalagjait a barátainak, hogy az új lakót, Jordi-t bátorítsa, aki egy életmentő műtéten fog átesni, vagy Charlie apukája, vagy Kara története. Nagyon jól összehozták a történetszálakat, ugyanis mindegyik érdekesnek tűnik egyelőre, pedig nem kevés karakterrel kellett együtt dolgozniuk és mindegyiket szimpatikussá kell tenni.

Velem nem fordult még elő, hogy egyetlen rész alatt megkedveltem az összes szereplőt, azonban itt ez történt, mert többnyire volt némi karakterizáció, bár konkrét kedvenc szereplőt nem tudok kiemelni, mert mindenkit megszerettem. Elsőre nagyon jól bánták az összes szereplővel. Az első komolyabb jellemfejlődésen szerintem Kara ment át, aki egy igazi p-ként viselkedett, viszont olyan szépen ábrázolták a karakterét, hisz a viselkedéséért megbünteti a sors, szívproblémái lesznek, ami egy kicsit ironikus, persze, tudom, hogy egy ilyen betegséggel nem szabad viccelődni, ha megnézed az első részt megérted, mindenért nagyon sajnáltam, még meg is értettem őt. Meglepő módon a többi gyerekszereplő is nagyon jó volt, közülük talán Leot emelném ki, hisz talán ő a legnagyobb túlélő, nagyon aranyos, ahogy összehozza a csapatot, a másik meglepetést Charlie okozta, aki kómában fekszik és ő a történet narrátora, szerves része a cselekménynek, még saját szála is van, ráadásul humoros megmozdulásai vannak többségében. Mindenki ügyesen hozza a figuráját, jobbak a legtöbb korunkbelinél.

A felnőttkarakterek is jóknak tűnnek, bár itt még lesz mit belőlük kihozni. Mindenképpen ki kell emelnem a Dena Jackson nővért, aki gyakorlatilag a gyerekek felügyelőjeként működik, mégis látszik rajta, hogy nagyon szereti őket, sőt inkább mosolyog a srácok csínytevésein, bár szigorú. Meglepő módon a Fox-nak sikerült megnyernie az Oscar-díjas Octavia Spencert megnyernie a főszerepre, aki zsigerből hozza a figurát. Kedveltem a jóképű dokit is, akinek a kedvessége és a profizmusa a védjegye, bár jóképű is. Mondjuk az abszolút favorit a kórház tulajdonosa, aki egy kiöregedett rockernek tűnik, viszont iszonyatmódon szórakoztató. Talán közülük egyedül a segédnővérke lóg ki, akinek talán nem sikerült annyira személyiséget adni, mint a többieknek.

Gyakorlatilag a kórház egy bentlakásos iskolaként működik, így érthető módon előjönnek a klisék, amiket nagyon ügyesen használtak, tüntettek el, hisz a gyerekekre is rá lehetne hozni egyet-egyet, azonban van személyiségük. Nagyon tetszett, ahogy a szerelmi szálakat kezelték, hisz látszólag maximum 4-5 percet vettek el csak a játékidőből, inkább cuki volt, mint ciki. Semmi sem működhet szerelem és ármány nélkül. Vannak szerelmi háromszög gyanúk, de ha így kezelik a továbbiakban, ahogy itt, akkor simán túléljük, inkább a barátságra igyekeznek a hangsúlyt helyezni, ami egyelőre nagyon jól működik, ugyanis egyelőre jó a gyerekek közötti kémia. Gyakorlatilag ezen is állt vagy bukott minden. A kirobbanó nézettség elmaradt, azonban minőség van, nem hiába lett hamar junkiekedvenc.

Összességében: 10/10
Gondoltam rá, hogy egy-két karakter miatt levonok, azonban üsse kő vajszívű vagyok. Egyszerűen imádtam az első percétől az utolsóig, úgyhogy mindenképpen hetente nézős lesz, hisz érdekel a korombeli srácok sorsa. A legjobb manapság látott tinisorozat, sőt megmerném kockáztatni, hogy még némely drámával is simán felvenné a versenyt. Hogyan lehet valami egyszerre ilyen szívmelengető, vicces, ironikus? Ráadásul működőképes karaktereket álmodtak képernyőre, bár lehet, hogy az eredetinek is köszönhető ez, ugyanis ez egy spanyol széria remake-je.