Élménybeszámoló: Író-olvasó találkozó Kalapos Évával

A véletlen művének (egy szemfüles barátnőnek, innen is puszi) köszönhető, hogy én pénteken kikötöttem a szombathelyi Berzsenyi Dániel könyvtárban. Én éppen háromnapos folyamatos rohanás után enyhe szomorúsággal mentem oda. Az sem tett jót a lelki világomnak, hogy előtte éppen egy német szóbelin estem át, ami után rossz szájízem volt. Azért mondom, elmegyek, mert legalább az új részt megszerezhetem. Mondjuk nem érettségi időszak közepén kéne az egyik kedvenc könyvsorozatom folytatását bújnom, de szükségem van a kikapcsolódásra.

Kissé fáradtan és megtörten érkeztem oda, hogy mosolyogva távozzak onnan, csak szépen sorjában.

Kalapos Éva tartott író-olvasó találkozót, aminek én nagyon megörültem, mivel a D.A.C. most a kedvenc ifjúsági könyvsorozatom. Igazából még sosem voltam ilyen találkozón, pedig van itt városi könyvtár, de sosem olyat hívtak eddig, aki érdekelt volna. Fogalmam sem volt, hogy mire kell számítanom, annyit vártam csak, hogy kapok egy aláírást, aztán csókolom. Egy két évvel ezelőtti tapasztalat alapján gondoltam ezt, képes voltam sorba állni egy órát egy névért, mondjuk most is megtenném. Amúgy szerintem érdemes ilyenekre elmenni, mert valahogy az írót és a művet is közelebb hozza, meg így látjuk, hogy ők nem elefántcsonttoronyba bezárkózva írják a regényeiket. Az egésznek van valami varázsa, pedig csak egy embert hallgatsz, akit jó hallgatni. Nem tudnám megmondani, miért tetszett ennyire.

Igazából Kalapos Éváról különösebb elképzeléseim nem voltak, hogy ő most milyen. Olvastam vele interjút, ahol normálisnak tűnt, de igazából sosem gondolkodtam rajta, hogy ő most ki valójában. Lehet ezért okozott nekem egy abszolút kellemes meglepetést. Ami nagyon tetszett benne, hogy egy abszolút természetes nő benyomását keltette, egy tök egyszerű nyári ruhát viselt, nem volt kimeszelve és világos barna haja volt. Szerintem sokkal helyesebb élőben, mint a D.A.C. fülborítóján lévő képen, mert jobban áll neki az egyszerűség, az a kép nekem annyira nem is tetszik.

A közönség tizenéves lányokból állt, csak lányokból, egy férfi volt, aki közben fotózott, aztán ő is eltűnt. Persze, a könyv is inkább az ifjúságot fogja meg, de tuti vannak férfiolvasók is. Igazából azért elég érdeklődő akadt, sőt még idősebb nők is voltak. Szerintem a magam 19 évével kilógtam a sorból. Mindenki nagyon jól viselkedett. Nem volt teletömve a szoba, de gyakorlatilag minden széken ültek, hisz azért a D.A.C. elég népszerű. Úgy ez az egész sorozat, igazából szépen kitaposott magának egy kis utat, bár szerintem ennél is nagyobb felhajtást érdemelne. Azért jó volt látni, hogy nem voltunk kevesen, de remélem, hogy minél több emberhez eljut majd. Majd anyukámnak kezébe nyomom, úgy is ráér.

Éva elég sok mindenről beszélt és kérdezni is lehetett tőle. Megtudtam, hogy Szabolcs megyéből való és négy testvére van, ő a legidősebb. Elmesélte, hogyan került pont a Manó Kiadóhoz. Megtudtam azt is, hogy igazából úgy jött a D.A.C., mint egy nehéz nap utáni sör. Persze, Éva nem ezt mondta, de majdnem valami olyasmi. Dolgozott egy fajsúlyosabb drámán és valami egyszerűségre vágyott, ekkor került szóba az, hogy ez egy elég éles váltás volt. Beszélt az írásról, erről jut eszembe, nem gáz, hogyha napi 3-4 órát írtok, mert a nagyok is úgy csinálják. Igazából látszott rajta, hogy tényleg szereti ezt csinálni, élvezi és nincs elszállva magától. Amúgy mondta, hogy ősszel fog megjelenni egy internetes zaklatáshoz kapcsolódó regénye, a D.A.C. folytatása meg januárban. Úgy néz ki, hogy hatrészes lesz az egész, esetleg egy gimi utáni kötet előfordulhat.

Érdekes dolgok ezek, mellékes, hogy énekelni is tud, több zenei projektje is van még női magazinokba ír cikkeket. A beszélgetésekből amúgy úgy jött le, hogy a D.A.C.-ban eléggé benne van. Persze, az írásokban mindig ott van az író saját személyisége. Ő is ugyanúgy rajong a filmekért és sorozatokért, mint Flóra. Direkt adott film-, dalcímeket a fejezeteknek, ahogy értettem, neki ezek a dolgok szerves részei az életének. Egy fontos dolog, hogy szereti a Trónok harcát, ez volt az első kérdésem hozzá. Aztán kiderült, hogy a fantasykat és disztópiákat is imádja. Azt is megtudtuk, hogyha nagyon lent van, Harry Pottert néz.

Azok a kényes témák, amikről ír a köteteiben személyes tapasztalatokból valók. Úgy érezte, hogy ezekről azért beszélni kell. Nem akar nevelni, csak utat mutatni. Engem érdekelt az is, hogy mennyire figyeli ezt a piacot. Kiderült, hogy olvasta a Szent Johanna Gimit és szereti Laura írásait, mint én. Azért igyekezett, hogy a D.A.C. ne legyen olyan, mint az SzJG. Szerintem azon kívül, hogy kamaszokról szól, sok közös nincs a két műben. Mindkettő máshogy jó. Nekem mondjuk abszolút szimpatikus hozzáállás, hogy azért figyeli ezeket a dolgokat, én meg az ő könyvét figyelem, mert már elkezdtem, és majdnem végeztem vele.

Egy órán át tartott, nagyon jó egy óra volt. Gazdagabb lettem egy D.A.C. kötettel, jókedvvel és névre szólóan dedikált aláírással. Én hülye elfelejtettem közös képet kérni, majd legközelebb, mert lesz még ilyen.