Könyvkritika: Helen Fielding - Olivia Joules és a túlfűtött képzelet

Helen Fielding, aki megírta a Bridget Jones naplóját,ami egy tök jó szórakoztató könyv, a tipikus délutáni limonádé példája, de nem egy szürke olvasmány, így igazából nem voltak nagy elvárásaim ezzel a hosszú című kötettel, csak annyit akartam, hogy kösse le a figyelmem és élvezzem, mert ez nem egy szépirodalmi mű. Ha én őszintén akarok lenni, én ezt jobban szerettem, mint Bridgetet, pedig az sem utolsó, fogalmam sincs miért, lehet azért, mert ez sokkal elrugaszkodottabb volt a valóságtól. Meglepő, hogy hova fut ki az egész történet.

Tartalom: Olivia Joules-nak sikerült az, ami Bridget Jonesnak nem: újságíró. Cikkei jó nevű lapokban jelentek meg, de most gondban van. Fékezhetetlen képzelőerejének hála megint bajba került, már egyáltalán nem veszik komolyan tényfeltáró riportjait. Utolsó lehetősége, hogy visszakapaszkodjon: egy cikk a szupermodell arckrémének bemutatójáról, Miamiból. De milyen kiszámíthatatlan az élet: nemcsak egy magát franciának mondó, jóképű milliomossal ismerkedik meg, hanem tanúja lesz annak is, hogyan robbantanak fel az al-Kaida terroristái egy luxus óceánjárót. Olivia természetesen a terroristasztori nyomába ered. Vajon a francia milliomos tényleg francia, vagy netán arab? Miért akar filmet forgatni Hollywoodban rengeteg gyönyörű, de tehetségtelen színésszel? Ki a titokzatos amerikai férfi, aki mindig felbukkan Olivia körül? És mi fog történni az Oscar-díj átadásán? Remekül szórakozunk, amíg mindezen kérdésekre választ kapunk. Azonkívül Oliviának hála, részt vehetünk egy gyorstalpaló kémképzésen is. Aki megszerette Bridgetet, biztosan szeretni fogja a szárnyaló fantáziájú Oliviát is. Kalandra fel!

A főhősnőnk, Olivia Joules, akinek nehéz családi háttere van, de felküzdötte magát a saját poklából és újságíró lett, akit ki akarnak rúgni, mert túlszínezi a cikkeit. A bonyodalmak ott kezdődnek, amikor barátnőnk Miami-ba megy, ahol már kész összeesküvés elméleteket sző a gazdag "franciáról", amik végül is igazak. Pont a könyv egyik erőssége a főszereplő, aki egy talpraesett, határozott, eszes angol nő, de tényleg tiszta angol. Bírtam benne, hogy rájön mindenre és próbál mindent megoldani, szóval nem egy tipikus nebáncsvirágot kapunk az ő személyében. Szeretem az olyan női karaktereket, akik határozottak és erős személyiségük van. Igazából Olivia az egyetlen emlékezetes figura az egészből, mert néha a karakterek kicsit sablonosak lett, mintha egy kémfilmben találná magát az ember. A regény olvasása közben azon tanakodtam, hogy ebből milyen jó mozit csinálhatnának.

A romantikus műnek tűnő alkotása igazából egy kémregény, amit megfűszereztek egy kis szerelemmel, csakhogy hősnőnk annyira könnyen nem adja magát. Ettől válik az egész egy popcorn könyvvé, amikor behozzák a képbe az angol és az amerikai szövetségi ügynököket, bár már a főhősnő eszközei is ezt az érzetet keltik bennünk. Az egész remekül működik a tökös Oliviával, aki szembemer nézni a veszéllyel és többször is az életét kockáztatja. A szerelmi vonal kicsit háttérben van, de ez a töltet is finoman, jól működik, bár, hogy mit esznek egymáson rejtély, viszont ez kívánta a szabály, hogy össze kell hozni a dögös pasival, szerintem a fickó csak ezért kellett az egészbe. Igen, néhol kiszámítható a cselekmény és néhol viszont meglepő, az utóbbi leginkább a terrorista akcióknak köszönhető. Mondom, hogy ez tökéletes film alapanyag.

Talán egy kicsit az zavart, hogy valahogy az egészből sütött az angol sznobság nem olyan vészesen, de én ezt éreztem ki, meg volt egy kis lenézés az amerikaiak irányába. Az fogott el, hogy mi angolok vagyunk a legjobbak és mi vagyunk azok, akik megoldanak mindent, mondjuk az amerikaiak is ilyenek. Igen, az egyik részben volt egy kritikaféle a brit, az amerikai és az arab katonaság felé, amibe ha belegondolok volt igazság alapja. Az írónő gördülékenyen, humorosan, egyszerűen ír, amiből kitűnik az angolossága, ezt a művét a feministáknak a főszereplőből kiindulva nem kell máglyára vetniük. Az egészben az a legeslegjobb, hogy teljesen lekötötte a figyelmemet.

Összességében: 10/9
Ennyit megérdemel? Igen, mert a maga műfajában jó ez a könyv és merek rá ennyit adni, annak ellenére, hogy tényleg színvonalasabbak voltak az előző alkotások, amiket bújtam, de ez szórakoztatott leginkább és nem volt annyi bajom vele, mint az előzőekkel. Magyarán és lényegében megérdemli, szerintem egy délutáni lazulásnak ez a fehér mű tökéletes.