Az elmúlt egy-két hétben megnéztem három filmet, amikről nem érzem azt, hogy hosszabb kritikákat tudnék írni, így nem kapnak külön posztokat. Tudni érdemes ezekről a filmekről, hogy ma már mindhárom kultikusnak tekinthető, hisz komoly nézői és kritikusi szeretet sikerült megszerezniük maguknak. Nekem a filmes bakancslistámon szerepeltek, tehát ezeket kipipálhattam. Még vannak komoly filmrajongói hiányosságaim, viszont igyekszem pótolgatni ezeket, hogy képben legyek a klasszikusokkal kapcsolatban. Ebből leszűrhető majd, hogy nekem mennyire tetszettek, kicsit elgondolkodom rajtuk, hogy jogos-e a kultstátuszuk. Amúgy érdekesség, hogy egyik sem ebben a században készült.
Az első áldozat: Kutyaszorítóban (1992) - 10/8
Tartalom: Egy gyakorlott tolvajbanda fegyveres rablást követ el egy gyémántraktárban. A rendőrség meglepően hamar a helyszínre ér, ezért felmerül a gyanú, hogy valaki a banda tagjai közül besúgó. A cselekmény a rablás elkövetése után indul, és egy-egy visszatekintő jelenetben idéződik fel az azt megelőző időszak, a bűntett kitervelésének fázisa, illetve ily módon ismerjük meg magukat a szereplőket is.
Az első legfontosabb tudnivaló, hogy Quentin Tarantino első egész estés mozifilmje, amit szokás szerint ő maga írt és rendezett. Ha mondanék kedvenc rendezőt, akkor szerintem Tarantino filmét, mivel eddig mindegyik filmét szerettem, bár vannak elmaradásaim Kill Bill 1-2 és a Robert Rodriguez-zel közös művek. Az első filmjén meg látszik, hogy első próbálkozás, mert még kiforratlannak tűnik az egész, annyi magabiztosságot nem érzek még mögötte, mint a későbbi filmjein során. Annak ellenére, hogy első alkotás itt is megmutatkozik Tarantino remekül megírt forgatókönyve, ami szerintem leginkább az erőssége. Ezen kívül visszatekintésekből megismerhetjük az egész sztorit egész jól. A besúgó személye pedig az, akire a legkevésbé gyanakodsz, mint egy Agatha Christie krimi esetén.
Django és a Becstelen Bringatyk mellett talán itt találhatóak a legemlékezetesebbek karakterek, mivel mindegyikük egy dörzsölt gazembert jelent. Persze a két legjobban eltalált figura Mr. Pink és Mr. Blonde. Mr. Blonde egy szociopata, akinek a börtönben a helye, rablás közben kinyír két túszt, mert megnyomták a riasztót, amúgy maga a figura lazasággal, eleganciával sétál be a búvóhelyre, miközben jégkrémet eszik, láthatólag nem rázta meg az eseménysorozat. Mr. Pink a higgadtságával, a nevével és a viselkedésével szórakoztatott el leginkább, mert iszonyú jó dumákat szolgáltatott. Ezek mellett a többi gazfickóra sincs okom panaszra.
Egyedül a másfél órás játékidőt éreztem kevésnek, én úgy éreztem, hogy ezt még tovább is lehetett volna húzni, hisz bőven akadt volna még benne potenciál és lehetséges konfliktusok. Például maga a rablásos jelenet kimaradt, csak annyit láttunk, amikor besétáltak és menekültek. Egy gengszterfilm, ami maga is megállná a helyét, akkoriban meg főleg kitűnt, hogy nem lineáris a történetvezetés, aztán csupa őrültekkel van tele. Tetszettek a különböző karakterek kapcsolatai, főként egy apa-fiú kapcsolatszerűséget is filmvászonra álmodtak. Igazából jó látni, hogy honnan hova jutott el a rendezőúr, mert végül is a stílusos különösebben nem változott, maximum tovább fejlődött.
Második áldozat: Nulladik óra (1985) - 10/9
Tartalom: Egy hideg szombat reggel öt diák tölti büntetését az előkelő középiskola könyvtárában: a jó sportoló, a punk, az úrilány, a családi gondokkal küszködő tolvaj és az iskola esze, a csodagyerek. A nap folyamán ez az öt, szinte idegen ember ráébred arra, hogy sokkal több bennük a közös, mint azt valaha is álmodták. Alaposan megismerik egymás összes problémáját, de ami a legfontosabb, nagyon sokat tanulnak saját magukról. Az első, ami összehozza a társaságot, a megvetés, amit a dékánnal szemben éreznek, aki kimérte rájuk a büntetést. Kezdetben mindenkinek az idegeire megy a bezártság, és egymást kezdik gyötörni, ideiglenes szövetségeket képeznek, közös ellenséget keresnek, percről percre változik a csoport dinamikája. A nap folyamán mindannyian rájönnek arra, hogy ők is az előítéletek rabjai; s nemcsak szót érteni tanulnak meg a másikkal, hanem odafigyelni a másik problémáira is.
A három megtekintett film közül őszintén szólva nekem ez tetszett a legjobban, mert korban és stílusában ez áll a legközelebb hozzám, hisz kamaszokról szól. John Hughes nevéről korábban még sosem hallottam, ahogy elnézem a fiataloknak szóló alkotások a specialitása, még a Reszkessetek betörők! 1-2-höz is köze van. A Nulladik óra a tinédzserek öt archetípusát mutatja be a zsenit, a különcöt, az élsportolót, a népszerű lányt és a rosszfiút, mielőtt az ember azt hinné, hogy őket ilyen simán be lehetne skatulyázni, el kell mondani, hogy a karaktereket elmélyítenék, főként az egymáshoz fűződő kapcsolataikat, hisz először valakik ellenszenvvel fordulnak egymás felé, aztán ahogy megismerjük őket úgy kerülnek közelebb egymáshoz és hozzánk is.
Amúgy elég nehéz dolga volt a filmnek, hisz gyakorlatilag szinte csak egy helyszínen játszódik az iskolai könyvtárban, azon kívül az iskola területén egy nap alatt, ezek ellenére végig izgalmas és érdekes marad, hisz a forgatókönyvíró igyekezett a karaktereket kihangsúlyozni. Érzelmek terén elég szélsőséges, hisz egyszer utálják egymást, aztán csókolóznak a szertárban, hát ilyen érzés tinédzsernek lenni, nem? Tetszett az is, ahogy a különböző jellemük ellenére barátok lettek, bár kérdéses maradt, hogy a bezárás után is azok lesznek-e.
Remek ötvözete a drámának és a vígjátéknak plusz hozzácsapnak némi lélektaniságot, hisz felszínre kerülnek a legnagyobb problémáik a megfelelési kényszer, barátok, szerelem, szülők, szex. A karakterek is szerintem azért olyanok, amilyennek, mert szüleik ahogy hatással vannak rájuk. A kamasz jellemének alakulására mekkora befolyása van a szülőnek. Az a szerencse, hogy a realitás nem mérgezi meg az embert, mert humorral tök jól átszőtték, sokszor felkacagtam a filmnézése során. Talán ez mutatja a legjobb korrajzot a kamaszokról. A furcsa az, hogy 29 évvel a megjelenése után is mennyire hiteles.
Harmadik áldozat: A Ravasz, az Agy és a Két Füstölgő Puskacső (1998) - 10/7
Tartalom: London legizgalmasabb negyede valószínűleg az East End. Itt él a legtöbb nehézfiú, kábítószerügynök és nagyreményű semmittevő. A film négy hőse, a négy jó barát itt határozza el, hogy meggazdagodik. Az eredmény: hatalmas adósság és egy életveszélyes fenyegetés. Mindössze egy hetük van fizetni, ezért a legelképesztőbb megoldást választják: kirabolnak egy másik bandát. Újabb kétes elemek, bűnözők, csempészek, kétballábas bérgyilkosok és szigorú kocsmárosok tűnnek fel a színen. Mindenki mindenkit összetéveszt valakivel, leszámol valaki mással, miközben a nagy dohánynak lába kél.
Guy Ritchie-ről annyi fogalmom eddigi életem során, hogy Madonna volt a felesége, viszont filmes munkásságával eddig nem voltam tisztában. Látom, hogy ezenkívül a Blöff köthető a nevéhez, azt sem láttam, csak a címe ismerős. Ez a film elég sokszor szembe jött velem YouTube-on, úgyhogy valamikor muszáj volt megnéznem. Ha már föntebb emlegettem Tarantino-t, akkor meglepően hasonló a hangulata ennek a filmnek, mint Quentin-é, ugyanolyan laza hangulattal, feszes forgatókönyvvel és humoros beszólásokkal dolgozik, mint a nagytiszteletű előd. Nekem mondjuk a Kutyaszorítóban, mint gengszterfilm jobban tetszett.
Őszintén szólva itt a történet eszement, ezért működött nagyon jól, és nevettem rajta jókat. Az volt a leginkább meglepő, hogy azért nem agyatlan akciófilmként dolgozik, hanem kell egy kis figyelemmel követned, hisz nem egy szereplővel van csak dolgunk. A karakterek közül volt egy pár, akit feleslegesnek éreztem, mint a két északi, akik tényleg azt a célt szolgálták, hogy röhögjek rajtuk vagy John, a behajtó, ő arra volt jó, hogy megmutassa milyen kemény legények. A szereplők közül nagyobb eresztésnek Tomot, Edet, Harry-t és Harry másik behajtóját éreztem. Legalább ha valamilyen vélt szolgáltak, akkor tényleg jól szórakoztam rajtuk.
Nekem az tűnt fel leginkább a film során, hogy mennyire sárgás színvilággal dolgozott az operatőr. Amúgy engem totálisan Tarantino-ra emlékeztet, azon kívül, hogy Londonban játszódott és brit akcentussal beszéltek. Nem hiszem, hogy szándékos volt. Lehet, hogy inkább a Kutyaszorító miatt érzem ezt, hisz hasonló műfajú, témájú filmek. Az is tetszett, hogy már-már abszurditásba hajlott át az egész, hisz némely mészárlás olyan volt, hogy nem hittem el, hogy ez megtörténik a filmvásznon.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése