Könyv: Leiner Laura - Akkor szakítsunk

Leiner Laura legújabb könyve igazán nem keltette fel az érdeklődésem, mert a cím és a tartalom csak egy újabb tiniregényt takart számomra, ami a párkapcsolati témával foglalkozik. Elég meglepő módon láttam a különböző internetes oldalakon, hogy sokan lehúzták a regényt, még a moly.hu-n is "csak" 79%-ot kapott, míg az előző kötetek bőven a 90% feletti tetszési indexet elérték. Mondhatni, hogy ez is egy képet vetített elém, hogy az írónő nem alkotott valami fényeset. Szerintem is ez lett az eddigi leggyengébb munkája Laurának. Mondjuk, nagy elvárásokkal nem is ültem le, mikor megláttam a véleményeket, azért többet is nyújthatott volna nekem a könyv.


Tartalom: Szilveszter. A kötelező jókedv napja. Amikor muszáj bulizni.
Lia és Norbi karácsony előtt szakítottak ugyan, de Szánkó szilveszteri buliját nem akarják kihagyni. Eszti és Csabi, a tökéletes pár, velük együtt indulnak szórakozni. Miután Szánkó bulija a város másik végében lesz, Lia bátyja, Szilkó vállalja a sofőr szerepét. De szigorúan csak az odaútra vonatkozóan. Csak aztán minden másképp alakul…
Az Akkor szakítsunk egy őrült és felejthetetlen szilveszter éjszaka története.

Kezdjük a jó dolgokkal, hisz abból is akad bőven. Először is a történet egyszer sem ült le, hanem pörgött folyamatosan. Ami el kell, hogy ismerjek egy előrelépés, ugyanis maga Laura el szokta húzni, azonban itt szerintem különösebben felesleges részek nem voltak, egyedül talán az ostoba srác, Ákos jelenetei untattak néha, aki annyira sötét, hogy szentjánosbogaraknak kellett volna megvilágítania. A cselekmény egyetlen éjszakába van belesűrítve, így pörögnie is kell, plusz történnek olyan dolgok, amik a szereplők kapcsolatrendszerét vagy önmagukat megváltoztatják. Örültem, hogy visszatekintéseket is kaptunk, mert világosabbá tették a reakciókat.

Szerencsére a jól megszokott Leiner-humor most sem veszett el. Tele vannak vicces jelenetekkel és humoros beszólásokkal. A legtöbb figura ilyen téren sziporkázik, főként Szilkó beszólásait élveztem, aki hideg vizzel mindig lelocsolta az idióta kamaszokat, akiket egész este fuvarozott. Jól szórakoztam Lia és Norbi szócsatáin, amikor az egyik igyekezett a másikat minél jobb túlszárnyalni a szidásban. Én Miklós karakterét bírtam még, akinek semmi köze nem volt az eseményekhez, viszont külső szemlélőként bizarr dolgokat csinált. 

A karakterek felemásan sikerültek, egyre inkább látszik, hogy milyen sablonokkal dolgozik az írónő, hisz van a menő pasi, akkor a mindent túlkombináló szereplő, a háttérben megbújó barát és az Arnold-típusú felsőbbrendűbb, mégis a társaság egyetlen normális tagja. Lia karakteréről többségében hideget olvastam, sokan egy önző, beképzelt csajt láttak benne, hát nem mondanám, hogy sikerült megkedvelnem. Olyan is-is lett, mert az idegesítő és az elviselem kategória határmezsgyéjén mozgott. Voltak jól sikerült pillanatai, amikor az érett viselkedésről tett tanúbizonyságot, máskor a gyerekessége vitt a sírba. Igazából nem tudom, hogy hogyan állok vele. Elég tipikus főhősnő.

Mi a helyzet a többi szereplővel? Eszti egyetlen csavarra lett érdekes, Csabit pedig a könyv utolsó harmadában meg tudtam érteni, Norbi olyan, mint Lia, Ákos szívatható Karcsi-pótlék, míg Norbi tök ugyanolyan, mint Lia srác kiadásban. Közülök egyikük sem tudott megfogni. A kötet legjobb karaktere magasan Szilkó volt, Lia bátyja. Az egyetlen intelligens ember volt a társaságban, és olyan jó beszólásai voltak, amik el is gondolkodtattak, miközben jókat mosolyogtam a dumáin. Őt leginkább Arnoldhoz és Koloshoz lehet hasonlítani, hisz kilóg a társaságból és több esze van, mint az összes szereplőnek együtt véve. Gyakorlatilag ő volt az olvasónak a szócsöve, miközben a karakterek gyerekes vitáit hallgatta.

A központi téma a párkapcsolatok voltak. Lia-Norbi és Eszti-Csabi kapcsolata volt konklúzióba helyezve. Lia és Norbi a tipikus mindig egymással veszekedő, túlságosan hasonlító páros, míg Eszti és Csabi az undorítóan eggyé válunk dolgot képviselték. Utóbbival azt mutatta meg az írónő, hogy kívülről minden cukormáz, miközben a mézeskalácsházban a csúnya boszi lakozik. Az ilyen kapcsolatokat én magam is egészségtelennek találom, mert szerintem nem jó az, hogyha az ember alapvetően elveszíti önmagát ebben. Előbb-utóbb unalmassá válik.

Lia és Norbi a tűz és tűz, akik folyton megégetik magukat, mert a legapróbb dolgon össze képesek kapni, viszont mindkettőjüknek van egy határozott véleménye, és ott vannak minden bajban a másiknak. Ilyen szempontból szerencsésebbnek éreztem volna a kettős narrálást, mert így az olvasó úgy látja, hogy utálni kell Norbit, mert Lia is utálja, mert december 24-én szakítottak. Sokkal jobb lett volna ismerni a másik érveit is. A különválásuk okát is ostobaságnak tartottam. Nem tudom, hogy ők mennyire reálisak, mert ez a folytonos civakodás engem idegesítene, inkább ha egymást szívatták volna. Lehet, hogy jobban be tudtam volna fogadni.

Ez a szakítással és szerelemmel foglalkozó téma nekem különösebben nem jött be, mert néhol tündérmeseszerű volt, máshol meg szerezzünk mindenkinek happy endet típusú volt. Lehet, hogy az volt a gond, hogy nekem ilyen téren nincsen tapasztalatom. Minden nekem túl tipikus volt a szereplők és a kapcsolatok, plusz nem volt mindenki igazán elmélyítve, kicsit kétdimenziósak maradtak. Maga a történet, a humor és Szilkó engem valamennyire kárpótolt, viszont sablonos tinédzserfilmmé vált a szerelem miatt. Egyszer olvasnék olyat Laurától, ahol a szerelem nem tölt be fontos szerepet.

Összességében: 10/6
A kapcsolat bemutatás, főként Lia és Norbi részéről felemás lett, ami a legtöbb szereplőre is teljesen igaz, mert az írónő sablonjai miatt senkit sem szerettem meg vagy utáltam meg, hiába tettek ilyet vagy olyat, egyedül Szilkó lett remekül eltalálva. Az volt a szerencse, hogy a történet tényleg haladt előre, ahogyan viccesnek is vicces volt, így az ember szívesebben eltöltene egy szilvesztert a Vörösmarty-téren a barátai társaságában.