Albumkritika: Imagine Dragons - Night Vision

Az Imagine Dragons tavaly robbant be az amerikai zenei életbe It's Time című slágerükkel, amivel egy csapásra a legnépszerűbb indierock banda lettek az USA-ban és a nemzetközi porondon sem kell szégyenkezniük. Nekem a figyelmemet egy ajánló hívta fel rájuk, és, mivel mostanában a rock al-műfajaival barátkozom, ezért kíváncsian hallgattam meg a banda első stúdióalbumát. Eddig csak EP-ket adtak ki. Sajnos többet a háttérsztorijukról nem tudni, ugyanis a Wikipédia csak a karrierjük előttről ír egy picit, de hogy miért és hogyan jöttek létre egy morzsányi infó sincsen. Mindegy az album számít.

Könyvkritika: Jack Kerouac - Úton

Egy népszerű 20. századi regény vagy inkább kultikus, ami a megosztotta és megosztja az embereket. Én mindkét félt meg tudom érteni, hogy miért imádják vagy épp miért nem kedvelik, magyarán semleges vagyok a könyvvel, mert voltak, amiket szerettem benne és voltak, amik nem tetszettek. Valahogy nem tudok rá úgy tekinteni, hogy vesztettem volna, ha nem olvastam volna el. Utólag úgy látom, hogy nem vesztettem volna semmit, ha nem olvasom el. Lehet, hogy ezzel valakit nem ért egyet, de én így vagyok vele.

Tartalom: Jack Kerouac (1922–1969) az amerikai beatnemzedék egyik kiemelkedő alkotója és teoretikusa, a beatéletmód és a beatideológia modelljének megteremtője – egyben az 1950-es–60-as évek amerikai ifjúságának képviselője és prófétája, a tiltakozás, a menekülés hangjainak megszólaltatója. Lelkes követőket és ádáz ellenségeket szerzett, gondolatai a szexről, a kábítószerekről Európában tovább gyűrűztek akkor is, amikor hazájában már csillapodtak a beat körüli viharok. Könyvei lírai, vallomásos jellegűek, más-más néven majd’ mindegyiknek ő maga a hőse. Főműve, az Úton a nagy utazások, száguldások története. 1947 és 1950 között barátjával, Neal Cassadyvel beautózta az Egyesült Államok és Mexikó legkülönfélébb tájait, utána egy évig tervezte az erről szóló beszámoló formáját, szerkezetét, majd pedig befűzött az írógépbe egy negyvenméteres papírtekercset – és megszületett a "spontán próza" műfaja.Az eredmény: a 60-as évek "ellenkultúrájának" beharangozása és majdani Bibliája, általános kritikusi értetlenség, valamint hatalmas közönségsiker. Sal Paradise és Dean Moriarty (Kerouac és Cassady fiktív megfelelője) szédületes dzsesszfanfárral került be az amerikai és a világirodalom halhatatlanjai közé.

Pretty Little Liars: Kritika a 2. évadról

A Pretty Little Liars nagyon megszerettette magát velem, hiszen a 2. évadot is hamar ledaráltam, ami talán szerintem jobban is sikerült, mint az első. Igazából nem tudom, hogy miben rejlik a vonzereje a sorozatnak, engem leginkább a rejtélyszálakkal vettek meg, de az utóbbi időben a magánéleti szálak is érdekeltek, hiszen végre történtek olyan dolgok, amiket vártam, hogy megtörténjenek. Néha már horrorba csapott át az egész, bár apróbb negatívumok így is voltak a szezonban. Tovább spoilerekkel folytatom...

Arrow: Az első négy rész után

Az Arrow-ot tartják a tavalyi év egyik legjobb újoncsorozatának. Általában jókat olvasgattam róla, de a szuperhős sztori eltántorított, mert úgy gondoltam, hogy ez nem nekem való. Végül egy elég hülye ok miatt néztem meg, hogy helyes a főszeplőt játszó színész. Komolyan. Ilyen ok mellett nem is hittem a sorozatban, ami alaposan meg is lepett. Néztem is, hogy hogyan sikerült levenniük a lábamról. Mondjuk nemcsak én jártam így, hiszen elég nagy siker az egész az USA-ban, de itthon is az egyik legnézettebb sorozattá vált. Enyhén spoileresen folytatom tovább...

Albumkritika: No Doubt - Push And Shove

A No Doubt 10 év után tért vissza a zenei palettára. Az utolsó albumok még 2001-ben jelent meg Everything In Time címmel. Én kíváncsiságból hallgattam meg a visszatérésüket, ami elég szépen leszerepelt az eladási listákon, mint a két megjelent kislemez. Én az együttestől két számot ismerek, de valamennyire tisztában vagyok a hangzásvilágukkal. Hát ideje egy kicsit regélni az albumról, ami a Push And Shove (Nyomd meg és lökj) címet kapta.

Filmkritika: Beautiful Creatures - Lenyűgöző teremtmények (2013)

Lehúzó kritikák, úgyhogy meg kellett néznem úgy, hogy szétszívattak a videólejátszók, ezért az utolsó 8 percét nem láttam a filmnek, bár utána olvastam. Tinédzserek pozitívan értékelték, mások új Twilight-ként emlegették (lásd: Warm Bodies), a párhuzam nem hiábavaló. A könyvet olvastam és nem nyilatkoztam róla jól. A filmbe nagyjából az alaphelyzetet átemelték, de a forgatókönyvben sok mindenen változtattak. 

Tartalom: Gatlin nevű kisvárosba újonnan érkező Lena Duchannes (Alice Englert) hamar felkelti Ethan Wate (Alden Ehrenreich) érdeklődését. A fiú elvágyódik a szerinte reménytelenül unalmas városkából, ám rövid időn belül annyi izgalom zúdul rá, amennyire sosem számított: Lena ugyanis természetfeletti képességekkel bír. Lena és Ethan bimbozó szerelmét Lena családjának sötét öröksége is veszélyezteti, és hogy a lány Igéző, akinek a tizenhatodik születésnapján örökre eldől: a Fényé vagy a Sötétségé lesz-e, a jó vagy a gonosz oldalára áll-e.

Könyvkritika: Kami Garcia és Margaret Stohl - Lenyűgöző teremtmények

A filmet mindenki pocskondiázta, ezért kíváncsi voltam a filmre és a könyvre. Előbb meg akartam nézni, de aztán megszereztem a könyvet, úgyhogy elolvastam, de vagy két hétig, ebből rá lehet jönni, hogy nem volt valami nagy szám, közben még a Szent Johanna Gimit is elolvastam, mert jobban érdekelt. Az utolsó 150 oldalt már-legyünk-túl-rajta érzéssel fejeztem be.

Tartalom: Gatlin megyében ritkán érték meglepetések az embert. Legalábbis azt hittem. Kiderült, nagyobbat nem is tévedhettem volna. 

Volt egy átok. 

Volt egy lány. 

És a végén 

Ott volt egy sírgödör. 

Lena Duchannes-hoz fogható lányt még nem láttak Gatlin városában. A középiskola új diákja mindent megtesz azért, hogy különleges képességeit és a családját sújtó évszázados átkot eltitkolja a városka vaskalapos polgárai és diáktársai előtt. Azonban az elfeledett Dél vadon burjánzó kertjeiben, borongós mocsaraiban és romos temetőiben nincs az a titok, ami örökre titok maradhatna. Ethan Wate számolja a napokat az érettségiig. Azon a napon nem csak a középiskolának, de Gatlinnek is búcsút akar mondani. Hónapok óta egy gyönyörű lány kísért az álmaiban. Amikor Lena beköltözik a város legrégebbi, egyben leghírhedtebb ültetvényére, Ethan megmagyarázhatatlan vonzódást érez iránta. Elszántan kutatni kezdi a kettejük közötti titokzatos kapcsolat eredetét. 

Egy városban, ahol ritkán érik meglepetések az embert, egy titok mindent megváltoztathat.

Könyvkritika: Leiner Laura - Szent Johanna Gimi 8. Örökké

,,Egyszer véget ér a lázas ifjúság, egyszer elmúlnak a színes éjszakák, egyszer véget ér nyár, ami elmúlt, soha nem jön vissza már." Szerintem tökéletesen illik a Szent Johanna Gimi lezáró darabjára Máté Péter örökzöld slágere, mert többé már nem fogom izgatottan nézni az SzJG facebook oldalát, hogy mikor jelenik az új rész vagy részletet olvasni vagy csodálni a borítót. Nem voltam a könyvfüggője vagy rajongója egyszerűen csak szerettem, mint az írónőt. Nem érzek ürességet, de mégis pár napja, amikor befejeztem az utolsó kötet pár órával később elfogott a sírhatnék, pedig én nem vagyok igazán elégedett a befejezéssel. Enyhén spoileres lehet...

Tartalom: Négy év, amit nem felejtesz el.

"Okos kis könyv ez, elindult a saját útjára. Én pedig most magára hagyom, elengedem, hiszen én azt hiszem, mindent megtettem, amit lehetett, mindent úgy írtam, ahogy szerettem volna, most pedig elégedett vagyok az eredménnyel, mert tudom, én a kezdetek kezdetén valami ilyesmit akartam a végére. Nem egy finálét, elcsépelt ömlengést vagy túlcsavart szálakat. Úgy érzem, ez a sorozat az egyszerűségével nyerte el mindazt, amit elnyert, én pedig végig tartottam magam ahhoz az elvemhez, miszerint ez csak egy sztori egy hétköznapi lányról, A FIÚRÓL (csupa nagybetűvel), a tanulásról, a barátairól, a családjáról, az életéről meg úgy általában, a Szent Johanna gimiről".

Filmkritika: Warm Bodies - Eleven testek (2013) - És a zombik éreznek...

A Baaad Movies egyik epizódjában került szóba a Warm Bodies, ahol nagyjából az új Twilight-ként lett bemutatva, bár nem értem, hogy egy idegen lény és egy halandó ember közötti szerelemre miért kell ráakasztani, hogy megint egy Alkonyat. A magyar premier jóval odébb van, biztos szinkronnal adják majd, mivel láttam az egyik kedvenc honlapomon egy kritikát erről, gondoltam, megnézem magyar felirattal, ha már van. Nos, ennek megvolt a hátulütője, mert néhol a kép elég homályos lett. Előre leszögezem, hogy ez nem egy új Twilight, de azért folytatás nem kell, mert le van zárva ez.

Tartalom: R (Nicholas Hoult), egy érző, magányos zombi kinek szívét a bájos, és nagyon is élő Julie (Teresa Palmer) ejti rabul. R ahelyett, hogy Julie agyát falná fel inkább megmenti a fiatal lányt éhező zombi társaitól.

R, normális zombihoz híven, nem emlékszik semmire korábbi életéből, hogy ki is volt valójában, és már beszélni se nagyon tud, csak néhány szót képes kihörögni magából. De R-ben azért ennél sokkal több lakozik: bár pulzusa nincs, de tele van álmokkal, vágyakkal. Mikor egy titokzatos vírus ütötte fel fejét a Földön, elpusztította a civilizációt, és a fertőzötteket vérszomjas emberevőkké változtatta, így lett a fiatal srácból is zombi. Csak néhány ember maradt, akik egykori szeretteiktől rettegve élnek, hogy mikor is jön el értük az eleven testekre éhezők csapata.

Julie R-rel való találkozása után apjához (John Malkovich), a kegyetlen zombi vadászhoz siet, hogy elújságolja neki a nagy hírt: találkozott egy olyan sráccal, aki nem csak egy csoszogó, üres tekintetű zombi, hanem valami más. De az élő halottaktól rettegő embereket nehéz meggyőzni bármiről is. A háború elkezdődik élők és holtak között, veszélybe sodorva a fiatal szerelmesek jövőjét.

Pedig abban a pillanatban minden egy csapásra megváltozott, mikor R, az egzisztenciális válságban lévő zombi srác szíve megdobbant, és hideg testét a szerelem felhevítette. Olyasmi történt vele, ami talán az egész emberiséget megmenthetné mert ez a szerelem nem egy halott ügy.

Filmkritika: A Diktátor (2012) - Ő, mi ez?

Angolórán volt szerencsém látni ezt a "remekművet", hát erről is nehéz írni, de nem azért, mert olyan pozitív és jó, mint a Napos Oldal. Két különböző műfaj, úgyhogy nem lehet összehasonlítani ezeket. A tanár rendes volt és megengedte, mert hóvihar volt múltkor és egy csomóan hiányoztak.

Tartalom: Sacha Baron Cohen (A leleményes Hugo) Borat, Alig G és Brüno után újabb nagyszabású karakterrel ajándékozza meg a mozinézőket: a világ legkülöncebb és legegoistább diktátorával, Aladeennel.

Az elpusztíthatatlan szakállú Aladeen, aki pénzéhes celebeket fektet meg és megbundázza saját olimpiáját, akkor kerül a nemzetközi figyelem középpontjába, amikor felröppen a hír titkos atomprogramjáról. Egy félresikerült merényletet követően Aladeen egy fillér nélkül magára marad New York utcáin. Kivégzettnek hitt honfitársai elől menekülve Aladeen úgy dönt, visszaszerzi hatalmát, ami egyfelől fergeteges összeütközésekhez vezet a viselkedésén megbotránkozó amerikai polgárokkal, másfelől olyan felfedezésekhez, melyek leleplezik Amerika külpolitikáját.

Filmkritika: Napos oldal (2012) - Csak feljebb!

Az ösztönzött, hogy megnézem, hogy olvastam Jennifer Lawrence megkapta az Oscar-díjat ezért az alakításáért. Persze, először utánaolvastam a tartalomnak, ami tetszett. Leginkább vígjátéknak volt írva, bár ahogy a kommenteket olvasgattam, ez inkább dráma. Talán a  Legjobb film kategóriában jelöltek közül, ez is áll a legközelebb hozzám. Megvan a tökéletes alap. Tovább spoilerekkel folytatom...

Tartalom: Pat Solatano mindenét elvesztette - a házát, az állását, a feleségét. És most kénytelen újra a szüleihez költözni, miután nyolc hónapot töltött egy elmegyógyintézetben. Pat szeretné újra rendbe hozni az életét, pozitívan szemlélni a világot és szeretne újra összejönni ex-feleségével is. A szüleinek csak annyi a vágya, hogy Pat képes legyen ismét lábra állni a nehéz időszak után. Ám a dolgok még bonyolultabbá válnak, mikor Pat megismeri Tiffanyt, a titokzatos fiatal lányt, aki szintén nem kevés problémával küszköd. Tiffany felajánlja Patnek, hogy segít neki visszahódítani egykori kedvesét, de csak akkor, ha cserébe majd ő is tesz érte valami nagyon fontosat. Mikorra pedig egyezségük kezd beteljesülni, meglepő módon azt tapasztalják, hogy felettébb közel kerültek egymáshoz, és talán a saját elrontott életükre is érvényes lesz a "minden rosszban van valami jó"-tézis.

ByeAlex megy Malmőbe

Lezajlott a hazai válogató, amit nagy meglepetésemre ByeAlex nyert a közönség támogatásával. Én nem néztem meg a műsort és őszintén nem is akarom utólag, mert dögunalom az egész ez az igazság, aki élvezte annak jó. Mondjuk engem meglepett, hogy ő megy, mert inkább Radics Gigire vagy Pál Dénesékre raktam volna a téteket, aki rárakta gondolom, sokat nyert. A győzelme után máris kapta a virtuális támadásokat, én semmi rosszat nem mondok rá, mert egy abszolút szerethető bugyuta nótája van. Amúgy a támadóknak két üzenet 1. szavaztál volna a másik háromra, 2. a közönség juttatta tovább, úgyhogy pofa be. 

Mennyire rossz választás? Nem tudom. Tény és való, hogy nála jobbak voltak a mezőnyben, bár egyik dal sem volt különösen jó, hiszen tipikus magyar nóták még Radics Gigi száma sem egyedi, mert szerintem túlságosan rá akarták a dalban erőltetni, hogy úgy fáj neki. Kérlek, azt sem tudja mi még a szerelem. Oké, bagoly mondja verébnek. ByeAlex egy szimpatikus jelenség, bár engem a külseje néha egy hajléktalanra emlékeztet és egyáltalán nem nagy szám, de tudtak vele ezek szerint az emberek azonosulni és megszavazták, hiszen a nép egyszerű gyermeke. Szerintem egy ilyen nótával is érhetünk el jó helyezést, amúgy magyarul énekel a barátunk. Bayer Friderika 4. lett és ő is az anyanyelvén énekelt, úgyhogy lehet esélyünk, bár én kételkedem, mert a Giccsfesztivál politika.

A Kedvesem számomra még mindig óvodás dal, ami egy szőke hajú ötéves kislány előadásában lenne a legeslegjobb, viszont bohókás és aranyos. Úgy látszik az underground műfaj nálunk hódít. Nekem ez a szám a legyen sláger kategória, ugyanis ennél ezerszer rosszabbak vannak a rádiókban. Nem rossz, inkább az el vagyok vele csoport. Na, majd meglátjuk mire megyünk vele.

Pretty Little Liars: 1. évad

Azt mondtam, hogy a 'Csinos kis hazugokat' szép lassan darálom. Nos, a nagy hajtás miatti kimerültségemben ebből négy nap lett, mert ennyi idő alatt befejeztem az első szériát, hát most a második szezont egy ideig jegelem, mert nem akarok rohanni. Szerintem a gyors darák jelzik egy sorozat minőségét, hogy jó vagy rossz. Igazából nem tudom mi hajtott. Tegnap vagy hat-hét részt megnéztem és folytatni akartam, de már hulla voltam, ezért a maradék ma meglett tanulás mellett, úgyhogy friss az élmény, ezért amíg a fejemben van addig tudok írni róla. Tovább spoilerekkel folytatom...

Mivel hamar végeztem vele az jelzi, hogy jó sorozat, de -jaj!- pár hibája van. Nem kerestem a kákán a csomót, viszont voltak dolgok amik zavartak. Kiaknázatlan dolog, volt itt a Byron és Ashley között támadt barátság úgy két részig, így azt sugallták a nézőknek, hogy összehozzuk őket, bár nem lett így, úgyhogy nem is értettem miért voltak közös pillanataik. 

Az írók szerintem nem kezelték jól a szerelmi szálakat, vagyis nem tudtak mit kezdeni velük, azért végére tudtak velük valamit csinálni. 

Spencer-ből ki lehetett volna hozni a nővére pasijait elhódító csajt, ez megvolt az első részben, hamar el is lett felejtve Wren, aztán ott volt Alex, a labdaszedő, akin elég hamar túllépett, mert látszólag a következő részben az volt, hogy nem volt itt semmi gond. A végére szerintem senki se számított, hogy pont Toby-val jön össze, aki a tipikus fantasy álompasi, bár engem kísértetiesen emlékeztet a külseje Edward-éra, szerencsére, amikor napon sétál nem csillog, úgy örültem neki, mert furcsa mond megértik egymást. 

Aria és Ezra, akik egy egész évadon át együtt voltak, de kell néhány mondvacsinált ok, hogy szétmenjenek. Én megértem Aria-t, hogy féltékenyen, de most ezért, hogy az exe megjelent miért kell kidobni. Egyébként bennük az volt a jó, hogy együtt vannak, magyarán Aria oldalán mást nem igazán látnunk, jó Noelt, de azt semmit sem jelent. Talán túl erős voltam az előző mondatban, mert az első szétmenésüket megértettem, hiszen egy tanár nem folytathat kapcsolatot a diákjával, persze, hogy véget akart vetni, amikor vége lett szomorú voltam, de a fináléban dühös Aria-ra. Remélem, még együtt lesznek.

Emily és Maya szép pár voltak, sajnos szétszedték őket. Em szerintem nem szomorkodott sokat, mert összejött a furcsa Paige-gel, és ezt nem igazán értettem, felesleges volt nekem ez az új szerelem. Mondjuk ezután sem bánkódott. Egyébként szerintem a legszürkébb karakter Emily, mert félénk, viszont ez a leszbikus-szál nekem nagyon tetszett, hogy a barátnői és az iskolatársai elfogadták, szerintem nálunk ez ilyen könnyedén nem ment volna. Még a szülei reakcióját is elfogadtam.

Hannah egész kedvelhető figura lett a végére. Igazából Sean-nel való kapcsolatát értettem meg a végét is. Talán az ő szerelmi élete volt még a legjobban kezelve. A Caleb-ös románc bejött és legszívesebben felképeltem volna Mona-t, hogy ezt megakadályozza.

Az évad második felében inkább a szappanra voltak ráfeküdve és nem A-ra, aki szerintem az egész meghatározó alakja, viszont nem hagytak cserben, ugyanis Alison gyilkosának a keresésével foglalkoztak a csajok, hamar ki is találtak, hogy Ian, Spencer újdonsült sógora, akinek a magabiztos fejétől a falat kapartam. Megértettem, hogy miért gyanakodtak rá, ezért lett a finálé második fele izgalmas, bár abból még több akciót ki lehetett volna hozni. Nekem ezek a nyomozgatások tetszenek, főleg, ahogy kiderülnek az apróságok, ezek jól sikerültek. Azért hiányoltam néha A gúnyos üzeneteit, akit még mindig nem értek. Jobb, hogy nem leplezték le ki az és sajnos véletlenül megtudtam, de nektek nem lövöm le. Őt még lengje körül a misztikus köd egy ideig. A dráma a fönt említetten kívül szerintem jól meg volt oldva a családi konfliktusokkal.

A finálé közepes volt számomra, mert az első fele unalmas volt, viszont amikor Alison gyilkosának üzentek, na onnantól érdekessé vált az egész, hiszen el akarták kapni. Spencer az életéért menekült és majdnem ott is hagyta a fogát. Szegénynek szorítottam és megleptek vele, hogy ki mentette meg, gondolom, hogy a kapucnis csóka A volt. A baj a Luca és Caleb jelenet és a Jenna és Garret románcának elsütése volt, de engem zavart, hogy láttam Spencer-ékbe belement valaki, valami nagy baleset, ehelyett két jelenet múlva látjuk, hogy majdnem minden oké, csak a babának lehet baja, ez most miért? Azt sem értem, hogy A miért tüntette el Ian holtestét és, hogy szedte le a személy kilétének tudtában kérdezem. 

Összességében: 10/7 - az elején erősebb volt az egész, de tartotta a szintet, hogy érdekeljen. Szóval nem olyan távoli jövőben belevágok a folytatásba, mert ez egy jó sorozat és a központi rejtély bonyolódása érdekel, meg a szereplők és a mellékszereplők életének alakulása. 

Albumkritika: Rita Ora - ORA

Rita Ora a britek egyik legújabb üdvöskéje, akit szintén Jay-Z fedezett fel. Nem ismerős? Olyan, mint Rihanna sikersztorija. Igen, hiszen Ritat sokan az új Rihanna-nak hívnak, nekem csak egy klónja, amiről az első korong tökéletesen meggyőzött. Azért nézzünk egy kis történelmet: 2009-ben jelentkezett a brit Dalban, ahonnan nem sikerült kijutnia az Eurovízióra. Aztán New Yorkban énekelt, amíg egy megfigyelő be nem ajánlotta a Roc Nationnek, aztán találkozott a rapperrel, aki hamar leszerződtette. Gondolom megfogta a kisugárzása és az elragadó hangja. Ideje véleményt formálnom az ORA-ról, amiről bizarr szójátékok jutottak eszembe.

Mindjárt vége...

Nagyon fáj a szívem, ugyanis hamarosan vagyis jövő héten elbúcsúzhatok végleg az egyik jóbarátomtól, ami a Szent Johanna Gimi, ami egy magyar író tollából származik. Őszintén nem tudok mit írjak, mert ez egy spontán poszt. Milyen fura, hogy alig két éve fogtam a kezemben az első kötet meg a másodikat. A könyvtárosnő ajánlotta, mert mindenki dicsérte és ez a könyv volt az első akkoriban, ami nagyon lekötötte a figyelmemet, jól szórakoztam. Vannak hibái, hiszen lassú a cselekmény, gyakorlatilag az első kettőben semmi sem történik, de harmadiktól megindult minden. Talán a sorozat csúcspontja az ötödik kötet, amiben a két főszereplő végre összejön. Szerintem is ez a legjobb kötet, bár az én személyes kedvencem a hetedik, az Útvesztő, ami tökéletes cím, mert a továbbtanulás és a felnőtté válás kérdései vetődnek fel, ami mondhatjuk, hogy majdnem aktuális az én életemben is. Az új kötet március 11-én kerül a boltok polcaira. A dedikálás március 8-9-10-én lesz, amire sajnos nem tudok elmenni, de egy ismerősömön keresztül meg tudom dedikálva szerezni talán. Ha meglenne, akkor körbetáncolom a utcát. Oké, ennyire nem lennék őrült. Amúgy az egyik legszimpatikusabb írónő, Leiner Laura, aki szokott válaszolni twitteren, abszolút jófej. Az már csak hab a tortán, hogy az új köteten Meg Cabot tett ajánlást. Szerintem Leiner Laurával folytatódik majd a kapcsolatunk. Szóval az új részt nagyon várom és szomorú leszek, amikor az utolsó oldalakra érek. Az elvárásaim nem magasak, csak legyen olyan jó, mint mindig. Szóval Szent Johanna Gimi 8. - Örökké nemsokára érkezik.