The Finder - Csont nélkül: az igazi feel good sorozat

A The Finder röpke két éve indult az amerikai Fox csatornán, ahol sajnos csak egy évadot élt meg. A 'Bones kistestvérének' is nevezték, hiszen ott volt a backdoor pilotja, amiből egy mindössze 13 részes sorozattá nőtte ki magát. Igazából a hangulatot és a nyomozás pontosabban kutakodás közös mindkettőben, amúgy köszönő viszonyban sincsenek, hiszen majdnem teljesen más karakterek, helyzetek, helyszínek, sztorik vannak. Én azért néztem meg, mert Hart Hanson bábáskodott fölötte, így meg voltak az elvárásaim, hiszen egy elég csalódott posztot kaptatok a Dr. Csont 8. évada után, ezért valami jót akartam. Egy röpke megjegyzés, hogy borzasztó a magyar cím fordítás, hisz semmi köze a csontokhoz, persze hangzatosabb, mint a találó, de akkor is. Tudom, hogy a figyelemfelkeltés céljából lett ez a cím, hiszen a Dr. Csont az egyik legnézettebb sorozat  18-49-es korosztályban itthon, míg USA-ban ez a szám csökken, és sajnos MCD utolsó munkája itthon is alacsony nézettséggel futott, azért a RTL rendes volt, mert az összes részét leadta.

Ebben az amúgy is hangulatgyilkos időjárásban muszáj volt valami napfényes, vidám, jó sorozatot keresnem, ami eltereli a világról és az év végi hajtásról a figyelmem, hát ez azt is csinálta, hogy mosolyogjak és  majdnem beleszerettem a főszereplő, Walter karakterébe, aki szarkasztikus és őszinte volt. Annyira üdítő volt a jelenléte, a megjegyzései és a különcsége, hogy imádtam minden pillanatát. Leginkább az ő frissességének köszönhető, hogy az egész teljesen feel good volt. Értékeltem, hogy nem veszi komolyan magát, hanem simán szórakoztat, viszont a drámai részeket is remekül belecsempészték az egészbe, ami működött is. Hart nem tagadhatja meg, hiszen a minőség teljesen jó volt. Mindig ki tudott kapcsolni, ha ki akartam szabadulni az egészből. A komolyságnál egyedül azt sajnáltam, hogy a zárórészre minden rosszat, amit lehetett belepakoltak még meghatni is megtudtak, azonban teljesen keserű szájízzel keltem fel a megnézése után. Így kaptunk valami abszolút negatív befejezést, amit gondolom további részekben feloldottak volna. Igazából az évadzáróban mindenkivel rossz történt és az utolsó jelenetek után legszívesebben megvertem volna a készítőket, mert ha vége, akkor búcsúzunk el kedvesen. Konkrétan ez meg egy kellemetlen pillanat miatt vonok le. Meg is mondtam magamnak, hogy több egy évados sorozatot soha többet nem nézek, főleg, ha ilyen végük van.

Szerencsére egy üdítő főszereplőpárosunk van Walter és Cleo személyében, akik tök színesek, hiszen mindig ellentétes véleményük, természetük van, emiatt fel tudják dobni az ember kedvét. Annyira bírtam a közös jeleneteiket, és köszönhető a két remek színésznek, Geoff Stultsnak, aki úszott a szerepében és Michael Clarke Duncan-nek, akihez passzolt a bölcselkedés. Sajnálom, hogy ő már az angyalok között van, hiszen egy jó színész volt. (Halálsoront tessék megnézni, teljesen hitelesen játszik.) Szerintem az ő  szerepük is volt a legeslegjobban megírva. Még két főszereplőlány volt Willa, a romalány és Isabel, a rendőrbíró, Walter ágyasa. Nekik is volt személyiségük és jellemfejlődésük, de közel sem voltak olyan szórakoztatóak, mint a két főszereplő, bár a két színésznő sem volt igazán emlékezetes. Az erős, talpraesett női figurák voltak. Kicsit már sablonosak az ilyen női nyomozó karakterek, akik tökösek meg minden, viszont szimpik voltak és kedveltem őket. A mellékszereplőkről még nem is beszéltem, hiszen itt is akadnak furcsa figurák vagy keresnivalók. Nagyon boldog voltam, amikor Hodgins és Sweets is felbukkantak.  

Összességében: 10/8

Írtam, hogy miért vontam le, viszont ezek ellenére remek kikapcsolódásnak tartom az egészet, hiszen limonádé az egész, ami felfrissíti az agyadat, a nagyon jó citromból készült ital. Walter szerintem az egyik legjellegzetesebb és legjobban megírt sorozatszereplő, akit láttam, bárcsak kameozna a Bones-ban, hiszen kellene oda nagyon a vérfrissítés, sőt állandószereplő is lehetne. Kár, hogy MCD meghalt és Geoof új sorozatot kapott, úgyhogy ebben a szerepben már egyikőjüket sem látjuk már. 

A kedvenc videoklipjeim - Top 13

A The Killers egy jó indierock zenekar, akiknek ez lett az első ismert slágerük plusz ez a kedvencem is tőlük. Tetszik a történetet és a jelmezek. Van valami sajátos bája a kisfilmnek.

Grey's Anatomy: véget ért a 9. évad

A Grey's Anatomy a Bones-szal szemben mindig egységes szintet hoz maximum néha voltak megingások, mint az idei szezon eleje, viszont nem fordultak unalomba a részek, hiába lövi el ugyanazt a puskaport Shonda Rimes. Szerintem az idei évad is volt olyan jó, mint az előző, hiszen, aki GA-néző tudja, hogy mire számíthat a sorozattól, aminek az a fináléjáról sokat nem érdemes írni, maximum annyit, hogy egyesülés és szétválás, mert a szuper vihar mellett vagy főleg ez volt a jellemző az egész során. Tovább spoilerekkel folytatom...

A 9. szezonban is azt vártuk, hogy párok szülessenek, menjenek szét vagy maradjanak együtt, tudniillik erről szól az egész, már rég nem az orvoslás van előtérben, hanem a kapcsolatok alakulása, ami szerelmi vagy baráti lesz. Igazából az egészhez sokat nem tudok hozzáfűzni, hiszen voltak érzelmileg megmozgató részek és feledhetőek, főleg, amikor a gyakornokok kerültek előtérbe.

Az évad legnagyobb negatívum és felesleges eleme a gyakornokok, akik felejtősek, idegesítőek, semmilyenek. Egyedül Jo karakterét sikerült árnyalni, akit egyértelműen Alexnek szántak és jó volt figyelni a kapcsolatuk alakulást, amikor haverságból szerelem lett, hát nem fogjuk megúszni az egészet további drámák nélkül. Persze, amikor a gyakornoklány összejött a nőgyógyásszal az fárasztó volt, azért, mert tipikus nyálas képű ficsúrt választottak a szerepre, aki legszívesebben minden mosolyakor felképelt volna az ember, talán emiatt elhúzottnak éreztem az egymásra találásukat. Mondjuk nem értem, hogy ennek a szerencsétlen Alexnek miért nem lehetett három év alatt egy normális nőt írni. A másik zavaró momentum April és Jackson egymás kerülgetése volt, amikor a vak szemét is kiszúrta volna az, hogy szeretik egymást. Legalább a leánykérés aranyos volt.

Kemény dráma volt szerintem Bailey-é, aki akaratlanul fertőzte meg a betegeit és addig nem akart visszatérni a műtőbe, ameddig nem tiszta. Szerencsére az élét sikerül visszaadni a figurájának és tudott jókat mondani. Teljesen meg tudtam érteni az érveit, hogy miért nem akart műteni, hátha megint hibázik és jó húzás volt, hogy végül is egy hozzá közelálló került az asztalra, akin segítenie kellett.

Owen és Christina szétválását is megértettem, hogy Yang nem akarja elvenni tőle a gyermeklehetőségét, viszont ő nem akar, mert a műtés az élete, ő egy sebész. Az ő karakteréhez az anyaság szerintem nem is passzolna. Aztán az évadzáróban szétmentek Calliék is teljesen jogosan. Arizona az abszolút évadcsalódás. Még a lábas hisztijét megértem, de, hogy a Callie-re kenni a félrelépést az már dupla utálat. Megérti az ember, hogy milyen terhet élt át a zuhanás után, viszont az nem jogosítja fel arra, hogy megcsalja a feleségét, hiszen nemet mondhatott volna, és nehogy már ráfogja.

Azért örülök, hogy a GA igyekszik társadalmi témákra, valóságos csodákra felhívni a figyelmet, hiszen ott van Jo bántalmazása vagy a sziámi ikres eset. Néha még reálisan is tudják a valóságot megközelíteni például Meredith teherbeesése, hogy mivel nem görcsösen akarták, hanem nyugodtan csinálták, így lett Zolának kisöccse, ez jó példa a valóságban is. A legszebb gesztus címet a Grey-Sloan Emlékkórház szerezte meg. Mai napig nem bocsátottam meg Lexie és Mark kiírását.

Összességében: 10/7
Átlagos GA évad szokásos kavarással, az értékéből a gyakornokok és Arizona vett le, viszont volt sok pozitív momentum, amik mindig ráébresztettek, hogy miért ez az egyik kedvenc sorozatom, ez az amiben szinte sohasem csalódom. Annak örülök a legjobban, hogy 10. szezont is kapunk.

Skins: az 1. évadról, ami több, mint gondoltam

A Skins első két részről, már írtam egy kritikát, én először azt hittem, hogy van a bulizás és egy kis dráma, most a véleményem úgy változott meg, hogy van egy kendőzetlen dráma droggal, piával, bulival, szexszel. Rájöttem a további részeket nézve, hogy ez a sorozat mélyebb és igazi drámák vannak benne, amiket még az amerikaiak is megirigyelnének (megirigyelték, hiszen ment a Skins remake-je odaát gyenge nézettséggel), ezek mellett eléggé szélsőséges. Én még azt hittem, hogy az amerikaiak a nyíltak, mindenkit elfogadunk nép, ehelyett totálisan prűdek, hiszen a remake-t folyamatosan támadták, amikor az őszinte volt, azonban az angoloktól nem hallottam olyat, hogy betiltanák a sorozatot. Szerintem mi európaiak megértőbbek vagyunk, viszont ezt abbahagyom, hiszen ez egy teljesen más téma. Igazából nem tudom, hogy örüljek vagy sírjak, hogy most kaptam rá az egészre, amikor mindjárt véget ér, hát rövid ideig élhetem meg Skins-érzést. (Amúgy a 2. évadot már elkezdtem és eddig üt.) 

Az egészben az fogott meg, hogy nemcsak a szerelem vagyis a szappanozás megy, hanem előtérbe kerül a barátság és a család meg egy kis szex, hiszen tanúi lehetünk különböző családi háttereknek, így elég reális problémákat vázolnak fel plusz szerintem van társadalomkritika is benne, hogy sok szülő nem figyel a gyerekére különböző okokból kifolyólag vagy éppen lenézi, igazából kapunk családtípusokat, ezért szerettem meg az egészet. Ilyen szempontból fontos szerepet kap a karakterek közötti kapcsolatok, amik lehetnek ellenségesek, barátiak vagy romantikusak, tök érthető problémáik vannak, az egyikükre senki sem figyel, a másik szűz, a harmadik anorexiás és folytathatnám a sort. Valahogy az jött le az egészből, hogy igazán csak egymásra számíthatnak. A dráma így működik flottul, persze ehhez kellenek a remek szereplők. Az angol humort még nem is mondtam, mert nagyon jókat tudtam mindegyik részen nevetni még a fináléban is van vicces pillanat és a király odapasszoló zenei aláfestések.

A fő erőssége az egésznek a reálisnak tűnő szereplők, akik azt csinálják, mint a legtöbb fiatal. Az egyik nagy előnye az egésznek ugye a karakterközpontú részek, így kiemelnek egy embert vagy esetleg kettőt, és jobban megismerjük, elérik, hogy megkedveljem őket. Majdnem az összes figurát bírom, ezért már előre félek a további szezonoktól, mert két évente gárdacsere van. Azért figyelnek arra, hogy az egy-egy részben kiemelt figura mellett a háttérben egy másik szál is folyjon. 

Muszáj kiemelnem a bagázsból a számomra legmegosztóbb figurát, Tonyt, akit már az elejétől kezdve utáltam a tipikus mindenkit kihasználó, mindent megkapó, önző, fölényes seggfej, leginkább a hozzá legközelebb álló két embert bántja, így az évad számomra legszebb pillanata volt, amikor a hetedik részben kapott pár verést és a nyolcadikban is. Az utálat egyfajta szánalomba akkor kezdett átfordulni, amikor rájött, hogy szinte mindent elvesztett a barátait, a szerelmét a tettei miatt, ez a nyolcadik részben történteknek köszönhető, amikor érzést is látunk a szemei mögött. Az évadzáróban a fölényeskedést kezdte elhagyni, amikor megtörtént a váratlan és megkedveltem. Amúgy szerintem ő a legkomplexebb az egész bagázsban, hiszen tapasztalunk nála egy pozitív irányú jellemfejlődést, bár azt gondoltam, hogy amit Michellel művelt, a csaj hülye lenne visszafogadni. Egy fontos tanulsága volt az utolsó két epizódnak, hogy ha valamit elveszítesz, akkor jössz rá, hogy milyen fontos volt. Az muszlim srác kivételével mindenkit megkedveltem, főként Sidet és Maxinet, ő volt számomra a jó példa a normális melegekre, aki nem affektálva beszél, egy abszolút szimpatikus ember kaptunk az ő személyében és az is jó hozzáállás volt a barátai részéről, hogy "meleg vagy? kit érdekel?", így kell az elfogadás üzenetét okosan közvetíteni. Mondjuk számomra nem befolyásoló tényező egy karakter nemi identitása.

A finálénak is szentelnem kell pár bekezdést, mert nagyon ütött, főleg a végén néztem és a rögtönzött éneklés is illett a csalódott, szomorú, szakítós pillanathoz. Nem is gondoltam, hogy ilyen remek hangjuk van, pár világsztárt is megszégyenítene. Amúgy azon gondolkodtam, hogy ha csak első évada lenne az egésznek, akkor mekkora cliffhanger lenne a végén, csak nem akarok igazán spoilerezni, hátha valaki hozzám hasonlóan most fedezi fel a 'Bőröket', aminek úgy tűnik, hogy a második évada übereli az elsőt, pedig az első is tökéletes volt. Amúgy az évadzáró 10/10-t érdemel. Olyanok történtek a rész folyamán, hogy az államat kellett felkaparnom a padlóról.

Összességében: 10/9

Csak azért nem adom meg azt egy pontot, mert eddig a második évad üti, más esetben simán hozzáadnám, csakhogy most nem meg jó kifogás a pakisztáni srác, akinek nagyon ellenszenves feje van. Ritkán van amúgy olyan sorozat, amikor tudok nagyokat nézni, hát itt jó pár ilyen pillanat akadt. Az egész olyan, hogy odasétálsz a pulthoz és azt mondod, hogy még, én is így vagyok vele, de hamarosan vége és nem akarom lassan, de gyorsan se darálni.

Arrow: Véget ért a 1. évad

Az Arrow az a sorozat volt, amiről sosem hittem volna, hogy belopja magát a szívembe, de be kellett látnom, hogy én bírom az akcióhősöket vagyis lány létemre nem taszít el a verekedés. Az In The Flesh-et leszámítva az aktuálisan nézett sorozataim közül messze ez volt az egyik legjobb, ami nem produkált egy csalódáskeltő finálét, bár erre sem mondanám,hogy zseniális volt, viszont tartotta magát a szintjéhez, bár van egy-két hiba, mégis ezek eltörpülnek a szórakoztatás miatt. Igazából nem egy világmegváltó sorozat, hanem egy tökéletes kikapcsolódást nyújt és nem húzza fel az agyam, mint az OUAT vége. Tovább spoilerekkel folytatom... 

A finálé majdnem elmehetne egy évadközi résznek, ha nem lett volna tele néhány pontosabban kettő WTF? jelenettel, ezeknek később lesz jelentősége, de amik lezajlottak az az állam leesett kategória, főleg, hogy most drámáztak, bár talán összecsapott lett az egész, hiszen túl gyorsan történtek a dolgok, amikor Moira elárulta a vállalkozást, és, hogy utána a terv hamar működésbe lépett. Kicsit fel sem fogtam az egyik jelenetet, utána már a másikra kellett figyelnem, de ez az értékéből nem vesz el semmit.

Tommy halála megdöbbentett, hiszen nem számítottam rá, hogy végeznek vele, én sajnáltam, mert sok fájdalmat kellett átélnie és csalódást, igaz nem volt kedvencem, mégis szimpatizáltam vele. Ezek után nem jön az a lépés, hogy átveszi az apja helyét, aki követte őt a halálba, de nem hiszem, hogy Mr. Merlyn a tettei után a Mennyországba kerülne. Az ő figurája nekem egy tipikus bosszúálló volt, akinek legalább értettük a motivációját, viszont sokszor nem féltem tőle. Mindössze a Tommy-val folytatott beszélgetése után ijesztett meg, azért reménykedtem, hogy Oliver elintézi. Mondjuk a Vállalkozás egy őrült és veszélyes cég lett, amit szerintem később sem kell nélkülöznünk.

Sajnos ez biztosan Laurel és Ollie kapcsolatának bekavar, hiszen a csajnak bűntudata lesz, főleg, hogy Tommy szerelmet vallott neki. Ettől félek, de ez legyen a legkisebb baj. Legalább a két barát búcsúzása szomorú, megható és a rész legerősebb pillanata volt, hiszen egy kicsit mindenkinek  megszakadt a szíve. Más emlékezetes pillanat nem igazán volt ilyen tekintetben. Leszámítva a  váratlan esemény. 

Amire nem számítottam, hogy a Glades pusztulása tényleg megtörténik. Szerintem mindenki azt gondolta, hogy jön a Csuklyás, elintézi Tommy apját és hatástalanítja a földrengést előidéző gépet, az viszont, hogy sikerül a föld egyenlővé tenni az egészet, álmomban sem gondoltam volna. Most már tudjuk azt, hogy Mr. Merlyn nem volt hülye, hiszen a siker érdekében két gépet is elhelyezett.

A karakterek terén szerintem Laurel nagyon szürke, próbálják beadni, hogy milyen munkamániás, erős nő, egyszerűen nem tudom elhinni róla. Lehet, hogy ennek Katie Cassidy játéka az oka, hogy nem zártam a szívembe. Azért szurkoltam, hogy Oliverrel újra együtt legyenek. Sejtettem, hogy az évad végén egymásba karjába omlanak, viszont most ez sem lesz hosszútávú szerintem. Thea is semmilyen, hát együtt keresik a barátjával a bátyját. Szerintem a srácból lesz "Robin". Halálpontos és Arrow-girl megjelenése is plusz töltet volt az egésznek.

Szerencsénkre kiépült egy remek trió Oliver, Diggle és Felicity személyében. Az utóbbi női karakter messze túl szárnyalja a másik kettőt, hiszen remek egysorosai vannak. Annyira jól szórakozik az eszmefuttatásain az ember. Örülök, hogy hosszútávra marad. A csapat a három különböző karakterű ember miatt működik igazán, így Olivernél is tapasztalunk egy pozitív irányú jellemfejlődést a barátainak köszönhetően.

Összességében: 10/8 - Amilyen finálékat láttam ez jó volt, bár megvoltak a maga hibái, viszont az Arrow az igazi popcornsorozat, ami nem veszi túl komolyan magát és kikapcsolja az ember agyát. Én megkedveltem Oliver igazságszolgáltató rendszerét, azért félve várom a második évadot, hogy vajon ki lesz a főgonosz. Csak egy aprócska megjegyzés: kellenek a flashback-jelenetek :)

Once Upon A Time: Véget ért a 2. évad

Már jó két hete véget ért az OUAT 2. szezonja, amit egyhuzamban kaszált mindenki az új irányváltás és bizonyos problémák miatt, valamilyen szinten meg tudom érteni az elfordulást ettől, hiszen értem azokat a problémákat, amiket olvastam a kritikákban, viszont én szeretném a saját véleményemet leírni, mert én élveztem majdnem az egész évadot, szerintem a részek jók voltak a végéig, ami nálam kiverte abszolút a biztosítékot, hogy milyen katasztrofális utolsó részeket csináltak, pedig az első szezon fényében hihetetlen. Micsoda marhaságokat eszeltek ki, ezért nem várom a 3. évadot. Összefogtak ellenem a kedvenc sorozataim, hogy pocsék finálékval örvendeztetnek meg? Tovább spoilerekkel folytatom...

Baromság baromság hátán (oké, tudom, hogy mesesorozat, amit nem kell komolyan venni), ami nálam kiverte a biztosítékot, az a mágia vs. tudomány, amik harcában utóbbit tartják hatalmasabbnak. A mesékben a varázslat áll mindenekfölött, milyen lenne ha a Csipkerózsikában a részecskék ütközéséről tartottak volna előadást, mesébe ne erőltessenek realitást vagyis tudományt, ebben a sokkolós jelenet játszott közre, hogy erre a vonalra ökölbe szorítsam a kezem. Hatalmas varázsteremtményeket egy sokkoló leterít, komolyan? Ez  röhejes, főleg ez a Tamara és Greg, akik valamilyen mágiaellenes szövetség tagjai, azért használnak varázslatot, itt kerülnek ellentmondásba a készítők a karakterekkel. A két őket alakító színészek látszólag azt sem tudják, hogy hol vannak, és az ő száluknak semmi súlya nincsen, a másik rész, hogy a motivációjukat sem érteni. Úsznak a következetlenségekben  az írók. Annyira nagy hülyeség volt Cora kiiktatása, amikor majdnem 10 részen keresztül szerepelt és átívelős szál volt, de egy nagyon jó pillanat és végezni kellett vele. Messze érthetőbb, jobb, veszélyesebb és komolyan vehetőbb volt, mint ez a két ember, pedig őszintén két halandó vs. a varázsvilág szerintem nem lenne rossz, de ez a két karakter annyira silány. Mázli, hogy a Tamarat alakító csaj főszereplő lett a Walking Dead-ben, ott legalább egy-két alkalommal szólal meg. Azt reméltem, hogy Neal eltűnése után Mr. Gold begurul és lemészárolja őket, sajnos, ez kimaradt. 

Tudom, hogy sokan az új szereplők miatt váltak meg a sorozattól, de engem zavart, hogy a készítők teljesen elfelejtették Mulanékat, hiszen csak a fináléban tűntek fel Fülöppel, amikor Neal-t partra sodorta a víz. Dr. Whale is valahol elveszett a ködben, pedig egész jó figurája volt. Mégis a legfájóbb pont Ruby elhanyagolása volt, hogy azzal a szerencsétlen lánnyal semmit nem kezdtek.. Nem csodálom, hogy az őt játszó nő másik sorozathoz pártolt. Ez az állandó szereplőstátusz egy kalap semmit ért. Egyébként Henry apja nem volt egy rossz figura, szimpatikus volt, még szívesen látnám. Mondjuk az Emmával a szerelmi vallomásuk nagyon szappanos volt. 

Reginat és Mr. Goldot össze-visszapasszolgatták a jó és rossz oldal között, ami egy idő után idegesítő lett, viszont még mindig ők a kedvenceim és Belle is teret kapott. Szerintem a 19. részben tök jó volt, hogy a rossz Belle-nek a rossz oldala kell Rumpelstilskinből. Én bírtam Lacey-t. Amúgy az emlékezet visszahozás lehetett volna romantikusabb. Még így is Belle és Rumpelstilskin párosa nálam a nyerő. Valahogy Emma, Henry, Snow és David semmilyenek lettek, nálam nem estek át az idegesítő kategóriába, csak az elvagyokban, ez az egyetlen sorozat, ahol a gonoszokat szeretem, ez alól egyetlen kivétel Hook, aki szintén követhetetlen, hogy ki a fenének az oldalán áll. Most jön nálam a leghiteltelenebb húzás ugyanis szemtanúja voltunk a nagy családi egyesítésnek, amikor Henryért megy mindenki Sohaországba, ezen a ponton röhögnöm kell, hogy a gonoszok tényleg jóvá válnak. Ez valamiféle Disney-üzenet biztosan, jobb ötlet erre nincs. A flashback jelenetek sem gazán segítettek, mert számomra érdektelen dolgokról szóltak, főleg, amikor Snow majdnem megbocsátásának voltunk tanúi. Valahogy az eredeti történethez kellene kapcsolódniuk.

Szóval van egy harmatgyenge 3. évados átívelő szálunk, ami a Henry megmentése projekt, az egész család útra kelt. Lehet, hogy kár volt az átok megtörése az 1. évad végén, bár szerintem így is van potenciál még benne, hiszen itt van egy egész világ, amivel bármit tudnának kezdeni, hiszen a mesék univerzuma tele van érdekesebbnél érdekesebb figurákkal. Ezek után nem várom az őszt, pedig nem volt ez egy rossz szezon, csak a vége, az megért egy misét.

Összességében: 10/7 - Tudom, hogy nagyon negatív hangvételű a kritika, de az előző részek szórakoztattak, ezért nem adok ennél kevesebbet és ennyit megérdemel tőlem, viszont a finálé 10/5, mert nézhető volt, viszont sokkal nagyobb csavarra, történésre, eseményre vártam. Kicsit a készítők sokat markolnak, de keveset fognak. Elég lenne egy normális szálat kitalálni és arra ráfeküdni, mert ez még menthető.  

A kedvenc videoklipjeim - Top 13

Taylor Swift: Begin Again

Nekem ez a kedvenc kisfilmem tőle, amit illett beleraknom a top 13-as listámba. Annyit ígérhetek, hogy kétszer ugyanaz a zenész nem tűnik fel. Nos ezt a klipet igazából a helyszín miatt szeretem, ami tökéletesen illik egy újra kezdős romantikus dalhoz, hiszen Párizsban forgatták ezt, én pedig szerelmes vagyok ebbe a városba, így majdnem tapsikoltam örömömben, amikor megláttam, hogy az egyik kedvenc énekesnőm az érzelmek városában készít klipet. Az ilyen lassú szerelmes dalokhoz ez egy tökéletes hely, mert valahogy megvan ennek a varázsa, mert olyan impulzív, tele van érzelmekkel, főleg a sok régi emlékmű miatt. Pont attól tökéletes, mert egyszerű, főleg a nőies Taylor gyönyörű, aki újrakezdi. Ez bizonyítja, hogy nem kellenek vizuális effektek, hogy valami nagyszerű legyen.

Skins: az első részekről

Szeretem az angolokat a jó zenék (Coldplay, Muse, Emeli Sandé, Ed Sheeran) és egy sorozat (In the Flesh) miatt, így találtam rá a hét évadot megélt Skins-re, pontosabban idén fejezik be, aminek itthon is sok rajongója van, bár állítólag a 4. évadtól itt is minőségcsökkenés figyelhető meg, én az ilyenekkel nem igazán értek egyet, mivel angol, ezért reménykedtem, hogy valami jót fogok látni. Azért elolvastam a leírást, hogy tudjam mire számítsak, bár aki ismer, nem nézné ki belőlem, hogy egy káromkodós, durva címkéjű alkotást megnéznék, sok ilyet láttam, csak az az érdekes, hogy én nem vagyok ilyen, csak tetszenek a szofisztikált dolgok, hiszen bírtam a Nancy ül a fűben-t és a káromkodós Seth MacFarlene műveket is láttam, még jól is szórakoztam rajtuk, bár így is fent tudtak a szemeim akadni. Fogalmam sincs, hogy a "botrányosnak" tűnő filmek, sorozatokban, könyvekben mi vonz. Talán mert kendőzetlenül őszinték és nem szépítik meg a valóságot, ahogy a Skins sem ölel keblen és ringat rózsaszín álomvilágba. Nekem ez tetszik.

Ami megfogott először is, hogy nem dögös, kigyúrt modelleket és szépfiúkat látunk, hanem egyszerű fiatalokat, akik felelőtlenül buliznak, bár az egyszerű jelző nem illik rájuk talán az átlagos és a reális, mondjuk a cselekményben szerintem volt egy-két eltúlzott fordulat, gondolok itt a folyóba kikötő kocsira. Külsőleg és belsőleg is jobban emlékeztetnek egy tinédzserre, akik persze így is megkapják a maguk jelzőit pl. szűz, anorexiás, manipulátor stb., ez a címkézés jellemző a mai fiatalokra, tapasztalatból tudom, hiszen pont ennek a generációnak vagyok a tagja. Mindenkinek van valami fő jellemvonása, jellegzetessége. Szóval így valamelyest magukat láthatja a képernyőn pontosabban a vadulós verzióját. A szereplőket attól is közelebb érezzük magunkhoz, hogy elég karakterközpontú az egész, hiszen mindegyik részben más kerül előtérbe.

Nem vetik meg a meztelenséget, a káromkodást, a piálást, a cigizést, a drogozást és nem kezdenek erkölcsi dumákba, hogy ez milyen rossz, itt egyszerűen bemutatják azt, hogy mit művelnek egyes kamaszok, bár ez általánosságban nem igaz mindenkire. Szimpatikus, hogy az angolok nem szépítik meg a valóságot, hanem keményen, őszintén lecsapnak az asztalra, vagyis a képünkbe nyomják azt, hogy mennyien folytatják ezt az életmódot. Pont ettől lesz jó, hiszen az embereket a durva, botrányos dolgok vonzzák, van, akit nem, mert barbár szórakozásnak tekinti, pedig ez nem az szerintem. Megmutatja a problémát, amit ugyan nem oldanak meg, de legalább reálisak, ettől lesz jobb, mint egy amerikai tinidráma, mert erkölcsösebbek a tengerentúlon.
Az egészben az a jó, hogy a dráma a problémákat tök jól felvázolja, bár igazi megoldást nem kínál rájuk. A másik pont, amit imádtam, hogy van humora az egésznek. Komolyan fel tudsz nevetni rajta, amikor baromságokat látsz. Ez a kicsit sötét, partis, vidám hangulat is tökéletesen fekszik. Azért a készítőkön is az látszik, hogy nem akarnak semmi eget rengetőt, csak őszinték akarnak lenni, és ezt meg akarják mutatni.

Összességében: 10/8 - Tudom, hogy az istenítés után mehetne a maximális pontszám, de szerintem még több kell ebbe, mert csak három szereplővel vagyok igazából tisztába. Még kell egy kis idő, hogy a többi karaktert is megismerjem, viszont kezdésnek nem rossz plusz még hátravan öt évad meg ez és lesz egy befejező hetedik is, így felhozom magam a Skins-ből, ami egyszerű, de nagyszerű. Szóval bonyolódjanak tovább a szálak.

Eurovízió 2013: dán győzelem és top 10-ben ByeAlex

Szombat este lezajlott a sokadik Eurovízió döntője Malmőben, ahol minket az itthon sokat szapult ByeAlex képviselt. Gondoltam néhány gondolatot én is fűzök az eseményhez, mielőtt ismét elveszik a ködben. Ez volt életem második döntője, amit a dalversenyből végignéztem.Őszintén szólva amikor először végignéztem sajnáltam erre a giccsre az időmet, de mégis volt egy magyar induló Wolf Kati, a tavalyiból csak a Compact Disco-t láttam. Nekem egyik sem tetszett és nem is tartom ezeket jó számoknak. Igazából Katinak egy tipikus táncolható tucatszáma volt, míg a Compact Disco-é szép mondanivalóval rendelkezett, de teljesen erőtlen és unalmas volt, amihez a számomra kifogásolható elektronika is hozzájárult, valahogy nagyon gyenge volt az egész. Szóval idén sokak felháborodására egy teljesen ismeretlen srác nyert egy egyszerű dalocskával. Én nem értem a támadásokat, hiszen a közönség szavazta meg, hogy képviseljen minket. Korábban kifejtettem már a véleményemet a Kedvesemről, ami azóta annyit változott, hogy megszerettem ezt a bugyuta dalocskát és szorítottam a srác sikeréért, hogy a kritizálóknak megmutassa lehet jó eredményt egy egyszerű, magyar nyelvű számmal. Reménykedtem a top 10-ben, de reálisan nézve a végére vártam. Úgy látszik Európa kedveli az egyszerű, visszafogott dalokat és színpadképet. Nem kell neki a tucat, túljátszott, effektezett előadás plusz a népszerű előadók (Bonnie Tyler, Cascada) sem. Én a britek helyében a One Directiont küldtem volna, ez tuti nyert volna. Amúgy a közönség lelkesen tapsolta a magyar produkciót. A lényegre térve Alex 10. lett, aminek nagyon örültem, főleg, annak, hogy sok országtól kaptunk pontot, főleg a németek 12 pontjának, amikor Lena cukin mondta, hogy lovely Hungary. Örömömben legszívesebben megcsókoltam volna. Mondjuk azt nem értettem, hogy néhány szomszédunktól nem kaptunk pontot. Ezek szerint annyira mégsem politika ez, de a negatív véleményem megmaradt erről továbbra is. Szerintem ez a helyezés megérdemelt, sőt még előrébb is végezhetett volna, főleg amik voltak előttünk. Az azeri srác egy katasztrófa volt és top 3-ban végzett. Legalább a román Drakula Gróf mögöttünk végzett, azon imádkoztam, hogy maradjon csak hátul, szörnyű volt, azt hittem, hogy egy rossz vicc. ByeAlex nyilatkozatának is igaza van: "Úgy érzem, kiderült, hogy Európa nyitott egy új dologra, sokakban benne volt: egy énekes magát hozza, ne pedig másoljon"

A svédek profin leszervezték az egészet. A műsorvezető dala nagyon tetszett, bár túl hosszú lett szerintem. A lepkés bemutatás nekem nagyon tetszett, egyedi megoldás volt. A győztes végül a dán Emmelie de Forest Only Teardrops című dala, ami a küzdelemről szól könnyekkel, vagyis ez jött le róla. Először nem tetszett, de most egészen megszerettem, mert egész jó hangja van a lánynak és nem rossz a dala, nem egy tucatdarab és véletlenül a lemezét is letöltöttem, úgyhogy mélyítem a kapcsolatunkat. Igazából maximum öt dal tetszett, de a többség teljesen egybeolvadt, hát az egész műsor egy rakás fekália volt. Igyekszem mellőzni a csúnya szavakat. Annyira semmitmondó, unalmas, öt milliószor hallott számok voltak, hogy legszívesebben elkapcsoltam volna, csak Alex a végén volt, és meg akartam várni, támogatni. Szerintem valahogy ez a műsor az USA-nak akar bevágódni, ott is ilyen minőség van, pedig lehetne jobb ez. Ha jövőre is bekerül egy magyar a döntőbe végignézem. Őszintén szólva már egyik számra sem emlékszem. Nem hiszen, hogy az én memóriámmal van a baj.

Charles Bukowski: Hollywood

Ha őszinte akarok lenni, el kell árulnom, hogy Charles Bukowskiról semmit sem tudok. A neve egy vacak fantasykönyvből ismerős, ahol a verseit emlegették. Egy biztos, hogy író, hogy milyen siker könyvei vannak, fogalmam sincs, én a könyvet a jó kis borítója és a tartalma miatt olvastam el. Érdekes könyv, mert nem fogok rá sokat adni, de keveset sem és sokat sem tudok róla írni, mert különösebben nem mozgatott meg. Számomra ezekről nehéz beszélni, mert ha valamit utálsz, azt lehúzod, ha valamit szeretsz felpontozol, ez nálam a nem-rossz-de-olvastam-már-jobbat-is kategóriába esik. Inkább leírom róla a véleményem.

Tartalom: Bukowksi az „amerikai slumok koszorús költője”, a sokak szerint szerethető, emberkerülő, alkoholista úgy látszik, csak érett regényíró korában jön rá, hogy Hollywood fénye talán csalóka kissé. Ha az olvasó ezt már régen gyanítja is, nem kell, hogy visszariadjon: akik kedvelik Bukowski brutálisan egyszerű stílusát, azok ezt a Hollywood című könyvben végtelen őszinteségével – s a szerzőtől nem is megszokott öniróniával – körítve élvezhetik.

Ez nem egy mélységgel, tanulsággal felruházott könyv, szerintem egyszerűen valamit csak el akart mesélni, pontosabban, hogy milyen küszködés volt egy film elkészítése és a forgatókönyv megírása, ez az egész erről szól, hogy írt egy forgatókönyvet kérésre, amire egyik filmgyártó cég sem akart pénzt fektetni. Kiderül, hogy a rendező micsoda őrültségekre hajlandó, hogy ez a projekt megvalósuljon, amiknél tátva maradt a szemem és rosszallóan csóváltam a fejem. Ha belegondolunk a mai filmipar sem különbözik ettől, hiszen sok minden ötletért meg kell küzdenie az embernek. Itt a sztori nem igazán tűnik érdekesnek, hogy sikermozi legyen. Itt jönnek képbe a kicsit kattant szereplők a feltűnési viszketegséges színésznő, az alkoholt nem fogyasztó, de alkoholistát játszó színész, az őrült rendező és az alkoholista lovira járó író, aki függője ennek a két dolognak és mégis él, virul, amit főleg ifjú feleségének köszönhet, hát a karakterek közül egyik sem normális. Hogy a valóságban is így van-e nem tudom, viszont sokszor néztem,hogy mik történtek.

Az egésznek az a legnagyobb erénye, hogy olvastatta magát, hogy mi volt benne érdekes fogalmam sincs, hiszen ez inkább egy szórakoztató kötet vagy afféle. Talán az is jót tett az egésznek, hogy az író egyszerűen, tömören, őszintén fogalmazta meg, hogy értsék az ember, ez nem egy szépirodalmi alkotás. Tetszett, hogy nem róla is megtudhattam dolgokat és magának való embert ismerhettem meg, aki már nyugdíjas kort taposta akkoriban. Tipikusan az a könyv, ami nem egy műremek, hanem egy egyszerű, őszinte kötet, amiből egy-két dolgot megtudunk, nincsenek hatalmas fordulatok, csak valamit el akartak mondani nekünk.

Összességében: 10/7 - Egy Hollywood kulisszái mögé vezető kötet, amiben látod, hogy nincsen benne különösen semmi, viszont mégis érdekel, hogy vajon megvalósul-e a film. Talán ezért végeztem vele hamar, csak nem tudtam mit írjak róla, hát így is rövid kritika lett.

Scandal: az 1. évadról

Shonda Rimes, a Graice Klinika szülőanyja, aki 2011-ben kapott egy berendelést, így még egy sorozat felett kezdett el bábáskodni a Botrány körül, mivel az előbb említett művét szeretem. Gondoltam megér egy próbát a Scandal, aminek az első évada mindössze hétrészes, bár kezdek a kevesebb epizódszám mellett állni. Kint jelenleg a második évadát tapossa, de a harmadik szemeszterbe is be fog lépni. Hála a remek nézettségnek. Mondjuk még nálam az nem garancia arra, hogy jó is lesz, de bíztam Shonda-ban, hiszen a GA is általában ugyanazt a szintet hozza. Ez a Botrány nagyon padlóra küldött engem. 

Az első résztől leesett az állam a pörgős, remekül megírt párbeszédek miatt, főleg, ahogy a színészek lélegzetvétel nélkül mondták. Ez a nő tud valamit, hiszen tök jó gondolatok, esetek és dumák vannak benne. Számomra a legemlékezetesebb pillanat az öltönyös gladiátor szöveg, előttem van, ahogy mondja Harrison. (Főszereplők nevénél a Wikipédia a puska.) Elérte, hogy figyeljek, így elszálltak hamar a negyven percek. Jól megírt forgatókönyv egyenlő egy feszült drámával, hiszen elég Olivia és az elnök "tiltott" románcára gondolni, de nemcsak a szerelem üti fel a fejét, hanem politika, árulás, megcsalás és a szereplők zűrös múltkáról még nem is beszéltünk. Szóval aki csöpögéstől tartott, az ne féljen ez a hangulathasonlóságán kívül nem a kórházas csapat, ez talán még jobb, mint anyja másik gyermeke. Szerintem ide emlékezetesebb karaktereket sikerült megálmodni, de mindketten teljesen mások. A kamerakezelést is ötletesnek találtam a fényképezésszerű vágással, ez egyedi.

Először féltem, hogy a hét rész kevés történetmesélésére, ez teljesen alaptalan félsz volt, hiszen 2013 legjobb sorozata az In The Flesh, csak háromrészes volt, de tökéletesen elindítottak valamit és lezárták, és ez volt a Scandallal, hiszen minden részre jutott egy ügyfél, akinek a problémáját meg kellett oldani és közben futott a Fehér Ház-i szál. Valamilyen szinten volt egy keserű végérzete, de egy nyitott lehetőség a folytatásra. Furcsa volt látni, hogy olyan támadja hátba az embert, akiben megbízik, hát ilyen a politika, viszont szerintem  a problémákat ilyen simán nem lehet megoldani. Ezek után alig várom a második évadot, ami meg 23 részes, az meg szerinte, túl sok, de hátha rám cáfolnak a készítők.

Számomra üdítő volt Olivia Poppe tűzrőlpattant, talpraesett, határozott, erős jelleme, hát ő az a típusú figura, akit vagy megkedvelsz, vagy nem, de mivel ő a főszereplő valamit tenned kell. Őszintén szólva én nem találtam volna szívesen vele szemben magamat. Ő az egész arca és agya, többiek meg a testrészei. Igazából a mellékszereplőket nem szerettem vagy utáltam, csak szimpatikusak voltak, főleg, amikor információmorzsákat csepegtettek róluk. Az elnököt is kedveltem, hogy legszívesebben a háta mögött hagyná az egész politikát, de az emberek bíznak benne. Tipikus amerikai hazaszeretet. A tanácsadóját először bírtam, de sikeresen megutáltam, főleg a csavar miatt és a First Lady sem lett favorit, hogy most ő rángatja a húrokat.
Volt az újonclány Quinn, aki minket képviselt újként, hiszen ő általa ismertük meg az iroda működését, hogy ki milyen, szerintem ezért is kellett, hogy megértsük hogy itt mi a fene folyik, egyébként szimpatikus leány. Kíváncsi vagyok mi a szennyese.

Összességében: 10/10 - Csak dicsérek, ezért nem adhatok kevesebbet, pedig nem akartam így felértékelni, de ez az egész olyan tökéletesnek tűnik. Mindent leírtam, amit akartam. Amúgy szinkronnal néztem, mert nem volt kedvem olvasgatni és nekem így könnyebb. Ajánlom akkorra, amikor konfliktusokra vágysz vagy feszültségre.  

The Hunger Games - Az éhezők viadala (2012)

Volt egy írónő, egy bizonyos Suzanne Collins, aki megírt egy remek disztópia trilógiát. A könyv címe The Hunger Games -Az éhezők viadala lett. Mielőtt azt hinnéd, hogy könyvkritika következi ráébresztelek pontosabban a plakát, hogy ez egy filmkritika. A szájbarágást abbahagyom, mert nyilvánvaló, hogy a THG könyvadaptációjáról fogok írni. Talán nyáron ismét elolvasom és kielemezgetem. Számomra az a fura, hogy egy gyerektévénél dolgozott az írónő, de nem mesekönyvet írt. Nos a mozit Gary Ross álmodta filmvászonra, aki azóta otthagyta a stábot és a helyére Francis Lawrence, ő csinálta az egyik kedvenc filmem, a Legenda vagyok-ot, úgyhogy olyan minőséget várok, de egyelőre Garynél maradok.

Tartalom:A jövőben járunk, amikor Észak-Amerika romjain Panem országának tizenkét körzete található. Minden évben minden körzetből a Kapitólium kiválaszt egy-egy tizenkét és tizennyolc év közötti fiút és lányt, akiknek részt kell venniük az Éhezők viadalán. Az életre-halálra zajló küzdelmet élőben közvetíti a tévé. A tizenhat éves Katniss Everdeen egyedül él a húgával és az anyjával a Tizenkettedik Körzetben. Amikor a húgát kisorsolják, Katniss önként jelentkezik helyette a Viadalra, ez pedig felér egy halálos ítélettel. De Katniss már nem először néz farkasszemet a halállal - számára a túlélés a mindennapok része. Ha győzni akar, olyan döntéseket kell hoznia, ahol az életösztön szembekerül az emberséggel, az élet pedig a szerelemmel.

A film történetbéli hiányosságokkal küzd, mert vannak szálak, amik nincsenek kibontva vagy össze vannak csapva, mint könyvadaptáció nem tökéletes, hiszen vannak részek, amiket nem ért meg az ember, ezt nem fogom rá a könyvre, inkább a forgatókönyvre, hiszen elég a Harry Potter regényekre gondolni, amik 400-500 oldalasak volt, mégis érthetően vászonra vitték, viszont itt a megvalósítás hagy kivetnivalót maga után, ezért lesznek egyesek csalódottak, ha távoznak a teremből. Tudom, hogy sok részlet volt a kötetben, viszont élhettek volna saját megoldásokkal, amit a kitűzőnél alkalmaztak is. A flashback részek feleslegesnek tűnnek, de nekem a könyvismeretében érthetőek és kiegészítik a történetet. Szerencsére ez az egész legnagyobb hibája, mert más téren nem igazán hagy kivetnivalót. Lehet, hogy a sok változás a fanokat zavarta volna, így könyvadaptációként pontatlan, viszont a többi téren...
Szerintem ez az a mű, ami azért van, hogy mozgókép készüljön belőle, mert a helyszínek, a jelmezek és a szereplők tökéletesek lettek, túlzók, de jók lettek, én a végeredménnyel főleg másodjára lettem elégedett. Nem tudom, hogy mi volt CGI, de az egész valóságosnak hatott, mindent remekül ábrázoltak. Sikerült az egészet valahogy visszaadni, még a könyv hangulatát is, annak ellenére, hogy nézőpontváltás volt, ugyanis Katniss gondolatait nem halljuk, amik egy-két esetben jól jönnének, viszont a Kapitólium ügyködését is látjuk a háttérben, amiket csak feltételezésekként kapunk meg a regényben. Nekem ez tetszett leginkább. Szóval monológok nélkül kellett megkedveltetni a főszereplőt a nézőkkel.

Egyértelmű, hogy a fő erőssége az egésznek Katniss, akit Jennifer Lawrence tökéletesen visszaad. Szerintem nem hiába van az Oscar a falon. Sikerült a túlélő, makacs, önfejű, tüzes, emocionális lányt eljátszania, talán ő is az egészben a legerősebb, így lesz ő a kedvenc női karakterem, hiszen már az első 15 perc után megkedveled őt, hogy a testvére helyett elvállalja az egész küzdelmet, nekem az első oldalakon szimpatikus lett. Az is tetszett, hogy ő valahogy akarata ellenére (vagy nem is?) lázadt fel és lett az emberek mintaképe, vagy lehet én gondolkodom előre a könyvek miatt. Egy húsvér embernek tűnik. Talán sokan szeretnének ilyenek lenni. Az én másik kedvenc figurám, Haymitch, akit Woody Harrelson alakít, én őt mindig bírtam az alkoholista mivolta ellenére, amit később majd megért az ember, hogy miért vált ilyenné. Valamilyen szinten még szórakoztató, de lenyűgöző is. Amúgy Peeta is szimpatikus és Josh Hutcherson is elég meggyőző, viszont Jen eléggé háttérbe szorítja. Számomra talán Liam Hemwsworth, mint Gale volt a leggyengébb láncszem, de nem sok időt kapott, majd a 2. részben bizonyíthat. 

Ami talán zavart az a szerelmi szál, ami egész jól működött, de valahogy nekem egyértelmű, hogy Peeta hogyan érez még Katniss is, csak nem egyes jelenetekben nem igazán működött, bár nem ez a mozgatórúgó, hanem egy fiatal lány küzdelme, azért hogy győzzön a családja miatt. Ha belegondolunk nem igazán lázadásféle a végét leszámítva, inkább a próbatételek túlélése. Nekem ez a film második felében valósult meg, az a része jobban tetszett. Furcsa, hogy sok helyen az első felét méltatták, én inkább az utolsó egy órát, mert itt történik igazán minden. Nem, mint -khm- Twilight, hiszen a könyv cselekménye is elég pörgős meg drámai pillanatokkal is tarkítják az egészet. Nem csoda, hogy este már ott voltam fejben. Ami még idegesített, hogy néha az úgy éreztem, mintha az operatőr bele ne rúgva rángatás és furcsa volt az átkötő zene hiánya, bár az nem zavart, csak a betétdalt, amit Taylor Swift énekel szólhatott volna.

Összességében: 10/8 - Nem egy tökéletes művészeti alkotás, de tanulságos és szórakoztató, szóval mélysége is van meg enyhe társadalomkritikája. Szóval örömmel várom a folytatást, hiszen az előzetes biztató. Érdemes megnézni, ha élet-halál harcra vágysz.

Pretty Little Liars: a 3. évadról

Ha a PLL 3. szezonjának olvastam utána általában negatív kritikák és kommentek tömege fogadott, ez egy picit el is akart tántorítani, hogy megnézzem-e pontosabban ledaráljam-e az egészet. Valaki a szappanosítás miatt és van, aki az új A miatt volt kiakadva, ezért sokan el is kaszáltak az ABC Family büszkeségét, hiszen miért változtassanak a tematikán, ha az még mindig sikerrel fut, én ezt a hozzáállás is meg tudom érteni. Szóval félelmekkel vágtam neki a szezonnak és sokkal több szemszúrás volt lett az eredménye az egésznek, de én kellemesen csalódtam, mert amiket olvastam, sokkal rosszabbra számítottam. Mindenkinek más tetszik, bár a többség haragudott az évadra (ahogy az OUAT-ra), én nálam az első évad mércéjét megütötte, bár marhára nem vagyok elégedett, hiszen volt jó pár számomra zavaró pont. Tovább spoilerekkel folytatom...

Kiiktattak szinte minden mellékszereplőt,  hiszen a második évadban a mellékfiguráknak is megvoltak a maga kis szálaik, amik nem adtak hozzá a történethez, viszont jobban megismerhettük őket és nem lettek elhanyagolva. Ilyen nem volt igazán, hiszen ráfeküdtek túlságosan a szereplőkre, így morzsákat kaptunk, hogy hogyan alakul AriaMama és HannaMama kapcsolata, aztán az évad második felére eltették az útból Garrettet, Lucast, Jasont, Melissat, Jennat, köddé váltak és a nézőkön kívül senkinek sem hiányoztak. Jó, az utóbbi két karaktert megkaptuk, amint egy új szereplővel, Shana-val szövetkeznek. Amúgy ha vannak király régi szereplők, minek újak? Nagyon ezt a Shanat sem tudom hova rakni, főleg amikor Emily BFF-jét játszotta, ezzel csak bonyolítják a szálakat. Kíváncsi lennék, hogy Marlene King tudja-e követni a szálakat. Hanna új családjának nélkülözése sem tetszett, főleg, amikor marták egymást a mostohatesójával.

Van erre ellenpélda, ugyanis nagyon örültem, hogy Paige karakterét előtérbe helyezték, aki láthatóan pozitív jellemfejlődésen esett át. Élvezet volt a jelenléte és a Caleb-bel való kis akciója. Szimpatikus karakter. 

A bonyolítás az ment, hiszen az idén a magánéletre feküdtek rá, amik nekem az elvagyok velük kategória lett, mert nem igazán mozgatott meg, de elszórakoztatott. Túl érdekesre nem tudták csinálni CalebPapa megjelenését vagy Toby halála, viszont az abszolút WTF?-jelenet az volt, hogy Spencer pasija A-csapattag lett, azt hittem, hogy hátradőlök a székkel, amikor megláttam az egyik rész végén a fekete kapucnis Tobyt. A legnagyobb sajnálatot meg Spencer megőrülése vívta ki nálam, akit valamilyen szinten meg is tudtam érteni. A kedvenc Mona lett, ahogy manipulálta az eseményeket, sokkal szimpatikusabb volt, mint az előzőekben, pedig rossz szándék vezérelte, de nem érdekelte. A színésznőnek nagyon jár a pacsi, hiszen övé volt a legjobb alakítás. Mondjuk szerintem elég gyorsan visszakerült a suliba. Az Aria és Ezra szakítás nem mozgatott meg, asszem' ez az ötödik, ez már korábban is zavart. Amúgy Aria és Hanna semmit sem változott, egy rövid ideig Emily lett vezetőféle, amíg Spencer dilis volt, viszont továbbra is elég szürke.

Engem idegesített, hogy mindenkit körbejártak, hogy biztosan ő Alison gyilkosa, ez az ügy nálam kifulladt.  Ez még több konfliktushoz kellett. Miért nem tudnak három év alatt egy gyilkost elkapni, amikor Maya kivégzője is meglett? Amúgy a Nathan-szálnak a kimenetele tetszett, hogy mániákus tulajdon valamije van és a Meredithes ügy is remekül sikerült. Tényleg néha lett nélkülözni A-t, hogy szerencsétlen lányokat ne tegye tönkre. Örültem, hogy van, viszont ez a Vörös Kabátos csaj, aki Alison, de már nem tud megmozgatni, mert még mindig nem tudok normális indokokat, hogy miért terrorizálják őket. Nekem kézzel-fogható ok kell. Talán megszánnak a 4-5. szezonban. Tényleg kell valami nekem. Már azt sem tudom nyomon követni, hogy ki ki mellett áll. Ennyit még a Graice Klinikában sem szórakoznak, pedig ott is ez megy.

Az új helyszín, a pszichiátria nekem abszolút bejött. Volt valami félelmetes hangulata, ahogy az egész szezon sötétté vált, ez vett meg leginkább. Bár néha az időnézegetése befigyelt. Főleg a semmilyen finálénál, amit én elég súlytalannak éreztem, bár a készítőknek ezek nem igazán mennek. Nekem nem volt az egésznek semmi tétje, főleg, hogy semmi sem történt.

Összességében: 10/7 - Elsoroltam a hibákat, de a halloween-i részben AdamLambert szerepelt, aki pozitívabb irányba döntötte a mérleget, mert jó volt látni, hiszen bírom a pasast (nem fanként). Amennyi rosszat mondtak szerintem közel sem ütötte meg a nézhetetlen kategóriát. Meglátszik, hogy néha nem tudok a többséggel egyetérteni. Várom a nyári premiert.  

Midnight in Paris - Éjfélkor Párizsban (2011) avagy kirándulás a művészlelkeknek

Ez a film régóta vonzott, úgy, hogy semmit sem tudtam róla, csak azért akartam megnézni, mert a helyszín Párizs, ami nem feltétlenül jelenti azt, hogy jó lesz, csak én nagyon szeretem a várost, és sajnos még nem volt szerencsém/alkalmam eljutni oda, de a "bakancslistámon" mindenképpen rajta van. Amúgy még egyetlen Woody Allen-filmet sem láttam maximum a színész/rendezőt is egy képkocka erejéig láttam. A tartalmat elolvastam és az egész elkezdett vonzani plusz Owen Wilson a főszereplő, akit kedvelek, hiszen amiben láttam elég korrektül játszott. 

Tartalom: Gil és Inez jegyesek, akik üzleti okokból Párizsba látogatnak. Időközben kiderül, hogy a pár nem egészen egymáshoz való. Gil esetleg Párizsban szeretne élni, es komoly íróvá válni, míg Ineznél ez szóba sem jöhet. Gil szeret esőben sétálni, míg Inez nem. A történetben a fordulatot az hozza, hogy Gil felfedezi, hogy pontban éjfélkor Párizs egy bizonyos pontján egy fiákerbe szállva időutazásban vehet reszt, amely visszaröpíti az általa kedvelt 1920-as évekbe.

Először azt hittem, hogy egy sima romantikus vígjátékkal van dolgom szokásos klisék, sablonok, hát nem láttam még egy Woody-művet sem, ez szolgáljon mentségemre, pedig tizenhét vagyok. Mondjuk sok más kultfilm is eddig kimaradt az életemből. (Uppsz.) Szóval engem megleptek, ugyanis beleszerettem a film atmoszférájába és főszereplőjébe, sikerült ezzel a művészvilággal levenni a lábamról. Talán azért jött át az egész át annyira, mert kicsit nekem is ilyen lelkületem van valamiféle racionalizmussal keverve, ezért is nehéz róla írnom, mert nem igazán tudom megfogalmaz, hogy mitől jött be. Tipikusan a hamar elröppenő film példája.
Igazából maga a történet ezzel a időutazással megnyert magának, hiszen a '20-as évek Párizsát tökéletesen sikerült átadni, főleg, hogy találkoztunk Hemingway-jel (akitől még semmit sem olvastam, shh), a Fitzgerald házaspárral, Pablo Picasso-val és más híres emberekkel. Szerintem az íróúr biztosan találna kivetnivalót ebben, jobb, ha nem gondolok az őszinte kritikájára. A romantikus szál Gil és Adriana között szép és jól ki van bontva, bár érdekes lezárást kapott, ahogy Gil és Inez jegyessége is. Amúgy üvöltött a, hopgy Gilhez Adriana illik, aki maga is egy kicsit elvarázsolt, míg a menyasszonya elég földhöz ragadt, racionális gondolkodású ember. Talán az az egyik üzenete, hogy gondold meg, hogy érdemes-e valakivel egy életre együtt lenni, magyarán gondold át a házasságot vagy a komoly lépéseket. Ezek mellett egy visszafogott humora is van, ami néha megmosolyogtat. Talán az az egy apróság van, hogy egy-két dolog kiszámítható. A zene pedig tökéletesen illik hozzá.

Szerintem a főszereplő, Gil, akit Owen Wilson keltett életre vitte el nálam a filmet, mert azonosulni tudtam vele. Sok közös vonást fedeztem fel (vagy álmodtam?). Ő az álmodozó, természetes művész, író, akinek elege van a "műanyagvilágból", és mindent odadobna, hogy a világ művészvárosába élhessen Párizsba. Tökéletesen megértettem az érveit és tetszettek a gondolatai. Amúgy kíváncsi lennék a könyvére, amit egész végig írt. Inez, a jegyese a földhöz ragadt ember példája. Ha belegondol az ember, nem érti, hogy hogyan kerültek egymás mellé, hiszen ég és föld. Igaz, hogy az ellentétek vonzzák egymást, de szerintem inkább az ember olyat keres magának, akivel van közös benne vagy valami közös tulajdonság. Lehet, hogy a rendező is így gondolja. Igazából jók a mellékkarakterek, de messze nem olyan érdekesek, mint a főszereplő.
A leginkább a vége tetszett vagyis az ott levont tanulság, hogy mindannyian elvágyunk az aranykorunkba, de azt is megunnánk egy idő után és másra vágynánk, ezért a jelenbe kell élnünk. Legalábbis nekem ez az üzenet jött át, biztosan mindenki máshogy értelmezi.

Összességében: 10/10 - Lehet, hogy én vagyok túlságosan elfogult, de semmi sem zavart, kivétel a tudálékos fickó, de az direkt úgy lett megírva. Aki művészlélek, annak ajánlom, de aki vevő Woody bácsira azt is elvarázsolja. Amúgy megnézek még tőle pár filmet, mert kellenek még ilyen jók.

Demi Lovato: DEMI

Emlékeztek még a Disney triumvirátusra? Miley Cyrus, Selena Gomez és Demi Lovato, hát az ő korszakuknak úgy két éve vége, hiszen mindegyikük sorozata befejeződött. Mindegyikük a saját útját járja (vagy keresi?). Nos, nem akarok elemzést írni egyik lányról sem most, hanem a harmadik hölgyemény művét vesézem ki, ami a negyedik a diszkográfiájában,ezzel lehagyta a másik két lányt, viszont lemezeladásban meg sem közelítette őket. Gondolom rájöttetek, hogy Demi Lovato-ról beszélek, aki kiadta a frappánsan DEMI névre keresztelt korongját Most sem értem, hogy miért ez a címe, de ő biztosan tudja. Legutóbbi albuma a 2011-es Unbroken volt egy egész jó pop, R'n'B korong, így igazán kirajzolódott, hogy mi az igazán neki fekvő stílus, bár korábbi szokásához híven elég kevés dalt jegyzett, a többségét más dalszerzők írták. 

Az új művel kapcsolatban Demetria azt hirdette, hogy ez eddigi legjobb munkája. Az én első reakcióm a korong hallgatása közben és utána: Mi ez? És nem csodálattól elalélt hangsúllyal mondtam, hanem csalódottsággal és egy csipetnyi dühvel keverve. Hát én ezzel a kijelentésével nem értek egyet, hiszen messze ez a leggyengébb munkája. Szerintem sokat elárul, hogyha azt mondom, hogy tegnap délelőtt letöltöttem és este már dobtam a lomtárba és kerestem valami jót ami a ellenszer a mérgezés ellen. Oké, a végét túl dramatizáltam, de tényleg be kellett raknom valami mást, hogy ne csóváljam tovább a fejemet. Nem az a baj, hogy rossz lenne, de egy ilyen jó hangú lánytól ez baromi kevés, hogy összehoz egy olyan lemezt, ami még debütáló énekeseknek is alig ütné meg a közepes kategóriát.

A legnagyobb bajom az egésszel az volt, hogy összehoztak tipikus, ezt-már-hallottam dalokat, mert folyton azon kattogtam, hogy ezeket én már hallottam valaki mástól, hol Rihanna, hol Kelly Clarkson, hol Avril Lavigne ugrott be, hogy mintha az ő repertoárjukban lennének ezek a nóták. Szóval magyarán tucat szerzemények sorát kapjuk szokásos szerelmi filozofálgatással meg egy kis erős-vagyok szöveggel, ami a mai zenei világban tökéletesen megállja a helyét, hiszen ilyen elektronizált, hangszereket eléggé mellőző slágereket hallunk a rádióban. Oké, vannak hangszerek. Az egész unalomba fordul, mert nincs semmi érdekes az egészbe. Becsszóra mondom, hogy a legjobb szám az egészen a Heart Attack, az első kislemez, ami tényleg meg is maradt. Érdekes a kapcsolatom a számmal, mert az elején pipa voltam Demire, hogy trendeket követő popénekeske lett, így az lett, hogy utálom, hogy szeretem ezt a dalt, amikor millió egy ilyen van, bár keveset énekel egy ilyen jó hang, plusz a szövegét sem szeretem ezzel a tipikus feminista hozzáállással, hogy majd ő  irányít, de jó slágerhez méltóan megragadt. Amúgy tényleg egy a popénekesek hosszú sorából most már szerintem, bocs a fanoktól. Igen, aminek a kulcsnak kéne lennie hozzám, az beletörik a zárba mind a tizenkettő.

Igazából az album fele arányban tartalmaz lassú és pörgős dalokat, ez még nem jelentene rosszat, de hallgatás után már nem érdekes. Valahogy mindig vártam azt a pontot, hogy na most jó lesz és nem lett. Talán annyi pozitívum volt, hogy mintha a 8. daltól egy leheletnyivel jobb számok jönnének, de ez nem volt elég, hiszen azok meg tipikus tini popszámok, de még mindig értékelhetőbb, mint az előző hét. A lassú dalok nekem majdnem egybefolytak, hogy ha nem lett volna szünet, akkor azt hitném egyet hallgattok, itt nincs egy Skyscraper vagy egy Give Your Heart A Break vagy egy Don't Forget, amikben volt valami erő is. Talán az utolsó trackre mondhatom azt, a Warrior-ra, hogy az a legjobb, én ezt egy  Skyscraper 2.0-ként írnám le,mert ez is az erős vagyok, nem törhetnek le üzenetet közvetíti. Legalább őszintén, érzésekkel telve énekli a számokat. A pörgősebb  számok meg a már hallottam kategória egyedül talán a Neon Lights tetszett, de így is a fent említett énekesnőkhöz tartoznak ezek. Volt valami poprock féle trió a Really Don't Care, amiben azért erősen nélkülözték Cher Lloydot, pedig neki is adhattak volna teret, hiszen nemcsak rappelni, hanem énekelni is tud, hát a jelenléte teljesen felesleges volt, Fire Starter, a címéről Katniss ugrik be és a Something We're Not, ezek még egész jók. Őszintén szólva egyetlen szám fogott meg a Shouldn't Come Back elcsépelt szakításos téma, de kellemes zenéje volt és nekem itt jött át legjobban.

Az egyetlen pozitívum a gyenge dalcsokor ellenére Demi fejlődő hangja, eddig is tudtam, hogy tud énekelni, de hogy ilyen jól, azt elfelejtettem, hiszen leginkább a hangja érvényesül a számokban,  aminek örültem, viszont ezzel vége is a pozitívumoknak,mert ez a lemez nem működött, nagyon nem.

Összességében: 10/5 - Sajnálom őt ennyire lepontozni, hiszen benne ennél sokkal több van, viszont ha nem ír vagy írnak neki jobb számokat, akkor én nem tudok vele mit csinálni. Ez egy nagy közepes. Hát Lovaticsoknak javasolnám, ők úgy is imádni fogják, de én azt biztos, hogy ezt többet nem rakom fel. Ekkorát csak Xtina Lotus-ában csalódtam. Mit ér a hang, ha nincs mellette semmi kapaszkodó? Mondjuk a hangja miatt lett meg ez az osztályzat. A csábosan néző szürke poros borítóról még nem is beszéltem.

Bones: Véget ért a 8. évad

A Bonesról még télen megemlékeztem, amikor az első kilenc részről írtam kritikát. A gond az, hogy a maradék részre negatívabb irányba süllyedt az évadról alkotott képem, amikor néha az járt a fejemben, hogy miért ilyen hosszú ez a rész vagy eltologattam. Bevallom őszintén, hogy a 21. részt nem láttam technikai gondok miatt, de nem hiszem, hogy az az egy változtat az összképen. Valamilyen szinten csalódtam a készítőkben, mert minden érdektelenségbe fulladt. Tovább spoilerekkel folytatom...

Szerintem a 24 rész túl sok volt a készítők számára, pedig ez a negyedik évadban működött, hiszen tudtak érdekes szálakat, ötleteket, itt meg úsztak a magas labdák, hiszen felvetettek valamit, de nem dolgozták ki például Hodgins lenullázása a 12. részben vagy az összecsapottság Bones és Booth kibékülése vagy az elhanyagoltság, bár azért igyekeztek minden szereplőnek pillanatot adni, amire volt idő, viszont semmi érdekeset nem találtak ki, ami miatt érdekeltek volna a részek. Remélem, a 9. évadból ennyit nem rendelnek be. Talán az volt a másik probléma, hogy nem volt főszál, amire építkezhettek volna, csak néha Pelant jött gyilkolászni vagy megfigyelhettük a gyereknevelést.
A magánéleti szálak szappanosak és unalmasak lett, viszont annyira mégsem voltak rosszak, mert aranyos Bones és Booth együtt. A legnagyobb pillanat Sweets hozzájuk költözése volt, amik mosolygós pillanatokhoz vezettek. Valahogy nem tudott lekötni, csak az elnézem volt, miközben interneteztem és ez volt a nyomozásokkal is, bár voltak érdekes, groteszk esetek, viszont nem érdekelt. Valahogy úgy éreztem, hogy Angelaék és Cam el volt hanyagolva az egész évadban. Kérem a király mellékszereplőket.

Pelant bácsi tényleg ennyire elfoghatatlan, mert nem hiszem el, hogy ezt a figurát nem lehet elkapni, amikor ott vannak az agyasok. Valahogy túlságosan elszálltak ezzel a fickóval.amúgy simán őrült, mert fogalmad sincs, hogy miért végzett ártatlan emberekkel meg annyi tiszta, hogy ő szeret irányítani, ezért nem lett esküvő, amit hamar belengettek, de még a hülye is kitalálta volna, hogy ebből biztosan nem lesz semmi. Ezt az embert felkötném egy fára és addig kínoztatnám, nem piszkítanám be vele a kezem, amíg él utána megismerkedne néhány kedves vaddisznóval. Tényleg nem érdekes már, az írók is csak időhúzásnak tartogatják az ember számára, főleg, hogy ebben az epizódban még meg sem közelítették. A finálé csapnivalóan közepes volt, mert nem volt érezhetően súlya semminek sem. 

Az egyetlen megmentője a szezonnak a feel goodsága volt, mert még mindig szórakoztató Hodgins kísérletei vagy az élcelődései a gyakornokokkal vagy éppen Booth és Brennan vitái. Szóval a komikus jelenetek viccesek, jókat tudtam az egészen nevetni. Hál' Istennek itt vannak a legjobb karakterek, főleg Hodgins, akit nyolc évad alatt egyáltalán nem untam meg, hanem még mindig imádom a figuráját, a lelkesedését és Sweets is a szívemhez nőtt, mert jókat mond vagy azt bírom, amikor gyerekként kezelik, csak a mellékszereplők, mint az államügyész néni, Angela apja, Parker vagy mások elhanyagoltsága engem idegesít, hiszen több kellene belőlük.

A másik hatalmas pozitívum, hogy vannak részek, amik bebizonyítják, hogy Hart Hansonék még tudnak jót csinálni, amik drámaiak mégis tökéletesen működnek, míg a finálé egy elcseszett valami volt, ennyire semmilyen a PLL fináléja volt, pedig a kettőnek köze sincs egymáshoz. Azért még mindig tartom, hogy igyekeznek a készítők valamire rávilágítani pl. volt a gyerekkatonák esete és a 9/11. Az évad legjobb része szerintem a 8x09 és a 8x23 volt, utóbbinak súlya is volt, de remek volt a 8x01, 8x06 és 8x12, ez nagyon kevés 24 részből kb. a negyedében voltak jó részek a többi a középszerben fürdött.

Összességében: 10/6 - semmiképpen sem érdemel többet a korábbi évadok és az idei fényében, főleg a szezon második fele miatt vagyok csalódott, hiszen úgy érzem, hogy az egész sorozat teljesen elfáradt és nem tudnak mit kihozni belőle. Össze kell szednie magát szeptemberre. Fáj, hogy csak ennyit adhatok az egyik kedvenc sorozatomra.

A kedvenc videoklipjeim - Top 13

Heaven Street Seven: Nem elég

Beauty and the Beast: Pilot

Kíváncsiság, krimi és romantikus szál vonzott a pilotban, vagyis ezek miatt vágtam bele, plusz egész jó kritikákat kapott pontosabban mindenki közepesen értékelte. Mondjuk CW-s sorozat, úgyhogy nem igazán remélhettem semmi kiemelkedőt, de egész jól elszórakoztatott az egész, de nem lett nézős, mert sokkal jobb sorozatokat nézek ennél. Tovább spoilerekkel folytatom...

Daratervek: A lista

Hamarosan nyári szünet, ami nekem az érettségire készülésen kívül pihenést, olvasást, film/sorozatnézést jelent, ez mondjuk nem jelenti azt, hogy mindegyiket végignézem, mert lehet, hogy nem jut rá időm. Most elég jól felhoztam magam, ugyanis a Pretty Little Liars-szal már végeztem, hamarosan érkezik egy írás róla, szokás szerint lesznek kötözködések, de én sokkal rosszabbra számítottam, amikor a kritikákat olvastam, ehelyett elég kellemeset csalódtam, viszont a pontozással eléggé gondban vagyok, erről majd akarok beszélek. Valószínű mindegyik kapni fog egy írásos emlékezést, amit megnézek. Amúgy van olyan, hogy tervezem a pilotról írok kritikát aztán hirtelen már megnéztem párrészt pl. Scandal vagy PLL. A lista nem jelenti azt, hogy más nem nézzek meg, de ezek érdekelnek főként.

Könyvkritika: Paramore - Paramore

A Paramore négy évvel és egy váltás után tért vissza önmagukról elkeresztelt negyedik korongjukkal. Gondolom, hogy terápiás vagy szimbolikus céllal lett Paramore, ezzel jelzik talán, hogy még mindig ugyanaz a Nashville-i trió, akik voltak, vagyis nem változtak a Farro-testvérek távozása után. Nos, nekem nem célom a háttértörténetükben kutakodni. Általában kíváncsiságból hallgatok meg minden albumot, így volt ez velük is, de kivételesen az előző hárommal (All We Know Is Falling; Riot!; Brand New Eyes) is megismerkedtem, amik közül egyik sem tetszett, hamar a lomtáramba landoltak. Nem voltak rosszak, de nem az én ízlésemnek voltak valóak, így elég hosszú volt mindegyik, pedig a harmadiknál megvolt a remény, hogy tetszeni fog, sajnos, nem élt a lehetőséggel, ennek ellenére becsülöm a munkásságukat, viszont nekem túl komolykodósak voltak, nekem ez jött el róluk nem a lázadás és a fiatalosság.