Demi Lovato: DEMI

Emlékeztek még a Disney triumvirátusra? Miley Cyrus, Selena Gomez és Demi Lovato, hát az ő korszakuknak úgy két éve vége, hiszen mindegyikük sorozata befejeződött. Mindegyikük a saját útját járja (vagy keresi?). Nos, nem akarok elemzést írni egyik lányról sem most, hanem a harmadik hölgyemény művét vesézem ki, ami a negyedik a diszkográfiájában,ezzel lehagyta a másik két lányt, viszont lemezeladásban meg sem közelítette őket. Gondolom rájöttetek, hogy Demi Lovato-ról beszélek, aki kiadta a frappánsan DEMI névre keresztelt korongját Most sem értem, hogy miért ez a címe, de ő biztosan tudja. Legutóbbi albuma a 2011-es Unbroken volt egy egész jó pop, R'n'B korong, így igazán kirajzolódott, hogy mi az igazán neki fekvő stílus, bár korábbi szokásához híven elég kevés dalt jegyzett, a többségét más dalszerzők írták. 

Az új művel kapcsolatban Demetria azt hirdette, hogy ez eddigi legjobb munkája. Az én első reakcióm a korong hallgatása közben és utána: Mi ez? És nem csodálattól elalélt hangsúllyal mondtam, hanem csalódottsággal és egy csipetnyi dühvel keverve. Hát én ezzel a kijelentésével nem értek egyet, hiszen messze ez a leggyengébb munkája. Szerintem sokat elárul, hogyha azt mondom, hogy tegnap délelőtt letöltöttem és este már dobtam a lomtárba és kerestem valami jót ami a ellenszer a mérgezés ellen. Oké, a végét túl dramatizáltam, de tényleg be kellett raknom valami mást, hogy ne csóváljam tovább a fejemet. Nem az a baj, hogy rossz lenne, de egy ilyen jó hangú lánytól ez baromi kevés, hogy összehoz egy olyan lemezt, ami még debütáló énekeseknek is alig ütné meg a közepes kategóriát.

A legnagyobb bajom az egésszel az volt, hogy összehoztak tipikus, ezt-már-hallottam dalokat, mert folyton azon kattogtam, hogy ezeket én már hallottam valaki mástól, hol Rihanna, hol Kelly Clarkson, hol Avril Lavigne ugrott be, hogy mintha az ő repertoárjukban lennének ezek a nóták. Szóval magyarán tucat szerzemények sorát kapjuk szokásos szerelmi filozofálgatással meg egy kis erős-vagyok szöveggel, ami a mai zenei világban tökéletesen megállja a helyét, hiszen ilyen elektronizált, hangszereket eléggé mellőző slágereket hallunk a rádióban. Oké, vannak hangszerek. Az egész unalomba fordul, mert nincs semmi érdekes az egészbe. Becsszóra mondom, hogy a legjobb szám az egészen a Heart Attack, az első kislemez, ami tényleg meg is maradt. Érdekes a kapcsolatom a számmal, mert az elején pipa voltam Demire, hogy trendeket követő popénekeske lett, így az lett, hogy utálom, hogy szeretem ezt a dalt, amikor millió egy ilyen van, bár keveset énekel egy ilyen jó hang, plusz a szövegét sem szeretem ezzel a tipikus feminista hozzáállással, hogy majd ő  irányít, de jó slágerhez méltóan megragadt. Amúgy tényleg egy a popénekesek hosszú sorából most már szerintem, bocs a fanoktól. Igen, aminek a kulcsnak kéne lennie hozzám, az beletörik a zárba mind a tizenkettő.

Igazából az album fele arányban tartalmaz lassú és pörgős dalokat, ez még nem jelentene rosszat, de hallgatás után már nem érdekes. Valahogy mindig vártam azt a pontot, hogy na most jó lesz és nem lett. Talán annyi pozitívum volt, hogy mintha a 8. daltól egy leheletnyivel jobb számok jönnének, de ez nem volt elég, hiszen azok meg tipikus tini popszámok, de még mindig értékelhetőbb, mint az előző hét. A lassú dalok nekem majdnem egybefolytak, hogy ha nem lett volna szünet, akkor azt hitném egyet hallgattok, itt nincs egy Skyscraper vagy egy Give Your Heart A Break vagy egy Don't Forget, amikben volt valami erő is. Talán az utolsó trackre mondhatom azt, a Warrior-ra, hogy az a legjobb, én ezt egy  Skyscraper 2.0-ként írnám le,mert ez is az erős vagyok, nem törhetnek le üzenetet közvetíti. Legalább őszintén, érzésekkel telve énekli a számokat. A pörgősebb  számok meg a már hallottam kategória egyedül talán a Neon Lights tetszett, de így is a fent említett énekesnőkhöz tartoznak ezek. Volt valami poprock féle trió a Really Don't Care, amiben azért erősen nélkülözték Cher Lloydot, pedig neki is adhattak volna teret, hiszen nemcsak rappelni, hanem énekelni is tud, hát a jelenléte teljesen felesleges volt, Fire Starter, a címéről Katniss ugrik be és a Something We're Not, ezek még egész jók. Őszintén szólva egyetlen szám fogott meg a Shouldn't Come Back elcsépelt szakításos téma, de kellemes zenéje volt és nekem itt jött át legjobban.

Az egyetlen pozitívum a gyenge dalcsokor ellenére Demi fejlődő hangja, eddig is tudtam, hogy tud énekelni, de hogy ilyen jól, azt elfelejtettem, hiszen leginkább a hangja érvényesül a számokban,  aminek örültem, viszont ezzel vége is a pozitívumoknak,mert ez a lemez nem működött, nagyon nem.

Összességében: 10/5 - Sajnálom őt ennyire lepontozni, hiszen benne ennél sokkal több van, viszont ha nem ír vagy írnak neki jobb számokat, akkor én nem tudok vele mit csinálni. Ez egy nagy közepes. Hát Lovaticsoknak javasolnám, ők úgy is imádni fogják, de én azt biztos, hogy ezt többet nem rakom fel. Ekkorát csak Xtina Lotus-ában csalódtam. Mit ér a hang, ha nincs mellette semmi kapaszkodó? Mondjuk a hangja miatt lett meg ez az osztályzat. A csábosan néző szürke poros borítóról még nem is beszéltem.