Gondoltam egy új cikksorozattal jelentkezem, amiben egykori tinisztárokat és a most tinisztárságot levető énekeseket/színészeket veszek górcső alá. Az első jelölt Hilary Duff, aki az utóbbi években direkt - vagy indokolatlanul - kikerült a reflektorfényből, csak annyit hallottunk róla, hogy férjhez ment és gyermeke született. Régen hallatott magáról zenei téren és filmekben sem szerepelt az utóbbi időben. A magánélete révbe érése mellett annyit tudunk, hogy írogat egy fantasztikus történetet, ami még magyarul nem jelent meg. Szóval csendes az egykori Disney-sztár körül a háztáj a fiát leszámítva.
2000-ben beválogatták a Lizzie McGuire című vígjátéksorozatba, ami a Disney csatornán futott, aki látni akarja ajánlom az M2-t, mert ott adják hétköznap és ez volt a kiugró deszkája. Amúgy egy teljesen szerethető műsor hétköznapi sztorikkal és a kamaszkori problémákkal, megkockáztatom, hogy a 21. század Disney-sorozatai közül ez a legszínvonalasabb és a legjobb, amik mostanában futnak azok elbújhatnak mögötte. Szóval itt kezdte el kamatoztatni a színészi képességeit, hát nem egy rossz színésznő, de leginkább a jókislány szerepeket adták neki, amiben nem igazán tudott bizonyítani. Készült egy film is Csáó, Lizzie! címmel, ami szerintem egy vállalható tinivígjáték kiszámítható sztorival, de az egész teljesen szerethető, ahol énekelt is. Bevallom sok filmjét nem láttam talán négyet, de mindegyik általában tinifilm volt, bár ezek közül a Tucatjával olcsóbb kilóg, hisz az családi film, A csillag születik-nek egész jó története van, a Los Angeles-i tündérmese meg az, ami a címe. Szóval egy elfogadható alakítást nyújtó színésznő, aki ezekben a szerepekben igazán a tehetségét nem tudta kibontakoztatni (már ha van). A 2000-es évek elején ő volt az aktuális tinifilmek főszereplője.
Természetesen mivel ő is a Disney-nél dolgozik elég egyértelmű volt, hogy muszáj lemezeket csinálnia. Az első albuma egy karácsonyi lemez volt, utána jöttek a saját művek a Metamorphosis, a Hilary Duff és a Dignity, az első kettő poprock anyag lett, az utolsó dancepop. Nem hallgattam végig ezeket a középszerű anyagokat, mert mindent le lehet vonni a megjelent kislemezekből. Ki kell jelenteni, hogy jobb, ha hagyja a mikrofont Hilary, azért, mert nincs igazán tehetsége az énekléshez. A hangja túl kislányos, erőtlen, altatós, el lehet hallgatni, csak találsz nála jobbakat. Az sem segít, hogy kimondottan unalmas, langyos, felejthető, rádióbarát számokat írtak neki az első két lemezére. Azt csodálom, hogy valaki azokat a korongokat megvette. Ennyi erővel én is énekelhetnék, bár én megkímélek tőle titeket. Ezek ellenére én kedvelem Hilary-t, mert legalább élvezte, amit csinált. Az utána jövő generáció már két tehetséges lányt is fel tud mutatni (Demi Lovato, Miley Cyrus). A Dignity-n viszont már vannak nem rossz számok, plusz több erő is van benne. A With Love egy kiselejtezett Britney Spears számnak tűnik, de ez kimondottan jól áll neki. Érdekes, hogy pont a legjobb lemezéből adták el a legkevesebbet. Szóval egy átlagos hangú énekesnő.
Mielőtt azt hinné valaki, hogy utálom őt, mert az énekesi készségeit lehordtam, elárulom, hogy szeretem őt, de mint színésznő. Fontos még megjegyezni, hogy ő semmilyen szernek nem lett rabja, nem botrányhősnő és okosan nőtt fel. Akkoriban sem volt igazán a magánéletével tele a sajtó, amitől csak szimpatikusabb, hogy nem csináltak hírverést azért, hogy sikeres legyen. Emberileg semmi problémám nincs Hilary-vel, csak inkább színészkedjen, vagy maradjon főállású anya, ha ez esik jól neki, bár jó lenne látni filmekben valami komolyban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése