Kertész Imre: Sorstalanság - unalom tábora

Kertész Imre, az egyetlen magyar író, aki irodalmi Nobel-díjat kapott a önéletrajzi ihletésű, holokausztról és önkényuralomról szóló művei után. Érdekesség, hogy itthon csak a kitüntetés után vált értékessé. Gondoltam, elolvasom a külföldön is ismert regényét, a Sorstalanságot. Amúgy az SzJG-ben is említették, ezért olvastam el, plusz úgy is el kell majd. Nos, ha szeretted vagy sokra becsülöd az írót, azt ajánlom most állj meg az olvasásban, mert nekem ez nem tetszett. Igazából szeretném magam megkímélni az okoskodó és az ízlésem földbe tiprásáról szóló kommentektől, de nem akarom véka alá rejteni a véleményemet.

Tartalom:

A Sorstalanság a legmegrázóbb magyar holocaust-regény. Kertész Imre a valóságra eszmélés stációit rajzolta meg első jelentős művében. Hőse egy pesti zsidófiú, akinek először apját viszik el munkaszolgálatra, majd ő maga is táborba kerül. Olyan világnak leszünk tanúi, amelynek poklában nemcsak a való életről s a történelemről való tudás, hanem még a mindennapi tájékozódó készség is csődöt mond. A totalitárius állam lidércnyomásos, abszurd világa ez. Aki elszenvedőjévé kénytelen válni, annak nincsen többé egyéni sorsa. Ez a sorsvesztés is hozzátartozik a nácizmus sátáni valóságához. A Sorstalanság a legjobb magyar elbeszélői hagyományok fontos fejezete: műremek. Az előadásmód hűvössége, részletező pontossága, a patetizmust a tragédiából kiszűrő irónia filozófiai mélységet ad a műnek, és utánozhatatlan stílust eredményez.
Kertész Imre ezzel a művével, mely első ízben – nem kevés viszontagság után – 1975-ben jelent meg, azonnal a kortárs irodalom élvonalába került. Később pedig, a regény német, spanyol, francia, holland, svéd, héber, olasz és angol fordítása nyomán bebizonyosodott, hogy a Sorstalanság nemcsak hozzánk szól, hanem minden kultúrnéphez, amely tudja, jelenével csak akkor lehet tisztában, ha múltjával számot vetett.
A regényt Mészáros Máté felolvasásában hallhatjuk.

A Sorstalanság halálra untatott, így értelmet nyert a cím számomra. Ritkán szoktam könyvekkel küszködni, de ezzel megszenvedtem, pedig a témának a borzalmainak le kellett volna tepernie, egyszerűen nem sikerült. Szerintem a tálalás, a stílus unalmas volt. Nem tudom, hogy milyenek az író korábbi munkái, bár ezután is benevezek még egyre, hát tud jobbat. Lehet, hogy éretlen vagyok ehhez, bár ezt én kétlem, amikor az ilyesmi érdekel. A regényt értettem, szerintem még követhetetlennek sem volt követhetetlen, mert értettem, hogy miután mi jön, bár sok minden nem történt, de az egész nyögvenyelős volt, pedig abszolút érthetően van megírva. Emiatt nem sikerült igazán a szörnyűségeknek is átjönni. Értettem, hogy milyen változás megy végben a hősben, hogy miket kell átélnie, viszont nem taglózott le, így nem tudtam azt mondani, hogy micsoda szörnyeteg az emberi faj. Persze, szimpatikus magában a főszereplő, de ha a körítés ennyire ízetlen, akkor oda a finom hús íze.

Szerintem valamennyire jól leírta, hogy mit élt át, csak nem éreztem különösebben semmit, amikor azokat a sorokat olvastam. Egyedül talán a főhős jellemfejlődése tetszett, ahogy egy életteli fiatalból egy kialudt öreggé válik. A felnőtté válás útja jól meg van csinálva. Gyakorlatilag belefásult abba az egy évbe. Azért tényleg brutális, hogy az embert egy koncentrációs tábor mennyire fel tudja emészteni. Még sajnálni is tudtam, hogy mennyi mindent elvesztett. Mondjuk engem érdekelne, hogy ezután hogy tud valaki új életet kezdeni. Nem hittem volna, hogy ez a könyv nekem ekkora csalódást okoz.

Összességében: 10/6

Régen írtam ennyire rövid kritikát, de a gond az, hogy még a könyvből is ennyi maradt meg, egyszerűen ennyit tudok kiemelni. Biztosan valakinek tetszik, nekem abszolút csalódás. Igazából az egésszel az volt a baj, hogy untam utána elővettem egy Stephen King-könyvet, ami nagy megkönnyebbülés volt..