
Ez az első OneRepublic albumom, amit végighallgattam, szóval most a pillanat nagyságát kell érzékelni. Komolyra fordítva a szót az év szerintem egyik legjobb popkorongját hozták össze, ennyire csak JT lemeze tetszett. Az egészet áthatja a optimizmus az én szememben, mert mintha lazábbra vették volna a figurát, vagy ez csak abból adódik, hogy sokkal több szintetizátort használtak, hogy ők is kövessék a trendeket, mégis sikerült a saját világukat megőrözni, amiket ismertem a korábbi dalaikból. Ők sosem voltak egy kimondottan rockos együttes, inkább poposak voltak, poprockot játszanak. Lényegében mertek váltani, csakhogy igyekeztek nem elidegeníteni a rajongókat. Maximum fanatikusabbak húzzák az orrukat, hogy túlságosan populáris lett az egész, de amit elbuknak, azt visszanyerhetik.
Én akaratlanul is párhuzamot húztam a Coldplay-jel, mert ők is a pozitívabb életszemléletet helyezik már az előtérben leginkább a legutóbbi két lemezünkön, szerintem Ryan Tedder-re biztos hatással voltak és a most menő zenei trendek, csak ő okosan használja. A szövegekben lehet felfedezni az új üzeneteket, hogy a talpra állás és talpon maradást sugallja az egész, főként a szerelemben, többségében szerelmes számokat kapunk néhol egy-két közhelyes gondolattal, minthogy veled halnék meg, ez egy kis szemet szúró apróság. Kapunk itt álmokat, csillagokat, kis halált, szakítást, égő hidakat és szerelmet elég nagy mennyiségben, amik a szokásos érzéseket pedzegetik, hisz boldog, próbálja elfelejteni stb. Alapvetően egy tökéletesen egységes korongot kapunk, amin nincsenek nagyon kiemelkedő dalok, viszont az összképet sem rombolja le. Igazából ha a kiadó kislemezt akar választani bőven válogathat, hisz kellően rádióbarát és fülbemászó mindegyik. Amúgy meg kell jegyeznem, hogy az ének, a kórus és a hangszerelés összhangban van, tökéletesen megoldottak mindent.
Egyedül a Coldplay-hasonlóságok miatt vonok le, amikről szerintem igazán nem tehetnek, viszont amúgy ez egy majdnem tökéletes poplemez, amit érdemes meghallgatni. Haragszom is egy kicsit, hogy a srácokra itthon nem igazán figyeltek fel, bezzeg a One Direction-ra igen (bocsi 1D-srácok), viszont egy kritikát sem olvastam róluk, amikor ez már a harmadik anyaguk, pedig igazán megérdemelnék. Ha valaki legalább ezután meghallgatja, már az siker nekem, úgyhogy ha bírod a zenekart, tényleg érdemes egy órát szentelni nekik.