Oldalak

2014. június 30., hétfő

Orphan Black táncjelenet így készült


Orphan Black 2. évadáról valószínűleg a héten ki fog kerülni a kritika az oldalra, addig is elhoztam nektek a finálé egyik legjobb jelenetét, amiben bemutatják hogyan készült. A videót a sorozatjunkie.hu oldalán találtam ma délelőtt, úgy gondoltam, hogy megéri kirakni. Szerintem a finálénak maximálisan ez volt a legjobb pillanat. Egyszerűen olyan jó volt látni, hogy a kedvenc klónjaink elengedik magukat és közösen együtt táncolnak, mintha egy sima baráti összejövetelen lennének. Az is nyugodtan megnézheti, aki nem nézi vagy még nem kezdte el a szériát, mert nem spoileres, igazából ilyen kis random jelenetnek tekinthető az epizódban.

Amúgy arról tanúskodik ez az egy szem jelenet, hogy mennyi munka van a tíz részben, hisz nem hiszem, hogy könnyű összevágni Tatiana Maslany önmagával közös jeleneteit, itt a vágó külön megérdemli a dicséretet. Pont olvastam a junkien egy kommentben, hogy csak ezt az egy jelenetet két napig forgatták. Mondjuk érthető több szögből a különböző karaktereket felvenni nem könnyű munka. Tatiana-t sem irigylem, hogy ennyi fajta bőrbe kell belebújni. Mondom, hogy kijárna neki egy jelenet.

Azért is érdemes megnézni, hogy maga mennyire feel good lenni a sorozat, hátha valaki kedvet kap ettől, mert különösebben nem veszi túl komolyan magát, plusz a történethez nem kapcsolódó humoros jeleneteket, történetszálakat kapcsolnak, mint Donnie és Allison közös magánakciója, ami végül is rendbe hozta a házasságukat. Tényleg azért volt jó nézni, mert a klónok szinte nővérekként viselkednek, így egy kicsit közelebb hozták őket egymáshoz, hozzánk.

Filmkritika: Kutyaszorítóban + 0. óra + A Ravasz, az Agy és a két füstölgő puskacső

Az elmúlt egy-két hétben megnéztem három filmet, amikről nem érzem azt, hogy hosszabb kritikákat tudnék írni, így nem kapnak külön posztokat. Tudni érdemes ezekről a filmekről, hogy ma már mindhárom kultikusnak tekinthető, hisz komoly nézői és kritikusi szeretet sikerült megszerezniük maguknak. Nekem a filmes bakancslistámon szerepeltek, tehát ezeket kipipálhattam. Még vannak komoly filmrajongói hiányosságaim, viszont igyekszem pótolgatni ezeket, hogy képben legyek a klasszikusokkal kapcsolatban. Ebből leszűrhető majd, hogy nekem mennyire tetszettek, kicsit elgondolkodom rajtuk, hogy jogos-e a kultstátuszuk. Amúgy érdekesség, hogy egyik sem ebben a században készült.

2014. június 29., vasárnap

Reign: szórakoztató guilty pleasure lett a CW széria

Reign-ről azt hinné az ember, hogy egy kosztümös, történelmi dráma, amikor meglátja, hogy a CW csinálta, akkor levonja mindenki a maga következtetéseit. 1. Biztos lehetsz benne, hogy a szerelem lesz mindenki legnagyobb problémája 2. Ne várj történelmi hűséget 3. Tele lesz popszámokkal. Az 1. és 3. vádpont teljes mértékben igaz, azonban a 2. pont néha történelem hű marad, bár valamiről nem találtam információkat. Ez a széria egy csajos guilty pleasure, ami mögé bújtatnak uralkodói dilemmákat. Tele van a hibákkal, hisz gyakorlatilag 21. századi tinédzserlányokat ültettek 16. századi környezetbe, csak kivették az okostelefont a kezükből, csakhogy végtelenül szórakoztató, és el kell ismerni, hogy akadnak erényei. Az évad második fele meg jobban sikerült, mint az 1.

2014. június 27., péntek

Videoklip: Demi Lovato ft. Cher Lloyd - Really Don't Care


Demi Lovato tervezi turnéjának világ körülivé tevését, sajnos Magyarország bekerülésére a helyszínek közé reálisan kicsi az esélye, főként, hogy az énekesnő a latin-amerikai rajongóit mindig is előnybe részesítette a többi földrésszel szemben. Míg az ember szíve szerint várna egy ötödik lemezt, addig kap egy negyedik kislemezt a Demi albumról, ami az egyik legbulisabb felvételhez készült, a Really Don't Care-hez. A dalban még Cher Lloydot is lenyom egy rapversét. Szerencsétlen Cher pedig van közel olyan jó hangja, mint Demi-nek, erre egy nyamvadt részt kap, azért szerintem ennél többet tud. Ezek ellenére ez egy nagyon jó szakítós felvétel, amit teli torokból lehet üvölteni az ágyon ugrálva. Igazából a popszámok sorából különösebben semmi sem emeli ki. Engem például Avril What the Hell?-jére emlékeztet. Az egyszerű popsláger nagyobb szerepet kapott, ugyanis hihetetlen népszerűségre tett szert a LBGT közösségben, mondhatni a következő meleghimnusszá avanzsálódhat. Igazából a dalszöveget ilyen szempontból is meg lehet közelíteni, bár nekem marad szakítós nóta.

Young & Hungry: Pilot


Emily Osment újra a tévésorozatok világgal szemez, hisz a Hannah Montana-nak négy évig volt állandó főszereplője, több filmben is szerepelt, amik közül a Cyberbully-ban nyújtott alakításáért díjat is nyert, a zenei karrier meg nem vált be neki. Az ABC Family, ami elég jó komédiákat dob össze a mendemondák szerint, pedig új lehetőséget adott neki, ugyanis főszerepet kapott a Young & Hungry című sorozatban Jonathan Sadowski-val karöltve. Egyéb érdekesség a szériának, hogy a producere Ashley Tisdale, az egykori High School Musical főszereplő.

A pilot epizód viszonylag nem ért el rossz nézettséget, ugyanis 1.09 millióan voltak rá kíváncsiak, hát a többi vígjátéktól nem maradt el, hisz a csatorna másik ékességei a Baby Daddy vagy a Melissa & Joey inkább alul súrolják ezt számot, csakhogy a számok csökkenek a nyitó epizódok után, úgyhogy nem hiszem, hogy lesz itt egész évados berendelés. Mondjuk első blikkre nem is járna ki neki, amiről szó le is lesz. Ha azt vesszük a nyári pangásban, ez nem valami katasztrófa, hisz ilyenkor kevesebben néznek tévét. Majd meglátjuk, hogy a fejesek hogyan gondolják.

2014. június 26., csütörtök

Bájos a Jane, the Virgin előzetese


A Jane, the Virgin-re nem a leírása alapján figyeltem fel. Az volt odaírva, hogy telenovella, amivel ki lehet kergetni a világból. (A Violettát azért elnézem.) Gondoltam, hogy bepróbálom az előzetest, hisz egy megtekintés semmit sem jelent, aztán magával ragadott az első 30 másodperces részlet, majd az igazi előzetes szippantott be. Emiatt került fel az ősszel mindenképpen bepróbálom pilotok listájára elég nagy várási fokkal. Talán majd, ha lesz kedvem, akkor egy top 10-es listát összeállítok a twitteremen. Szerintem sok múlott azon, hogy az Emily Owens alkotója csinálja, bár a sorozatot nem tudtam végignézni, viszont a négy részt, amit láttam kimondottan szórakoztatóak voltak. Maga az előzetes is megmutatja a sorozatot. Az egész könnyed, limonádé szériának néz ki, ami agykikapcsoláshoz tökéletes. Ráadásul kedélyjavító.

2014. június 25., szerda

Videóklip: The Pretty Reckless - Messed Up World (F'd Up World)


A The Pretty Reckless jelenleg is turnézással tölti mindennapjait, azonban nem feledkeznek meg a zenerajongókról sem, hisz kiadták márciusban megjelent albumokról a második kislemezt, ami a Fuck Up World című dalhoz készült, amit érthető módon cenzúráztak, így lett Messed Up World. A rádiók így hajlandóbbak lejátszani. A Going to Hell jobban teljesít, mint az előző lemezük, bár így sem fog az év végi eladási összesítésben szerepelni. Szeretem ezt a dalt, viszont szerintem vannak ennél jobb számok is a lemezen, mint a Sweet Things, amiben végre hallhatunk mást is énekelni Tayloron kívül, a Kill Me vagy a Follow Me Down. Valaminél nem értem a logikát, amikor dalokat választanak, bár legalább nem a leggyengébb számot választották, várj, olyan nincs is a lemezen.

The 100: korrektül teljesített az 1. évad



A The 100 pilotjáról volt egy kritika, amiből az volt leszűrhető, hogy előhúzzák a CW sorozatokra jellemző kliséket és tele van potenciális lehetőségekkel a helyszín, történet miatt. Őszinte leszek, engem teljes mértékben megnyertek maguknak az alkotók a posztapokaliptikus témájukkal, ugyanis részről-részre egyre jobban kikupálódott, plusz a szezon második felében szépen építették fel az évad főszálát, a földiek és a százak közötti csatát. Szerencse, hogy az Arrow felvezetését jól tartotta meg, plusz a nyári időszakban egészen elfogadható adatokat szállított, így zsebben van a 2. évad, amit már ősztől láthatunk.

Mennyire CW-s a CW-i széria? Szerintem közel sem lett annyira ráerőltetve a csatorna jellemzői, amik vannak, azok nem kapnak nagy teret. A nélkülözhetetlen szerelmi háromszög nélkül sem úsztuk meg, ahogy Octavia csapongó romantikus életének is tanúi lehetünk, viszont annyira sok játékidőt nem fordítottak erre, inkább többet foglalkoztak a túléléssel és a tinik rendszerének kialakításával. Az egyik legnagyobb pozitívum, hogy nem nyomatták tele az egészet gagyi popszámokkal. A készítők igyekeztek a történetre fókuszálni.

Teen Wolf: Kezdett a 4. évad



Üdvrivalgás tört ki tegnapelőtt, hiszen végre visszatért a Teen Wolf a néhány hónapos szünetjéről, idén persze szerencsésebb voltunk, hisz a téli etapban is velünk voltak a kedvenc farkasaink, azonban idén be kell érnünk a nyári 12 résszel, mert a legtöbb színész más projektekkel is foglalkozik, így sok lenne még +12 rész. Megérdemelten tart a széria a 4. évadánál, viszont bajban voltak, mert a 3B-vel magasra helyezték a lécet, azt megugrani vagy a szintet tartani igen necces feladat. Annyit el kell mondanom, hogy a sorozat egyelőre tovább szárnyal, bár az évadkezdés elég tipikus nyitás volt, viszont tele volt rengeteg szórakoztató faktorral.

2014. június 24., kedd

House of Cards: Kevin Spacey politikai sakkjátszmája


A House of Cards-ra Kevin Spacey kapcsán figyeltem fel, plusz mostanában a politikai célzatú szériákat (Scandal, The Good Wife) szívesen elnézem, bár magában a témában nem vagyok otthon, sőt nagyon filmeket sem néztem. Mindenesetre a Netflix csinálta, hát az Orange Is The New Black szuper volt, úgyhogy náluk minden megérdemel egy esélyt. Nem bíztak a véletlenre semmit. Az első két részt az elismert rendező, David Fincher rendezte, aki amúgy exkluzív producernek megmaradt. A főszereplő az Oscar-díjas Kevin Spacey, a sorozattal Golden Globe-díjat nyert Roben Wright és Kate Mara. Amúgy az Emmy-díjátadón három kitüntetést is kapott.

A történetről nagy vonalakban: Francis Underwood képviselő a Kongresszusban, aki segített a demokrata elnöknek megnyerni a választást, cserébe megígérte neki, hogy ő lesz a külügyminiszter, azonban hoppon maradt, mert más kapta meg a pozicíót, ezért bosszút áll a saját piszkos eszközeivel. Közben felesége támogatja az ügyben. Megismerhetjük Claire-t, Peter Russo-t, a lelkes újságírónőt, Zoe-t és Frank jobbkezét, Doug Stampert. Szemtanúi leszünk terve megvalósításának.

2014. június 23., hétfő

Filmkritika: Egy kosaras naplója (1995)


Keresgéltem magamnak egy jó DiCaprio-filmet, mivel mostanában érdekel a munkássága. Erről a filmjéről egy poadcast adásán belül hallottam konkrétan, ahol a nézője lehúzta, míg akik régebben látták, dicsérték. Ahogy olvastam a tartalmat, hát láttam magam előtt, hogy a Rekviem egy álomért-hoz fog hasonlítani a drogos történet miatt, bár ahhoz képest annyira nem depresszióba hajló, viszont viccesebb, plusz nagyon tetszettek a főhős saját gondolatai. Ez is eléggé a realitás határain belül mozog. Amúgy Mark Wahlberg is fontos szerepet játszik.

2014. június 22., vasárnap

Videoklip: Lana Del Rey - Shades of Cool


Lana Del Rey nem tétlenkedik, ugyanis egy hete látott napvilágot a harmadik lemeze, az Ultraviolence, ami azonnal a slágerlisták elejére került. Elárulom, hogy én azóta rongyosra hallgatom azt, mert egyszerűen zseniális lett. Tetszik, hogy több gitárt mertek használni és maga az anyag is mintha monumentálisabb lenne. Igazából hasonlít a hangzásvilág az elsőre, úgyhogy aki eddig is szerette Lana-t, ezután is fogja. Az énekesnő kislemezekkel sem tétlenkedik, ugyanis pár napja látott napvilágot a legújabb kisfilmje, a Shades of Cool-hoz. Sokáig abban a hitben éltem, hogy az Ultraviolence lesz a második kislemez vagy a Brooklyn Baby, mert előbbit hirdették. Természetesen ez a szám is nagyon tetszik nekem. Szokásos melankólia, hatásvadászat jellemzi, meg van benne valami plusz. Igazából egy támogató szerelmes szám, vagy is ennyit hámoztam ki a szövegből.

Könyvkritika: Kalapos Éva - D.A.C. Egy új élet

A Szent Johanna Gimi sikerét megirigyelve jelennek meg az újabb-újabb ifjúsági regények. Az új hullámnak a legjelesebb képviselője Kalapos Éva D.A.C. című könyvsorozata lehet, mivel talán ez örvend eddig a legnagyobb népszerűségnek. Végre volt alkalmam elolvasni a kötet, ami Manó Kiadó gondozásában jelent meg. Látok rá reális esélyt, hogy hasonló őrület övezze, mint az SzJG-t. Személy szerint örülök, hogy egyre több ifjúsági könyvet adnak ki náluk, hisz azért a magyar fiatalhoz mégis közelebb áll a magyar valóság, mint az amerikai. Nem hiába beszélhetünk a mai magyar könyvek reneszánszáról, hiszen különböző műfajokban is hódítani tudnak a magyarok.

2014. június 19., csütörtök

The Good Wife: magas minőséggel búcsúzott az 5. évad



A The Good Wife ne gondoljátok úgy, hogy kiesett a pixisemből a 4. évadával, csak valamiért egyszerűen nem írtam arról, pedig nagyon rendben volt, ahogy az 5. évad sem kapott eddig külön írást, pedig nem szoktam mostanában olyat látni, hogy egy széria egy évadon belül két olyan 10/10-es epizódot hozzon, amik alapvetően megváltoztatják a sorozat felállását kétszer is. Simán kimerem jelenteni, hogy idén minőségileg az HBO remeklése (Game of Thrones, True Detective) ellenére a The Good Wife-é a korona, mert idén ők nyújtották szerintem eddig a legjobb teljesítményt. Eddig is korrekt iparos munka volt és sosem volt az embernek különösebb rossz szava rá, nálam most érték el a csúcsot, ami eddig a Scandal-é volt.

2014. június 17., kedd

Könyv: Spirit Bliss - Árnyékvilág

Spirit Bliss egyike a Könyvmolyképző által felkarolt magyar íróknak. A kiadó rendes, hogy igyekszik magával a magyar irodalommal is foglalkozni, nemcsak a külföldi megjelenésekkel. Ha nem tudnám, hogy Spirit Bliss magyar, a könyve a neve alapján simán külföldinek hinném, bár azt sem kell kihagyni, hogy az én bánatomra amerikai környezetben játszódik az Árnyékvilág, pedig magyar helyekkel, nevekkel is meg lehetne fogni az olvasókat. Sem az írónőtől, sem a kiadó magyar felfedezettjeitől nem volt még szerencsém olvasni szégyen szemre, pedig most feltámadt a magyar irodalmi élet. Igyekszem ezeket az elmaradásaimat pótolni. Aminek meg is van az első alanya, ami nem sikerült rosszul.

2014. június 13., péntek

Újoncok, amikbe tuti belenézek V. - CW

A The CW a sok ostorozásom ellenére az egyik kedvenc amerikai csatornám, hisz gyakorlatilag tőlük nézem a legtöbb sorozatot, hisz ott a nagy kedvencem az Arrow, a Supernatural, a The Originals, a Reign és a The 100. Kimondottan sikeres évet tudhat maga mögött a katasztrofális hétfő és péntek estéje ellenére, hisz a SupNat-TO párosításnak köszönhetően több nézőt szerezniük maguknak. Ráadásul öt újoncból három meg is érte a második évadot, amire nagyon büszkék lehetnek. Plusz ők az egyetlen csatorna, akiktől mindenre kíváncsi vagyok.

A tavalyi év ellenére csak négy újoncot rendeltek be, amik közül egynek a sikerében teljesen biztos vagyok, az pedig a The Flash, mert hatalmas érdeklődés övezi, plusz az Arrow második évadának két legnézetteb része az volt, amiben Barry Allen karakterre vendégszerepelt. Ott sem bíznak semmit a véletlenre, hisz Stephen Amell fel fog tűnni a pilotban. A másik várt alkotás a Rob Thomas dirigálta iZombie. Kíváncsi vagyok a Jane, the Virgin-re, viszont benyomták hétfő estére, úgyhogy bukta szaga van.

2014. június 12., csütörtök

Nyári Daratervek - 2014

Ha hivatalosak akarunk lenni az országos sorozatok szempontjából már régen el kezdődött a nyári szünet. Én némi fázis késéssel az iskolai szünetből következtetve indulok neki a túrának, amit már el kezdtem a Buffy 1. évadával. Biztos, hogy olyan lesz az egész, mint tavaly, hogy annyi sorozat lesz, plusz még találni is fogok magamnak, úgyhogy nem a terveim szerint fogok haladni. Szeretek darálni, mert átívelésnél összetettebbé válik az élmény, plusz nem kell várom a következő részre, viszont hetiben el van nyújtva az élmény. Talán hat vagy hét sorozatot néztem ősszel hetiben, aminek a száma csökkenni fog a közeledő érettségim miatt. Sajnos, ott nagyon el kell döntenem, hogy miket fogok nézni, hát egyelőre a The Flash, ami akármilyen minőségű lesz nézni fogok, meg az Arrow az örök favorit és a Once Upon A Time, mert a mesék is kirángatnak a hétköznapokból. A negyedik egyelőre kérdéses, mivel a Supernatural gyenge évadot produkált, a The Originals jó, viszont hullámzott, aztán az újoncszériák szóba sem kerültek, mert azok között is fognak nézősök akadni.

A nyári daraterveim elég érdekesen sikerültek, hiszen politika drámától át akad itt a leglimonádébb széria is, ebbe még a nyári szériák nincsenek is beleszámolva. A legtöbb eléggé aktuális, viszont akad egy kultikus sorozat is majd. Mindenképpen végig akarok érni a legtöbbön. Szerintem az összesről fog születni minimum egy írás, úgyhogy igyekszem majd aktív lenni az oldalon.

AMIT TUTI, HOGY HETIBEN FOGOK NÉZNI:

  • Teen Wolf s04
  • The Leftovers s01
  • Utopia s02
  • Witches of East End s02

AMIKET BIZTOSAN/IGYEKSZEM VÉGIGNÉZEK:

  • American Horror Story s03
  • Angel s01-05
  • Broen s01-02
  • Broke Girls s01
  • Buffy, a vámpírok réme s02-07
  • Hannibal s01-02
  • Hart of Dixie s01-03
  • House of Cards s01-02
  • In The Flesh s02
  • Penny Dreadful s01
  • Reign s01/2
  • Vikings s01-02

FILMEK, AMIKET IDEJE MEGNÉZNI:

  • A Wolf Street Farkasa
  • A beavatott 
  • Amerikai szépség
  • A remény rabjai
  • A tetovált lány
  • A 12 év rabszolgaság
  • Csillagainkban a hiba 
  • Demóna
  • Egy kosaras naplója
  • Hogyan rohanj a veszTEDbe
  • Így neveld a sárkányodat 2
  • Kutyaszorítóban
  • Pszichó
  • Ragyogás
  • Szál a kakukk fészkére
  • Teljes napfogyatkozás

Könyv: Leiner Laura - Akkor szakítsunk

Leiner Laura legújabb könyve igazán nem keltette fel az érdeklődésem, mert a cím és a tartalom csak egy újabb tiniregényt takart számomra, ami a párkapcsolati témával foglalkozik. Elég meglepő módon láttam a különböző internetes oldalakon, hogy sokan lehúzták a regényt, még a moly.hu-n is "csak" 79%-ot kapott, míg az előző kötetek bőven a 90% feletti tetszési indexet elérték. Mondhatni, hogy ez is egy képet vetített elém, hogy az írónő nem alkotott valami fényeset. Szerintem is ez lett az eddigi leggyengébb munkája Laurának. Mondjuk, nagy elvárásokkal nem is ültem le, mikor megláttam a véleményeket, azért többet is nyújthatott volna nekem a könyv.

2014. június 11., szerda

Brooklyn 99: a legjobb szitkom



Nagyon ritkán nézek komédiákat, esetleg ha valamit a Comedy Centralon elkapok valamit, plusz akadnak számomra kész rejtélyek, mint az Agymenők vagy az agyondicsért Így jártam anyátokkal. Egy ideig a New Girl-t is néztem, de lemorzsolódtam az évad felénél nem minőség csökkenés miatt, hanem egyszerűen megfeledkeztem róla. A Brooklyn 99-nal a csupa pozitív kritika hozott össze, és elkaptam egy részt belőle, ami bejött, így nem volt megállás, mert pozitívan csalódtam. Az egyik legszimpatikusabb húzás, hogy nem nyomnak műröhögést a poénok alatt, jelezve, hogy fogd fel, kacagnod kell. A Fox általában minőségi szitkomokat dob össze.


Egyet nem bírok megérteni, hogy miért nem kattantak rá az emberek, amikor messze szórakoztatóbb, mint mondjuk az USA kedvenc gyíkjai, hisz mindössze három millió néző figyelte a kedvenc zsaruink kalandjait. Ennek ellenére a szakma elismerte, ugyanis idén a Golden Globe-on bezsebelték a legjobb komédia díját és Andy Samberg a legjobb vígjáték színésznek járó szobrot, részben ennek köszönhetik, hogy a csatorna nem kaszálta el az első pillanatban, így szerencsére lesz 2. évad.



Egy dolgot le kell szögezni, hogy ha túl soknak találod Andy Samberget, akkor ezt nem neked találták ki, ugyanis ráépül a húsz perc nagy része. Néha tényleg túl soknak tűnik, viszont szerintem egyáltalán nem játssza túl a szerepét, hanem úgy ragadja meg, ahogy egy gyerekes, versengő, kiváló nyomozó karakterét kell. Szerintem teljesen megérdemelten kapott Golden Globe-ot januárban. Azért el kell ismerni, hogy nemcsak ő lubickol a szerepében, hanem az összes színész nagyszerűen hozza, amit kell. Az ő érdemük is, hogy ilyen nagyszerű vígjátékot láthatok.

A színészek mellett a karakterek is remekek lettek. Első blikkre mindenkire rá lehet húzni valamilyen sztereotípiát, szerintem inkább karikatúráknak mennek el, hisz a valóságban nem hiszem, hogy van olyan nyomozó, mint Jake Peralta. Az összes karaktert sikerült szerethetővé tenni, pedig nem szokott olyan lenni, hogy mindenkit megszeretek egy sorozatban. Tetszik Amy és Jake versengése, Charles ügyetlensége vagy Rosa modora. Mégis a legnagyobb Holt kapitány, hisz egy komoly ember, aki végig faarcú, míg a többiek nevetnek. Az egyetlen normális alak a kapitányságon. A főszereplők mellett a mellékszereplők se semmik, akik közül Hitchcock és Sully a kedvencem.


Az egyik legmeglepőbb tény, hogy mindenkinek mindenkivel van kémiája, akárkik kerüljenek ketten egy jelenetben abszolút megvan közöttük az összhang. Szerintem az összes ilyen képsort élveztem. Ezek közül szeretném Amy és Jake kapcsolatát kiemelni, akik között láthatóan van szikra, hogy ezt kibontják-e vagy sem, majd meglátjuk, a másik Rosa és Charles viszonzatlan szerelme. Szegény Charles nagyon lapátol Rosa-nal, aki barátként tekint rá. Mindenki tökéletesen működik így.


A legnagyobb erénye, hogy ez az egész tényleg vicces. Sokszor felnevettem, mert tetszett, amit láttam, plusz érzem a színészeken is, hogy élvezik, amit csinálnak. Vannak gyerekes és alpárinak tűnő poénok. Néhol engem a Family Guy-ra emlékeztet, csak annak egy limonádékiadása. Egyáltalán nem erőltettek a poénok, hanem szórakoztatóak. Jó nézni, amikor a szereplők velünk együtt nevetnek a saját hülyeségeiken.


Egy nagyon szimpatikus húzás a készítőktől, hogy foglalkoznak némely társadalmi, etikai kérdéssel. Nemzetiségileg a sorozat igen sok színű, hisz a főszereplők közül ketten latinok, ketten fehérek és ketten feketék. Szóval nincs szó diszkriminációról. Szóba kerül a melegek kérdése is, hisz az egyik legnagyobb meglepetés az, hogy Holt kapitány meleg. Ő rácáfol az összes felszínes meleg karakterre, hisz nem egy divatmániás, affektáló hangú, nyápic, hanem egy igazi kemény férfi. Mindenki elfogadja ezt, mert természetes. Nincsen vita. Éretten kezelik ezt.


Összességében: 10/10

Úgy sem szórom mostanában a tízeseket, viszont nincs olyan pontja sem a Brooklyn 99-nak, amibe bele tudnék kötni, hisz az összes részt élveztem, megszerettem a karaktereket, csak egy dolog bosszant, hogy cliffhanger volt a finálé végén, érdekelne, hogyan oldják fel. Csináltak egy kínos szituációt, ami nekünk jó lenne a folytatásra. A maga történet nem számít, azt Jake mind megoldja, sokkal inkább a humor és a szereplők cipelik el az egészet a hátukon. Nyári darára mindenképpen ajánlott.

2014. június 9., hétfő

Scandal: Botrányos minőség

 

A Scandal-t elérte a néhány évad után jelentkező átok, hogy romlott a minősége. Csalódott vagyok a 3. évad után, pedig az évad első fele még tetszett is, bár utólag belátva erősnek érzem a 10/9-et, hisz akkor is kilengett a lóláb, viszont az évad második fele egyszerűen bosszantó lett. Kétségtelenül jó drámasorozat, viszont nem emiatt az etap miatt fogják a magyar nézői a szívükbe zárni, hát idén a The Good Wife lealázza. A készítőkkel elszaladt a ló, hiszen akció szappanoperába ment át a végére, meg olyan banális dolgokat találták ki. Nem hiszem, hogy a négy résszel kevesebb berendelés indította el a lejtmeneten. Lehet, hogy csak most rajzolódnak ki a hibái.

Elrontottak mindent a túlzót szappanosítással. Az Elnök és Olivia kapcsolata már nyögvenyelős három év után, hogy a kapcsolatukat sehogy sem sikerül megoldaniuk, mert a világ egyik legbefolyásosabb politikusáról beszélünk. Áthozták közéjük a 2. évad szerelmi háromszögét, amit akkor mesterien kezeltek, idén meg meghatni sem tudtak vele. A többi szereplő magánéletébe is behoztak mindenféle szerelmi kavarást, hát azt hittem, hogy ennél nagyobb hülyeségekre nem futja tőlük, erre robban a szappanbomba. Alapvetően a jó szerelmi szálakat én nagyon szeretem, mint mondjuk a Teen Wolf-ban, azonban itt elborult a készítők agya. Azt hiszem, hogy nem hiába van kevés női showrunner. Szerintem kevés romantika lehet Shonda Rimes életében.

 
A történet is egy olyan irányba ment el a terrorizmus és a titkos szervezet behozásával, amivel elvesztette a kezdeti szépségét. Az ember megérti, hogy kell az átkötő szál, azonban nem olyan áron, hogy a kezdeti alapokat felrúgják. Jobban tetszett, amikor arról szólt az egész, hogy Olivia próbálja a botrányokat eltussolni, mint a mostani gyilkosszervezet felszámolni. Ezután egyáltalán nem éreztem a realitás talaján magamat. Azért annyira nem felejtették el, hogy honnan indultak, mert legalább a politika az új választással visszatért a háttérbe, így a régi zsenialitása néha megcsillant a sorozatnak. Tovább spoilerezem.

Quinn karakterét teljesen elbarmolták a szerelmi szálakkal, pedig a B613-ba való beépülése nekem tetszett, viszont az, hogy összejött Huck-kal, miután megkínozta, hát a falat kapartam. Hirtelen a bérgyilkos fasziba szerelmes, utána a megkínzója karjába dől. Nem tudom, hogy ki volt az az elmebeteg, aki ezt kitalálta, de én azonnal kirúgnám, pedig nekem ő az egyik kedvenc karakterem. Olyan szépen építették fel, hogy egy huszárvágással szépen a sírba döntsék.


Izgalmasnak tűnt, hogy Harrison is kap végre egy saját történetszálat, hisz egy régi ellenségtől félt, aki ki volt tiltva az országból, erre csak az exbarátnője, aki fekete ügyletekkel foglalkozik. Itt akkor akartam kiszaladni a világból, amikor lefeküdtek egymással, ezért volt ennyire betojva, hogy utána orgazmusa legyen. Szegény Abby kapta meg a háttérfigura szerepét, pedig az ő kapcsolata David Rosen-nel volt a legszebb összes közül. Szerencsére őket jól tudták kezelni.

Az Elnök elég sokszor kitudott borítani, mert nekem nem tűnik egy rátermett politikusnak. Őszintén én biztosan nem szavaznék rá, ugyanis a legnagyobb problémája az, hogy nem kap cukorkát, duzzog. Teljesen olyan a kapcsolata Liv-vel, mint egy kamaszrománc. Az USA népe bízik benne. Rábízzák a hazájuk irányítását, amikor alig csinál valamit, csak a saját egoját akarja kiszolgálni. Nem utálom, csak unalmas számomra, bár az utolsó részben végre valami értelmeset is írtak számára. A legmeglepőbb húzás az volt, hogy meghalt a fia.

A főkarakterek nem álltak a helyzet magaslatán, viszont Mellie és Cyrus még mindig zseniálisak. Nem is értem, hogy Bellamy Young miért nem kapott még Emmy-díjat, hisz remekül hozza Mellie-t, aki kétségtelenül a legjobban összerakott figura. Egy gonosznak tűnő rideg nő, mégis komoly háttere van. Tetszett, amit végül is kihoztak a figurájából, viszont seggbe rúgnám az alkotókat, hogy az egyetlen örömforrást elvették tőle. Cyrus ugyanolyan ravasz róka, mint volt. Az ő karakterével is gonoszul elbántak a végére, hisz élete szerelme meghalt. Tetszett a gyászfolyamata.

A B613-mal kinyírták a nagy részét az évadnak, pedig az elején szuper ötletnek tűnt, viszont ilyen áron kár volt előhúzni. Akkor is húztam a szám, amikor kiderült, hogy Olivia anyja él és terrorista, míg apuci a gyilkos szervezet feje, utóbbi tetszett. Sejtettem, hogy nincs egyszerű háttere, de ez már nem valósághű. Ennek a szériának a politikai ármánykodásról kellene szólnia, mint a House of Cards-nak, nem pedig Homeland-ként viselkednie. Sajnos a cliffhanger-ből ítélve továbbra is jelen lesznek.

A legnagyobb bajom az, hogy a nézettség pont ezalatt a szezon alatt nőtt, így meg lesznek győzve az alkotók, hogy jól csinálja a dolgukat, pedig nagyon nem. Ezek szerint az amerikai nézőknek az ilyen mértékű kavarás nagyon bejött, pedig szeretném vissza a kezdeti hangulatot és pitiáner ügyeket. Amúgy a legócskább cliffhangert dobták be, mert Olivia elutazott Jake-kel karöltve, ennél gagyibb nem lehetne, hisz úgy is tudja a mezei néző, hogy visszajön, hisz ő a főszereplő, az alappillér. Ha érdekel, szerintem Olivia nem adott hozzá sokat az évadhoz.

Összességében: 10/6

Szórakoztató volt az évad, azonban magához mérten alulmúlta nagyon magát, pedig a 2. évad 10/10-es volt. Valahogy az én ízlésemnek nem sikerült megfelelniük. Nagyon elszaladt velük a ló. Görcsösen igyekeztek valami hatalmas történetet kerekíteni, aminek az eredménye egy hatalmas, szappanos, pocsék katyvasz volt. Ez messze nem kaszaszint, hisz még elnézegetem, mert még vannak előnyei. Remélem, hogy a készítőkhöz eljut az, hogy nem jó irányba haladnak.

2014. június 7., szombat

Videóklip: Ariana Grande ft. Iggy Azalea - Problem


Ariana Grande elégedett lehet karrierje alakulásával, hisz a Nickoledon felfedezettjei közül ő az egyedüli, aki sikeresen szerepel a slágerlistákon, ráadásul a Sam & Cat vígjátéksorozat a csatornáján a legnézettebb. Addig üti a vasat, amíg meleg, ugyanis megérkezett az augusztusban megjelenő új albumáról a legújabb kisfilm, ami a Problem című dalhoz készült, ami már a platinaminősítést is megszerezte az Államokban, ahogy több listán is top 10-ben szerepel. A számban megmutatkozik az énekesnő tehetsége, hiszen gyönyörű hangja van, bár maga a dal elég semmitmondó popsláger. Erre mondom azt, hogy ennél sokkal többet tud. Mindenesetre minden hozzávaló adott, hogy sláger legyen jó hang, fülbemászó dallam, az elmaradhatatlan rap, amit simán ki lehetne hagyni, hallgatóbarát. Ennél jobb felvételei is vannak, viszont nyárra hangolódó felvételnek tökéletesen slágeres, amit a helyezések is mutatnak.

A videoklip átlagosabb nem igen lehetne pár félmeztelen pasi a tinilányoknak, táncolás különböző hátterek előtt és egy visszafogott Ariana. Semmitmondóan unalmas. Egyedül maga az énekesnő öltözéke tetszett, ami visszafogottan szexis lett. Rövid a szoknyája, mégsem rakta ki semmijét. Ügyes leányzó. Igazából a szám és a klip nagyon üzletszagúak, hisz nagyon el akarják adni az új dalt és a lemezt. Nekem végül is a nóta tetszik, így nagyon várom az új albumot, ami remélem, hogy lesz olyan jó, mint az első. Amúgy a dal alapja engem nagyon emlékeztet a Thript Shopra vagy mire, amit Macklemorek készítettek még tavaly. Plágiumvádat nem szítok. Igazából aki bírta Arianat eddig, annak be fog jönni, másnak meg a túlzott pop miatt lehet, hogy nem. Legalább a hangja nagyot szól.

2014. június 5., csütörtök

Újoncok, amikbe tuti belenézek IV. - ABC

Az ABC korrekt nézettséggel fut a network adók között, annak ellenére, hogy az elmúlt években az legtöbb újonc szériájuk elvérzett. Egyedül a Resurrection, amit premierjekor 13 millióan néztek, aztán 7 millióan maradtak és a Marvel's Agents of Shield, ami a nagy márkanév ellenére nem igazán érdekelte a nézőket. Előbbiből talán a feléig néztem, viszont meguntam, a másiknál csak a pilotot próbáltam be, ami unalmas volt. Szerencsére a Scandal a szerintem romló minőségében tudta növelni a nézettségét, a Grey's Anatomy tisztességgel tartja magát, a Once Upon A Time csökkent, de 18-49-ben erős és a Modern Family a második legnézettebb szitkom kint. Így is ráférne azért a vérfrissítés.

Tőlük is szinte az összes újoncra kíváncsi vagyok a drámák terén. Egyes egyedül a szintén Marveles Agent Carter nem érdekel, mert számomra az első próbálkozásuk nem volt nyerő, így azt sem akarom bepróbálni. Mozifilmek terén a Marel tarol, míg a tévében a DC parádézik, hisz több DC adaptáció is érkezik. Ígéretesnek tűnik a felhozatal. Amúgy érdekes, hogy a The CW-t leszámítva mindenhol egy csomó krimit berendeltek, amikre kíváncsi vagyok, ha nem egy jól bevált sémát követnek.

American Crime


 
Sztori: Egy fiatal párt megtámadnak otthonukban Kaliforniában – a háborús veterán férfi meghal, a felesége élete egy hajszálon függ. A négy szülő csodában reménykedik, miközben letartóztatnak négy gyanúsítottat. Az ügy pedig igencsak indulatokat kavar a közösségben, s előhozza a rejtett feszültségeket a rasszista törésvonalak mentén. A sorozat az áldozatok szemszögéből meséli el a történetet.
Szerintem: A nyomozós szériák közül mindenképpen ennek sikerült a legérdekesebben a történetleírása. Ütős lehet az az alapkoncepció, hogy az áldozatok szemszögéből nézzük végig az eseményeket. Ahogy nézem társadalmi felhangot is kapni fog. Ez megkapja a maximális várási fokot 10/10.

Forever


 
Sztori: New York menő halottkémjéről, aki halhatatlan – 35 évesen “halt meg” először, úgy 200 éve. Azóta kutatja, hogy mitől van ez a képessége. Az évek során rengeteget tapasztalt, így mostanra már nagyon jó megfigyelőképességgel rendelkezik, tökéletesen olvas az emberekben, legyenek azok élők vagy holtak, erre figyel fel egy nyomozónő, aki a segítségét kéri az ügyeihez, miközben fokozatosan megismerjük a főhős múltját.
Szerintem: A halhatatlan emberek története nagyon érdekel engem, viszont attól tartok, hogy a női nyomozótárssal előbb-utóbb romantikus kapcsolatba kerülnek, amiknek alapvetően szurkolok, csak én is láttam már eleget. Plusz nem is tudom, hogy mennyire tudják megreformálni a műfajt, hisz elég sok nyomozós szériával árasztanak el minket ősszel, ez talán a halhatatlanság miatt emelkedhet ki a többi közül. Talán egyéb természetfeletti is beköszönt majd. Egyelőre 10/6 a várási fok.

How To Get Away With Murder


 
Sztori: Egy tanár és négy jogászhallgató, egy “Hogyan ússzunk meg egy gyilkosságot” elnevezésű szeminárium – és egy eset, mely során gyakorlatban is alkalmazni kényszerülnek a tanultakat.
Szerintem: A híres Shonda Rimes cégétől, amivel megkapta a csütörtök esti összes sávot, hisz akkor fut a Scandal és a Grey's Anatomy, amik tökéletes felvezetésül fognak szolgálni. Marha jó drámának tűnik ez az egész, hisz az elképzelés, hogy meg kell úszniuk egy gyilkosságot, már önmagában megér egy misét, viszont attól félek, hogy ezt is előbb-utóbb elrontják a szappannal, mint a Scandalt. Egyelőre 10/8.

Secrets and Lies


 
Sztori: Egy ausztrál sorozat alapján. Egy férfiról, aki az erdőben felfedezi a szomszédja gyerekének holttestét és ő válik gyanúsítottá. Az ügyben kirendelt nyomozónő pedig elkezdi felforgatni a kisváros életét a titkaik és hazugságaik felszínre hozásával. Senki nem áll gyanú fölött – a sorozat a családi életének felbolydulásával is megküzdeni kényszerülő főhős útját mutatja be, ahogy bizonyítani próbálja ártatlanságát.
Szerintem: Dráma, korrupció, titkok és hazugságok. Az amerikai kisváros mindig tökéletes alapanyag, főként egy krimiben, ahol könnyen ki lehet deríteni az emberek magánügyeit. Nekem az is tetszik, hogy végül is egy ártatlan embert húznak csőbe, akinek valószínű semmi köze nincs az egészhez. Az ausztrál sorozatok terén nem vagyok otthon, de rossz nem lehet. Indiana Evans is benne lesz. Egyelőre 10/7.

The Whispers


 
Sztori: Földönkívüliek szállják meg a Földet – a gyerekek segítségével érik el a világuralmat. Miközben a gyerekek öntudatlanul segítik az idegeneket, megindul a versenyfutás az emberiség megmentéséért.
Szerintem: Alapvetően messze elkerülöm a sci-fiket, ez a The 100-hoz hasonlóan a történettel megfogott engem, plusz elég egyedinek tűnik, azt leszámítva, hogy el akarják foglalni az ufók a világot. Mindenesetre Lily Rabe, aki az American Horror Story-ban brillírozott, itt fog boldogítani minket. Remélem, jó lesz 10/7.

Képek és tartalom forrása: sorozatjunkie.hu

2014. június 4., szerda

Újoncok, amikbe tuti belenézek III. - CBS

A CBS nem tartozik szintén a kedvenc csatornáim közé, azonban egy betonbiztos szériájuk hozzám közel áll, az pedig a The Good Wife, ami kétségtelenül napjaink legjobb drámája köszönhetően a remek szereplőgárdának és stábnak. Fiatalabb koromban a Viasat 3-on futó CSI-okat megnéztem, viszont meguntam, hisz újat nem tudnak mutatni, ahogy az újonclistájuk is azt mutatja, ugyanis csak két széria érdekel tőlük, bár a Foxtól írtam be nyomozósokat, itt azonban egyik sem tűnik érdekesnek. Például az egyik műsor nekem egyenesen Bones utánzat.

A CBS-nek panaszra nincsen oka, hisz a legnézettebb csatorna az USA-ban. A nagyságukat az is tükrözi, hogy a 8-10 millió nézővel futó sorozatokat, általában kaszálják, így a TGW is kaszára jutna, viszont a kritikai visszhang jelentős. Például ezért kaszálták a Két pasi meg egy kicsit vagy ezért van veszélyben a The Mentalist. A többi csatorna ennyiért a fél kezét odaadná. A NCIS fogalmam sincs, hogy kint miért a legnézettebb, amikor semmi új nincs benne, viszont élvezik, míg a The Bing Bang Theory számomra a legidegesítőbb komédia, mégis 16 millióan nézik hetente. Szóval a csatorna elképesztő sikere érthetetlen nekem.

Madam Secretary

Sztori: Az Egyesült Államok női külügyminiszteréről, aki a nemzetközi diplomáciával, a hivatali teendőkkel és bonyolult családi életével is megkényszerül küzdeni. Az egykori etikai okokból eltávolított CIA-elemző egyetemi tanárt elődje gyanús halála után invitálja meg kabinetjébe az elnök.
Szerintem: Valahol azt olvastam, hogy a történet erősen hajaz a Scandal-re. Ha az első két évad minőségét eléri, számomra biztosan nézős lesz. Engem ott nyertek meg, hogy valószínű egy erős női karakterre fog épülni, plusz lesz egy kis nyomozgatás. Végül is egy nő hogyan tud a politikában érvényesülni, hisz hiába van egyenjogúság, mégis nekünk sokkal többet kell bizonyítanunk és több helyen helyt állnunk, mint egy férfinak. Mostanában az ilyen témák érdekelnek. Hát remélem jól sikerül. 10/10

Scorpion

Sztori: Walter O’Brien igaz története ihlette sorozat, melyben a világ negyedik legmagasabb IQ-jával rendelkező embere összeszed pár nagy elmét, hogy megoldják a világ legégetőbb és legfontosabb gondjait (ők jelentik a hitech fenyegetések elleni utolsó védvonalat), valamint, hogy egymásnak segítsenek beilleszkedni abba a világba, amiből erősen kilógnak intellektusok miatt.
Szerintem: Érdekesnek tűnik a történet a gyíkokról. Bocsánat a kifejezésért. Egy emberiséget megmentő csapatnak tűnnek. Remélem, mivel ilyen társadalomból kilógó emberkék lesznek a főszereplők a humoros oldalról is megközelítik. Igazából ez az egész olyan, hogy fogalmam sincs, hogy mi sülhet ki belőle. Majd meglátjuk, hogy mit dobnak össze. 10/6,5

Képek és tartalom forrása: sorozatjunkie.hu

Buffy, the Vampire Slayer: az 1. évadról



A Buffy, the Vampire Slayer magyarul Buffy, a vámpírok réme egy etalon sorozatnak számít, hisz világszerte sikerült felemelkednie a kultstátuszba. Leginkább azért voltam kíváncsi rá, hisz szívesen nézek természetfeletti szériákat, elözönlik a tévét a különleges lények és a hasonló műfajú tévéműsorokra óriási hatással volt. Ki tudja milyen lenne az Odaát, a Vámpírnaplók, az The Originals vagy a Teen Wolf, ha Joss Whedon és csapata nem készíti el. Amíg futott számtalan sikert elérnie többször jelölték Emmy-díjra, amit a sminkért és a zenéért meg is kapott, az egyetlen WB műsor, amit ugyanezen a díjátadón jelöltek a legjobb drámai forgatókönyv kategóriában, 2001-ben Sarah Michelle Gellart jelölték a Golden Globe-ra és az elképesztő közönségsikerről még nem is beszéltünk.

Őszintén szólva én magam sem tudom megmondani, hogy mitől népszerű még manapság is ennyire Buffy kalandjai, bár a sztori remekül van összerakva, tele van egyedi ötletekkel, jók a karakterek, a színészek, humoros, ijesztő és nem valósághű. Végül is meg lehet indokolni, hogy az ezredforduló fiataljainak miért ez vált az abszolút No. 1. Én természetesen akkor nem tudtam követni, mivel majdnem egyidősek vagyunk. Egyszer egy részt elkaptam egy csatornán belőle, ami tetszett, így egy ideje daralistán van. Azért egy erős női karakter a főszereplő, akkor egyáltalán nincsen akadály előttem.


Egyelőre a mindössze 12 részes 1. évadot tekintettem meg, mert előbb tesztelni akartam, hogy ez tényleg tetszik-e nekem, hisz bőven találok mást. Szerencsére megugrották az elvárásaimat, annak ellenére, hogy akadtak bukkanók a bemutatkozásban. Az évad fő történetszálát nem sikerült teljesen kibontani, ami a kevés rész miatt lehetett, mert elég összecsapottnak tűnt, ez leginkább a finálé csatájában mutatkozott meg, mert enyhén csalódáskeltő volt, bár egy jó csavart bedobtak benne. Kellően a Mester karaktere sem lett kidolgozva, így nem derültek ki a motivációi. Semmi félelmetes vagy ijesztő nem volt benne, inkább a röhögőgörcs fogott el, ha ránéztem.

A főszál összecsapottsága ellenére kárpótoltak a jobbnál jobb heti ügyekkel. Bombáztak a jobbnál jobb kreatív ötletekkel, de komolyan olyan dolgokat találtak ki, amiket még máshol nem láttam, és mindegyik emlékezetes. Kapunk itt hiénává váló embert, rovarasszonyság, démonvadász báb, interneten ragadt démont, robotdémont, boszit, rémálmokat elhozó kissrácot. Úgy érzem, hogy itt még bőven akad tartalék. A személyes kedvencem a bábu volt.


Sokszor a horror kategóriában is megállja a helyét, amihez hozzátesznek a parás helyszínválasztások vagy éppen a zene. Az első részben látható temető sem szívderítő vagy a Mester gyertyafényes barlangja. A legijesztőbb rész szerintem a bábos volt, mert amikor a lábainak lépéseit hallottam, rögtön kirázott a hideg, vagy éppen a rémálom rész sem volt kispályás, hisz jobban megismerhettük a főszereplőinket.

A műfajötvözés remekül megy a Buffy-nak, hisz a horror és a természetfölötti mellett a drámaként is tökéletesen megállja a helyét, ilyen terén az évadzáró volt a legerősebb, elég, ha látjuk meghalni a Vadászt vagy, amint próbál beilleszkedni az iskolában, részben tinédzser, mert a színhely a gimi, ahol folyik a klikkesedés és a mindennapi kamasz gondok, barátok, szerelem. Ezek mellett nagyszerűen veszi nem túl komolyan magát, amit fanyar humorral, szarkazmussal oldanak fel. A legjobb beszólásokat Xander és Buffy szállítja.



A főszereplőket jól ábrázolták. Gondolom, a folytatásban jobban tudják mélyíteni őket. Buffy pedig kétségtelenül az egyik legmenőbb főszereplő, akit valaha láttam. Amellett, hogy egy kemény csaj, olyan, mint bárki más, szereti a lányos dolgokat, nehezen megy neki a suli, viszont a barátaiért tűzbe menne, életveszélyben könnyen feltalálja magát. Egy igazi badass girl. A legjobb barátai, Willow és Xander, előbbi a csapat agya, félénk lány, aki szintén bátor, ha kell, Xander pedig a humorforrás, a legnehezebben használható tag, viszont bármit megtenne Buffyért és Willowért. Giles, a Figyelő pedig a bölcs tanár szerepét tölti be kiválóan. A mellékkarakterek közül kétségtelenül Angel sikerült a legérdekesebbre, főként, hogy ő kapta a legjobb háttértörténetet. 


A szereplők közül egyetlen negatívumot tudok megemlíteni az pedig Cordelia, mert gyakorlatilag semmi érdemi szerepe nincsen, maximum a menő lány figurájának megtestesítője. Az elején nagyon idegesítő, szívem szerint péklapáttal ütném agyon. Elég sokáig kellett várni, hogy központibb szerepet kapjon, amiben sikerült szimpatikusabbá tenni őt, viszont így is nélkülözhető lett volna. Egyszerűen nem bírtam rájönni, hogy az íróknak mi az igazi célja vele, mert még ütős beszólásokat sem szállít. Mondhatni a Buffy Laurel-je.

A vámpírmaszkok elképesztően groteszkek
, ezért a sminkért Emmy-díjat nyert. Tudom, hogy a Teen Wolfosok honnan vették az ötletet. Eszméletlen gagyik ezek a maszkok, inkább nevetni támad kedvem, mint, hogy féljek ilyen gumiarcú emberektől. Nézem Jim Carrey-t, tőle előbb kiver a frász. Maguk a szörnyek is néhol kicsit gagyik, viszont ezt lehet fogni arra, hogy 17 évvel ezelőtt készült, és még nem ott tartott a technika, a jelmeztervezés, mint manapság. Így is korrekt látványt szállítottak.



Összességében: 10/7
Olyan igazi 1. évad, amiben még igazán nem mutatták ki a foguk fehérjét, azonban tökéletesen lerakták az alapokat. Itt-ott bukdácsol, ezért vontam le, itt érezhető a 12 rész, viszont a dráma és a szereplők jól vannak felépítve, emellett látszólag mindenki élvezte a munkát, a színészek is jók voltak. Azért akad eyecandy is, hát srácok Sarah Michelle Gellar, csajok Devid Boreanaz. Mai viszonyok között is lenyomná simán egy pár kedvencet a történet szempontjából. Nyáron mindenképpem folytatás.