Oldalak

2015. augusztus 10., hétfő

Supernatural: Kritika a 10. évadról


Ki gondolta volna, hogy amikor apa elment vadászni, és több napja nem jött haza egy rögös, jó, rossz, izgalmakkal teli út kezdete lesz, ami 10 évig kihúzza. Legalább még egy évadot tuti kapni fogunk, hisz ősszel érkezik a 11. szezon. Azért ha belegondolunk sok jó sorozat nemhogy ezt, talán még 2. évadát sem éli meg. Gyakorlatilag, amit lehetett, azt a Supernatural túlélt, hiába próbálkoztak óriási kátyúkkal, az Impala és a Winchester-tesók haladtak tovább. Az évadok minősége is nagyon változó, ilyenkor elgondolkodom, hogy esetleg reménykedjek egy főnixes feltámadásban?

Miközben néztem a 10. évadot, először tudatosult bennem, hogy vajon miért tartanak ki sokan még ennyi év után is mellettük, ha sok problémájuk van vele. A válasz egyszerű: szeretet. Ha a karakterek már közel sem olyanok, mint a fénykorukban, sem a sztori, mégis egyszer hatalmas örömöt okozott, ezt szeretné az ember újra átélni, másrészt kötődik ezek a szereplőkhöz, hogy vajon mi lesz a sorsuk. Meghalnak? Élnek? Happy Ending? Az első fele mondatomnak inkább függőségre utal. Nekem is valami ilyesmi érzés volt ezt nézni, viszont a legfontosabb dolog, amit tudnak még az a szórakoztatás. Sajnos, az ember még mindig iszonyat sok helyen ki tudja kezdeni az egészet. Tovább spoilerezem.

2015. augusztus 1., szombat

The Good Wife: Kritika a 6. évadról


Ha megkérdeznénk, hogy szerintem mi a jelenleg legjobb sorozat, akkor nem a Trónok Harcát vagy a The Walking Dead-et vagy a Breaking Bad-et mondanám, hanem a The Good Wife-ot. Egy olyan szériát, amit valószínűleg nem sokan ismertek, de megéri nézni hiába jogi sorozat, mert nagyon érdekes ügyeket szednek össze benne, nagyon jó a szereplőgárda, főleg Alicia karakterével lehet azonosulni, kis politikai vonal is van, tanulhatunk is, ráadásul intelligens humora van. Ez egy olyan széria, ami hat évad után is ugyanazt a minőséget hozza, plusz egyáltalán nem fáradt még el. A tavalyi évad nagyon erős volt, azt hiszem, hogy 10/10-et is adtam rá, ettől csak egy kicsivel maradt el idén.

Szerencsénkre már rég bekérték a következő etapot, ami lehet, hogy utolsó lesz, mert a készítők addig tervezik az egészet. Amúgy kritikus és díjátadós kedvenc, ezért nem kaszálta a CBS, mert a csatorna számára elfogadhatatlan nézettsége van, csakhogy felsőbb körökben bejön, ez a jó hír nekem. Ahogy látom azért itthon is megvan a nézőtábora, bár örülnék, hogyha többen kapnák kézbe vagy is néznék, mert nagyon jó szórakozást nyújt. Ha esetleg jövőre vége lenne, bár nincs erről hír semmi, csak én gondolom, akkor elfogadnám, mert a csúcson fejezzék be, minthogy éveken keresztül szenvedés legyen. Nekem személy szerint az egyik legnagyobb kedvencem. Tovább spoileresen folytatom.

2015. július 28., kedd

Taylor Swift Book Tag

Az egyik kedvenc külföldi könyves vloggeremnél (Katytastic) láttam ezt a taget, ami könyvekhez kapcsolódik meglepő módon. A tag lényege az, hogy össze vannak szedve különböző Taylor Swift dalok címei, és azokhoz kell találni egy szerintünk ahhoz passzoló kötet. Gyógyíthatatlan Swiftie vagyok már hat éve, így összekötöttem a kellemeset a hasznossal, hisz imádom a könyveket is. Hál’ Isten nyáron már jó pár a kezeim közé került, amikről valószínűleg nem lesz kritika, mert lusta disznó vagyok, csak egy összefoglaló szerűség. Gyors voltam, aztán nem volt kedvem íráshoz meg pár film is lecsúszott, mondjuk elsődleges cél Supernatural és Forever dara ezerrel. Szerintem majd írok egy listát a kedvenc szerelmes párjaimról is majd, ha már nagyon nincs kritizálós kedvem.

1.    We Are Never Ever Getting Back Together – egy olyan könyv vagy sorozat, amit tiszta szívből szerettél, aztán szakítani akartál azzal


Stephenie Meyer: Twilight Saga


Sajnos nem tagadhatom le, hogy pár évvel ezelőtt sok tinicsajhoz hasonlóan én is imádtam ezt a könyvsorozatot, és igen bele voltam zúgva Edward-ba. Eléggé meghatározó könyvsorozatként maradtam meg az életemben és a pocsék filmeket is szerettem. Ma már kissé szégyellem ezt az egészet, hisz semmi sem történik benne, plusz annyi jó sztori lehetne benne, és Bella a világ legrosszabb főhősnője, de legalább a fiatalok olvasnak. Mai fejjel tudom, hogy mi sohasem jövünk újra össze SOHA. Ráadásul mennyi pénzt kiadtam érte francba.

2015. július 26., vasárnap

Könyvkritika: Róbert Katalin - Szívből, színből igazán

Nem sok LMBT könyvvel találkoztam eddig, konkrétan kettő olyat olvastam eddig, amiben volt ilyen karakter és kapcsolat, sorozatban már rengetegszer találkoztam ilyennel. Róbert Katalin művéről először media-addict-on olvastam, aztán azonnal várólistámra tettem, és végre sikerült megkaparintanom. Érdekes, hogy pont most legalizálták az USA-ban a meleg házasságot.
Tartalom: Alex és Lilla testvérek, szeretik egymást, ám mindketten Patrik után vágyódnak.
Patrik azonban nehezen ereszt bárkit közel, édesanyja halála túlontúl fájó, apja elutasítása pedig túl könyörtelen. Úgy érzi, többé nem képes szeretetre senki iránt. Mégis összebarátkozik Alexszel, és a kapcsolat egyre mélyül, egyre fontosabbá válik számára a fiú. Csakhogy neki mindig a lányok tetszettek, és Lilla mellett sokkal vidámabb és könnyebb az élet.
Alex fél a saját másságától és tehetetlen. Miközben próbálja megtalálni az útját, helyt kell állnia azokban a játszmákban is, amelyeket Patrik diktál. Mégsem képes elszakadni a fiútól, és attól a keserves, de gyönyörű szerelemtől, ami hozzá köti.
Lilla féltékenyen figyeli a fiúk hatalmi harcát, de hisz abban, hogy Patrik végül őt választja. A párkapcsolatért kész küzdeni, még akkor is, ha szeretett bátyja a másik fél. És egy nap Patrik végre odafigyel Lillára is…
Ők hárman egy különleges, érzékeny játszmát játszanak, ahol rendkívül nagy a tét: a boldogság.

2015. július 23., csütörtök

Outlander: Kritika az 1. évadról


Már tavaly felkeltette a figyelmemet az Outlander, csak valamiért mégis kimaradt, plusz megtudtam, hogy féléves szünetet iktattak be a szezon két része között. Jókat hallottam róla, és sejtettem, hogy ez az én sorozatom lehet. Nem olyan régen fejeződött be az 1. évad, így fogtam magam, hamar le is töltöttem, hogy egy hét alatt bedaráljam. Nem kapott rövid szezont, mert 16 részt rendelt be a Starz csatorna. Amúgy ők adták a sokak által kedvelt Spartacus, amiből én egy képkockát sem láttam, nem is akarok. Nekem elég tőlük ez, ami már a pilot után egyből belopta magát a szívembe.

A sorozat alapja egy eddig nyolcrészes regénysorozat, amit Diana Gabaldon szerzett. Minden évad egy-egy könyvet dolgoz fel. A megjelenése előtt sokan a Trónok Harcához hasonlították, ami elég nagy hülyeség. Annyi a közös bennük, hogy adaptációk, történelmiek és szex+erőszak is van bennük. Teljesen más a kettő, a történetük, szereplőik és a hangulatuk. A regényeknek megvan a rajongótábora és egész jó nézettséggel futott a Starzon, ezért be is kérték hamar a 2. évadot, ami azt hiszem, hogy jövőre jön.

2015. július 21., kedd

Filmkritika: The Imitation Game - Kódjátszma (2014)

Az engem érdeklő idei Oscar-díjas filmeket szép sorjában igyekszem megnézni, ennek volt az újabb állomása a The Imitation Game, az az a Kódjátszma. Ezzel kapcsolatban egy dologban vagyok biztos, hogy Sherlock-rajongók valószínű, hogy megnézték, mert Benedict Cumberbatch játszik benne. Őt én még korábban semmi másban nem láttam. Ígérem, hogy még idén végignézem a sorozatát. Persze, nem ő az egyetlen ismert arc az egészben, hanem Keira Nightley bukkant még fel. A sztoriról sokat nem tudtam, mondtam lepjenek meg, hát meg is leptek.

Tartalom: A második világháború egyik legnagyobb hatású, mégis talán legkevésbé ismert hőse a tragikus sorsú Alan Turing, aki nélkül ma lehet, hogy egészen máshogy nézne ki Európa és a világ térképe. A zseniális matematikus 1912-ben született, napjainkban pedig a modern számítógép-tudomány egyik atyjaként tisztelik. A második világháború alatt a brit Bletchley Parkban működő kódtörő központ munkatársaként dolgozott és kulcsszerepe volt a német Enigma nevű titkosító gépek jeleinek megfejtésében. Ez a becslések szerint legalább két évvel rövidítette le a második világháborút és elősegítette a németek legyőzését. A teljes titokban zajló műveletről egyébként a hetvenes évekig senki sem tudott. Ez a tény szomorú szimbóluma is lehetne Turing életének, akinek homoszexualitása miatt rejtőzködő életmódot kellett folytatnia, Nagy-Britanniában ugyanis az azonos neműekhez való vonzódást ez idő tájt még betegségként kezelték. 1952-ben lelepleződött és választania kellett a börtön, vagy a hormonkezelés között. 1954-ben találtak rá holtan, az pedig a mai napig nem ismert, hogy öngyilkosság vagy merénylet áldozatává vált-e.

2015. július 19., vasárnap

The Originals: Kritika a 2. évadról


Pontosan egy évig nem láttam egyetlen egy részt sem az The Originals-ból, de végre megtört a jég, hogy magamévá tegyem a vámpírcsaládi drámát. Azért nem hetiben folytattam, mert úgy éreztem, hogy úgy egyáltalán nem vártam, csak egy korrekt szintet hozott, így megvártam, míg az összes rész felgyűlik. A sorozat 1. évadát szerettem, viszont eléggé tele volt hullámvölgyekkel a folytonos területcserélések miatt és Claire Holt lelépett, de viszonylag jó szereplőket kaptunk, ami miatt érdemes belevágni. Amúgy nincs szükség a megértéséhez a The Vampire Diaries-ra. A 2. évad darálását már nagyon vártam, mert nagyon ütős cliffhangereket hagytak nekünk tavalyról elég annyi, hogy Mikaelson családi piknik, ami annyira jól sült el szerintem, hogy jobb lett, mint az előző etap.

A sorozat amúgy hétfőként került adásba. Ez a nap elég gyenge a CW-nál, fogalmam sincs miért. Sajnos az 1. évad végi csökkenés nem állt meg, bár nem esett sosem egy millió néző alá, de most is elég gyenge eredményekkel zárt az etap. Ha ezt mondjuk tartja bőven van esélye, csak aggasztó ez, mert lehet, hogy mégis máshogy gondolja ezt a csatorna, aztán kasza. Most úgy néz ki, hogy csütörtökre rakták, ahol az anyasorozattal fog együtt megküzdeni az életben maradásért. Amúgy szerintem a Vámpírnaplók következő szezonja az utolsó lesz, hisz Nina Dobrev kiszállt, ez nincs kijelentve, csak saját vélemény. Jó lenne, hogyha még az eredetiek kitartanának pár évig. Tovább spoileresen folytatom.

2015. július 17., péntek

Teen Wolf: Robog az 5. évad


A Teen Wolf idén már az 5. évadját kezdte. El sem hiszem, hogy pont két éve találtam rá a szériára és szerettem bele. Azt is bizton állíthatom, hogyha összeállítanék egy top 5 kedvenc sorozatlistát, akkor ez tuti szerepelne rajta, jó látni, hogy azért fejlődött/fejlődik, persze, vannak még hülyeségek. A 4. évadot szerettem, annak ellenére, hogy elég összecsapott szezon volt, a végéről már ne is beszéljünk, de idén tiszta lappal indulnak valamennyire. A rajongók legnagyobb örömére húsz részt kapunk két részletben, szóval nyáron és télen is meglesz a heti adagunk, ráadásul a Comic Con-on kiderült, hogy lesz 6. évad is szintén 20 résszel.

Az első két részről akartam írni a kritikát, csak lusta és melegem volt, kint 40 fok van és a gép is inkább hőt ad át, ezért nem volt a múlt heti részről sem semmi, de most összekaptam magam. Jobb később, mint soha. Most is tovább tárul a természetfeletti világ kapuja, hogy újabb érdekességekkel bombázzanak minket. Az évad témája az orvosok, mármint nem köpenyes gyógyítók, hanem a szomszédszobában kísérletező Frankenstein teremtő kontárkodók. Engem valamiért az orvosok és a tudományok valamilyen szinten érdekel, ezért is jöttek be az első körben kiadott előzetesek, nagyon creepyk voltak. Tovább spoileresen folytatom.

2015. július 3., péntek

How To Get Away With Murder: Kritika az első évadról


A How to Get Away With Murder még egyetlen egy bekezdés sem kapott az oldalon, pedig tavalyi év egyik legígéretesebb újoncáról van szó. A sorozatot Shonda Rimes cége gyártja, de nem ő a showrunner, hanem Peter Nowalk, azonban le sem tagadhatja a nagyasszonyt. Shonda Rimes a tévés ipar egyik nagy mágnása, aki eddig olyan siker szériákat tett le az asztalra, mint a 11. évadát taposó Graice Klinika, az ABC legnézettebb drámája, a Scandal és a már befejeződött Dr. Addison, ezekben a remek történettel együtt töménytelen mennyiségű szappan is dominál. A sorozatot itthon jól fogadták, hogy aztán negatív irányba csússzon a dolog, mégis sokan kitartottak. Az első etap 22 rész helyett 15 lett, mivel Viola Davis, csak ennyit vállalt, bár jót tett a sztorinak, mert így is hullámvasút volt az egész.

Azt gondolná az ember, hogy a kevés részt sikerült jól kihasználni, mert kevesebb időt kell kitölteni, azonban elvéreztek az évad közepén nagyon az írók. Az elején még én is nagyon lelkes voltam, aztán a 5-9. részig átverve éreztem magam, csak dühös voltam, hogy maradék 6 részt ledarálva kellemesen szórakozzak. Mi volt a hiba a gépezetben? Itt előjött a Scandal 3. évadának betegsége a túlzott szappan, annyira idegesítően tolták a szerelmi szálakat a képünkben, ha HBO lenne teljes nagyságban láthattuk volna még a szexjeleneteket. Az nem baj, hogyha a karakterek magánéletével foglalkoznak, csakhogy ha nincsenek kémiák és jó szereplők, ráadásul lenne egy érdekesebb ügy, ami simán kitöltene 40 percet, akkor nem merik bevállalni. Akkor ott ez nálam nagyon sokat rontott az élményen.

2015. június 30., kedd

Filmkritika: Agymanók (2015) - az év legjobbja?

Az Agymanók igazi siker sztori, mert mind a kritikusok és a nézők is imádják, hasít a kasszáknál, plusz itthon is elég sokan mentek el rá. Pixar-film, ezért kattantak rá sokan, bár kételkedés azért volt, mert a Verdák 2 gyenge lett, a Merida, a bátor meg hihetetlenül sablonos lett, viszont ennek a sztorija hamar felkeltette az érdeklődésemet. Engem izgat, hogy mi játszódik le pontosan a fejünkben, tök jó lenne több dolgot tudni az agyunkról. Miért nem megyek agysebésznek?

Tartalom: A tinédzserkor gyakran döcögős és akadályokkal teli. Nincs ez másként a fiatal lány, Riley esetében sem, akinek csendes, kertvárosi élete a feje tetejére áll, amikor édesapja a nyüzsgő San Franciscóban kap munkát. Mint mindnyájunkat, Riley-t is az érzelmei vezérlik - ők Derű, Bánat, Harag, Majré, Undor. Az érzelmek a Riley agyában található Központban laknak, mindennapi munkájuk során pedig azon dolgoznak, hogy a lányt átvezessék a mindennapok kihívásain. Ahogy Riley az érzelmeivel küzdve próbálja megszokni San Franciscót, a Központban kitör a káosz. Bár Derű, Riley elsőszámú és legfontosabb érzelme megpróbálja a dolgok pozitív oldalát láttatni, összetűzésbe kerül a többi érzelemmel, akik másként vélekednek arról, hogyan kell viselkedni egy új városban, egy új otthonban és egy új iskolában.

2015. június 27., szombat

A lány, akire felnézek: Taylor Swift


Az osztályfőnököm azt mondta, hogy jó, ha az embernek van példaképe, mert irányt mutathat. Nekem nincs ilyenem, inkább csak felnézek emberekre, de nem feltétlenül úgy alakítom az életem, ahogy ők, de ott van anyukám, a tesóim, a töritanárom, az angoltanárom és jó pár ismerősöm, bár rám leginkább hatással egy fiatal amerikai lány van. Sokan utálják, csapból folyónak tartják, míg milliónyi kislány meg szereti őt, mert olyan számai vannak, amivel pont ezt a közönséget megnyeri. Ez a személy számomra Taylor Swift. Őszintén meg tudom érteni, hogy miért vannak sokan kiakadva rá, de nekem már lassan hat éve ő a kedvenc énekesnőm, régiek közül ő az egyetlen állandó. Elgondolkodtatott, hogy engem mi fogott meg ebben a nőben, hisz tipikus amerikai jelenség szőke, kék szemű, gitározik és énekel, aztán az országban egy millió ilyen akad. Durva, hogy már 10. évfordulóját ünnepelheti az első dalának.


Ha az életrajzát keresitek, akkor az angol wikipédián nézzétek meg, mert ott minden részletesen fent van, a magyart meg hagyjuk. Inkább azt mesélném el nektek, hogyan ismerkedtem meg vele. Talán még a Bravo-ban olvastam 2009-ben egy cikket a Love Story-ról, ami az első világslágere volt, bár még nem kerestem rá, csak annyi volt, hogy milyen helyes lány. Aztán volt a hírhedt VMA fiaskó, amikor Taylor megnyerte a legjobb női videoklip díját, Kanye West pedig felrohant a színpadra, és azt mondta, hogy díj Beyoncé-nak járna. Ez mondjuk hatalmas reklám volt Taylor-nak, szerintem most már nem is bánja az esetet, így meg is néztem a You belong with me, aminek a klipje tökéletesen passzolt a szöveghez, aztán beleszerettem. Megkerestem a két albumát, aztán rongyosra hallgattam őket.

2015. június 23., kedd

The 100: Kritika a második évad végéről


Kapott már a The 100 egy ömledező kritikát a hatalmas fejlődéséről még télen. Gondolkodtam is rajta, hogy a tétet még hogyan lehetne fokozni, aztán a készítők nagyon is megleptek. Szerintem országos csatornán ez ma az egyik legjobb sorozat, mert a tini high conceptség mellett mélysége van, amiből már az 1. évad folyamán is villantottak, azonban a széria a legjobban a tizenhat rész alatt tudott kibontakozni. Iszonyú nagy mázli, hogy a csatorna még télen bekérte a folytatást, pedig a nézettség függvényében nem lett volna muszáj. Nekem az a tippem, hogy itt a kritikusok is közrejátszanak, mert szerették ezt a mostani etapot és az internetes jelenlét, egy kis csatornának ennyi is elég a folytatáshoz.

Nem is bánom, hogy huszonkét részt nem kapott, mert így gyorsabban kellett haladniuk és nem volt elnyújtva semmi sem. Na, itt egy érv a limitált szériák mellett. Tényleg nagyon büszke vagyok arra, a fejlődésre, amin ez az egész keresztülment, mert komoly dolgokat léptek meg az írók és látszólag az 1. évad gyermekbetegségeit kinőtték. Ahogy elnézem a hazai sorozatrajongókat is most kezdte el igazán meghódítani, amit a rengeteg komment, letöltés és szavazások bizonyítanak, őszintén meg is érdemli. Kb. azt játszotta el tavaly, mint az Arrow. A továbbiakban spoileresen folytatom.

2015. június 20., szombat

Könyvkritika: Rácz-Stefán Tibor - Fogadj el

Végre véget ért az érettségi időszak számomra, aminek örülök, mert végre pihenhetek, csökkenthetem a könyves és a sorozatos várólistámat, moziba mehetek, családommal, barátaimmal lehetek, tanulmányozhatom pesti térképet, sminkelést és házi dolgok kitanulását is elkezdhetem. Majd a listákat közlöm is. A pihi első menete a Rácz-Stefán Tibortól a Fogadj el című regény volt. Már az Aranymosáson felfigyeltem a műre, tetszettek a részletek és a címe, ami eredetileg A gyilkos áldozat volt, leginkább azért vártam, mert a kedvenc bloggeremtől Tibitől, a Media Addict szerkesztőjétől van. 2014 decemberében jelent meg, csak nekem ez a „vizsgaidőszak” bekavart, nem volt nagyon időm. Gondoltam, az érettségiért megjutalmazom magam, így megvettem, hamar el is olvastam.

Tartalom: Hiszel magadban? 
Petra a pénztelen, vidéki lány elit gimnáziumba kerül, ahol mindenki gazdag és menő, így aztán hazudik, hogy ne lógjon ki, hiába figyelmezteti Dávid. 
Petrát a lányok befogadják, barátokat szerez, egy fiú is tetszik neki, de kiderül az igazság. És ettől kezdve pokollá válik az élete. 
Túl lehet-e élni a bosszút, az iskolai megalázásokat? 
Dávidnak is van egy kínos titka, a lányok nem izgatják, de a szívét nagyon is megdobogtatja Áron, a jóképű padtársa, aki pontosan tudja ezt, és gonoszkodva ki is használja. 
A két barát szerelemmel, árulással és szenvedéllyel teli útja döbbenetes eseménybe torkoll. 
A regény a 2013. évi Aranymosás Public Star könyve.

2015. június 9., kedd

The Musical Book Tag

Mostanában eléggé rá vagyok kattantva a videóvloggerekre, akik között sok tehetséget felfedeztem, mint Attilát, a the bookaholicot. Ő készítette egy teljesen egyéni taget, aminek az a lényege, hogy az általa felsorolt dalokhoz különböző könyveket párosít az ember. Nekem ez annyira megtetszett, hogy azon nyomban úgy döntöttem, hogy én is elkészítem a magam kis listáját. Valamelyik pontra azonnal jött az ihlet, valamikor a szobámba kellett rohannom, hogy rájöjjek, vajon melyik műre is gondoltam én. 

1. PSY - Gangnam Style: Egy felkapott könyv, amit te is nagyon szeretsz. - Suzanne Collins: Az éhezők viadala



Szerintem nem én vagyok az egyedüli, akinek Suzanne Collins műve belopta magát a szívébe. Én is akkor figyeltem fel rá, amikor kijött a film, bár előbb a könyvet olvastam el. Nagyon szerettem a karaktereket, a világot, amiben játszódik, bár nem élnék ott. A másik örömteli pont, hogy hozzá hű filmet csináltak is belőle, ami tényleg egyes helyeken kiegészíti a művet. Az első részt kétszer újraolvastam, szerintem valamikor időt kerítek a teljes trilógia újraolvasására.

2015. június 5., péntek

Élménybeszámoló: Író-olvasó találkozó Kalapos Évával


A véletlen művének (egy szemfüles barátnőnek, innen is puszi) köszönhető, hogy én pénteken kikötöttem a szombathelyi Berzsenyi Dániel könyvtárban. Én éppen háromnapos folyamatos rohanás után enyhe szomorúsággal mentem oda. Az sem tett jót a lelki világomnak, hogy előtte éppen egy német szóbelin estem át, ami után rossz szájízem volt. Azért mondom, elmegyek, mert legalább az új részt megszerezhetem. Mondjuk nem érettségi időszak közepén kéne az egyik kedvenc könyvsorozatom folytatását bújnom, de szükségem van a kikapcsolódásra.

Kissé fáradtan és megtörten érkeztem oda, hogy mosolyogva távozzak onnan, csak szépen sorjában.

2015. május 31., vasárnap

Pilotkritika: iZombie (+második rész)


Már régen megígértem az iZombie pilotkritikámat, azóta persze már láttam belőle tizenegy részt, de a gépemen pihentettem, így úgy döntöttem, hogy megosztom veletek. Nekem ez a széria nagyon várt volt,  Rob Thomas az egyik készítője, aki a Veronica Mars-ot is csinálta, amit imádtam és mai napig az a legjobb nyomozós sorozat. Manapság úgy is menő zombikról sorozatot és filmet csinálni, ott kint a The Walking Dead a legnézettebb dráma jelenleg, pedig a minőségével vannak gondok. Valamiért én bírom az élőhalottas sztorikat (vámpírok nem számítanak), amióta láttam a Warm Bodies-t és az In the Flesh-t gondolkodó és emberi zombikat akarok látni, ezért jöhetett nálam szóba az iZombie. Ráadásul az előzetesek is jók voltak. Minden biztató volt.

A történetről: Olivia Moore egy kórházban dolgozik rezidensként. Egyszer meghívták egy hajós bulira, ahol egyszer csak kitört egy zombi támadás. Liv másnap egy hullazsákban ébred, és tudja, valami nincs rendben vele, mert zombi lett. Azért, hogy agyakat szerezzen, beáll egy hullaházba dolgozni, viszont az elfogyasztott agyak miatt látomásai vannak, így bűntényeket kezd el megoldani, plusz csavarként az elfogyasztott személyek néhány tulajdonságát is megkapja.Amúgy ez egy DC képregény alapján készült, aminek hamar be is szereztem, az első négy számát, és még nem olvastam el.

2015. május 23., szombat

Trónok Harca: A Musical

Reggel kalandoztam a YouTube feliratkozásaim között, és egyszer csak megakadt a szemem a Coldplay új feltöltésein, ugyanis Peter Dinklage jött velem szembe, aztán egyre több ilyet fedeztem fel. Kiderült, hogy a zenekar, pontosabban Chris Martin mindenképpen szeretnének egy musical-t csinálni a Game of Thrones-ból, így próbálták összeszedni a teljes kasztot, ami hellyel-közzel összejött. Végre megérkezett az ehhez kapcsolódó teljes hosszúságú videó, amiben végigkísérhetjük az írás és felvétel folyamatát. Előre szólok, hogy a videók mind spoileresek, hogyha nem láttad az eddigi évadokat, messze kerüld el és azonnal daráld le őket!

A Coldplay zenéje és a Trónok Harca világa között nincs sok hasonlóság, de jópofa látni, hogy milyen jó kis nótákat szereztek a fiúk. Amin igazán meglepődtem, hogy milyen jó hangja van a gárdának. Amúgy külön szólót kapott Emilia Clarke (Daenerys), Peter Dinklage (Tyrion), Kit Harrigton (Havas John) és Nyikolaj Caster-Waldau (Jaime). Erre egy kezdeményezés miatt került sor, ez része a Red Nose kampánynak. Fanatikusoknak kötelező, de bármelyik sorozatrajongónak is, hisz tényleg poénosak lettek a videók és még jó kis easter gageket is kapunk. Tényleg egy jó kis tréfa volt, jókat mosolyogtam rajta.





2015. május 20., szerda

A DC uralja a tévét


Nem panaszkodhat a DC képregény kiadó, hisz majdnem mindegyik csatornán van, volt és lesz sorozatuk. Szépen építgetik ki a tévés univerzumukat, míg a Marvel az ABC-nél szenved, bár a Netfilexes Daredevil elég sikeres volt. A DC-ről az mondható el, hogy náluk meg a filmek a gyenge pontok, hisz a Nolan-féle Batman óta nem volt igazán ütőképes alkotásuk, bár az Acélember szépen hozott, mégis se a kritikai, se a nézői visszhang nem volt túl jó. Amúgy ők különválasztották a tévét és a filmeket szemben a Marvellel. A tévé igazán bejött nekik, főként a CW-nak, ők egyre inkább kérik be az ő pilotjaikat. Még két országos csatornán futott programjuk az NBC-n a Constantine, ami harmatgyenge lett, kaszálták is, és a Foxon a Gotham, amiről elég vegyes a vélekedés, szerintem gyengébb, mint a két kedvencem.

2015. május 14., csütörtök

Arrow: Véget ért a 3. évad


Az Arrow tavalyi szezonja, ha nem is zseniális, de nagyon jó volt, egyre inkább képregényesebb lett, plusz egy remek főgonosszal és átkötő szállal volt dolgunk. A 3. évadra beígérték a DC univerzum egyik legnagyobb rosszfiúját, így voltak elvárások, az eredmény pedig a sorozat leggyengébb szezonja. A téli finálé kritikámban még kegyes voltam, aztán leesett a tantusz, hogy amit lehetett szinte mindent elszúrtak. Persze, közel sem olyan tragikus a helyzet, hisz a szórakoztatási faktora még mindig megvan a szériának, csak ehhez kéne egy szuper sztori is. Igazából arra próbálok rájönni, hogy mi romolhatott el.

Az biztosan nem tett jót az egésznek, hogy a The Flash is elindult, ami ráadásul sokkal jobban teljesített, mint az anyasorozat minden téren. Úgy látszik, hogy inkább odakerültek a tehetségesebb írók, meg hát idén Marc Guggenheim gyakorlatilag egyedül vitte a stafétát nem sok sikerrel. Jövőre új showrunnert is kapunk Wendy Mericle személyébe, akitől nem tudom mit várjak. Ráadásul elindul a Supergirl és a Legends of Tomorrow még idén. Egyetlen egy biztató pontja volt idén az Arrow-nak, hogy nőtt a nézettsége, mert azért tavaly, hiába volt a legnézettebb, mégis sok nézőt veszített, viszont idén főként a crossover-nek köszönhetően 38%-kal javultak az adatai. Az mindig gáz, hogyha egy viszonylag pocsék etap alatt ugrik meg a nézőszám (hm Scandal), mert az lesz iránymutató az alkotóknak. Tovább spoileresen folytatom.

2015. április 21., kedd

Érettségi szünet


Engem is beinvitáltak az érettségi cirkuszába, hogy kirúghassanak végre a gimiből. Sajnos vagy nem sajnos írásbeli és szóbeli vizsgákat kell majd teljesítenem elvárt és remélt jó eredményekkel. Az a baj, hogy inkább a tanulásra kellene koncentrálnom, ami fel is tűnhetett, mert mostanában elég inaktív voltam. Úgy voltam vele, hogy legyen végre bőr a pofámon, hogy szólok, hogy szünet, hát ez valószínűleg június közepéig fog tartani, persze lesz még alkalmassági vizsga, ami magyarán csak elbeszélgetés takar magában, már eldöntöttem, hogy mit akarok, bár a nyálas motivációs levelemet elfelejthetnék. Azért is ég a pofámon a bőr, hogy most jelentkeztem VKP-ra, aztán csak egy darabot csináltam meg, hát kicsesztem magammal. Mondjuk most olyan téma lenne, amiről különösebben nem tudnék írni, mert nekem olyanom nincs.

Gondoltam arra, hogy írok valami motivációs posztot, de az az igazság, hogy önző vagyok és elég magamban tartanom a lelket, hát csak emelt töri és német, középszinten kicseszett matek, magyar, angol. Tesóm játszi könnyedségről beszél. Matekból szükségem lenne az isteni csodára, mert ha amiatt elbukok, akkor megyek a Hoffmann Rózsához vagy az őseimmel perelek. Két hét. Miért ilyen rémséges ezt kimondani? Én a legjobbakat remélem, valahova meg biztos kerülök, de mindenképpen Pesten legyen, mert nagyon szeretnék pesti lenni és könyvfesztiválra menni.

Egy-két posztot tervezek mindenképpen. Csütörtökön Arrow új rész azzal a jelenettel, amiről akarok írni, mert lenne mit kivesézni az évad kapcsán. A legfontosabb természetesen a tanulás (bölcsen bólogat), plusz, hogy elolvassam a Nem vagyok sorozatgyilkost. Valahogy majd lesz. Azt majd elárulom, hogy hova kerültem be júliusban. Aki érettségizik és vizsgázik egy kalappal, valahogy átmegyünk!

2015. április 4., szombat

Filmkritika: Benjamin Buton különös élete + Juno + Rec 4: Apokalipszis

Benjamin Button különös élete – 10/8


Tartalom: Nem mindennapi életet él Benjamin Butto. Nyolcvan esztendősen született, az idő múlásával pedig egyre fiatalabb lesz. 1918-ban látja meg a napvilágot New Orleansban, az első világháború befejezésének pillanatában. Hosszú és különleges élete egészen a huszonegyedik századig tart. A világ számos helyén megfordul, miközben beleszeret Daisybe, akivel az egyre növekvő korkülönbség miatt csak néhány évet tölthet vele.

2015. április 2., csütörtök

Könyvkritika: Kemese Fanni - A napszemű Pipa Kenn

Milyen régóta őrizgettem a polcomon, pontosabban az ebook olvasómon ezt, a könyvet, ami a néhány évvel ezelőtti Aranymosás egyik felfedezettje volt, azóta már a folytatás is utat talált magának. Hirtelen azért kaptam kezembe, mert hallottam, hogy az egyetlen kedvenc magyar könyves vloggerem, Attila mondta, hogy zombik, ez nálam varázsszóként működik. A könyv olvasása után volt egy kis kutakodás interneten értékelések után, ezért hasznos találmány a moly.hu, ahol számomra meglepő módon 90% körül van értékelve, dobtam is egy hátast, meg, ahogy kivettem ez egy népszerű könyv, amiről nem szabad igazán rosszat írni, mert érkeznek a fanatikusok. Ez engem visszatart a kritika megírásától? Dehogyis.


TartalomPippa bármit feláldozna az élő emberi beszédért, vagy egy érintésért. 

Az erődházban a napok egyformák, és társaságot csak színes digitális magazinok adnak. Az erdőt a biológiai katasztrófa áldozatai uralják, akik gyűlölik a szépséget és emberséget, az elveszett életük nyomait. Bármikor megölnék Pippát. 
Pippa tizenhetedik születésnapján döbbenetes dolog történik. Vajon megváltozhat az élete? Létezhet számára a szerelem egy ilyen zord világban? Mit jelent a társ? És mit jelent a bizalom?


2015. március 31., kedd

Buffy, the Vampire Slayer: a végjátékról

A Buffy a természetfölötti sorozatok egyik alapköve, aminek hatása még mindig érezhető pl. a Supernatural-on és a Teen Wolf-on, ezek biztos nem lennének olyanok, ha nem lett volna Joss Whedon nagy sikerű szériája, ami még három Emmy-díjat is bezsebelt. Egyszer még a legjobb drámai forgatókönyv díjáért is ringbe szállt, sőt Sarah Michelle Gellar-t egyszer még Golden Globe-díjra is jelölték. Kicsit emiatt szomorkodom, amikor CW sorozatokat nem látok komolyabb díjátadókon, bár a Buffy sem volt akkora kedvencem azért.  Szerencsére a kultstátuszt már senki sem veheti el tőle. Még téli szünet folyamán végignéztem a széria utolsó két évadát rekordidő alatt, úgyhogy ezekről ejtek pár szót. Szóval SPOILERES A 6. ÉVADRA ÉS A 7.-RE NÉZVE!


2015. március 28., szombat

Lost - Eltűntek: Kritika a sorozatról


A Lost az a sorozat talán, amit nem kell bemutatni a magyar junkiek-nak. Már az 1. évadával hamar kultstátuszba emelkedett, sőt azután a legjobb drámai sorozat díjjal jutalmazta mind az Emmy, mind a Golden Globe, a kritikusok imádata mellett a nézői siker sem maradt el. Nálunk a legnézettebb hazai kereskedelmi csatorna mutatta be, de az utolsó évadát, csak az egyik kábeladó adta le. Voltak, akik nem értették a siker okát, megjelentek azok is, akik nem szerették simán az egészet. Ezek az elégedetlenek szép lassan elszállingózó nézők lettek, mert a készítők válaszok helyett egyre több kérdést tettek fel, amikre a fináléban még maguk sem adtak választ. Lehet, hogy fogalmuk sem volt róla. A fontosabb filmek megnézése mellett bevillannak ilyen egykor imádott szériák, mint a Lost. A hatalmas rejtélyfaktor miatt mindenképpen adni akartam neki egy esélyt. Igazából úgy terveztem, hogy minden évad kap külön posztot, de olyan hamar túlestem az egészen, hogy értelmet egy nagy átfogó sorozatkritikában láttam. Előre szólok, hogy a kritika az egész sorozatra nézve SPOILERES, mert anélkül nehéz beszélni róla.

2015. március 26., csütörtök

Könyvkritika: George R. Martin - Trónok Harca

A Trónok Harca sorozat az HBO csatorna és napjaink egy legismertebb tévésorozat, ami idén áprilisban fogja elkezdeni 5. évadát. Jelen állás szerint ezen kívül még két évadot tuti képernyőn lesz még, mivel a regények is addig tartanak, bár pont az utolsó kettő még nem jelent meg. A 4. évada során nagyon megszerettem a sorozatot, ezért gondoltam, hogy könyvben is adok neki esélyt, bár tartottam tőle, mert 800-1000 oldalasak, töménytelen leírás és Gyűrűk Ura szintű unalmas írói stílusra számítottam. Mostanában más könyv nem is volt még a kezemben, mert annyi ideig tartott ennek az olvasása, közben kedvem volt, aztán pihentettem, de akármilyen sokáig tartott is a Westeros-i kalandozásom, el kell ismernem, hogy megérte.

Tartalom: A könyvben különböző szemszögekből elmondott különböző történetszálak szerepelnek, Martin bemutatja Westeros nemesi házait, a Falat és a Targaryen történetszálat. Westeroson a Stark-ház tagjai megtapasztalják a lovagkirályság intrikáit, a Falon túl újra feltűnnek a Mások (Others) és Dpaenerys eközben újdonsült dothraki férje által jelentős hatalomra tesz szert a tenger túloldalán.

2015. március 25., szerda

{Vigyázz! Kész! Posztolj!} - Az első...

Nagyon megörültem neki, amikor megkaptam az e-mailt, hogy részt vehettek a VKP-ban. Azért akartam jelentkezni, mert megláttam más blogokon, és annyira megtetszett ez az egész kezdeményezés, hogy részese akartam lenni. A furcsa véletlen, hogy az első ilyen posztom témája Az első, úgyhogy bele is vágok valahogy.

Az első…

…szó, amit kimondtam: az apa szó volt. Anyámat egy kicsit bosszantotta, hisz ilyenkor mégis az anyával van első fontos kapcsolatunk, de a p betűt könnyebb kimondani, mint a ny-t.

…plüsállatom: ez egy jó kérdés, mert fogalmam sincs. Egy időben tele volt a szobám plüssökkel, azóta csak néhány díszeleg az ágyam mellett. Talán az a macim volt, aminek a végtagjai mozgathatóak voltak. Annyi rémlik, hogy szerettem valamivel aludni, de általában a dolog a földön kötött ki.

2015. március 22., vasárnap

Top 7 méltatlanul hanyagolt színésznő

Ahogy ígértem már korábban összeszedtem azokat, a színésznőket, akiket elég méltánytalanul hanyagolnak, hogy legyen kiegyenlítődve a nemek harca. Csajokat könnyebben tudtam összeszedni, mert ennek kapcsán jóval többször háborogtam, ahogy megláttam bizonyos jelöltlistákat, hogy kiket hanyagoltak el, pedig akad jó pár olyan színésznő, akik aztán igazán megérdemelnék az elismerést, ezért azonban némely bizottság egyszerűen csak figyelmen kívül hagyják őket.

Bellamy Young


Elég idegesítő a Scandal kapcsán, hogy csak Kerry Washington-t jelölgetik díjakra, míg Bellamy Young minden jelenetben lealázza őt. Egyszerűen egy alapvetően utálatos, gonosz karaktert érzésekkel, erővel megtölteni, hogy szerethető legyen a néző számára.

Emily Bett Rickards


Az érdemes színésznőkről beszélek, lehet, hogy felvonjátok a szemöldökötöket az ő neve láttán, viszont az idei évadban nyújtott teljesítményéért is szerintem jár neki a pacsi. Persze, könnyű dolga van, mert az Arrow stábja nem valami erős, mégis annyira jól hozza a drámai és humoros jeleneteket, hogy juthatna neki is a fényből.

2015. március 17., kedd

Ma iZombie premier!

Végre ma este adásba kerül Rob Thomas legújabb agymenése (értitek). Számomra a legvárósabb újonc az iZombie, ami iránt elég magasak az elvárások, ugyanis megy a The Flash mögé, szóval elég biztos a felvezetés. Nagy porszemnek kell kerülnie a gépezetebe, hogy ne harapjanak rá az emberek, hisz zombik, nyomozás és DC képregényadaptáció. Holnap akármi lesz megnézem, és valahogy varázsolok egy kritikát, mert már nagyon izgatott vagyok és az előzetesek nagyok jók voltak. Rose McGiver telitalálatnak bizonyul, de többet csak a pilot után tudok mondani. Addig nézzétek meg az klipeket a pilotból, azután be lehet saccolni, hogy tetszeni fog-e!





2015. március 15., vasárnap

Teen Wolf: Érdekességek az 5. évadról

Valamelyik nap szembejött velem egy cikk a Teen Wolf-fal kapcsolatban az EW-on, ezért elolvastam, ebben az 5. évaddal kapcsolatban árultak el kisebb/nagyobb spoilereket, úgy gondoltam, hogy megosztom veletek. Ezeket a részleteket Jeff Davis, a sorozatkreátora osztotta meg a nagyérdeművel. Gondoltam ez egy kicsit enyhíti a sorozatvárását, hiszen csak júniusban jön a folytatás, viszont külön jó hír, hogy két részletben érkezik, szóval meglesz a nyári és téli farkasadagunk is. Én várom az új etapot, a 4. évadot a hibái ellenére is nagyon szeretem, viszont remélem, hogy most mivel több idejük volt az íróknak, átgondoltabb lesz az egész.


  • Tyler Hoechlin távozik a sorozatból. Sejtem, hogy sokakat sokkolt ez a kijelentés. Persze, nem kell aggódni kedvenc Hale-ünk nem megy el végleg, viszont állandó szereplőből leredukálódott mellékszereplővé, amit őszintén szólva már másfél évada megtehettek volna. Derek karaktere szinte már teljesen feleslegessé vált, ráadásul az sem segített, hogy csökkentették a Stiles-szal közös jelenetei számát, amik fénypontok szoktak lenni. A színész hasonló okok miatt szállt ki, mint Crystal Reed, új kihívásokat keres.

2015. március 14., szombat

Top 7 méltatlanul hanyagolt színész

Egy sorozat nézése közben ugrott be, hogy vannak elég méltánytalanul hanyagoltak díjátadók szempontjából, én csak a sorozatos arcokra gondoltam, pedig akad jó pár olyan színész, akiknek legalább egy jelölés kijárt volna, ezért gondoltam a legújabb szerintem cikkben összeszedem ezeket a színészeket. Természetesen ez egy teljesen szubjektív lista. Előbb-utóbb a csajokról is összeszedek egyet, mert ott is lenne min háborogni. Most direkt nem írtam helyezéseket, így is elég nehéz volt ezt a hét férfit összeszedni.

Dylan O’Brien


MTV-s sorozatban nyomja, hiába kábel. Szerintem nagyon jó alakításokat nyújt a Teen Wolf-ban, főként a 3B-s alakítása óta vagyok meggyőzve arról, hogy tényleg tud színészkedni, talán egyedüliként a stábban. Ráadásul nagyon fekszik neki a szerepe. A The Mazer Runner-ben is ügyes volt.

Evan Peters


Az American Horror Story méltánytalanul hanyagolt jófiúja. A sorozat kapcsán mindig zavart, hogy csak Jessica Lange emelik ki, pedig Evan-nek is ugyanúgy járna az elismerés, mint a veteránkollégáknak. A mostani vagy a két évvel ezelőtti alakításáért simán felférhetett volna akármelyik jelöltlistára.

I. Negyedév: What's up?


Durva, hogy márciusban még egyetlen egy betűt sem írtam az iskolai füzeteimet leszámítva, pedig mélyen belül azért már hiányzott az írás, hogy a saját agymenéseimet olvasgassam. Elsősorban most nem is egy kritikával jönnék, inkább egy összegzésféleséggel, amiben lesz egy kis ez meg az. Arról adnék számot, hogy miket láttam és talán egy kis személyeset is bedobok, sőt már biztos. Higgyétek el lenne miről írnom, csak a lazítás (egy délután alatt egy The Big Bang Theory évad) sokkal kényelmesebb, plusz a tanuláshoz is szükségem van akaraterőre, főleg, hogy a rémes napok is közelednek, amit már előttem is letett több millió ember sikerrel, úgyhogy menni fog, ezt a önbizalomhiányos, szadista, Renis énemnek is lehetne mondani.

2015. február 21., szombat

Várt filmek 2015-ben

Régen jelentkeztem, pedig ne higgyétek, hogy nem volt kedvem publikálni, (hogy hivatalosnak tűnjek), két kifogásom van fáradtság aká lustaság és szalagavató pluszként a továbbtanulási mizéria, igazából nagyon időm sincs, hol azt az érettségi tételt kell tanulni, hol azt elolvasni, hol megcsinálni a feladatokat. Már biztos vagyok benne, hogy a hajtásról írok egy cikket, de inkább most lightosan összeszedtem nektek azokat, a filmeket, amiket meg szeretnék nézni a legtöbbet már a mozikban is adják. Én valószínű mostanában nem jutok el, hiába van 10 utcányira. Élek az egyéb lehetőségekkel, amik miatt a filmgyártók elpusztítanák az internetet.

A szürke 50 árnyalata


Fut a mozikban, én biztosan nem fizetek a mamipornóért, ráadásul a film elég rossz kritikákat kap, én az anyagi sikerben nem akarok részt venni, azért érdekel, mégis csak hypeos meg stb. Az előzetesek meg kilóra megvettek, azonban már tudom, hogy nulla elvárással kell leülnöm megnézni. Legalább egy helyes Jamie Dornan domborít benne.

2015. február 7., szombat

Versatile Blogger Award


Ez a héten nálam arról szólt, hogy "halott" voltam annyira nem volt kedvem semmihez meg kezd most komollyá válni a helyzet. Ha nem vagytok végzősök egy szót sem szólhattok :) Meg igazság szerint az új játékom lekötötte a figyelmem, attól még blogokat olvastam. Dobtam is egy hátast, amikor megláttam, hogy Reeka írt a chatboxba (bár már előtte olvastam a cikkét), ugyanis díjat kaptam tőle. Annyira boldog voltam/vagyok, hogy örömömben ugráltam (szigorúan zárt falak között) és mosolyogtam. Ezer köszönet Reeka-nak, aki a Pretty Pointless Posts szerkesztője a díjat! Szerintem ez egy nagyon aranyos dolog, hogy én eszébe jutottam, mert én is nagyon szeretem az ő oldalát. Ő legalább nem annyira lusta, mint én.

A díj lényege az, hogy az ember leír magáról hét dolgot és ezt továbbadja tizenöt bloggernek. Szerintem ez azért jó dolog, mert egy kicsit az olvasók jobban megismerik az írót, ez még a személyesebb témájú oldalaknál is így van szerintem. Én ritkán osztok meg személyes infókat magamról, mostanában megjön hozzá a kedvem, így ez a díj egy remek alkalom, hogy fényezzem magam. :)

2015. január 31., szombat

Lost: az 1. évadról


Lost tízéves széria, ami 2004-ben azonnal kultstátuszba jutott az újfajta történetvezetésnek köszönhetően és a kimondottan egyedi történet miatt. Nekem eddig eléggé kimaradt az életemből, mivel elég kicsi voltam, amikor hozzánk eljutott, de az 1. évad végét láttam, emlékszem, kíváncsi is voltam, hogy mi van abban, a lyukban. Persze, most sem tudom. Gondoltam, hogy egyszer pótolni kellene, mivel az OUAT készítői is benne vannak. Állítólag az 1. évada a legjobb a szériának, ennyi után én csak azt tudom mondani, hogy méltó arra a hírverésre, amit kapott. Sejtettem, hogy tőlem nem fog ez a világ távol állni szeretem a túlélős drámákat meg a misztikumot, így kilóra megvettek az alkotók, ugyanis az első részek alatt megszerettem az egészet, teljesen berántottak, pedig voltak fenntartásaim ezzel szemben. Szerencsére jók voltak az alkotók.

A történet szerin az Oceanic Airlines 815-ös Sydney-ből Los Angeles-be tartó járatán meghibásodik a rádió, ezért a pilóták a Fidzsi-szigetek felé veszik az irányt, azonban erős turbulenciába kerülnek, a gép három részre szakadt, és lezuhannak egy szigeten. Ahol az első éjszaka folyamán kiderül, hogy különös dolgok folynak, különböző zörejeket hallanak. A túlélőknek valahogy életbe kell maradniuk és óvatosnak lenniük, míg a mentőcsapatra várnak. Bemutatnak nekünk tizenvalahány állandó szereplőt, akiknek a múltját flashback jeleneteken keresztül ismerjük meg.

2015. január 27., kedd

Filmkritika: Hetedik (1995)

Megfogadtam magamnak, hogy idén több kultikus filmet próbálok megnézni, emellett külön megígértem magamnak, hogy végignézem az összes David Fincher-filmet kiv. az Alien 3-at, mert hagyjuk az ilyen sci-fiket. Ennek volt az első állomása a Benjamin Button különös élete, amiről bejegyzés nem volt, pedig egy nagyon szép, megható történetet bődületesen jó maszkmunkával, nem is értem, miért megosztó. A második a Hetedik, amely a rendező egy korábbi alkotása. Oscar-jelölést is szerzett és nyert néhány MTV Movie Awards díjat. A film megnézése előtt nem olvastam tartalmat direkt a nagyobb hatás érdekében. Nézzük hogyan kezdet Fincher.

Tartalom: A lélegzetelállítóan izgalmas krimi-thriller helyszíne New York vigasztalan, szürke és nyirkos betonrengetege, ahol őrült sorozatgyilkos után nyomoz a rendőrség. A férfi a Bibliában megírt hét halálos bűn lajstromát követve szedi áldozatait, míg üldözői, a nyugdíjba készülő, higgadt és bölcs, William Somerset nyomozó és a türelmetlen, lobbanékony újonc, David Mills megpróbálják megakadályozni beteg terve végrehajtásában. A befejezés azonban olyan csavart tartogat, amihez foghatót csak a legjobb Hitchcock-filmekben láthattunk.

2015. január 24., szombat

A szürke 50 árnyalatához két dal

Romantikus módon február 14-én kerül bemutatásra a Szürke 50 árnyalata, ami talán az év egyik legvártabb filmje. Addig a várakozás fokozásához vagy enyhítéséhez két videoklip is napvilágot látott a mozi két betétdalához. Előzetesképpen kicsit a szürkéről. Az a bajom az egésszel, hogy engem az előzetes nagyon lázba hozott, mert egy tök jó romantikus alkotásnak tűnik, pedig tudom a hátterét, hogy szado-mazo szexről szól az egész, hisz egy pornóregényről beszélünk. Persze, nem fogom moziba megnézni, nem szeretném az írónő egóját növelni, viszont, amit más formában hozzá lehet jutni megnézem. A könyvet még nem olvastam, viszont hírhedten rossz és nagyon népszerű, ezért muszáj lesz, mert nagyon érdekel.


2015. január 23., péntek

Hírblokk


  • Megvan a Supergirl főszereplője, aki Melissa Benoist lett. Korábban a Glee-ben játszott és az idén Oscarokra jelölt Whiplash-ban is feltűnik. Én nem ismerem a színésznőt, így meglepett a döntés, hogy nem Claire Holt lett, de hátha pozitívan a csalódunk ősszel. Úgy néz ki, hogy a sorozat is be lesz rendelve.
  • Kihirdették az Oscar-jelölteket. Lehet, hogy megérne egy külön posztot. A legtöbb jelölést a Boyhood és a Birdman kapta. Nekem két gondolatom van: 1. hogy a fenébe nem jelölték a Gone Girl-t a legjobb film és a forgatókönyv kategóriában? 2. HOL VAN A LEGO MOVIE?
  • Szombaton startol a Dal, hogy kiválasszák a legjobbat, aki képvisel minket a Giccsfesztiválon.
  • Február 23-án kezd az Éden Hotel a TV2-ön.
  • Sophie Truner (Game of Thrones) beválogatták a következő X-Men filmbe.
  • Jó számokkal tértek vissza a CW sorozatai. A Supernatural, a The Flash és az Arrow ugyanazon a szinten, míg a The 100 nőtt, bár mindegyiknek biztos a folytatása.
  • Lehet, hogy újabb spinoffot kap az Arrow? Ez a 3. évadban megismert Ray Palmer karakterére épülne, aki a képregényben ATOM, egy szuperhős.
  • Három koncertet fognak adni a Violetta a sztárjai, mivel hatalmas érdeklődés övezi az egészet. Az első két koncert augusztus 29-én 14:30-kor és 19:30-kor, míg a harmadik 30-án 19:30-kor. A sorozat nagy népszerűségnek örvend a fiatal lányok körében. Jelenleg a sorozat 2. évada fut itthon.
  • Várható kritikák még januárban: Lost 1. évad. Galavant 1. évad, Shameless 5. évad kezdése, Hetedik, Juno, Game of thrones, ha elolvasom addig.

2015. január 17., szombat

Könyvkritika: Jennifer L. Armentrout - Eredet (Origin)

Jennifer L. Armentrout Luxen könyvsorozatáról már korábban is volt szó, ugyanis olvastam az első két részt, amiért oda- meg visszavoltam, hisz volt egy kellő mértékű romantika, elképesztő kémia a két főszereplő között, aztán a második rész olyan eseménydús volt, hogy majd leestem a székről, ezért nagyon vártam a harmadik részt, az Opált, amiről volt egy írás, csak sajnos elveszett a számítógépemen, hát alulmúlta az előzőeket, szerettem, de idegesített, hogy a rész szerintem igazából arra ment ki, hogy Daemon és Kat végre lefeküdhessenek egymással, azért nekem ez kevés, hogy 500 oldalt kitöltsön, ennek ellenére Blake visszatérése feldobta a sztorit, én a legtöbb olvasóval szemben nem utáltam a srácot, ráadásul Dawson is egész szimpatikus lett, természetesen az utolsó oldalakon beindult a sztorit, hogy hagyjon nekünk egy elképesztő függővéget, ami elég hatásvadász is volt. Előre figyelmeztettelek titeket, hogy az előző részekről spoileresen fogok írni. Persze nem voltak túl nagy elvárásaim az új rész kapcsán, azt nem is mondom, hogy maradéktalanul elégedett lennék, de az Obszidián szintjét biztosan hozza.

TartalomDaemon bármit megtenne, hogy visszakapja Katyt. 
Sikeresen behatoltak a Mount Weatherbe, ám az akciónak katasztrofális vége lett. Katy elszakadt tőlük. Elvették. Daemon számára most minden arról szól, hogyan lehetne megtalálni.
Söpörje el, aki az útjába áll? Kérdés nélkül.
Perzselje fel az egész világot, hogy megmentse Katyt? Boldogan.
Tárja fel az emberiség előtt, hogy idegenek élnek közöttük? Örömmel.
Katy számára csak a túlélés marad.
Ellenségektől körülvéve az egyetlen, amit tehet, ha igazodik a helyzetéhez. Még a Daedalusban sem mindenki őrült… de a csoport céljai rémítőek, és amit elárulnak, felzaklató. Kik az igazi rosszak? A Daedalus? Az emberiség? Vagy a luxenek?
Ők ketten együtt bármivel szembenéznek.
A legveszedelmesebb ellenség azonban mindig is jelen volt. Amikor kiderül az igazság, és a hazugságok fala összeomlik, melyik oldalra kerül majd Daemon és Katy?
Együtt maradnak egyáltalán?

2015. január 14., szerda

Random: Telefonok és más apróságok


Nem szokásos kritikával jövök most, hanem egy randomoskodom a telefonokról. Előre leszögezem, hogy nem vagyok egy műszaki zseni, tesóim alátámasztják. Plusz nem kezdek el arról írni, hogy mennyire el van rontva a mai generáció, mert állandóan kockul. Azért nem vagyok álszent, én is nyomkodom iskolában, otthon és városban az okostelefonom. Teszem hozzá, hogy filozófiaóra alatt hasznosabb cselekvés, bár elméletileg, ahova megyek ott alaptárgy lesz az. Upsz. Igazából manapság nekünk, fiataloknak a kezünk része, mert viccen kívül esetleg éppen telefonról tudod megnézni azt, hogy felvettek-e a kiszemelt szakodra meg király kis alkalmazásokat lehet rátelepíteni meg a kedvenc együttesem új videóját is csekkolhatom. Ja, ha nem csesz ki veled a YouTube. Lehet vitatkozni arról, hogy mennyire ártalmasak mobilok vagy mennyire hasznosak. Akkor legalább az ember nem a gép előtt ülve játszik.

2015. január 11., vasárnap

Nap híre: Berendelt a CW

A CW-re mindig jellemző volt, hogy télen a legsikeresebb sorozataik megkapják a folytatást, azonban most nagy meglepetéseket okoztak nekünk, ugyanis nemcsak a sikerszériák, hanem az összes ősszel futott sorozatuk megkapta a jövő évi berendelést. Szerintem merész húzás volt a csatornától, hiszen lett volna okuk párat elkaszálni a nem túl kiemelkedő nézettsége miatt. Amúgy az őszéra nem lehet panasza a csatornának, mert az elmúlt néhány évben szépen jönnek felfelé köszönhetően a természetfeletti és szuperhősökről szóló műsoroknak. Én nagyon örülök a berendelésnek, hisz ők a kedvenc networkom, plusz náluk fut a legtöbb kedvencem.

  • Arrow: 4. évad
  • Jane the Virgin: 2. évad
  • Reign: 3. évad
  • Supernatural: 11. évad
  • The 100: 3. évad
  • The Flash: 2. évad
  • The Originals: 3. évad
  • The Vampire Diaries: 7. évad
Aminek a berendelése mindenképpen meglepetés a számomra az a Reign és a The 100, pedig biztos voltam benne, hogy valamelyik kasza lesz, talán az utóbbi lett volna a jó felvezetés pocsék megtartása. Szerencsére a CW fejesei látják benne a fantáziát. Ahogy elnézem próbálnak minőségi szórakoztató tartalmakat szolgáltatni nekünk, hisz már kezdik azért levetkőzni az erőltet szerelmes dolgokat. Persze, valamelyiknek az az alapköve. A két újoncberendelése amúgy teljesen biztos volt, mert The Flash a legnézettebb és a Jane the Virgin Golden Globe-jelölést kapott, ráadásul mindkettő elvitte a kedvenc új díjat a People Choice Awards-on.

Március 17-én érkezik az iZombie, utána a The Messengers. Nem tudom, hogy milyen esélyeik lehetnek. A Beauty and the Beast új évadát is elég biztosra merem venni, mivel totál érthetetlen módon megint két People Choice Awards díjat nyert. A Hart of Dixie alkotói pedig lezárásra készülnek. Majd májusban kiderül. Egyelőre örüljünk a nyolc győztesnek.

Jane the Virgin: az ősz meglepetése

A téli szünet jó időszak volt arra, hogy felhozzam magamat az elmaradt sorozataimmal. Már közzétettem egy listát arról, amin az általam legjobbnak tartott újoncok szerepeltek, köztük volt a Jane the Virgin is. Emlékszem, amikor olvastam a berendelésről, kicsit szkeptikusan fogadtam, valakik az ősz első kaszáját látták benne, viszont az előzetes engem kilóra megvett, a pilotot is nagyon szerettem. A legmeglepőbb tény az volt a sorozat kapcsán, hogy az amerikai kritikusok imádták, ráadásul a CW hétfői halál napján egészen elfogadhatóan teljesíti, bár ingadozó, de a tavalyi őszi párosításukhoz képest kimagasló, plusz a The Originals-szal látszólag jó párt alkotnak. Talán mégsem az a legmeglepőbb, hanem, hogy két Golden Globe-jelölést is bezsebelt a legjobb komédia, legjobb komédia színésznő kategóriában, aminek én személy szerint nagyon örültem. Persze, magamban megjegyeztem, hogy nem ez az egyetlen jó CW-sorozat. Bőven kijelenthetjük, hogy akármi is lesz a díjátadó eredménye, ezek után a 2. évados berendelés biztos. Valljuk be, a minőség rendben van, az őszi részek nagyon jók voltak.

2015. január 10., szombat

The Flash: a szombat esti popcorn

A The Flash, az Arrow spinoff-ja sokak legvártabb újonca volt idén, hisz a nép szívesen falja, úgy látszik a képregényadaptációkat, ráadásul idén öt is érkezik/érkezett a tévékbe. A DC úgy tűnik jó üzletet csinált a tévézéssel. A The Flash jelenleg a CW legnézettebb sorozata. A sikere nem lepett meg, csak az, hogy ennek ekkora mérete lesz, bár én imádtam a pilotot a hibái ellenére is. A magyar nézők szívét egyelőre nem nyerte meg, ahogy az Arrow idei évadát is eléggé ostorozták, engem viszont kenyérre kent. Szerintem a pilot hibáit nagyjából sikerült kiküszöbölni, persze így is akadnak érfelvágós dolgok, amiért kár, azonban ott az ígéret a szériában. Az eddig leadott részekkel én meg vagyok elégedve, akadt olyan rész, amit angolul is néztem végig magyar felirat nélkül. Szóval ja tényleg nagyon szórakoztató lett a Villám története.

2015. január 4., vasárnap

Hol vannak a Lost sztárjai?


Ma hajnalban fejeztem be a Lost 1. évadának daráját, ami nekem nagyon bejött, valamikor írok is róla, ezért gondoltam, hogy írok egy cikket arról, hogy vajon merre járnak az akkori főszereplők. Egyetlen szépséghibája van az egésznek, hogy rengeteg állandó szereplője volt a szériának, azonban ez sem tántorít engem el ettől. A Lost-ról szerintem annyira sok szót nem kell ejteni, aki junkie biztosan hallott róla, hisz hatalmas kultusz övezi a 2004-ben indult, majd 2010-ben véget ért sorozatot. Gyakorlatilag megváltoztatta a televíziózást, ugyanis ez volt az első sorozat, aminek a flashback jelenetek a szerves részét képezték, minden részben, évadban volt, ezek leginkább a karakterizálást szolgálták. Mai napig sokan szeretik, én úgy gondoltam, mivel 10 éves lett tavaly meg pont az 1. évad végét láttam egyszer majd felhozom magam belőle, idén mindenképpen be fog következni, csak nem érettségi időszakban. Amúgy Emmy- és Golden Globe-díjakat is nyert.

SZEREPLŐK:


Nem fogok minden színészt külön-külön sorra venni, inkább nagy vonalakban leírom, hogy merre jár mostanában, megfeneklett vagy továbbhaladt a karrierje. Matthew Fox a sorozat főszereplője Golden Globe-jelölést is kapott alakításáért. A Lost befejezése után nem igazán tűnt fel sorozatokban, inkább néhány filmben lehetett látni, mint a sikeres World War Z, bár én nem emlékszem rá, tavaly a Welcome to harmony-ban játszott, idén a Bone Tomahawk-ban tűnik fel. Utóbbi két film nem nagy mozis. Szóval ő mondhatni el is tűnt. Evangeline Lilly már szerencsésebb volt, mert szerepet kapott az utolsó két Hobbit-filmben, ráadásul díjakra is jelölték érte, Idén az Ant-Man-ben fog feltűnni, ami egy Marvel adaptáció lesz, tuti siker. Neki megy azért a szekér. Jorge Garcia is filmezett néhány elhanyagolható alkotásban. Ő inkább sorozatozott, több epizódszerepe is volt a Lost után. Érdekesség két egykori Lost készítő sorozatában is szerepet kapott. Jelenleg a Hawaii-Five O-nak állandó szereplője. Gyökerek megmaradtak. Josh Holloway szerepelt egy Mission: Impossible filmben meg néhány kisebben is. Neki is akadt néhány epizódszerep, sőt főszereplője volt az Intelligence-nek, amit sajnos elkaszálták. Terry O'Quinn Emmy-díjas színészként maradt a sorozatoknál; a 666 Park Avenue és a Gang Related főszereplője volt, ezenkívül több mellékszerepe volt neki is.

Navee Andrews szerepelt a Diana-ban és ő volt a Once Upon A Time in Wonderland-ben Jafar. Daniel Dae Kim szerencsés volt, ugyanis a sorozat befejezésének évében hamar a Hawaii Five-O főszereplője lett, a sorozat még fut, ezenkívül a The Legend of Korra-ban szinkronizált. Jövőre a Beavatott folytatásában is láthatjuk majd. Yunjin Kim szerepelt néhány kisebb költségvetésű filmben, jelenleg neki is van állandó munkája, ugyanis a Mistresses című sorozat főszereplője 2013 óta. Emilie de Ravin szintén vállalt filmszerepeket, bár ő is maradt inkább a sorozatoknál, jelenleg a Lost korábbi két írójának sorozatában, a Once Upon A Time-ban állandó szereplő. Dominig Monaghan is forgatott néhány filmet, de inkább Angliában dolgozik, jelenleg egy saját dokureality-je van. Michael Emerson a Person of Interest főszereplője. Elizabeth Mitchell játszott a Revolution-ban, amit elkaszálták és feltűnt még a Once Upon A Time-ban a Hókirálynő szerepében. Henry Ian Cusick a The 100-ban állandó szereplő, ahol egy Kane nevű exkancellárt alakít. Harold Rerrineau játszott az Oscar-jelölt Zero Dark 30-ben, 2013-ban volt sűrű filmes éve, ezenkívül ő inkább vendégszereplősködik sorozatokban. 

Ken Leung néhány mellékszerepet vállalt a tévében. Malcolm David Kelley nem igazán tévézik, filmezik a sorozat vége óta, helyette inkább a zenei karrierjére koncentrál. Maggie Grace játszott a Taken 2-3-ban és feltűnt a Twilight Saga befejező két részében. Nestor Carbonell szerepelt a Batman utolsó részében, jelenleg visszatérő karakter alakít a Bates Motel-ben. Jeff Fahey Machete-ben is feltűnt, ahogy az Under the Dome-ban. Ian Somerhalder-ről mindenki tudja, hogy ő játssza Damon-t a Vámpírnaplókban. Csodálom, hogy nem hagyta még ott az egészet. Sam Anderson mellékszerepeket kapott sorozatokban. L. Scott Caldwell kisebb mellékszerepek tévében, filmekben, ő inkább színházban játszik. Michelle Rodriguez a Kaptár-filmekben szokott feltűnni mostanában. Jeremy Davies Justified-ben tűnt fel egészen tavalyig, az ott nyújtott alakításáért Emmy-t is kapott. Cynthia Watros Findig Carter-ben állandó és Video Game High School-ban. Adewale Akinnuoye-Agbaje sokat filmezik, idén pedig a Trónok Harcában fog szerepelni. 

Rebecca Mader az OUAT-ban volt főgonosz, ezenkívül más sorozatokban is vendégeskedett. John Terry pihenteti karrierjét. Francois Chau kis szerepek sorozatokban. Zuleikha Robinson kis szerepek sorozatokban, ezek között az OUAT spinoffjában. Sony Walger Parenthood-ban volt visszatérő szereplő. Fionnula Flanagan keveset szerepel. Kiele Sanchez Kingdom-ban főszereplő. Rodrigo Santoro az új 300-ban és a Rio 2-ben is játszott, plusz feltűnt a Dominion-ban.

KÉSZÍTŐK:


J. J. Abrams-hez kötik teljes egészében a szériát, pedig ő csak a dupla hosszúságú pilotot felügyelte. Manapság több tévésorozat és Star Trek film producere, bár a sorozatai nem igazán érdeklik a népet. Tavaly hármat el is kaszálták. Damon Lindelof írta az új Star Trek, a Prometheus és a World War Z forgatókönyvét, mindegyik sikerfilm. Tavaly visszatért a tévébe, ő a showrunner-je az HBO-n futó The Leftovers-nek, ami elég nagy közönség és kritikus kedvenc lett. Jeffrey Lieber Miami Medical címmel volt 2013-ban egy sorozata. Most az NCIS: New Orleans producerje. Carlton Cuse-hoz nevéhez a Bates Motel, The Strain, Colony, Point of Honor és The Returned köthető, amik jelenleg is futnak vagy majd fognak. Edward Kitsis & Adam Horovitz az ABC-n futó Once Upon A Time készítői, ami immár 4. éve fut. A sorozat érdekessége, hogy elég sok Lost-os arc fel szokott benne tűnni. Elizabeth Sarnoff volt az Alcatraz co-kreátora.

Aki rendesen próbálkozott és jól választott szerepet az felszínen tudott maradni, aki meg nem, hát az nem.

2015. január 3., szombat

A kedvenc sorozataim 2014-ben

Tavaly sokkal több sorozat került a kezeim közé, többet is próbáltam be, több időt is szántam rá. Idén valószínű, hogy annyi idő majd nem jut rájuk érettségi meg egyéb okok miatt, de jó sorozatos évet zártunk szerintem. Több remek újonc is volt, amik egyből mindenki kedvencei lettek a The Leftovers és a True Detective, nálam nem listásak, jók, de nagyobb a füstjük, mint a lángjuk, aztán ott volt a The 100, nagyon szépen kikupálódott őszre, a Jane the Virgin a legagykikapcsolósabb és a The Flash, ami iszonyat szórakoztató. A szokásos kedvenceim hozták a szintjüket, a Once Upon A Time feltámadt hamvaiból, az Arrow megbízhatóan teljesít, bár kicsit elszúrták a romantikát, az Orphan Black Tatiana Maslany, The Originals ha más családproblémáival akar az ember foglalkozni, a Brooklyn 99 simán legjobb komédia és az Archer, ami egy nagy állatság. Pont ezek a szériák a lemaradók is, volt amelyikért nagyon fájt a szívem, hogy nem tudtam beilleszteni a listába, pedig úgy voltam vele ott a helye. Vegyes lista van kritikus kedvenc, aztán közönség kedvenc is.

7. Teen Wolf


Sosem gondoltam volna erről a sorozatról, hogy a székemhez odaragaszt, azonban a 3. évad 2. fele szerintem a maga módján zseniális volt köszönhetően Dylan O'Brien játékának és az eddigi legerősebb ellenfélnek. Jó volt a történet, ráadásul mertek tökösek is lenni az írók. Aztán a nyáron megkaptuk 4. évadot, ami ugyan gyengébb lett és összecsapottabb, mégis továbbra is szórakoztató volt, főként az eleje. Lydia banshee-ségéről végre többet is megtudhattunk. A mellékkarakterek elviszik a hátukon, ha Scott nem is. Messze a legjobb természetfeletti széria szerintem a tévében.

2015. január 2., péntek

A kedvenc könyveim 2014-ben

Karácsonyra kaptam egy ebook olvasót, így megnőtt az olvasott könyvek száma, bár nem mondanám, hogy sokat elfogyasztottam volna, legalább néhány új kedvencet is sikerült felfedeznem. Vannak magyar könyvek is a listán, ahogy amerikaik is, a legtöbb ifjúsági, inkább lányoknak készült, de akadnak meglepőek is, persze van egy tavaly előtti is rajta, ami nekem eddig nem került a kezembe elég szomorúan, pedig tényleg nagyon jó. Azért is állítom össze, hátha valakinek kedve támad valamelyikbe belekezdeni, akár felfedez egy új sorozatot.

7. James Dashner: Útvesztő



Tartalom: Thomas egy hideg, sötét liftben tér magához, s az egyetlen dolog, amire emlékszik, az a keresztneve. Minden más eltűnt az emlékezetéből. Amikor a lift ajtaja kinyílik, Thomas a Tisztáson találja magát egy csapat srác között. A Tisztáson élő fiúk mindennap Futárokat küldenek a lakóhelyüket körbeölelő Útvesztőbe, amelyet nehéz kiismerni, mivel a falai minden éjjel elmozdulnak. Thomas, az utolsóként érkező újonc számára egyre inkább nyilvánvalóvá válik, hogy az Útvesztő egy kód, ami megfejtésre vár. Úgy dönt tehát, hogy ő is Futár lesz. Annak viszont, hogy a megfejtés közelébe kerüljön, komoly ára van: például olyan lényekkel is találkoznia kell, akik elől mindenki más menekül.
EGYSZER CSAK MINDEN MEGVÁLTOZIK…
…megérkezik a Tisztásra az egyetlen lány, Teresa, aki nemcsak Thomasra lesz nagy hatással, hanem az egész csapat sorsára is.

Dylan O'Brien főszereplésével készült belőle film, úgyhogy egyenes út vezetett a könyv elolvasásához. Persze, szerintem egy kicsit furcsa mű pl. vannak fordítási hibák, azonban nagyon érdekes a történet és a helyzet. Végre egy olyan könyv, amit nem határoz meg a szerelmi szál, bár fontos a két főszereplő közti kapcsolat, sőt van egy érdekesség. A vége izgalmas és pörgős, meglepően kiszámíthatatlan téma. Nagyon érezhető volt, hogy ez még csak előjáték.

A kedvenc albumom és dalaim 2014-ben

Ebben az évben valahogy nem voltak olyan fülbemászó slágerek számomra, de így is össze tudtam állítani egy listát. Valahogy mostanában inkább régi Beyoncé és Shakira dalokat hallgatok, persze, így is akadtak olyan Billboard listás slágerek, amelyek az én szívemet is megdobogtatták. Mindenesetre a tavalyi év vége felé én Taylor Swift albumát hallgattam rongyosra, szerintem még az idei évben is szólni fog főként az érettségi időszakban. Amúgy továbbra is Taylor Swift a kedvenc énekesnőm. A tavalyi év albumkínálata szerintem egész jó volt, Lana Del Rey Ultraviolence, ami jó volt, a Coldplay Ghost Stories, ami popos volt, mégis visszatértek a a korábbi hangzásvilágukhoz, meglepő módon nagyon bejött a 5 Second of Summer önmagáról elnevezett debütáló lemeze iszonyúan pörgött, Ed Sheeran X-je szuper volt megint, viszont Ariana Grande My Everything-je hatalmas csalódás volt, ahogy Lea Michele Louder-je.

Az év albuma: Taylor Swift - 1989



Sajnos nem lett róla írás, pedig megérdemelné, hiszen hihetetlen Taylor Swift zenei karrierjének evolúciója, mert egyszerű country sztárból egy igazi popdívvá vált. Dalszerzőként továbbra is csodálatos, ahogy énekesnőnek is jó. Szinti pop dominál, ami nagyon jó lett. Ráadásul ez lett 2014 legkelendőbb albuma megérdemelten. Szóval okkal lett az övé a legjobb szerintem.