Könyvkritika: Alice Hoffman - A 13. boszorkány

A könyvtárban nézelődtem és a címe érdekesnek tűnt, hiszen a tizenhármat baljóslatú számnak tartják. Egy igazi boszorkányos fantasy-t sejtettem a cím mögött, hát nem azt kaptam, amire a cím alapján számítottam, mert mágiát vártam ehelyett egy családi regény-féleséget kaptam, aminek nem igazán örültem, mert nem annyira jött át. Nekem ez nem boszorkányos volt, hanem simán természetfeletti, mert a család mind tagjának volt valamilyen képessége, és nem is erre fektették a hangsúlyt. Enyhe spoilerekkel folytatom tovább.

Tartalom: A New England-i Sparrow család nőtagjai tizenhárom nemzedékre visszamenően különleges adottságokkal születnek. Mindegyikük márciusban látja meg a napvilágot, s tizenhárom éves korában ismeri fel rendkívüli képességét. A legelső közülük nem érezte a fájdalmat, másikuk megjósolta az időjárást, kezével enyhítette a szülési fájdalmakat, nem fulladt bele a vízbe, belelátott mások álmaiba. Stella, a legfiatalabb, a tizenharmadik, előre látja mások halálát. Áldás vagy átok ül a lányon?

Miért "rosszak" a kötelező olvasmányok?

Ez a kérdés motoszkál pár napja a fejemben, hiszen a legtöbben muszájból vagy egyáltalán nem vesszük kezünkbe a kötelező olvasmányokat, mert ott van ez a szó, hogy kötelező, mert az a kötelességed, hogy elolvasd, és amit általában ráerőltetnek az emberre azt nem szeretné megcsinálni, ezt tapasztalatból tudom, mert én is megszenvedek a kötelezőkkel, pedig szeretek olvasni.

The Walking Dead: 3. évadról 9 rész után

A The Walking Dead a kedvenc sorozatommá nőtte ki magát egy téli szünet alatt, ez nem semmi. Szóval a második évad lassúságából átváltottak a zúzásba, hiszen már az első rész zombiirtással kezdődött és a továbbiakban is ezt kaptunk (meg néhány emberölést). Szóval a drámázás háttérbe szorult és akciósorozattá vált a Walking Dead, de ez hazugság, hiszen vannak drámai pillanatok, csak jobban ráfeküdtek a puskaropogtatásra. Tovább spoilerekkel folytatom.

A szereplők átmentek jellemfejlődésen, ami szerintem mindenkinek az előnyére vált. Rick, tényleges vezető lett, úgy látszik a bizalmatlanság vele szemben eltűnt, keményebb is lett, hiszen Lorival sem beszélt, Dylan, jófej és a csapat második vezetője, most abszolút favorit, Carl, abbahagyta a picsogást, bölcselkedést, az apjára hasonlít inkább és tökösebb, jó, hogy kevés szöveget kap, már egy felnőtt, Lori már nem kavar, jót is tesz neki, mert nem csinál semmit, a baba születésénél nagyon sajnáltam, talán az a beszéd, amit a Carlnak mondott a sorozat legérzelmesebb, legdrámaibb jelenete volt, nem lehet überelni, Carol, kedvenc lett, esküszöm, hogy jót tett neki a férje és a lánya halála, amit durva kimondani, hiszen talpraesett lett, Dylannal van közöttük kémia, remélem összejönnek, Glenn, a kis egyszerű lótifutiból tökös férfivá vált, neki meg a szerelem tett jót Maggie személyében, aki szintén egy szerethető karakter, Andrea kemény lett, de ebben az évadban nem kamatoztatja, ugyanis a Kormányzó szeretője lett belőle. A többiek meg vannak, mint Hershell, T-Doug, Beth, őket sem utálja az ember.

The Walking Dead: Kritika a 2. évadról

A The Walking Dead első évada zseniális volt, ezzel szemben a második évad alulmaradt, mert elég unalmas, monoton volt, de nem rossz, mint egyesek állítják. A probléma talán a felesleges drámázás volt itt nem a túlélésre értem, majd kifejtem, de élvezni lehetett, hiszen az utolsó részben kimutatták a foguk fehérjét az alkotók. Amúgy olvasgattam, hogy a "családias" hangulat Frank Darabont műve volt, akit azóta kreatív nézeteltérések miatt menesztettek, erre a harmadik évadnál visszatérek. Tovább spoilerekkel folytatom.

Könyvkritika: Meg Cabot - Elhagyatva

Gondolom, valaki felkiált, hogy egy hét után adok életjelet magamról. Na, jó valójában nem hiszem ezt, mert kötelességem lett volna az elmúlt egy hétben jelentkezni valamivel, hát nem tudtam, mert a számítógépem meghalt pár napra, most már jó, de nem kell aggódni, mert az írófüzetemben több cikk is van, úgyhogy el vagyok látva csomó ihlettel.

Meg Cabot, a kedvenc írónőm talán mondhatom, hogy A neveletlen hercegnő naplója volt az egyik könyvsorozat, amin felnőttem, és nem azért szeretem, mert frenetikusak a könyvei vagy kivételesen ír. Nem, azért, mert szerethető, jó, szórakoztató, igaz eléggé kiszámítható, mégis ő volt az első író, akit megszerettem, így örömmel töltöttem le vettem meg a legújabb könyvét, amiben fantasy vizekre evez, bár nem igazán szoktam ilyen műveket olvasni. 

Tartalom: Meg Cabot legújabb regénye sötét, fantasztikus történet a jelen világról… és az utána következőről.

A tizenhét éves Pierce új városba költözik, tele reményekkel. Talán az új iskolában újrakezdhet mindent. Talán szertefoszlik a szívét szorongató rettegés… Kudarcot vall azonban minden próbálkozása. Ő itt is rátalál, és hajthatatlan elszántsággal követeli magáénak a lányt. Pierce tudja jól, hogy a srác korántsem őrangyal, sötét birodalma pedig távolról sem a mennyország, mégsem képes távol tartani magát tőle… különösen mivel a fiú mindig azokban a pillanatokban bukkan fel, amikor Pierce a legkevésbé várná, ugyanakkor a legnagyobb szüksége van rá. Ám ha tovább zuhan lefelé a homályba, Pierce végül újra ott találhatja magát, ahová egyáltalán nem kívánkozik: az alvilágban.

Grey's Anatomy: Kritika a 9. évad első feléről

A Graice Klinika az egyik kedvenc sorozatom, amit a remek drámájának köszönhet. A 8. évad is ezt a szintet hozta, mint eddig. A 9. évad elég közepes részekkel kezdett, de a negyedik rész körül helyre állt a világrendje, sajnos ennek ellenére vannak hibák. Tovább spoilerekkel folytatom.

Albumkritika: Alicia Keys - Girl on Fire

Alicia Keys a mai R'n'B egyik meghatározó alakja. Már az ötödik stúdióalbumát dobta piacra, ami a szokásos stílusát követi, hogy őszinte legyek én az előző négy lemezét nem akartam meghallgatni, de tisztában vagyok a számaival. A legjobb száma szerintem az Empire State of Mind (Part II). Ilyen kaliberű nóta nincsen ezen a lemezen, ennek ellenére is szívhez szóló dalokat meg bulizósakat is kapunk. Amúgy az életművében nem vagyok egyáltalán otthon, csak tudom, hogy egy igényes valaki Rihanna-val szemben, aki évenként ad ki albumot, ő meg dolgozik rajta néhány évig és ugyanazt a minőséget hozza, mint az előzőeken, ezt mondjuk csak a slágereiből tudom megítélni. Ő nem feledte el gyökereit Beyoncé-hoz hasonlóan, bár szerintem kolléganője negyedik albumánál sokkal jobb lett. Szóval egy ízig-vérig R'n'B művet foghatunk vagyis hallgathatunk.

The Walking Dead: Kritika az 1. évadról

Téli szünet volt és az unalom ellen kellett egy sorozat, aminek az eddigi részeit 1-1,5 hét alatt megnéztem. Ez a The Walking Dead című posztapokaliptikus zombis sorozat, ami 2010-ben indult hódító útjára. Én akkor lettem kíváncsi rá, amikor az első évadáról csak jót olvastam. A siker jogos, hiszen a drámát remekül ötvözi a világ vége utáni hangulattal. Bennem ezek a kérdések fogalmazódtak meg: Hogy tudsz újra élni egy zombik uralta világban? Meddig tudod az emberséged? Már tényleg a túlélés törvényei érvényesülnek? Igazából az egész mozgatórúgója egyértelműen a dráma. Az ACM kábelcsatorna nagyon beletrafált. Mondjuk elég spórolósak voltak, hiszen az első évad mindössze hatrészes, bár ha a pilot részt elnézem nem hiszem, hogy olyan költségkímélőek voltak. Szerintem a pénz első fele elment erre.

Könyvkritika: Stendhal - Vörös és fekete

Kis előadást kell tartanom Stendhal klasszikusából, a Vörös és feketéből. Gondoltam megírhatnám a véleményem erről, és nem tántorítottam el magam. Amúgy a kiselőadás kezdeti stádiumban van, vagy inkább közepének az elején. Valaki lehet, hogy ilyen után sejti hogy tetszett. Lehet, hogy meglepem.

Tartalom: Julien Sorel, a mostoha sorsú parasztfiú rajong a hősiességért, a nagyságért, a szabadságért és a szerelemért, határtalanul idealista egy realista világban. Vágyai talán romantikusak – megvalósítási kísérletei már nem azok. Az érzések szertelenségével egy magasabb, szellemibb, tágabb formát keres, mint amilyet a való élet lehetővé tesz számára. Érvényesüléséért kompromisszumok sorozatával fizet, míg olyan helyzetbe nem jut, ahol a játék folytatása már a játékost pusztítja el.

Albumkritika: Emeli Sandé - Our Version of Events

Emeli Sandé dalszerzőként tevékenykedett. Írt Cheryl Cole-nak és a Sugababes-nek. Simon Cowell kijelentette, hogy Emeli a kedvenc dalszerzője. Szóval "eldobta" a tollat és mikrofonra váltott, ami szerintem nem volt hiábavaló. Egyébként zambiai apától és angol anyától született. Nem kell meglepődni azon sem, hogy az albumon szereplő számok fődalszerzője ő volt, így belevitte a saját érzéseit.

Albumkritika: Radics Gigi - Vadonatúj érzés

Radics Gigi a Megasztár 6. -utolsó- szériájának legfiatalabb győztese. Állítólag ő nyert a műsor történetében a legnagyobb fölénnyel, bár ebben kételkedem Rúzsa Magdi miatt. A mindössze tizenhat esztendős lány már kezében is tarthatja első szólólemezét mielőtt a nemzetközi karrierbe vág, hiszen Quinci Jones a néhai Michael Jackson producere felkarolta és néhány nemzetközi és hazai dalszerző/producer is komponált az albumra, három dal megírásában Gigi is részt vett.

Filmkritika: Dreamgirls (2006)

Az újévet mivel is érdemes kezdeni, hát egy musicallel. Tökéletes választás ehhez a Dreamgirls. Tegyük hozzá, hogy én egyáltalán nem vagyok otthon a zenés/táncos mozifilmekben. Láttam a High School Musical 1-2-3-at, bár az elég gyerekes, azért ennél a Dreamgirls mérföldekkel jobb. Elég jó kritikákat is olvastam. Gondoltam egy próbát megér. Biztos nagyszerű lesz.

Tartalom: A Dreamgirls egy női énektrió, a The Dreamettes sorsát követi nyomon a hatvanas évek elejétől a hetvenes évek közepéig. Egy tehetségkutató versenyen fedezi fel őket Curtis Taylor, az ambiciózus menedzser és felajánlja nekik életük nagy dobását: vokalisták lehetnek a híres énekes, James "Villám" Early mögött. Curtis elkezdi kialakítani a lányok imidzsét és hangzását, majd végül lehetőséget ad nekik, hogy külön is megméressék magukat, mint a The Dreams trió.

A rivaldafény azonban lassacskán a gyönyörű Deenára összpontosul, mígnem a kevésbé vonzó Effie végleg kiszorul a csapatból. Noha a Dreams végül befut, a lányoknak hamarosan rá kell ébredniük, hogy a hírnév és a gazdagság ára talán jóval magasabb, mint hitték.