Oldalak

2014. augusztus 31., vasárnap

Szerintem: 2014 nyarának legjei

A tavalyi évben is volt egy nyarat összegző cikk, akkor idén sem hagyom ki. Csináljunk belőle hagyományt. Igazából sorozatok, filmek és könyvek terén inkább jó élményeket igyekeztem szerezni, bár így is akadtak negatív tapasztalatok, úgyhogy ezek sem fognak kimaradni. A legtöbb sorozatos tervem sajnos nem valósult meg, de listától függetlenül felfedeztem szériákat, amiket imádtam, aztán néhány nyári sorozatot is követtem szám szerint négyet, kettőt szeretek, míg a másikak mellett a kíváncsiságom miatt tartok ki. Konkrétan a The Leftovers-re gondolok, amitől sokan hátast dobtak, pedig annyira nem jó, viszont rendületlenül nézem, mert érdekl, hogy mit akarnak kihozni belőle, bár egyelőre csak a karakterek körüli rejtélyek sokasodnak, és a Halle Berry főszereplésével készült Extant, aminek az irányát látom, de nem váltja meg a világot. Aztán felfedeztem a 5 Second of Summer-t igazi tinis, de annyira feel goodok, hogy nem lehet nem szeretni őket, aztán Ariana Grande új albumát is elhallgattam. Sikerült végre a Gyűrűk Ura 1. részét elolvasnom, ami túl részletesen, unalmasan van megírva, szórakoztató 60%-ában, jó a sztori és világ. 2014-es filmekből is egy csomót láttam, amik között volt tök jó és átlagos, szerencsére idén nem volt Spring Breakers-öm.

2014. augusztus 30., szombat

Orange Is The New Black: a 2. évadról

Az Orange Is The New Black a tavalyi év egyik (hanem) a legjobb újoncsorozata volt, amit az Jenji Kohan dirigált, aki már letette a névjegyét a Nancy ül a fűben című szériával. Amúgy ez a sorozat sokáig a hazai letöltésben meghatározó szerepű volt. Én kimondottan szerettem az 1. évadot, úgyhogy kíváncsi voltam, hogy képesek-e megugrani a saját mércéjük. Az 1. évad sötéten ért véget, és a 2. évad is így nyitott, hogy aztán visszahozzák azt a humort, amiért megszerettük ezt az őrültséget. Előre figyelmeztetlek, hogy erősen spoileres a bejegyzés főként az 1. évadra vonatkozóan és kis betekintés nyújt a 2.-ba.
 

2014. augusztus 28., csütörtök

Szerintem: az igazi daralistám

A Szerintem mostani cikksorozatában olyan sorozatokat vennék górcső alá, amiket illene már folytatnom, vagy elkezdenem, viszont egyszerűen annyi a jó sorozat, bőség zavarában szenved a szegény tévénéző. A nyáron igyekeztem több pilotot megnézni, hogy új kedvenceket találjak magamnak, aztán akadnak olyan darabok, amik a kultstátuszuk miatt már megérdemelnék a nézést. Szerintem elég vegyes az ízlésem, mert guilty pleasure-tól horroron át vígjátékig bármit szívesen elnézek, már annyira nem idegenkedem a különböző, tőlem távol álló műfajoktól. Egész megszerettem az American Horror Storyt a gyenge, nézőbarátabb 3. évada ellenére is. Ez nagyjából a daralistámmal is megegyezik.


2014. augusztus 26., kedd

2014-es Emmy díjátadó: A GYŐZTESEK

Tegnap este lezajlott a televíziós Oscar-nak is nevezett Emmy gála, amin díjaztak az általuk legjobbnak tartott sorozatokat és színészeket. A főkategóriák nagy győztese a Breaking Bad lett, ami hazavitte többek közt a legjobb drámasorozatnak járó elismerést, emellett Bryan Cranston érthetetlen módon elhappolta Matthew McConaughey elöl a legjobb férfifőszereplőnek járó díjat, Anna Gaun és Aaron Paul pedig a legjobb mellékszereplők lettek. Az este legnagyobb pozitívuma, hogy Julianna Margulies lett a legjobb drámaszínésznő, teljesen megérdemelten, ugyanis az 5. évadában járó The Good Wife-ban nyújtott teljesítménye lenyűgöző. A legjobb dráma elismerést szerintem a The Good Wife érdemelte volna. Számomra érthetetlen a Breaking Bad túlzott sztárolása. Emellett Joe Morton lett a legjobb vendégszínész a Scandal-ért, hát vagy Katy Burton-nek vagy Bellamy Young-nak kellett volna lennie.

 
A legjobb komédia a Modern Family lett, amibe lehet, hogy ideje belenézni, aztán számomra furcsa mód Jim Parsons lett a legjobb komédia a színész az Agymenőkért. Sajnos negatív csalódás, hogy az Orange Is The New Black sajnos hoppon maradt, viszont legalább Uzo Aduba lett a legjobb vendégsztár. A többi esetben papírforma volt. Jessica Lange és Kathy Bates a legjobb minisorozatban szereplő színésznők lettek, ezenkívül a Sherlock tarolt. Én többségében elégedetlen vagyok a győzteslistával, hisz sem a Trónok Harcát, sem a True Detective-t, sem az Orange Is The New Black-et nem halmozták el elismerésekkel. Tovább megtaláljátok a jelöltlistát.

2014. augusztus 23., szombat

Várt (megnézendő) filmek

Egy kis lista az idei várt filmje

Az útvesztő
(The Maze Runner)



Tartalom: Thomas egy liftben ébred, és a nevén kívül nem emlékszik semmire. Az ajtón túl különös világ várja. 60 srác, akik elzártan, szigetszerű univerzumukban élnek, és egyetlen dolgot tanulnak: a túlélés trükkjeit. Ők nem lepődnek meg az újonnan érkezőn: havonta egyszer mindig jön valaki.
Világukat útvesztő veszi körül. Aki szökni próbál - és sokan vannak ilyenek - mind ottvesznek. Ezek a szabályok, melyek nem változnak és nem változtathatók.
Valami mégis átalakul. Egy titokzatos üzenet hatására néhány srác azt hiszi, van remény a lázadásra. Még akkor is, ha fogalmuk sincs, ki ellen kell lázadniuk, és mekkora veszéllyel próbálnak szembenézni.

Idén kerül mozikba James Dashner regénye alapján készült film, amiben a Teen Wolf legjobb színésze játssza a főszerepet, Dylan O'Brien, akinek ez az első nagy költségvetésű próbálkozása, csak miatta akarom látni Az Útvesztőt, mert amúgy sem az előzetes, sem különösebben a tartalom valami figyelemfelkeltő, csak a kaszting, mert Dylan mellett Kaya Scodelario, a Skins egykori sztárja játssza a másik főszerepet, úgyhogy sorozatfanoknak igazi ínyencség lesz ez.

Az emlékek őre
(The Giver)


 
Tartalom: Egy tökéletes jövőben, ahol nincs háború, fájdalom, szenvedés, az ifjú Jonas is megkapja életre szóló feladatát a vének tanácsától. A mentorával töltött idő alatt azonban ráébred, hogy mekkora árat kell fizetnie mindenkinek ezért a színtelen békéért. Az emlékek ifjú őre letér a kijelölt ösvényről és a szabályokat felrúgva azt teszi, amiről azt gondolja, hogy helyes.

Hiába Meryl Streep mégis bukott már az első hétvégéjén az USA-ban, ahol még a kritikák is lehúzták, azonban attól a film lehet még jó. Én elsősorban Taylor Swift miatt fogom megnézni, hisz ő is feltűnik benne, de Meryl Streep szerintem biztató, hisz mégis egy színészlegendáról beszélünk, ahogy maga a sztori is érdekes egy elképzelt antiutópiáról, ahol minden rosszat az érzésekre fognak.

A galaxis őrzői
(Guardians of the the Galaxy)



Tartalom: A Marvel a Vasember, a Thor, az Amerika kapitány és a Bosszúállók után újabb szuperhős-csapattal "támad". Ez a látványos és akciódús űrkaland a "Galaxis őrzői" amely szó szerint kiterjeszti a Marvel univerzum határait. A történet a kalandor Peter Quill körül forog, aki ellop egy titokzatos gömböt, amelynek megszerzése szerepel a gonosz Ronan világuralmi tervei között is. Ezért hajtóvadászatot indít Quill után, akinek minden erejére szüksége lesz, ha épp bőrrel akarja megúszni a kalandot. Ennek érdekében kényszerű szövetséget köt négy különös alakkal - Rocket, az állig felfegyverzett mosómedve, Groot, egy élő fára emlékeztető lény, a veszedelmes bérgyilkosnő, Gamora, és a bosszúszomjas Drax, a Pusztító alkotják a Galaxis őrzőit. Amikor Quill rájön, hogy a titokzatos gömbnek mekkora ereje van és milyen veszélyt jelent az univerzumra nézve, elkeseredett végső összecsapásra hívja társait, a tét pedig óriási, mivel az egész galaxis sorsa múlik rajtuk.

Egy logikus magyarázatom van: MOSÓMEDVE. Amúgy valami hatalmas baromság lehet az egész.

Így neveld a sárkányodat 2. 
(How to train Your Dragon 2)


Tartalom: Hablaty körül mindig történik valami izgalmas. A viking sárkánybűvölő és tűzokádó barátja, Fogatlan visszatér, de úgy, hogy abba beleremeg a Hibbant-sziget. Amíg Astrid, Takonypóc meg a többiek sárkányversenyekkel múlatják az időt, az immár elválaszthatatlan páros meghódítja a tágas eget. Egyre magasabbra, egyre messzebb merészkednek, olyan tájakra jutnak, ahol nem járt még viking.
Így fedeznek fel egy titkos jégbarlangot, melyben több száz idomítatlan sárkány fészkel. A tűzköpő fenevadaktól Hablaty nem ijedne meg, ám a barlang őre, a titokzatos sárkánylovas már komolyabb ellenfélnek tűnik. Hablatyék miatta keverednek bele életük legnagyobb háborúságába: a rájuk váró nagy csatán nemcsak az ő életük múlik, hanem az emberek és sárkányok jövője is.

Az első részt imádtam, ez pedig állítólag felülmúlja minden téren. Mondjuk, érdekes módon tökéletes minőségben nem akar feltöltődni az internetre.

Amiket ideje lenne megnézni:
- A Wolf Street Farkasa
- Amerika Kapitány 2
- A Grand Budapest Hotel
- Ha maradnék  

Game of Thrones: az eddigi legjobb évadukról

Néhány hónapja már véget ért a világ leghíresebb sorozatának, a Trónok Harcának a 4. évada, amiről jó régóta szándékozom írni, csak valahogy elmaradt, pedig az emlékek halványulnak, még szerencse, hogy az évad első két részéről volt beszámoló. Sosem hittem volna, de megszerettem ezt a szériát, pedig el kellene, hogy tántorítson a hihetetlen népszerűsége, a túlzott rajongás iránta, viszont ami ebben az évadban lejátszódott, az megtöltött izgalommal, így enyhén megőrülve vártam az újabb-újabb részeket. Talán a 4. évad az a szezon, ami leginkább megfelel a szájízemnek, ezek ellenére biztos, hogy nem kezdem el olvasni a könyveket, mivel tele vannak állítólag leírásokkal és 1000 oldalasak, ki van zárva, a Gyűrűk Ura is untatott. Most sikerült a leginkább minden szálat izgalmassá tenni. Amúgy a sorozat nem annyira veszi komolyan magát.
 

2014. augusztus 20., szerda

Filmkritika: Shailene Woodley ragyogyása


Hivatalosan is a kedvenc színésznőim közé tartozik a fiatal Shailene Woodley, aki a filmes szakmában az Utódokkal tette le a nevét, amiért Golden Globe-díjra is jelölték, idén pedig a jegyeladási sikereket is ért el két filmmel is, így hivatalosan is a tinikedvencek között üdvözölhetjük. Amúgy a színésznő az ABC Family egyik sorozatával kezdte pályafutását, amiben öt évig játszotta a főszerepet, most pedig a mozivásznon igyekszik hódítani. Idén nyáron három filmjét láttam, amik teljes mértékben meggyőztek a tehetségéről. A filmeket pontozás alapján raktam sorrendben.

2014. augusztus 19., kedd

Taylor Swift felrázza magát

Taylor Swift folytatja azt a periódust, hogy két évente új koronggal lepi meg a nagy érdeműt. Tegnap egy élő chat folyamán, amit én nem néztem, sok mindent árult el új készülő albumáról, plusz be is mutatták az első kisfilmet is, ami Shake It Off-hoz készült. Ez gyökeresen különbözik az eddigi felvételeitől, hisz ez egy ízig-vérig teljes popfelvétel. Őszintén szólva szokatlan az új hangzás, viszont már első hallásra beleszerettem az új nótába, hisz pozitív üzenete is van, aztán vidámságot sugároz magából, plusz olyan szempontból változatos, hogy nem az exeknek szól. Maga a szám nincs tele dubstep-pel, hanem szaxofon raktak bele, így inkább R'n'B-s hangzásvilágot fedezhetjük fel. A dal témája kivételesen nem a szakítás, hanem az utálkozók, akikkel nem kell törődni, ez a velős lényeg. Szerintem a szám születése annak köszönhető, hogy az elmúlt egy-két évben mindenki folyamatosan Taylor magánéletével foglalkozott, hirtelen temérdek gyűlölködő akadt a Harry Styles-szal folytatott románca miatt. Igazából senki semmi köze hozzá, hány pasival kavar, az ő dolga. Azért megháláljuk, mert egy fülbemászó slágert kaptunk ajándékba.

2014. augusztus 18., hétfő

Szerintem: top 7 eyecandy hölgy a tévében

A visszatéréshez hozzátartozik a saját rovatom felfrissítése, ami az én ötletem volt, és nem kényeztettelek el velük titeket túlságosan. Most visszahozom egy kicsit nektek, amiben most az általam nézett szériák top hét eyecandy hölgyét válogattam össze. Ha őszinte akarok lenni, ennek a listának az összeállítása nehézkesebb, mint a férfiak esetén. Nálam elsődleges szempont a kisugárzás és az arc, bár sok múlik az adott színésznő által életre keltett karakteren is. Nem meglepő módon itt is többségében a CW-s arcokat láthattok majd.

2014. augusztus 17., vasárnap

Nyári dara összesített: In the Flesh+Awkward+Buffy+2 Broke Girls

Az utóbbi időben nem csináltam semmi olyat, aminek bármi köze lett volna a kritikaíráshoz vagy akármilyen tollforgató szakmához egyszerűen sem időm, sem energiám nem volt egy-egy cikk megírásához, a film- vagy sorozatnézés nem követelt meg extra agyi munkát, így ideje visszatérnem ahhoz, amit nagyon is szeretek csinálni. Egy baj van, hogy idéntől én végzős leszek, úgyhogy nem hiszem, hogy lesz annyi időm, főként erőm ehhez, ha belegondolok, hogy még a meleg is leszívott, pedig rengeteg ihletési forrásom van, sőt még a darálnivalóimmal is jól haladtam. Úgy gondoltam, hogy ezek egy összesített értékelést megérdemelnek. Vigyázzatok az egész spoileres!