Oldalak

2015. március 31., kedd

Buffy, the Vampire Slayer: a végjátékról

A Buffy a természetfölötti sorozatok egyik alapköve, aminek hatása még mindig érezhető pl. a Supernatural-on és a Teen Wolf-on, ezek biztos nem lennének olyanok, ha nem lett volna Joss Whedon nagy sikerű szériája, ami még három Emmy-díjat is bezsebelt. Egyszer még a legjobb drámai forgatókönyv díjáért is ringbe szállt, sőt Sarah Michelle Gellar-t egyszer még Golden Globe-díjra is jelölték. Kicsit emiatt szomorkodom, amikor CW sorozatokat nem látok komolyabb díjátadókon, bár a Buffy sem volt akkora kedvencem azért.  Szerencsére a kultstátuszt már senki sem veheti el tőle. Még téli szünet folyamán végignéztem a széria utolsó két évadát rekordidő alatt, úgyhogy ezekről ejtek pár szót. Szóval SPOILERES A 6. ÉVADRA ÉS A 7.-RE NÉZVE!


2015. március 28., szombat

Lost - Eltűntek: Kritika a sorozatról


A Lost az a sorozat talán, amit nem kell bemutatni a magyar junkiek-nak. Már az 1. évadával hamar kultstátuszba emelkedett, sőt azután a legjobb drámai sorozat díjjal jutalmazta mind az Emmy, mind a Golden Globe, a kritikusok imádata mellett a nézői siker sem maradt el. Nálunk a legnézettebb hazai kereskedelmi csatorna mutatta be, de az utolsó évadát, csak az egyik kábeladó adta le. Voltak, akik nem értették a siker okát, megjelentek azok is, akik nem szerették simán az egészet. Ezek az elégedetlenek szép lassan elszállingózó nézők lettek, mert a készítők válaszok helyett egyre több kérdést tettek fel, amikre a fináléban még maguk sem adtak választ. Lehet, hogy fogalmuk sem volt róla. A fontosabb filmek megnézése mellett bevillannak ilyen egykor imádott szériák, mint a Lost. A hatalmas rejtélyfaktor miatt mindenképpen adni akartam neki egy esélyt. Igazából úgy terveztem, hogy minden évad kap külön posztot, de olyan hamar túlestem az egészen, hogy értelmet egy nagy átfogó sorozatkritikában láttam. Előre szólok, hogy a kritika az egész sorozatra nézve SPOILERES, mert anélkül nehéz beszélni róla.

2015. március 26., csütörtök

Könyvkritika: George R. Martin - Trónok Harca

A Trónok Harca sorozat az HBO csatorna és napjaink egy legismertebb tévésorozat, ami idén áprilisban fogja elkezdeni 5. évadát. Jelen állás szerint ezen kívül még két évadot tuti képernyőn lesz még, mivel a regények is addig tartanak, bár pont az utolsó kettő még nem jelent meg. A 4. évada során nagyon megszerettem a sorozatot, ezért gondoltam, hogy könyvben is adok neki esélyt, bár tartottam tőle, mert 800-1000 oldalasak, töménytelen leírás és Gyűrűk Ura szintű unalmas írói stílusra számítottam. Mostanában más könyv nem is volt még a kezemben, mert annyi ideig tartott ennek az olvasása, közben kedvem volt, aztán pihentettem, de akármilyen sokáig tartott is a Westeros-i kalandozásom, el kell ismernem, hogy megérte.

Tartalom: A könyvben különböző szemszögekből elmondott különböző történetszálak szerepelnek, Martin bemutatja Westeros nemesi házait, a Falat és a Targaryen történetszálat. Westeroson a Stark-ház tagjai megtapasztalják a lovagkirályság intrikáit, a Falon túl újra feltűnnek a Mások (Others) és Dpaenerys eközben újdonsült dothraki férje által jelentős hatalomra tesz szert a tenger túloldalán.

2015. március 25., szerda

{Vigyázz! Kész! Posztolj!} - Az első...

Nagyon megörültem neki, amikor megkaptam az e-mailt, hogy részt vehettek a VKP-ban. Azért akartam jelentkezni, mert megláttam más blogokon, és annyira megtetszett ez az egész kezdeményezés, hogy részese akartam lenni. A furcsa véletlen, hogy az első ilyen posztom témája Az első, úgyhogy bele is vágok valahogy.

Az első…

…szó, amit kimondtam: az apa szó volt. Anyámat egy kicsit bosszantotta, hisz ilyenkor mégis az anyával van első fontos kapcsolatunk, de a p betűt könnyebb kimondani, mint a ny-t.

…plüsállatom: ez egy jó kérdés, mert fogalmam sincs. Egy időben tele volt a szobám plüssökkel, azóta csak néhány díszeleg az ágyam mellett. Talán az a macim volt, aminek a végtagjai mozgathatóak voltak. Annyi rémlik, hogy szerettem valamivel aludni, de általában a dolog a földön kötött ki.

2015. március 22., vasárnap

Top 7 méltatlanul hanyagolt színésznő

Ahogy ígértem már korábban összeszedtem azokat, a színésznőket, akiket elég méltánytalanul hanyagolnak, hogy legyen kiegyenlítődve a nemek harca. Csajokat könnyebben tudtam összeszedni, mert ennek kapcsán jóval többször háborogtam, ahogy megláttam bizonyos jelöltlistákat, hogy kiket hanyagoltak el, pedig akad jó pár olyan színésznő, akik aztán igazán megérdemelnék az elismerést, ezért azonban némely bizottság egyszerűen csak figyelmen kívül hagyják őket.

Bellamy Young


Elég idegesítő a Scandal kapcsán, hogy csak Kerry Washington-t jelölgetik díjakra, míg Bellamy Young minden jelenetben lealázza őt. Egyszerűen egy alapvetően utálatos, gonosz karaktert érzésekkel, erővel megtölteni, hogy szerethető legyen a néző számára.

Emily Bett Rickards


Az érdemes színésznőkről beszélek, lehet, hogy felvonjátok a szemöldökötöket az ő neve láttán, viszont az idei évadban nyújtott teljesítményéért is szerintem jár neki a pacsi. Persze, könnyű dolga van, mert az Arrow stábja nem valami erős, mégis annyira jól hozza a drámai és humoros jeleneteket, hogy juthatna neki is a fényből.

2015. március 17., kedd

Ma iZombie premier!

Végre ma este adásba kerül Rob Thomas legújabb agymenése (értitek). Számomra a legvárósabb újonc az iZombie, ami iránt elég magasak az elvárások, ugyanis megy a The Flash mögé, szóval elég biztos a felvezetés. Nagy porszemnek kell kerülnie a gépezetebe, hogy ne harapjanak rá az emberek, hisz zombik, nyomozás és DC képregényadaptáció. Holnap akármi lesz megnézem, és valahogy varázsolok egy kritikát, mert már nagyon izgatott vagyok és az előzetesek nagyok jók voltak. Rose McGiver telitalálatnak bizonyul, de többet csak a pilot után tudok mondani. Addig nézzétek meg az klipeket a pilotból, azután be lehet saccolni, hogy tetszeni fog-e!





2015. március 15., vasárnap

Teen Wolf: Érdekességek az 5. évadról

Valamelyik nap szembejött velem egy cikk a Teen Wolf-fal kapcsolatban az EW-on, ezért elolvastam, ebben az 5. évaddal kapcsolatban árultak el kisebb/nagyobb spoilereket, úgy gondoltam, hogy megosztom veletek. Ezeket a részleteket Jeff Davis, a sorozatkreátora osztotta meg a nagyérdeművel. Gondoltam ez egy kicsit enyhíti a sorozatvárását, hiszen csak júniusban jön a folytatás, viszont külön jó hír, hogy két részletben érkezik, szóval meglesz a nyári és téli farkasadagunk is. Én várom az új etapot, a 4. évadot a hibái ellenére is nagyon szeretem, viszont remélem, hogy most mivel több idejük volt az íróknak, átgondoltabb lesz az egész.


  • Tyler Hoechlin távozik a sorozatból. Sejtem, hogy sokakat sokkolt ez a kijelentés. Persze, nem kell aggódni kedvenc Hale-ünk nem megy el végleg, viszont állandó szereplőből leredukálódott mellékszereplővé, amit őszintén szólva már másfél évada megtehettek volna. Derek karaktere szinte már teljesen feleslegessé vált, ráadásul az sem segített, hogy csökkentették a Stiles-szal közös jelenetei számát, amik fénypontok szoktak lenni. A színész hasonló okok miatt szállt ki, mint Crystal Reed, új kihívásokat keres.

2015. március 14., szombat

Top 7 méltatlanul hanyagolt színész

Egy sorozat nézése közben ugrott be, hogy vannak elég méltánytalanul hanyagoltak díjátadók szempontjából, én csak a sorozatos arcokra gondoltam, pedig akad jó pár olyan színész, akiknek legalább egy jelölés kijárt volna, ezért gondoltam a legújabb szerintem cikkben összeszedem ezeket a színészeket. Természetesen ez egy teljesen szubjektív lista. Előbb-utóbb a csajokról is összeszedek egyet, mert ott is lenne min háborogni. Most direkt nem írtam helyezéseket, így is elég nehéz volt ezt a hét férfit összeszedni.

Dylan O’Brien


MTV-s sorozatban nyomja, hiába kábel. Szerintem nagyon jó alakításokat nyújt a Teen Wolf-ban, főként a 3B-s alakítása óta vagyok meggyőzve arról, hogy tényleg tud színészkedni, talán egyedüliként a stábban. Ráadásul nagyon fekszik neki a szerepe. A The Mazer Runner-ben is ügyes volt.

Evan Peters


Az American Horror Story méltánytalanul hanyagolt jófiúja. A sorozat kapcsán mindig zavart, hogy csak Jessica Lange emelik ki, pedig Evan-nek is ugyanúgy járna az elismerés, mint a veteránkollégáknak. A mostani vagy a két évvel ezelőtti alakításáért simán felférhetett volna akármelyik jelöltlistára.

I. Negyedév: What's up?


Durva, hogy márciusban még egyetlen egy betűt sem írtam az iskolai füzeteimet leszámítva, pedig mélyen belül azért már hiányzott az írás, hogy a saját agymenéseimet olvasgassam. Elsősorban most nem is egy kritikával jönnék, inkább egy összegzésféleséggel, amiben lesz egy kis ez meg az. Arról adnék számot, hogy miket láttam és talán egy kis személyeset is bedobok, sőt már biztos. Higgyétek el lenne miről írnom, csak a lazítás (egy délután alatt egy The Big Bang Theory évad) sokkal kényelmesebb, plusz a tanuláshoz is szükségem van akaraterőre, főleg, hogy a rémes napok is közelednek, amit már előttem is letett több millió ember sikerrel, úgyhogy menni fog, ezt a önbizalomhiányos, szadista, Renis énemnek is lehetne mondani.