American Horror Story: az 1. évadról

Az American Horror Story sokak által dicsőített, plusz tesóm barátnőjének kedvenc sorozata, aki ajánlotta, sőt még a sorozatokat alig maximum 24-et néző bátyám is megnézte, ami csoda, úgyhogy vállalkozókedvem akadt. Valamikor a 2. és a 3. évad is be lesz hozva, de tekintve, hogy mindegyik teljesen más történettel kezd, nem kaparom a falat, hogy folytathassam. Igazából az elején voltam úgy, hogy na favorit lehet, aztán szezon közepén kiengedett és a végén visszatornázta magát.

Amikor a mozikban a 625. B-kategóriás horror megy le, akkor elég merész vállalkozás, amikor valaki úgy dönt, hogy sorozatot készít belőle, hiszen hogyan lehetne ebből újat mutatni. Ryan Murphy és Brad Falchuk zöld utat kapott az FX-nél, hogy összehozzanak valami újat. Különösebb elvárásaim nem voltak a széria irányába, csak valamilyen minőséget vártam. Mondjuk, gondolhatjátok, hogy mennyire meglepődtem, amikor Mr. Murphyt megláttam a kreátorok között, hisz ő csinálja a Glee-t, és gondolkodtam, amikor az AHS-t néztem, hogy hogyan csinálhat valaki két ennyire eltérő dolgot. (Glee jelenleg az utolsókat rúgja, bár a Fox tavaly berendelt két szezon belőle, gondolom, azóta megbánták a döntés, tekintve, hogy tök utolsó a nézettségi listán az országosok között.)

Nem próbálják meg feltalálni a spanyol viaszt, hanem inkább újrahasznosítják a régi elemeket. Az AHS horrorfaktorra inkább a régi rémisztgetős filmeket idézi fel az emberben, amik közül jó pár sablonos, hiszen a sötétből előugró alak vagy a függöny mögött valami van elég bejáratott már-már unalmasak. Itt viszont a régi elemeket meglepően jól sikerült újrahasznosítani, bár engem inkább az elején sikerült megrémiszteniük, az évad további részében pedig már mindennaposan kezeltem a ház okozta szörnyűségeket. Mondjuk elismerem, hogy elég sokszor futott rajtam végig kellemes borzongás, akár csak egy karakter által. Szeretik a határokat feszegetni a készítők.

A történet is sablonosan indul, hisz a Harmon-család a gondok miatt új házba költözött, ahol szinte mindegyikük majdnem megőrült, azonban a kivitelezés jó lett a remek színészi játék, a vágás és a jó aláfestő zenének köszönhetően. A történet az elején nagyon jól indult, viszont az évad közepén valamiféle megtorpanást éreztem, inkább olyan szempontból, hogy szerintem semmilyen érdekes dolgot nem sikerült ott bedobniuk, viszont a vége felé felpörögtek a dolgok. Inkább a cselekményhaladással akadtak problémáim, mert ezeket kiküszöbölhették volna.

A karakterábrázolás nagyon tetszett, ugyanis azt éreztem, hogy reális figurákat sikerült megalkotni, ugyanis egyik karakter sem tökéletes, sőt ettől még távolabb állnak, főként ez apucira igaz. Ha belegondolunk, akár bármelyikünk lehetne a helyükben. Ha nagyon kiszeretnék emelni valakit az a Jessica Lange által megformált Constance, aki egyszerre ébresztett bennem szimpátiát, együttérzést, ugyanakkor ellenszenvet. Kicsit talán nekem modorosnak tűnt a játéka, viszont a többi karaktert is nagyon jól eljátszották a színészek. Különösen Tarissa Farmiga tetszett még, aki fiatalkora ellenére hozott egy kiemelkedően jó játékot. CW igazi tinédzsereket is alkalmazhatna.

Összességében: 10/8
Van benne potenciál, hogy a további évadokra még jobb legyen. Az első évaddal nagyjából meg voltam elégedve, mert becsszó jobb volt, mint mostanában bármelyik látott horrorfilm. Mondjuk nekem leginkább az tetszett benne, hogy annyira nem mainstream, bár érezhetően amerikai. Legalább valamiről elmondható, hogy teljesen hű a címéhez. Szerintem valamikor meglesem a másik két évadot, ha kedvem lesz.