Oldalak

2015. május 14., csütörtök

Arrow: Véget ért a 3. évad


Az Arrow tavalyi szezonja, ha nem is zseniális, de nagyon jó volt, egyre inkább képregényesebb lett, plusz egy remek főgonosszal és átkötő szállal volt dolgunk. A 3. évadra beígérték a DC univerzum egyik legnagyobb rosszfiúját, így voltak elvárások, az eredmény pedig a sorozat leggyengébb szezonja. A téli finálé kritikámban még kegyes voltam, aztán leesett a tantusz, hogy amit lehetett szinte mindent elszúrtak. Persze, közel sem olyan tragikus a helyzet, hisz a szórakoztatási faktora még mindig megvan a szériának, csak ehhez kéne egy szuper sztori is. Igazából arra próbálok rájönni, hogy mi romolhatott el.

Az biztosan nem tett jót az egésznek, hogy a The Flash is elindult, ami ráadásul sokkal jobban teljesített, mint az anyasorozat minden téren. Úgy látszik, hogy inkább odakerültek a tehetségesebb írók, meg hát idén Marc Guggenheim gyakorlatilag egyedül vitte a stafétát nem sok sikerrel. Jövőre új showrunnert is kapunk Wendy Mericle személyébe, akitől nem tudom mit várjak. Ráadásul elindul a Supergirl és a Legends of Tomorrow még idén. Egyetlen egy biztató pontja volt idén az Arrow-nak, hogy nőtt a nézettsége, mert azért tavaly, hiába volt a legnézettebb, mégis sok nézőt veszített, viszont idén főként a crossover-nek köszönhetően 38%-kal javultak az adatai. Az mindig gáz, hogyha egy viszonylag pocsék etap alatt ugrik meg a nézőszám (hm Scandal), mert az lesz iránymutató az alkotóknak. Tovább spoileresen folytatom.



Az alap jó volt, ugyanis a tavaly már bemutatott Árnyak Ligája került középpontba, aminek köszönhetően érkezett Rhas Al Ghul és Nyssa Al Ghul, utóbbi elég sokat szerepelt az évad folyamán, aminek én nagyon örültem, valamiért nagyon imádom Nyssa-t. Nem bánnám, hogyha jövőre állandónak beraknák Katrina Lawot, mert iszonyat sok potenciált látok még benne, akár ő is kaphatna egy külön spinoffot. Itt érkeztünk el a kínos ponthoz, hogy apuci mennyire nem működött. Odavoltunk, hogy érkezik egy legendás gonosz, aki nagy veszélyt jelent, hát ez a karakter totálisan nem működött, egyrészt az írás hibája, másrészt a színészé, aki helyett valaki karizmatikusabb jobb lett volna. Egyszerűen semmilyen érzést nem volt képes kiváltani belőle, oké tett dolgokat, mégis semmilyen motivációja nem volt. Rhas csak volt, se nem volt félelmetes, se nem utálatos, csak lógott a levegőben. Ő gonosz, mert csak, plusz a Liga létezését sem értettem.

Nem rég láttam a Nolan-féle Batman-filmeket, amiben nagy szerepe volt a Ligának. Tök jól meg lett magyarázva, hogy mi a szerepük, miért ez meg az a céljuk, ráadásul Liam Neeson méltóságos volt és ijesztő, akinek nem kerültem volna útjába. Azért hoztam fel ezt a Batman, mert akármit mondanak a készítők, tény és való, hogy elég sokat merítenek abból a világból, akkor legalább ezt a részt is lenyúlhatták volna. Amúgy magát Green Arrowot is egy olcsó Batman-nek tartják. Rhas el lett szúrva, helyette Malcolm Merlyn működött. Malcolm emlékezetes rossszfiú volt idén, ha nem is annak szánták. Úgy gondolom, hogy az ő karaktere most teljesedett ki, legalább azt is tudom, hogy már nem sima őrült, mert ez a fickó egy zseni. Basszus micsoda terve volt, még ő jött ki az egészből győztesen, hisz ő lett a Liga új vezetője. Legalább ő belőle valami jót kihoztak, ha már az 1. évadban olyan semmilyen volt. John Barrowman olyan igazi imádom utálni figurát adott nekünk. Ez a karakter egy önző, gerinctelen féreg, aki, hogy a saját hátsóját mentse bármit és bárkit feláldozna még a saját lányát is és még él.


Az évad nagyon döcögős, összecsapott és átgondolatlan volt szerintem. Emlékszem, hogy télen is említettem, hogy mennyire nem halad a Liga-szál, aztán egy részben le is rendezték. Szerencsére az évad második felében sajnos eleget is kapunk belőle, igazából nagyobb logikátlanságok váltják egymást. Malcolmot Thea feladja nekik, aztán Oliver és Diggle kiszabadítják, aztán kiderül, hogy az egésznek annyi értelme volt, hogy Rhas az utódjának Oliver-t választja, aki tök feleslegesen rágódik ezen egy részt. Amúgy nem értettem, hogy a fickónak miért kellett az Íjászt eltüntetnie, amikor már a következő részben megölhette volna a húgát. Túl sok időhúzás volt ezzel, amikor foglalkozhattak volna az Árnyék Ligájának a felépítésével, Rhas és Nyssa kapcsolatával, Laurel felemelkedésével többet, ott van a H.I.V.E. vagy Nyssa és Laurel kapcsolata. Fájdalmasan sok potenciál lett volna benne, amivel a huszonhárom rész alatt tudtak volna gazdálkodni helyette ostoba és felesleges drámázással töltötték ki az időt. Ha Rhas jó lett volna.

Aztán gyakorlatilag a főbb karakterekkel sem tudtak mit kezdeni vagy elvitték őket rossz irányba. Oliver végig csak volt, de legalább akadt némi jellemfejlődés nála, Diggle többet szerepelt idén, de közel sem adtak neki semmilyen érdekes sztorit, azért szeretem Lyla-val együtt, Roy volt, hogy aztán le is lépjen, de legalább kiderült, hogy Colton Haynes azért tud valami, már ha verekedni kell, az ő búcsúja azért szomorú volt, Quentin-t nyugodtan kinyírhatnák, Thea szerepének csúcspontja a három év után egy halál volt, szegény ezért kellett itt lennie. Amúgy Thea legalább felnőtt, úgy tűnik, végre Speedy lesz és értelmet nyer, bár ő is csak tengett a szezon folyamán. Az egy külön szomorúság, hogy a Lazarus Pit-nek eddig nem láttuk a hatását, közben depisen nézett Thea, de ez azért szerintem nagyon kevés. Mindenesetre örültem, amikor felöltötte a piros ruhát. Kíváncsi vagyok, hogy mik a tervek vele kapcsolatban.


Az évad legnagyobb jellemfejlődése Laurel-hez köthető, aki végre arra az útra lépett, amin eddig is járnia kellett volna. Őszintén egyre jobban megszerettem őt, igazából sosem utáltam őt, csak az Oliver-rel való románcot mindig erőltetnek tartottam, erről hála az égnek letettek az alkotók. Sara halála kellő lökést adott neki, ugyanis ő lett a Black Canary. Kellenek nekünk badass csajok, számomra egy külön öröm, hogy a ruhája nem feltétlenül az adottságait hangsúlyozza ki. Persze, az ő felemelkedésére is szánhattak volna szerintem három-négy részt. A Nyssa-val való jeleneteit meg egyszerűen imádtam, nagyon jól működtek együtt, látszott a csajokon, hogy élvezik. Adhatnának neki valami normális párkapcsolatot. A Flash-ben is szerepelt, ahol olyan cukik voltak Cisco-val, szerintem ott volt Katie Cassidy a legjobb, azóta én shippelem őket, de soha büdös életben nem fognak összejönni. Szerintem Laurel-nek egy olyan fickó kéne, aki megérti, de mégis vidámságot hoz az életébe, mint Cisco. Álmodozni szabad.

Most jön a legfájóbb rész számomra. Hihetetlen, hogy milyen rossz útra vitték írók Felicity-t. Egy Oliver-rel és egyébként drámázó, síró, panaszkodó csajt csináltak belőle, akitől ráadásul elvették az optimizmusát, mondhatni kavarógép lett belőle. Oké, azt elfogadom, hogy azért ő is komolyabb lett, mert megtapasztalt egy-két dolgot és komolyodott, ez tetszett, de azzal, hogy egy szerelmi háromszög közepébe állították mindent elrontottak. Emily Bett Rickards többet érdemelne ennél, ahogy a karaktere is, mert több ő, mint a főhős csaja. Igazából a több Felicity játékidő nem rossz ötlet, hanem idétlen drámázásokkal raknák tőle. Akadtak jó jelenetei, amikor megcsillant és furcsa mód, tök jó, hogy a legtöbb karakterrel milyen jó bromance van. Kifejezetten tetszett, ahogy Laurel és közte kialakult a barátság, több ilyet. Lehet, hogy a 4. évad főszereplője ő lesz igazából.



Az írók bemutatták nekünk azt, hogy hogyan nem kellene összehozni a sorozat legjobb párosát. Én imádom Felicity & Oliver kapcsolatát, valószínű, hogy a sorozat végéig így leszek ezzel, mert Stephen Amell és Emily Bett Rickards kémiája valami iszonyat jó, de jesszusom, amit ezzel műveltek. Behoztak egy teljesen szükségtelen szerelmi háromszöget, plusz a nem lehetek veled, mert megsérülsz miattam sablonokat, az már csak mellékes, hogy Sara halála milyen iszonyatos mértékű drámázás kiverte a biztosítékot. Gyakorlatilag Felicity egy szajhaként lett majdnem bemutatva, hisz Ray-jel majdnem imádják egymást, aztán következő nap Oliver karjaiban van. Oké, Ray-jel szakítottak, de amikor már előtte tudja, hogy Oliver-be szerelmes, akkor miért lépett már korábban. Az már egy másik pont, hogy imádnivaló jeleneteiket eltüntették, szerintem sok jó pillanatot nem is tudnék felidézni tőlük. Nagy kár volt a shippereknek ennyire behódolni. Természetesen azt akartam, hogy összejöjjenek, de nem így. Jobb szerettem volna, hogyha úgy csinálják, mint tavaly ilyen kis finom utalásokkal. Azért elismerem, hogy a 3x20-al levettek a lábamról, de azért nem bocsátok meg. Talán, hogy most együtt vannak jobb lesz minden.

A finálé gyakorlatilag sorozatzárónak is beillett volna, igazából sok mindent nem hagytak levegőben, talán csak Oliver és Diggle barátságát. Amúgy nem volt ez egy rossz rész, legalább pörgős, félóra alatt le tudtak mindent. Rhas és Oliver párbaja bejött és végre más eredménnyel végződött, hál’ Isten meghalt Rhas, többé nem akarom látni. Azért Oliver és Nyssa esküvője is megér egy említést, el sem hittem, hogy ez komolyan megtörténik. Oliver beépülése tetszett és érdekes volt heti gonoszként is. Örültem annak a tanulságnak is, hogy egyedül nem ment volna neki. Végre nem egyedül járok hőssel van dolgunk. Azért voltak jó Felicity és Oliver jelenetek, konkrétan sírva röhögtem, amikor megláttam Felicityt az Atom szerkóban, itt még okésan kezelték őket. Mondjuk az nyálas volt, hogy elhajtottak a naplementébe, de úgy voltam vele, hogy háromévnyi őrző szolgálat után kijárt ez Oliver-nek, elég sokat szívott, jár neki egy kis rendes pihenőidő a szerelmével, hogy boldog legyen.


Hiába vagyok kissé nagyon csalódott a szezon kapcsán, azért én még mindig szeretem az Arrow-ot, közel sincs a kaszaszinthez. Várom a 4. évadot, mert elég ígéretesnek tűnik az új főgonosz Damien Darhk, akinek a szerepére remélem egy jó és karizmatikus színészt fognak kasztingolni. Utaltak is rá a fináléban, de nagy ravasz az öreg. Róla annyit érdemes tudni, hogy ő a H.I.V.E., szóval végre értelmesen fognak foglalkozni talán Diggle bátyjának, Andy-nek a megölésével. Olyan találgatásokat is olvastam, hogy lehetséges ő Felicity apja, akinek a személye nagyon foglalkoztatja a külföldi rajongókat. Arra lesz még kíváncsi, hogy hogyan lesz Oliver újra igazságosztó, ha már nem Arrow, majd a neve elé biggyesztik, hogy Green, jobb ötletem nincs. Fel van adva a készítőknek, hogy kilábaljanak a gödörbe, szóval hajrá nekik.

Összességében: 10/6
Még mindig tudok nevetni és akadnak jó csavarok, beszólások a pocsék történetvezetés ellenére, azért a karakterekkel és a románccal is bánhattak volna jobban. A flashbackek igazából elég semmilyenek voltak, mert a 10. részben lelőtték, hogy mi lesz a végkifejlete, mindenesetre Tatsu-t nagyon megkedveltem, ahogy Ray Palmert is, aki remélem, jól lesz majd az új spinoffban.  Ez egy csalódást okozó szezon volt, de még mindig megvannak benne azok az elemek, amiket szeretek. Azért remélem, hogy a 4. évad legalább olyan lesz, mint az 1.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése