Oldalak

2012. december 27., csütörtök

Könyvkritika: Oláh Gábor - Holnap más leszek


Érdemes a Ciceró Könyvstúdió honlapján böngészni, mert ilyen kincsekre bukkan az ember, mint ez. (Ők adják ki Meg Cabot legtöbb művét.) Egy este nézelődtem ott. Aztán adtam le a drótot anyunak, hogy mit szeretnék karácsonyra, és tesómtól ezt meg is kaptam, aminek őszintén örültem. Hamar el akartam olvasni, mert van más olvasnivalóm is még (kötelezők :P).


Tartalom:A tizenhét éves Nórát pszichológushoz küldik a szülei, mert több napra meglógott otthonról, és bár ennek komoly okát nem is sejtik, érzik, hogy valami nem stimmel vele. Nórának a pszichológusnál elhangzó szavai vezetik be az olvasót egy érzékeny, gondolkodó lány lelkivilágába. 


Nem a szokványos elbeszélő regény, mert nincsenek párbeszédek. Olyan az egész, mintha egy naplót olvasna az ember. Összefüggéstelen néhol. Pontosabban Nóra beszámolóját olvassuk, azt, amit a pszichológusnak mond. Szerintem könnyebb az azonosulás ha E/1.-ben írják a regényt pl. Szent Johanna Gimi, Az éhezők viadala stb. Meg tudtam érteni Nórát Linda Perry hangját üvöltetve a fülemben.

Ez egy lélektani regény. Nem olyan, mint a Légy jó mindhalálig, de itt is fejlődés tapasztalunk. Igazából a főszereplő olyan lány, mint én vagy bármelyikünk. Oké, vannak eltérések közöttünk, de az más. Ő is összeveszik a szüleivel, túlérzékeny, a szerelmet keresi, bizonytalan magában, nem tudja ki. Szóval az általános tinédzsergondokat fogalmazza nagyon jól. Könnyen érhető és fiatalos stílusban, ami iszonyú fura, mert a könyv szerzője először is férfi, másodszor 72 éves. Remekül csinálta. Nem tudom mért lepődök meg, hiszen a 13 okom volt is tetszett, bár ott utáltam Hannah-t. Ezzel szemben szerintem a főszereplő a végére szerethetővé válik, amikor "felnőtt" lesz.

Negatívum. Nem mégsem az, hanem inkább zavaró dolog, vagy nekem nem is hiányzik. Ebből a kusza gondolatmenetből mindjárt kihámozom a lényeget. Szóval a könyv végén elég sok nyitott kérdés marad. Nem akarom lelőni, hogy így is sok embert biztassak az elolvasására. Magyarán a fantáziádra van bízva, hogy mi lesz tovább a hősnőnk életében.

A legjobb az egészben a hazaiság. Nem kapunk tipikus amerikai középiskolás kliséket, hanem egy átlagos magyar lányt kapunk problémákkal. Engem mondjuk meglepett, hogy miért tűnt el, és örülök, hogy megkerült. Ez Budapesten itt és most játszódik. Emellett nagyon tetszett, hogy nemcsak "hisztit" kapunk, hanem van utalás a West Balkán esetre, a norvégiai mészárlásra, hírességekre, a rasszizmusra, a fogyatékosokra. Utóbbiról többször is szó van Rőzse személyében. Nóra véleményt mond, és valamilyen szinten felnő. Felhívja különböző dolgokra a figyelmet.

Értékelés: 5/5 - nem mestermű, de elgondolkodtató. Őszintén szólva érdemes lenne megfilmesíteni, hogy ne olyan szemét magyar tinédzserfilmek legyenek, mint az Álom.net. Én már elképzeltem. Ajánlom, bár egy lényeges dolog kimaradt szerintem a mobilkockulás.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése