Oldalak

2014. december 16., kedd

Pilotkritika: Forever



Az ABC másik drámája a sikeres How to Get Away With Murder mellett a Forever volt, ami nem döntött nézettségi rekordokat, és utolérte a kedd esti ABC halálátok, ugyanis a legutóbbi részt már csak 4 millióan nézték, amúgy az a röhej, hogy a csatorna sorozatai közül még így is aznap este ő volt a legerősebb, lenyomta a Marvel of Agens SHIELD-et. Én csak a pilotot láttam. Gondoltam, hogyha már fel volt magamnak írva, akkor egy esélyt megérdemel, pedig így is akad bőven néznivalóm van. Ezen kívül nem hiszem, hogy idén már más pilotkritika lenne-e, esetleg még a Scorpion-ról, a Madam Secretary-ról, a Constantine-ról vagy a The Affair-ról, ezen kívül még az évadnyitók is elárasztottak, hisz lesz valamikor Arrow és The Walking Dead kritika is, amikor hirtelen minden az ember nyakába szakad.



Dr. Henry Morgan New York-ban dolgozik halottkémként, aki így próbál magyarázatot találni saját átkának a magyarázatára, ugyanis nem tud meghalni. Akárhányszor életét veszti, felébred egy folyóban pucéran, és beviszik közszemérem sértésért. Elkezd Jo Martinez nyomozónak besegíteni a nyomozásokba, mert jó szórakozás. Jo-nak is nehéz magánélete van, hisz egy éve elvesztette férjét, így több problémával is meg kell küzdenie. Henry nincsen egyedül, ugyanis Abe a jó barátja tud a titkáról, próbál neki segíteni a rejtőzködésben, méltó társa az életében.

Egy szokásos nyomozós sorozat, amiből már jó párat kaptunk. Túlságosan megszokott ügyekkel foglalkoznak, ahogy a férfi és női páros is olyan, hogy jó pár évig szurkolsz nekik, hogy sikerüljön összejönniük. Mégis vonzzák a nézőket, ezért dobták be a halhatatlanság témát, hisz tényleg ez az egyedüli érdekesség a sorozatban, hisz főszereplőnk ezután nyomoz. Ráadásul az első részben már háromszor meghalt, ezzel az a probléma, hogy már előre látom a sémát, megölik a főszereplőt, ahogy az áldozatot, kitalálják a halál okát, aztán könnyen megtalálják a tettest. Hiába van potenciál a történetben, szerintem pont emiatt pártoltak el tőle a nézők. Az évad átívelő szála lesz érdekes még, ugyanis valaki tud Henry titkáról, valószínűleg ezzel fogja zsarolni, már csak emiatt érdemes lesz csekkolnom a folytatást.



Annak ellenére, hogy tipikus nyomozós széria, nem különb a Bones-nál vagy a Castle-nél, nekem bejött a pilot. Sokat foglalkoztak a halhatatlanság kérdésével, erről mindig a Twilight ugrik be, hogy Bella és Edward örök vámpírok lettek, viszont ez mennyire unalmas már. Őszintén, szólva nagyon jó lenne az örök élet, viszont nekem mindig a negatívumok jutnak róla eszembe, ezért volt nyerő a pilot, ugyanis nem menő, szuper dolognak mutatja ezt be, hanem szívásnak. Ha normálisan belegondolunk nem jó, hisz ha örökké élsz, akkor láthatod, ahogyan a szeretteid sorra meghalnak, úgy meg nincs értelme élni, hisz magukkal visznek az emberből egy kis darabot. Ráadásul olyan rossz látni, hogy te állandó vagy, viszont a világ folyamatosan változik körülötted. A normális körforgás az élet és a halál, egyik nincs a másik nélkül.

A főszereplő szerintem roppant szimpatikus, Dr. Henry Morgan karaktere telitalálat, mivel ő van a középpontban, vagy megszokod, vagy megszöksz. Emlékeztet a Sleepy Hollow-ra, aminek az 1. évadát szintén a remek főszereplő miatt néztem végig. Van némi cinizmusa, viszont díjazod a lelkesedését a munkája iránt. Lehet, hogy azért kedvelem, mert brit akcentusa van. Amúgy őt Ioan Gruffudd alakítja, aki a Fantasztikus négyes filmekből lehet ismerős számunkra. Szerintem nagyon érzi a szerepet, látszik rajta, hogy élvezi ezt csinálni. Örülök, hogy a karakter a szomorkás múltbeli flashbackek ellenére, nem depressziós. Másik hatalmas pluszpont, hogy kapunk egy csomó visszatekintést, ami sok pluszt hozzáad a főszereplő jelleméhez. Például az első halálát is egy nemes tett miatt szenvedi el.



Szerencsére nincsen olyan sok főkarakter, úgyhogy lehet bőven karakterizálni, akik ráadásul eddig bemutatásra kerültek, szerintem egytől egyig szimpatikusak. A nyomozónőt is teljesen meg lehet érteni, hogy miért olyan zárkózott. Annak ellenére, hogy messziről üvölt az a tény, hogy ők ketten összejönnek, azért jó látni, hogy van némi kémia is köztük, ráadásul szeretnéd, ha jobb kedve lenne. Abe egy igazi jó barát, aki mindig segít, ha baj van. Abe és Henry kapcsolata szerintem nagyon szépen van kivitelezve, hozzájuk köthető a pilot legnagyobb WTF?-ja is. Jó volt látni Joel David Fischer-t, aki a Bones-hoz hasonlóan itt is egy kicsit lökött alakot játszik. Több említésre méltó szereplő nincsen.

Összességében: 10/6
A közepesnél csak egy fokkal jobb, de ez egy jófajta 10/6, aminek a folytatására még be is nevezek. Szuper lenne, ha a megszokott nyomozó körítéstől meg tudnának szabadulni, mert az vesz el a minőségéből , mert tele lehetne tömni egy csomó érdekes gondolattal, van egy szuper főszereplő, ráadásul a főbb mellékszereplők is nagyszerűnek tűnnek, ahogy az évad központi szála is. Hetiben biztosan nem fogom nézni, majd téli szünetkor bedarálom a maradék részeket.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése