Filmkritika: The Imitation Game - Kódjátszma (2014)

Az engem érdeklő idei Oscar-díjas filmeket szép sorjában igyekszem megnézni, ennek volt az újabb állomása a The Imitation Game, az az a Kódjátszma. Ezzel kapcsolatban egy dologban vagyok biztos, hogy Sherlock-rajongók valószínű, hogy megnézték, mert Benedict Cumberbatch játszik benne. Őt én még korábban semmi másban nem láttam. Ígérem, hogy még idén végignézem a sorozatát. Persze, nem ő az egyetlen ismert arc az egészben, hanem Keira Nightley bukkant még fel. A sztoriról sokat nem tudtam, mondtam lepjenek meg, hát meg is leptek.

Tartalom: A második világháború egyik legnagyobb hatású, mégis talán legkevésbé ismert hőse a tragikus sorsú Alan Turing, aki nélkül ma lehet, hogy egészen máshogy nézne ki Európa és a világ térképe. A zseniális matematikus 1912-ben született, napjainkban pedig a modern számítógép-tudomány egyik atyjaként tisztelik. A második világháború alatt a brit Bletchley Parkban működő kódtörő központ munkatársaként dolgozott és kulcsszerepe volt a német Enigma nevű titkosító gépek jeleinek megfejtésében. Ez a becslések szerint legalább két évvel rövidítette le a második világháborút és elősegítette a németek legyőzését. A teljes titokban zajló műveletről egyébként a hetvenes évekig senki sem tudott. Ez a tény szomorú szimbóluma is lehetne Turing életének, akinek homoszexualitása miatt rejtőzködő életmódot kellett folytatnia, Nagy-Britanniában ugyanis az azonos neműekhez való vonzódást ez idő tájt még betegségként kezelték. 1952-ben lelepleződött és választania kellett a börtön, vagy a hormonkezelés között. 1954-ben találtak rá holtan, az pedig a mai napig nem ismert, hogy öngyilkosság vagy merénylet áldozatává vált-e.

Alan Turing karakterért én imádtam, mindig is bírtam az ilyen mindent szó szerint vevő, kicsit felsőbbrendű tudószseniket. Teljesen megértem, hogyha valaki nem szerette, mert elég arrogáns figura, viszont annyi színt hozzáadták. Nem gondoltam volna, hogy ennyire kedvelni fogom őt. Igazából Alan gyerekkorában is kilógott a többiek közül, mivel folyton számolgatott és más reáldolgot csinált. A zseni gyerekeknek, ahogy észrevettem sosincs egyszerű gyerekkoruk, mert az eszük miatt kilógnak a többiek közül. Nekem különösen tetszett, hogy voltak flashback-jelenetek, amik sokat dobtak a szereplő megítélésén.

Engem kimondottan szórakoztatott Alan személyisége vagy, amiket benyögött. Teljesen Dr. Brennan benyomását keltette bennem, aki szintén hasonló típusú ember. Nagyon mélyen igyekezett az érzéseit elrejteni, mert ezek is nehézségek lettek volna számára. Külön vicces volt az, hogy mennyire nem tudott az emberekkel beszélgetni vagy együtt dolgozni, hisz egy elég magának való alak. Mondhatjuk azt, hogy nem igyekezett a saját életét könnyebbé tenni. Valamilyen szinten sajnáltam is ezt a figurát, mert különösebben senkije sem volt. Jó párszor elbarangoltunk a gyerekkorába, de semmilyen képet nem kaptunk a szüleiről vagy az egyetemi éveiről, nem is feltétlenül erről szólt ez a film, mégis ezeknek a hiánya hagyott bennem egy kis űrt bennem.

Szerencsétlen helyzetén az sem segített sokat, hogy meleg volt. Nagyon durva belegondolni, hogy 50-60 évvel ezelőtt még bárkit elítélhettek Nagy Britanniában ezért, nem is csoda, hogy zárkózott egy személy, és nem engedett magához senkit sem közel. Őszintén, nem hiszem, hogy valakit egy életen át a matekképletek képesek boldoggá tenni. Emiatt foglalkoztak sokat a gyerekkori barátjával, Chris-szel, akit különösebben nem akarok lelőni, miért fontos.

Tudom, hogy Alan Turing-ról és az ő leghíresebb munkájáról a kódfeltörő masináról szól az egész, azért sokkal többet is kihozhattak volna a mellékszereplőkből, mondjuk több árnyalást adhattak volna nekik, ezt Hugh Alexander esetén sajnáltam, aki az abszolút másik kedvencem volt. Tíz perc még belefért volna, hogy kik ők, honnan jöttek, meg kicsit több csapatmunkát is el tudtam volna viselni. Utóbbi terén Joan Clarke és Alan kapcsolata kárpótolt. Érdekes volt látni, hogy mit hozott ki a nő a férfiból. Nála ráfeküdhettek volna a női tudósok témára jobban, hogy hogyan viszonyulnak hozzájuk. Persze, hogy belőle is lehetett volna több.

A karakterhiányosságok ellenére jó szereplőgárdát sikerült összetoborozni. Természetesen a legjobb munkát Benedict Cumberbatch végzi, hisz szinte végig ő van a reflektorfényben. Szerintem hozzá ez a karakter is nagyon passzolt, már az arcából adódik. Azért okkal kapott Oscar-jelölést, ha díjat nem is. Amúgy tök durva, hogy mennyi nőt levesz a lábáról. A másik híres színész Keira Knightley volt, akinek ezért Oscar-jelölést nem adtam volna, amit itt nyújtott, jó, amit csinál, csak egyszerűen kevés. Én jót mosolyogtam azon, hogy még két sorozatos arcot sikerült megszerezni. Itt van Charles Dance, akit a Trónok Harca Tywin Lannistairjeként ismerhettük meg, itt is ugyanazt a felsőbbrendű, utálatos figurát hozza, de tényleg teljesen ugyanazt. Elég kétdimenziós maradt végig. Akinek nagyon megörültem Matthew Goode, aki igazából jó volt, bár sokat nem mutatott, de nekem ez is elég volt, hogy elmerüljek a kékszemeiben. Már értem is, hogy miért hagyta ott legnagyobb bánatomra a The Good Wife-ot.

A hangulatot és a sztori alapját a II. világháború biztosítja számunkra, de nem mondanám egy teljesen halálkomoly filmnek, mert akadnak jelenetek, amikor lehet mosolyogni. A legerősebb pontja szerintem az volt, amikor a gépet működésbe hozták, talán az volt az egyik legfeszültebb jelenet és drámai is, plusz, amikor ezt az egészet Tywin Lannistair le akarta állíttatni. A végkifejletet természetesen tudja a néző, mert nem élünk a náci ideológia szerint, ezek ellenére a forgatókönyv nagyon jól működött. Azt teljesítette a film, hogy bemutatott nekünk egy embert és az ő életművét, amiről eddig nem is tudtunk.

Tetszettek a díszletek, szerintem elég korhű volt minden, nagyon jól visszaadták a ’40-es évek hangulatát és az annak elején lévő kétségbeesést. Ezeket az érzéseket és egyensúlyokat nagyon jól eltalálták. Őszintén nem szívesen kerültem volna abba a helyzetbe, mint ők, hogy gyakorlatilag a világsorsa volt a kezükben. Persze most lehet gondolkodni, hogy ebből mennyi minden igaz, nekem nagyon tetszett a film, csak a mellékszereplők lehettek volna jobbak, ezért lett 10/8. Szerintem azért érdemes megnézni, mert egy kis pluszinformációval szolgál a II. világháborúval kapcsolatban.