Oldalak

2015. július 3., péntek

How To Get Away With Murder: Kritika az első évadról


A How to Get Away With Murder még egyetlen egy bekezdés sem kapott az oldalon, pedig tavalyi év egyik legígéretesebb újoncáról van szó. A sorozatot Shonda Rimes cége gyártja, de nem ő a showrunner, hanem Peter Nowalk, azonban le sem tagadhatja a nagyasszonyt. Shonda Rimes a tévés ipar egyik nagy mágnása, aki eddig olyan siker szériákat tett le az asztalra, mint a 11. évadát taposó Graice Klinika, az ABC legnézettebb drámája, a Scandal és a már befejeződött Dr. Addison, ezekben a remek történettel együtt töménytelen mennyiségű szappan is dominál. A sorozatot itthon jól fogadták, hogy aztán negatív irányba csússzon a dolog, mégis sokan kitartottak. Az első etap 22 rész helyett 15 lett, mivel Viola Davis, csak ennyit vállalt, bár jót tett a sztorinak, mert így is hullámvasút volt az egész.

Azt gondolná az ember, hogy a kevés részt sikerült jól kihasználni, mert kevesebb időt kell kitölteni, azonban elvéreztek az évad közepén nagyon az írók. Az elején még én is nagyon lelkes voltam, aztán a 5-9. részig átverve éreztem magam, csak dühös voltam, hogy maradék 6 részt ledarálva kellemesen szórakozzak. Mi volt a hiba a gépezetben? Itt előjött a Scandal 3. évadának betegsége a túlzott szappan, annyira idegesítően tolták a szerelmi szálakat a képünkben, ha HBO lenne teljes nagyságban láthattuk volna még a szexjeleneteket. Az nem baj, hogyha a karakterek magánéletével foglalkoznak, csakhogy ha nincsenek kémiák és jó szereplők, ráadásul lenne egy érdekesebb ügy, ami simán kitöltene 40 percet, akkor nem merik bevállalni. Akkor ott ez nálam nagyon sokat rontott az élményen.



Úgy felidegesített, hogy hagytam a fenébe, ezért az évad maradék részeit egyben néztem meg, nem rég. Meglepődtem, hogy nagyon jól szórakoztam a részeken, pedig ugyanúgy előtérbe volt tolva a romantika, de kezdtem azt érezni, hogy nem megy a történet rovására, talán a karakterek sorsa is el kezdett érdekelni még talán szurkoltam is nekik, pedig nem igazán pozitív szereplők. A pilot nagyon ütős volt és feszült egy jó kis csavarral megfűszerezve. Nem akkora spoiler, ha elárulom, hogy  az évad végig a Lila Stangard gyilkossággal foglalkozott.

Érdemes megemlíteni a heti ügyeket is, mert ezen a téren egész jól megerőltették magukat az írók, mert sokszor megdöbbentő eseteket hoztak össze. Kaptunk olyan nőt, akinek a férje két lányt tartott a pincéjükben, egy nőt, akit erőszakkal vádoltak, egy férjet, aki állítólag megölte az asszonyát, már csak ezek miatt kell a sorozatnak egy esélyt adni. Megkockáztatom, hogy az első említett eset az évad legjobb része, ugyanis egy nagyon brutális ügyről volt szó, ami mindenki erkölcsi iránytűjét megbolondította. Az a rész is nagyon bejött, amikor Annalise anyja a városba látogatott, nagyon érdekes párbeszédeik voltak. A kapcsolatuk eléggé elgondolkodtató, főként a rész végi vallomás után. Ráadásul ekkor eléggé meg lett magyarázva, hogy a főszereplő miért olyan, amilyen. Remélem, hogy még kapunk ebből a szereplőből. Emellett az évad fő történetszála is végig izgalmas volt és egy remek csattanóval zárult.



Elég érdekes karaktereket sikerült írni, mert senki sem egy konkrétan szimpatikus szereplő, sőt azonosulni sem lehet igazán velük, azért legtöbbjüket a romantikus életük alapján megkülönböztetni, ami elé komoly hiba, viszont az évad második felébe valami azért lett belőlük, még a színészek is elég jó munkát végeztek.  Connor a farka segítségével jut információhoz, igazi törtető, de a szíve a helyén van, még Michaela-t kedveltem meg, aki felnőtt, őt egész jó irányba vitték, ők lettek a kedvenceim. Gondolom úgy is mindenki Viola Davis-t imádja okkal, mert jól hozza a szerepet, bár szerintem néha a hisztérikus jeleneteinél túljátszottak szerintem, jobban bejön, hogy felnőttként és zsarnokként irányít. Amúgy egy igazi antihős, mert képes bárkin kegyetlenül átgázolni a céljai érdekében, mellette még Bonnie titokzatosságot bírtam és egész aranyosak voltak Asher-rel. Mondjuk vannak rejtélyes alakok, mint Frank, akik Keatingék saját bejáratott csicskája.

A szerelmi szálak az évad közepén kiakasztották, mégis azért idővel ezeket is megszerettem. A kedvenc párosom, akiket még a mélyponton is bírtam, Connor & Oliver. Sosem volt bajom a meleg párokkal, hisz imádom Iant & Mickeyt, ahogy Tarat & Willowot is. Talán nekem azért is jöttek, mert nem ilyen műmájer Steiner Kristófok és Lakatos Márkok voltak, nem beszéltek affektálva, hanem úgy viselkedtek, mint bármely normális pár. Én sem tévében, sem valóságban nem szeretem a sztereotíp melegek megtestesítőit. Hihetetlen, hogy micsoda alakuláson ment keresztül a kapcsolatuk, ez leginkább Connorra volt jó hatással. Kíváncsi vagyok az évadzáróban kiderült dolog, mennyire fogja ezt befolyásolni. Annyit mondok, hogy egy nagyon szemét húzást léptek meg az írók.

Összességében: 10/7
Nem gondolom úgy, hogy több járna az évadra, azért azt még nem bocsátottam meg, de jó irányba haladtak végül. Talán még a Frank & Laurel huzavonát hagyhatták volna a ki, mert semmi kémia, a többiek kapcsolatai nálam beestek az oké kategóriába. A cliffhanger ígéretes, érdekel, hogy ezek után milyen irányba viszik el ezt az egészet, mert az 1. évad rejtélyét számunkra végül is szépen lezárták. Azért az elvárásaim nem lesznek magasak, mert okozott ez már csalódást. Valószínűleg a széria visszaköszön még pár díjátadóról, főként Viola Davis miatt, akit megértem, hogy miért díjaznak. Mondjuk Kerry Washington-nál jobb.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése