Oldalak

2015. július 23., csütörtök

Outlander: Kritika az 1. évadról


Már tavaly felkeltette a figyelmemet az Outlander, csak valamiért mégis kimaradt, plusz megtudtam, hogy féléves szünetet iktattak be a szezon két része között. Jókat hallottam róla, és sejtettem, hogy ez az én sorozatom lehet. Nem olyan régen fejeződött be az 1. évad, így fogtam magam, hamar le is töltöttem, hogy egy hét alatt bedaráljam. Nem kapott rövid szezont, mert 16 részt rendelt be a Starz csatorna. Amúgy ők adták a sokak által kedvelt Spartacus, amiből én egy képkockát sem láttam, nem is akarok. Nekem elég tőlük ez, ami már a pilot után egyből belopta magát a szívembe.

A sorozat alapja egy eddig nyolcrészes regénysorozat, amit Diana Gabaldon szerzett. Minden évad egy-egy könyvet dolgoz fel. A megjelenése előtt sokan a Trónok Harcához hasonlították, ami elég nagy hülyeség. Annyi a közös bennük, hogy adaptációk, történelmiek és szex+erőszak is van bennük. Teljesen más a kettő, a történetük, szereplőik és a hangulatuk. A regényeknek megvan a rajongótábora és egész jó nézettséggel futott a Starzon, ezért be is kérték hamar a 2. évadot, ami azt hiszem, hogy jövőre jön.



A történet szerint Claire Beuchamp egy II. világháborúban szolgált ápolónő, aki azután a férjével, Frank-kel Skóciába megy, hogy eltöltsék második nászútjukat. Egy szerencsés vagy szerencsétlen véletlen folytán a 18. századi Skóciában találja magát, ahol klánok, földesurak, szoknyát viselő férfiak, angol gyűlölet van, neki pedig ehhez alkalmazkodnia kell. Próbálja megtalálni a hazavezető utat, pontosabban a köveket, amik miatt idekerült. Rögtön felkapjuk a fejünket az időutazásra, de ez igazából nem fontos, hanem a skót mindennapok. A pilotban ez történik, vagy is nagyon kevés dolog, annak az volt a lényege, hogy Claire visszakerül 1743-ba.

Az évad elején nem igazán pörgött a sztori, de az ötödik rész környékén beindult, majd egy-két részben volt kisebb megingás, amikor picit unatkoztam. Nem egy túl gyors tempójú széria, inkább picit a karakterekről, az adott korról és Skóciáról szól az egész. Mindenesetre az 1. évad sztorija szerintem nagyon jó volt, ráadásul jó pár fordulatot tartogattak számunkra. Tényleg csak azt tudom felhozni a sorozat ellen, hogy azért kicsit vontatott volt meg untam, hogy Claire-nek a melleit legalább tízszer láttam az évad folyamán szexjelenetnél oké, de máskor minek. Igen, nézek Trónok harcát, csak ez már öncélú volt, mert néha indokolatlannak tűnt. Megtévesztő, szép kis romantikázásként indul, hogy aztán lelki terrorrá váljon.



Ezt az apróságot leszámítva imádtam az egészet. Elsősorban Claire-t szerettem meg már a pilotban. Egy igazi, határozott, erős, okos nő, aki hihetetlenül jó gyógyító, plusz elég szókimondó és őszinte. Nagyon tetszett, ahogy megállt a saját lábán, és, hogy alkalmazkodott. Rendkívül szimpatikus volt végig a hozzáállása. Tetszett az is, hogy milyen odaadással végezte a munkáját, de azért nem irigyeltem. Őszintén ki vágyik vissza az akkori Skóciába? Az eddig számomra teljesen ismeretlen Caitriona Balfe játszotta nagyon jól, minden rezdülése hiteles volt. Amúgy ő eredetileg modell, meg is lepődtem ezen, emellett tanult színészetet, és igazából ez az első komoly szerepe. Drukkoltam neki, hogy legalább egy nyamvadt Emmy-jelölést hadd kapjon, de nem.

A sorozat másik főszereplője Jamie Fraser, aki szökevény skót, őt is azonnal meg lehetett kedvelni, leginkább az optimizmusa és a jópofa dumái miatt. Sokat mélyítenek rajta és sok színt hozzáadnak. Szinte tökéletes álompasiként jelenik meg, azért ezt eloszlatják azzal, hogy ő is csak ember. Nagyon makacs és vakmerő, amit egyszer a fejébe vesz, azt meg is teszi. Örülök, hogy több egy jóvágású fickónál, de amilyen rendes, szerintem sokan elfogadnák. Annyit elég tudni, hogy olvadoztam tőle. Szintén egy kevésbé ismert színész alakította Sam Heughan, neki az elején még annyira nem kellett sokat, ő igazán a végén bizonyít.



A harmadik nagyon fontos szereplő Frank és Black Jack Randall. Frank Claire férje és Jack az ő ükapja. Sosem egyszerű, hogyha egy színésznek kétféle szerepet kell eljátszania, szerencsére Tobias Menzies remekül teljesíti ezt a feladatot. Franként egy rendes, feleségét szerető ember, aki picit indulatos lesz az asszony eltűnése miatt. Black Jack Randall szerintem a tévétörténelem legkegyetlenebb és leggonoszabb karakter, ezt a romlott alakot még a Trónok Harca is megirigyelné. Ez a fickó egy szadista, gonosz, gyakorlatilag maga az Antikrisztus. Ez természetesnek veszi, hogy gyönyörűt alkotott Jamie hátára, aztán arról még nem beszéltünk, hogy erőszaktevő. Nagyon bizarr kapcsolat fűzi Jamie-hez. Ennek a faszinak tényleg azt kívánja az ember, hogy a legmocskosabb és gyötrelmesebb módon dögöljön meg. Az emberkínzás neki hobbi, szórakoztatja, ezért motivált. Biztos vagyok benne, hogy baj van a fejében. A színész ezek után persze, hogy zseniális.

Nagyon jó mellékkaraktereket is kaptunk. Az én abszolút kedvencem Geillis volt, aki kicsit boszorkányos, elvarázsolt nőszemély volt, nagyon szerettem a Claire-rel való kapcsolatát. A másikat, akit még kedveltem az Dougal, Jamie egyik nagybátyja volt, tetszett az, hogy elkezdett bízni Claire-ben, a másik nagybácsit néha meg szerettem volna verni. Nagyon jó volt Ian, Jamie gyerekkori barátja, ahogy Jenny is, aki Jamie nővére és szintén egy határozott jellem. Akadt egy-két komikus figura is, hogy ne vegye magát túl komolyan az egész. Remek casting volt.



Ez valójában egy romantikus fikciós történelmi regény, ezért van nagy hangsúly a szerelmi szálon. Gyakorlatilag kapunk egy szerelmi háromszöget, amit totálisan meg lett érteni: Claire vívódik a férje és Jaime között, bár ha meglátjuk Black Jacket, akkor hamar utóbbinak kezdünk szurkolni. Az ő kapcsolatuk nagyon szépen van bemutatva. Nagyon tetszett az, hogy végül is Jamie a kor szokásai ellenére egyenrangú félként kezelte végig Claire-t. A két színész között szikrázik a levegő, ráadásul nem banálisak a szerelmi szálak, hanem szépen kezelik őket. A szexjelenetek inkább az egymás iránti kötődést jelentik. Claire gondját is meg tudom érteni, hisz ott a férje, akit nem akar megcsalni, aztán ott van Jamie, aki vonzza, jól bánik vele.

Úgy gondolom, hogy szót kell ejtenem arról a dologról, ami az évad végén történt, úgyhogy ez a sorok most SPOILERESEK lesznek. Ez meg sem fordult a fejembe, hogy megtörténhet, hogy ennyire meghökkentő, sokkoló és bizarr jelenetet fogok látni a tévében, pedig megtörtént. Jack Randall vonzódása Jamie iránt nagyon furcsa, de jézusom mi történt itt. Randall megkínozta lelkileg és testileg Jamie-t, hogy az övé legyen, ráadásul meg is erőszakolta. Nagyon jó jeleneteket csináltak ehhez, nagyon felkavaróak voltak. Sosem gondoltam arra, hogy az erős Jamie-t meg lehet törni. Az külön tetszett, hogy ez nyomot hagyott rajta. Remélem, hogy ezzel még fognak foglalkozni a következő évadban, mert ez egy komoly dolog volt. Szegény Jamie egyáltalán nem érdemelte meg ezt a sorstól. Talán a baba lesz a fénypont, amit emlegettek. SPOILER VÉGE


A finálé megnézése után egyből rávettem volna magam a folytatásra, aztán bánatomra leesik, hogy egy darabig még nem jön a folytatás, addig elolvasom a könyveket bánatomra. Abban bíztam, hogy a három főszereplő színészt majd jelölik Emmy-díjra, ugyanis azért kiáltott az alakításuk, még esetleg legjobb dráma epizódért a finálét, de túl sznobok voltak ehhez. Őszintén szólva nem mostanában láttam ennyire erős 1. évadot egy sorozattól. Az Outlander tényleg az én sorozatom, ezért 10/9 teljes mértékben. Egy kis romantika, történelem, rengeteg akció, ez nézésért kiált. Plusz Skócia iszonyat gyönyörű.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése