Szilvási Lajos: Egyszer-volt szerelem

Szilvási Lajostól jó pár könyv sorakozik a könyvespolcomon, mivel annak idején a szüleim ezeket a könyveket olvasták, így az ő világukba nyerek betekintést realistán, enyhén nyomasztó és keserű stílusban. Múltkor már volt egy dühös bejegyzésem az író egyik könyvéről, így félve fogtam a kezembe ezt, viszont ez romantikus regényt, így gondolhattam volna, hogy most nem fogok csalódni. Az író valahogy ért a szomorú romantikus énem megbolygatásában. Enyhén spoileres lehet...

Tartalom: A világ másik végéről ér haza két esztendő után Holló Péter, soproni erdőmérnök-hallgató. Annyi más fiatallal együtt, kalandvágytól űzve vágott neki a világnak 1956 novemberében. Fél Európán át hányódva jutott maroknyi társával Kanadába. Ott azonban nem a tanulás lehetősége várta, hanem valóságos rabszolgamunka egy fakitermelő telepen. Ötödmagával megszökött, de végül csak egymaga vergődött haza, a könnyelműen elhagyott ősi városba. Vissza tud-e illeszkedni az életbe, képes lesz-e meglelni helyét a főiskola közösségében, s visszatalál-e Krisztinához, életének egyszer-volt szerelméhez?

Ha őszinte akarok lenni, nekem a Szilvási-regények közül ez tetszett a legeslegjobban, mert egy őszinte, fiatal, makacs szerelemről szól, ami egy reménytelennek tűnő időben játszódik. Be kell vallani azért, hogy az orosz megszállás azért nem volt ennyire nyomasztó, mint amennyire az úr lefesti nekünk. Végül is nem arról szól, hisz ez egy romantikus regény, ami az én szívemhez közel áll, hiába tűnik úgy, hogy nem. Ha szerelem szövődik akkor bármilyen két típusú ember között kialakulhat lehet, hogy totál ellentétek között, lehet, hogy hasonló típusúak között. Nos, utóbbi van itt is, amitől azt hinné az ember, hogy könnyebben egymásra találnak, de remekül megfogalmazzák, hogy két ilyen zárkózott ember, mint Holló és Krisztina egyáltalán nem nyitnak egymás felé, hisz haragszanak a másikra és nem hiszik el, hogy még érezhetnek valamit egymás iránt, ez húzza ki nálam szerény olvasónál a gyufát, hisz néhány száz oldalon át szurkol nekik az ember, hogy vegyék észre már egymást, de ilyen téren egyik sem nyitna a másik felé, így kicsit soknak tűnnek a lapok, talán el is van húzva, mégis valahogy minden kis apró részlet végül a helyére kerül. Apróságoktól lesz teljes az egész. Itt díjaztam, hogy az egyik szereplő igyekezett őket egymás karjába lökni több-kevesebb sikerrel. Mielőtt mondanák, hogy felmelegítve csak a káposzta jó. Lehet, hogy valami még ki sem hűl, csak parázson lobog, szerintem értitek a hasonlatot, hát ez olvastatta magát teljesen, alig bírtam letenni.

Olvashatjuk a szerelmi "szenvedésüket", és, ahogy igyekeznek mindennapi életükkel is megküzdeni, hisz nem csak egymással van problémájuk, hanem a munkájukkal. Holló kevés igyekezettel próbál a soproni főiskolán a diáktársaival jóban lenni és visszailleszkedni, hisz Kanada örök nyomot hagyott benne, amitől nem csoda, hogy bezárkózott, valamilyen szinten megtudtam érteni, viszont sok mindenkinek igaza volt vele kapcsolatban. Krisztinánál is figyelhetjük a csalódottságot az egyetem miatt, ahogy haragszik az apjára valamennyire joggal. Szerintem az írónak nagy erőssége a lélekábrázolás, mert mindig sikerül tökéletesen visszaadni, hogy átérezzük a szereplő teljes helyzetét, hogy mit, miért, hogyan cselekszik. Szerintem ennek a kötetnek még a hangvétele is pozitívabb, mint az előzőeké.

Összességében: 10/9
Kicsit elhúzottnak érzem és bosszantónak, ezért vontam le egyetlen fránya pontot, viszont aki meg akar ismerkedni az író munkáival ajánlom ezt, mert könnyen érthető és kevésbé pesszimista. Amúgy szívesen elolvasnám a kanadai utat, hisz elég izgalmasnak és elgondolkodtatónak tűnik, főleg a mai kivándorlási időszakban, hát nem minden arany, ami fénylik.