Film: Most jó (2012)

Amióta olvastam a film tartalmát úgy egy-két éve, igazából azóta meg akartam nézni. A legnagyobb húzóerő Dakota Fanning volt számomra, akit egy nagyon tehetséges lánynak tartok és képes többféle karaktert is megformálni. Többségében független filmekben játszik, ezért kevesen ismerik. Szóval a Most jó sem kapott valami nagy figyelmet, pedig a maga módján megérdemelte volna, hisz egy abszolút jó filmről beszélünk. Amúgy a nagyszerű angol filmgyártás egy újabb jó darabja.

Tartalom: Tessa tizenhét éves, és szenvedélyesen szereti az életet. Ám csak néhány hónapja van hátra, ugyanis leukémiás. A halálos betegség árnyékában összeállítja a bakancslistáját, csupa olyan dolgot, amelyről minden hasonló korú lány álmodozik, beleértve a szüzessége elvesztését is. Miközben a családja igyekszik megemészteni a helyzetet, Tessa elhatározza, olyan intenzíven fog élni, amennyire csak lehetséges. Ám rá kell döbbennie, nem könnyű megszerezni azt, amire vágyunk, és néha a legváratlanabb dolgok a legfontosabbak.

Tudtam, hogy ez majd egy olyan film lesz, amin majd el fogom sírni magamat. Ez is megvalósult, mert sajnos a filmben nem történik semmilyen csodás felépülés, túlságosan is reális lett, viszont a nyomasztó hangulat mellett van valamennyi vidámság is. Igazából ez leginkább Tessa legtöbb jelenetének köszönhető, így az ember legalább a 10. percben nem esik mély depresszióba a halál miatt. Inkább a film alapvetően az ,,Élj a mának!" gondolatot közvetíti és követi, erre utal Tessa viselkedése is. Mit tehetne vagy összetörve fekszik a hospice házban, vagy kihasználja az életéből hátra lévő időt. Szerintem ez a fiatalos, lázadó természetéből is adódott, hogy a listáján lévő pontokat teljesíti. Amúgy a film komorsága, szürkesége mellett elég impulzívnak, színesnek hatnak a nyitó jelenetek, már-már képregényszerű az egész. Nekem személy szerint tetszett.

Tessa figurája egy átlagos lány, azt a tényt leszámítva, hogy haldoklik. Dakota Fanning őszintén szólva engem mindig meg tud lepni a színészi repertoárjával. Valahogy több figyelmet érdemelne. Teljesen hitelesen adja vissza a karaktert, bár néha akadnak fejbevágós pillanatok. Megértem a tetteit. Csak szórakozni, élni és szeretni akar, amiket meg is kap. Az angol filmek kendőzetlenek, úgyhogy simán drogoznak, isznak, szexelnek, bár utóbbi elég diszkréten egy éles vágással meg van oldva. Tetszett a hozzáállása a dolgokhoz, hogy nem futott el, hanem elfogadta a sorsát. Szerintem érthető volt, hogy miért állt le a kezelésekkel, mert feleslegesnek érezte.

A drámai részben elég jól rávilágítottak arra, hogy a halál, az elvesztés gondolata kiből, mit vált ki. Én mondjuk azt szűrtem le a filmből, hogy nem a haldoklónak a legnehezebb, hanem a családjának elengedni őt, főleg az apjának. Ha az embernek a saját gyerekét kell eltemetnie annál szörnyűbb érzés nincs, így jön képbe az édesapja, aki minden erejével küzd a lánya döntése előtt. Próbálja elkerülni ezt az egészet, de tudja, hogy nem lehet. Én őt sajnáltam meg a legjobban, mert látszólag ő törődött leginkább a lányával. A vége felé az "ítélet" kihirdetése után olyan megrázó jelenetet adott elő, hogy legszívesebben vele sírtam volna. Sajnos, a Halál nem válogat. Ilyenkor gondolkodom el, hogy az élet mekkora szajha, hisz adott egy 17 éves lány, akinek suliba kéne járnia, nem kemora. Számomra ijesztő is volt, mert pont egyidősek vagyunk Tessa-val. Szörnyű az egész belegondolni.

A mellékszereplők közül apun kívül nem is igazán emelkedik ki senki. Bár talán anyut érdemes megemlíteni, aki mennyire ódzkodott a lánya betegségétől, bár a helyében ezt legyőztem volna és vele törődtem volna. Öcsi kötelező kistestvér. Srác kötelező szerelem. A szerelmi vonal nem lett csöpögős, hanem szépen kibontakoztatták. Barátnő kötelezően terhes. Egyedül utóbbi jelenlétét éreztem néha feleslegesnek, bár Kaya Scodelaricot jó volt látni. Igazából ők is keresztülmentek némi jellemfejlődésen, viszont szerintem közel sem ők számítottak.

Összességében: 10/9
Egy dráma némi könnyedséggel és romantikával megspékelve. Tele van apró tanulságokkal és jó párbeszédekkel. Dakota Fanning miatt és Panny Considine alakítása miatt érdemes leginkább megnézni, mert igazán az apa-lány kapcsolat az egészben a legerősebb. Plusz ez egy reális történet sajnos, amit értékelek, elfogadok, csak elszomorít a vége miatt, pedig pont azért jók a filmek, mert jöhet a happy end...