Oldalak

2015. január 2., péntek

A kedvenc könyveim 2014-ben

Karácsonyra kaptam egy ebook olvasót, így megnőtt az olvasott könyvek száma, bár nem mondanám, hogy sokat elfogyasztottam volna, legalább néhány új kedvencet is sikerült felfedeznem. Vannak magyar könyvek is a listán, ahogy amerikaik is, a legtöbb ifjúsági, inkább lányoknak készült, de akadnak meglepőek is, persze van egy tavaly előtti is rajta, ami nekem eddig nem került a kezembe elég szomorúan, pedig tényleg nagyon jó. Azért is állítom össze, hátha valakinek kedve támad valamelyikbe belekezdeni, akár felfedez egy új sorozatot.

7. James Dashner: Útvesztő



Tartalom: Thomas egy hideg, sötét liftben tér magához, s az egyetlen dolog, amire emlékszik, az a keresztneve. Minden más eltűnt az emlékezetéből. Amikor a lift ajtaja kinyílik, Thomas a Tisztáson találja magát egy csapat srác között. A Tisztáson élő fiúk mindennap Futárokat küldenek a lakóhelyüket körbeölelő Útvesztőbe, amelyet nehéz kiismerni, mivel a falai minden éjjel elmozdulnak. Thomas, az utolsóként érkező újonc számára egyre inkább nyilvánvalóvá válik, hogy az Útvesztő egy kód, ami megfejtésre vár. Úgy dönt tehát, hogy ő is Futár lesz. Annak viszont, hogy a megfejtés közelébe kerüljön, komoly ára van: például olyan lényekkel is találkoznia kell, akik elől mindenki más menekül.
EGYSZER CSAK MINDEN MEGVÁLTOZIK…
…megérkezik a Tisztásra az egyetlen lány, Teresa, aki nemcsak Thomasra lesz nagy hatással, hanem az egész csapat sorsára is.

Dylan O'Brien főszereplésével készült belőle film, úgyhogy egyenes út vezetett a könyv elolvasásához. Persze, szerintem egy kicsit furcsa mű pl. vannak fordítási hibák, azonban nagyon érdekes a történet és a helyzet. Végre egy olyan könyv, amit nem határoz meg a szerelmi szál, bár fontos a két főszereplő közti kapcsolat, sőt van egy érdekesség. A vége izgalmas és pörgős, meglepően kiszámíthatatlan téma. Nagyon érezhető volt, hogy ez még csak előjáték.


6. Stephen King: Álom doktor


Tartalom: A horror koronázatlan királyának új könyve a nagysikerű Ragyogás folytatása. A napjainkban játszódó regény cselekménye három szálon bontakozik ki: Az Igaz Kötés nevű furcsa, baljós kompánia lakóautóival szeli át az Egyesült Államokat; egy Abra nevű kislány a Ragyogásban főszereplő kisfiú, Danny Torrance különleges képességeinél is erősebb természetfeletti erő tanújelét adja; Dan Torrance a Panoráma szállóban töltött, rettegéssel teli tél után felcseperedett, alkoholista lett, és mostanra leszokott a piáról. Egy New Hampshire-i hospice-házban dolgozik ápolóként, ahol különleges képessége jóvoltából megkönnyíti a haldoklók szenvedéseit. Az intézetben Dant Álom doktorként kezdik emlegetni. Ebben az egyszerre izgalmas és maradandó olvasmányban a Ragyogás világa más szempontból, de nem kevésbé lélegzetelállítóan elevenedik meg, a régóta kísértő szellemek újra visszatérnek közénk. Az Álom doktor tartást ad, emberségre nevel, mégis lehetetlen lidérces borzongás nélkül olvasni.

A Ragyogás folytatás túlszárnyalja elődjét, pedig nem hittem volna, hogy ennyi év után ez lehetséges, viszont Stephen King megcsinálta. A történet elborult és durva, ha gyerekeket ölnek milyen lenne. Ráadásul kicsit bővítették a Ragyogás mitológiáját, bár akadt egy sablonos húzás szerintem. Maga a sztori kicsit hosszú, viszont a vége ezerrel pörög. A karakterek szimpatikusak, a negatív szereplők pedig kinyírni valóak.

5. Kiera Cass: Az igazi


Tartalom: A párválasztó kezdetekor a lányok még harmincöten voltak, de közülük csak egy nyerhet. 
Eljött az idő, hogy a korona végre a győztes fejére kerüljön. 
Amikor beválogatták a Párválasztóba, America még csak nem is álmodott arról, hogy valaha eljuthat a korona közelébe – vagy Maxon herceg szívéhez. Ahogy azonban egyre közeleg a versengés vége, és a palota falain túl fokozódik a fenyegető veszély, America rádöbben arra, hogy mennyi mindent veszíthet – és hogy milyen keményen kell küzdenie a vágyott jövőért. 

Kiera Cass könyvéről olvasható egy áradozás, aminek ráadásul a lezáró kötete lett a legeslegjobb, pedig az előző részek is rendben voltak. Sikerült emelni a téteket, a szerelmi szálon is ezerrel izgul az ember, hogy kedvenceink összejöjjenek. Nagyon megszerettem a sorozatot. Örömhír, hogy jövőre érkezik a folytatás.

4. John Green: Csillagainkban a hiba


Tartalom: A rákellenes csodagyógyszer összezsugorítja a tumort, és biztosít még néhány évet Hazelnek, ám ő így is folyamatosan a végső stádiumban van, és a diagnózisában már megírták az élete utolsó fejezetét. De amikor a támaszcsoportban megjelenő, isteni Augustus Waters képében bekövetkezik a nem várt fordulat, Hazel történetét is át kell írni… 

A film jó volt, ahogy a könyv is, sőt talán tanulságosabb is volt ez, bár kicsit furcsa volt nekem a szereplők érettsége, ilyen egyetemi szintű. Nagyon szép a történet, ezen bőgni kell. Már mindent elmondtam róla, amit akartam.

3. Jennifer L. Armentrout: Ónix


Tartalom: Daemon Blackkel összekapcsolódni szívás…
Ráadásul nemrég eltökélte, hogy bebizonyítja: amit irántam érez, az nem csupán bizarr kapcsolódásunk mellékhatása, hanem valódi érzelem. Nem tudom, mit gondoljak efelől, de tény, hogy mostanában már korántsem olyan bunkó velem, mint korábban.
De nem ez a legnagyobb problémánk.
A Védelmi Minisztérium emberei körülöttünk szaglásznak. Ha rájönnek, mire képes Daemon, és főleg, hogy mi ketten összekapcsolódtunk, akkor nekünk annyi. Az iskolában felbukkanó új srác sem hiányzott. Ő is tele van titkokkal. Tudja, mi okozza a körülöttem zajló sok furcsaságot, és segítene is rajtam… de ennek súlyos ára van.
És aztán az események még vadabb fordulatot vesznek.
Láttam valakit, akit halottnak hittem. Szóljak vagy hallgassak?
Mi történt Dawsonnal? Ki árulta el?
És mit akarnak Daemonéktól – na meg tőlem – a védelmiek?
Az már biztos: Daemon Blackkel összekapcsolódni nem egy életbiztosítás.
Senki nem az, akinek látszik. És nem mindenki éli túl a hazugságokat…

A Luxen-sorozat hamar kedvenccé vált. Még mindig úgy gondolom, hogy a sorozat csúcspontja eddig a második rész volt pörgött, csavartak egyet a sztorin, akciódús volt, Kat döntéseit megértettem, pedig olvastam az Origin-t is, amiről lesz majd kritika, de úgy érzem, hogy Kat és Daemon is itt volt a legjobb. Itt jött az igazi szerelem. 

2. Leiner Laura: Késtél 


Tartalom: Budai Rebeka, aki tizenhat évesen egy gimnáziumi együttesben játszott, egy átlagos napon zenés videót posztolt az egyik közösségi oldalra. A dal pillanatok alatt hihetetlenül népszerű lett, és Rebekát felkarolta Körte, a tetoválóművészből lett zenei menedzser. Azóta az egész ország Bexiként ismeri a tinisztárt. Bexit most egy zenei tehetségkutató műsor elődöntőjére hívják, hogy duettet énekeljen Nagy Márkkal, az egyik versenyzővel. Menedzsere tanácsára a lány eleget tesz a felkérésnek, mert kell a reklám a hamarosan megjelenő második lemezének. És ezzel kezdetét veszi egy nagyon zűrös hét. A Késtél a Bexi-sorozat első kötete.

Leiner Laura legutóbbi könyvében én bevallom őszintén elég nagyot csalódtam, nem is voltam kíváncsi a Késtél-re, de aztán mégis névnapomra megszereztem. Sajnos, nem kapott kritikát, pedig megérdemelte volna, szóval nagyon jó volt. Szerintem eddig ez a legjobb műve az írónőnek, mert a főhősnő talpraesett, szimpatikus, Nagy Márk felpofoznivaló, mégis imádod mélyen, Körte a legszuperebb apafigura alak. A párbeszédek továbbra is viccesek. Szerintem elég tanulságos és mai, hisz tehetségkutatókkal tele vagyunk, úgyhogy jó témához nyúltak.

1. Lakatos Levente: Bomlás


Tartalom: Kalandozások a szexuális tabuk és sokkoló gyilkosságok világában. Egy feltörekvő írónő és egy férfi prostituált bizarr munkakapcsolata. Hol a határvonal a túlfűtött szenvedély és az abnormalitás között? Élvezhető-e a megalázottság? Mi történik a felső tízezer asszonyaival a hotelszobák zárt ajtajai mögött? Az események középpontjában a sikeres kriminálpszichológus, dr. Lengyel áll, akinek amellett, hogy egyszerre két gyilkossági ügyet kell megoldania, meg kell küzdenie élete egyetlen, ám csillapíthatatlan démonával: a szexuális vággyal.

Nem értettem tavaly miért voltak elájulva tőle, aztán végre én is elolvastam betegen, agyrázkódás után és nem voltam képes letenni. A történetszálak remekül vannak összefűzve, hogy a végén összeálljon a kerek egész. Szóval okkal került Lakatos Levente kötete nálam az első helyre, szerintem ennél jobbat idén nem olvastam. Nagyon tetszett az elbeszélés, a karakterek és a lélekábrázolás. Florián egy beteg ember, hú a hideg is kiráz tőle. Amúgy a főszereplők mind összetett figurák, szerintem Dr. Lengyel a legérdekesebb a múltja és az oka, hogy miért pszichológus. Kezdjek elrettenni ettől? Attól még maradok.

1 megjegyzés: