Könyvkritika: Jennifer L. Armentrout - Eredet (Origin)

Jennifer L. Armentrout Luxen könyvsorozatáról már korábban is volt szó, ugyanis olvastam az első két részt, amiért oda- meg visszavoltam, hisz volt egy kellő mértékű romantika, elképesztő kémia a két főszereplő között, aztán a második rész olyan eseménydús volt, hogy majd leestem a székről, ezért nagyon vártam a harmadik részt, az Opált, amiről volt egy írás, csak sajnos elveszett a számítógépemen, hát alulmúlta az előzőeket, szerettem, de idegesített, hogy a rész szerintem igazából arra ment ki, hogy Daemon és Kat végre lefeküdhessenek egymással, azért nekem ez kevés, hogy 500 oldalt kitöltsön, ennek ellenére Blake visszatérése feldobta a sztorit, én a legtöbb olvasóval szemben nem utáltam a srácot, ráadásul Dawson is egész szimpatikus lett, természetesen az utolsó oldalakon beindult a sztorit, hogy hagyjon nekünk egy elképesztő függővéget, ami elég hatásvadász is volt. Előre figyelmeztettelek titeket, hogy az előző részekről spoileresen fogok írni. Persze nem voltak túl nagy elvárásaim az új rész kapcsán, azt nem is mondom, hogy maradéktalanul elégedett lennék, de az Obszidián szintjét biztosan hozza.

Tartalom: Daemon bármit megtenne, hogy visszakapja Katyt. 

Sikeresen behatoltak a Mount Weatherbe, ám az akciónak katasztrofális vége lett. Katy elszakadt tőlük. Elvették. Daemon számára most minden arról szól, hogyan lehetne megtalálni.

Söpörje el, aki az útjába áll? Kérdés nélkül.

Perzselje fel az egész világot, hogy megmentse Katyt? Boldogan.

Tárja fel az emberiség előtt, hogy idegenek élnek közöttük? Örömmel.
Katy számára csak a túlélés marad.

Ellenségektől körülvéve az egyetlen, amit tehet, ha igazodik a helyzetéhez. Még a Daedalusban sem mindenki őrült… de a csoport céljai rémítőek, és amit elárulnak, felzaklató. Kik az igazi rosszak? A Daedalus? Az emberiség? Vagy a luxenek?
Ők ketten együtt bármivel szembenéznek.

A legveszedelmesebb ellenség azonban mindig is jelen volt. Amikor kiderül az igazság, és a hazugságok fala összeomlik, melyik oldalra kerül majd Daemon és Katy?
Együtt maradnak egyáltalán?

Ami nagyon tetszett az Kat karakterfejlődése, tényleg nála lehet azt igazán érezni, hogy nagyon sokat változott a történet során. Már nem az a félénk szomszédlány, aki írogatja a könyves blogját, határozottan felnőtt, megkeményedett, erős lett. Persze, amikor a könyveit és az anyját egyszerre hiányolja, hát attól a falat kapartam. Ha én lennék megkínozva, bezárva, akkor bocsánat, de a sorozatok, filmek, könyvek hiánya zavarna engem a legkevésbé, nagyon meg akarják nyerni a könyvmoly lányokat. Ha belegondolunk, akkor szerintem Kat ilyen irányú jellemfejlődése egyrészről szomorú is, hisz valójában tényleg az kéne, hogy a legnagyobb baja legyen, mit vegyen fel szalagavatóra, tanuljon, főiskolára jelentkezzen, nem az, hogy embereket vagy idegen lényeket kelljen megölnie, így sajnálom, mert oké megkapta Daemont, de szerintem azért ennyit nem ért volna meg srác, hogy így tönkremenjen az élete emiatt. Egy 18-19 éves lányról beszélünk. Azért a talpraesettsége továbbra is bejön, ahogy próbál ennek az egésznek ellenállni sajnos teljesen sikertelenül. Nálam abszolút dobogós a legjobb főszereplőnők között. Tetszik, hogy szegény ennyire emberi.

Végre normális válaszokat is kaphattunk, amire a második rész óta várunk a Daedalus kapcsán. Nekem szimpatikus volt az írónőben, hogy egyik sem oldal konkrétan jó vagy konkrétan rossz. Persze a Daedalus maga vitatható, az egész létesítmény, viszont vannak olyan céljaik, amik miatt mégsem annyira gonoszak. Egyrészt ott van az emberek gyógyítása. A hibridek ellenállók a betegségekkel szemben, ezért is fel akarják őket használni, hogy a rákot meg egyéb halálos dolgokat gyógyíthassanak, ez nem hiszem, hogy rossz cél. A hibrideket igyekeznek katonáknak kiképezni, ezt csinálják Kat-tel is, ugyanis egy nagyobb veszély eljövetelétől tartanak, erre sem mondanám azt, hogy hű, de nagy bűn. Engem inkább a módszereik akasztottak ki, hisz Kat-et akarata ellenére tartják ott, ráadásul olyan dolgokra kényszerítik, amiket egyik ember sem tenne meg szívesen. Az Originekre csak az érdekes jelző illik, mert ha leírnám mi az, akkor lelőném a poént. Mondjuk ez volt a nagyot nézős dolog. Tényleg a történet az erőssége az egésznek, hisz most végigpörgött. Itt is olyan a vége, hogy tudja, hogyan csigázza fel az írónő az olvasókat.

Kat és Daemon kapcsolata szép, de továbbra is úgy érzem, hogy a közöttük lévő kémiát kicsit kinyírták azzal, hogy Daemon figuráját túlságosan romantikusra vették. Oké, legyen védelmező, odaadó, de ilyen dumákat ne adjanak a szájába. A kapcsolatuk csúcspontja továbbra is az Ónix volt. Daemon kevésbé tüskés, de én jobban szeretem a csípős beszólásokat dobáló srácot, mint az örökké szeretni foglak típusút. Nekik jobban állt a tűz és tűz. Amúgy váltott nézőpontú a könyv, amihez nem tudok, hogyan álljak hozzá, szerintem elkülöníthető, de simán egybe tud folyni az egész. Aztán amikor Deamon is az 51-es körzetben lesz, teljesen feleslegesnek érzem, akkor az ő nézőpontját. Szerencsére voltak olyan pillanatok, ahol néha elővillant az a Daemon, akit megszerettem, mint a szócsatái Nancy-vel vagy a húgát védelmező ösztön. Nem is bánom, hogy inkább akció és történés volt, mint romantikázás, de ami volt, az egy kicsit Kat-re is rányomta a bélyegét.

Ahogy a kémia a szememben egyre jobban veszik el, ezzel szemben a mellékszereplők egyre színesebbek. Az első két részben panaszkodtam a figurák semmilyenségére, túlságosan statiszták voltak, azonban itt nagyon jól működtek. A harmadik részben megismert Luc továbbra is nagy kedvenc, az apokalipszis közepén is megállna mekizni, nagyon bírom a kissrác lazaságát, ahogy semmivel sem fél szembenézni, örülök, hogy ráadásul több játékidőt is kapott. Amúgy az új kedvenc természetesen a mindenki által imádott Archer, oké, nincsenek különösebb beszólásai, de neki a tettei magáért beszélnek, ráadásul szerintem hozzáköthető az egyik legviccesebb tény is. Azt hiszem, hogy Archer-t kéne kérni a fa alá, kell miután elrontották Daemon-t. Dawson és Bethany aranyosak, ahogy Dee is, de keveset szerepelnek. Mondjuk nekem kicsit furcsa volt a sok dráma, kínzós rész után a fesztelen legjobb barátnősdi. Matthew karaktere szimpatikus, aztán egy csavarral tönkre is teszik, de legalább megmagyarázzák. Jó volt olvasni, hogy elkezdődtek a leszámolások, ugyanis voltak halálos áldozatok is, akiket kicsit meg is sajnáltam. Amúgy a könyv utolsó 40-50 oldala szerintem tök jó akciódús, kicsit vicces, drámai, szóval így kell ezt csinálni.

Összességében: 10/7,5

Így kell az olvasó hitét visszahozni, hogy a kedvenc pasi után egy még jobbat összehoznak. Annyira izgalmas volt a vége, hogy már tényleg nagyon várom a folytatást, ami remélem, legalább hasonló színvonalú lesz. Azért jó látni, hogy a történetben még bőven van szufla, és az írónő továbbra is jó az akciózásban, bár a romantikus pillanatok kicsit legyilkolják az egészet. Ezek után elképzelésem sincs, hogy mit tervez a fináléra. Majd meglátjuk, hogy Jennifer varázs mit tartogat még számunkra.