Oldalak

2013. július 14., vasárnap

28 nappal később (2002)

Tegnap este igazából A lé meg a Lola című filmet terveztem megnézni, csak valahogy elment tőle a kedvem, nem vágytam az akcióra, inkább horrort akartam, ezért néztem a 28 nappal később című mozit. Öröm volt látni, hogy ez végül is európai film, mert angol, francia gyártmány, így kicsit kiszakadtam az amerikai mainstreamből. A zombik reneszánszukat élik köszönhetően a The Walking Dead című zombidrámának, aminek a pilotja kísértetiesen hasonlít ehhez, ezért néztem is meg plusz elég kedvező véleményeket kapott és FreddyD is ajánlotta, hát rossz csak nem lesz. Utána a folytatást is meg szerettem volna nézni, csak láttam, hogy teljes stábcsere volt, így gondoltam, inkább kihagyom, viszont azt is bepótolom majd. Szerintem ez sem egy szokványos zombifilm, persze az alapsablonok ugyanazok, hogyha megharapnak fertőzött vagy, gyorsak, emberi húsra fáj a foguk, egyedül ne menj sehova stb.

Tartalom: Jim (Cillian Murphy) felébred a kómából, de senkit sem talál a kórteremben. Üres a folyosó, az egész épület, üres és néma az egész város. Jim semmit sem ért, rémülten bóklászik a kihalt metropoliszban. Végül rátalál egy emberpár: túlélő, mindentől rettegő menekülők. És nemsokára találkoznak azokkal is, akik elől menekülni kell. Egykor emberek voltak, ám a gyilkos vírusnak köszönhetően már csak fékevesztett őrültek, akik ölni akarnak. Jim huszonnyolc napig feküdt a kórházban, de ez elég volt ahhoz, hogy Anglia szinte elnéptelenedjen.

Őszinte leszek, nekem ez csalódást okozott, annak ellenére, hogy port.hu-n és IMDB-n is majdnem nyolc pontra értékelték, akkor valószínű velem van a gond. Nem haragszom ezért erre, csak engem pár dolog zavart. Nekem az volt a fő problémám, hogy úgy éreztem, hogy a szereplőknek nem adtak különösebb mélységet és nem igazán ismertük meg őket. Talán csak Jimről tudnék elmondani három dolgot, bár még azokat is nehezen kutattam ki az emlékeim közül, így valahogy nem is került igazából senki sem hozzám közel, viszont azért drukkoltam a három-négy főszereplőnek. Azért el kell ismernem, hogy Jimnél van karakterfejlődés a végére, mégis nekem ez marha kevés, hogy senkiről sem tudtam igazán semmit, ez engem zavart. Annyira szigorú nem lehetek, hisz érzelmi töltet adtak az egyik női főszereplőnek és a másik nőnek is adtak érzéseket, amikor végre láttam azt, hogy mennyire viseli meg az embert egy ilyen világ. Szóval egy kicsit ellentmondtam magamnak. Azt szűrtem le az egészből, hogy itt sem annyira a szereplők, hanem magán a világon van a hangsúly. Talán emiatt tartom a színészi játékot egy jóindulatú korrektnek.

Lassú is a film cselekménye, amit igyekeztek azzal megdobni, hogy szépen nyugodtan nézed hőseink vándorlását és zombik, így néha unalmasnak tűnt, viszont vannak egész jó drámai jelenetek. Azt értékeltem, hogy annak ellenére, hogy az egész atmoszférája a 28 nappal későbbnek nyomasztó, azért van egy-két jó poén, nekem a film végén van a kedvencem, mégis volt szerintem egy rosszul kijövő vidámabb jelenet, amikor éppen, hogy elfutnak a zombik elöl, aztán a következő képsorokban azt látjuk, hogy mosolyogva vásárolnak be, oké, ezt is meg lehet magyarázni. Nem akarok nagyon spoilerezni, viszont akkor sem tetszett a film második fele, mert inkább valamilyen háborús filmre emlékeztet az a rész, inkább maradtunk volna simán az eredeti felállásnál, viszont a vége az egésznek valamennyire, ezért a húzásért kárpótolt, én a zombiknak szurkoltam ott.

A leginkább számomra a film hangulata a reménytelen posztapokalipszis működött, ahogy próbáltak túlélni a szereplők és még ijesztgetni is sikerült, mert zombikkal álmodtam éjjel, úgyhogy szerintem ez volt a legjobb az egészben. Szerintem érezhetően angolos volt az egész, fogalmam sincs miért. A zene is tökéletesen passzolt az egészhez, főleg, ahogy jött a feszült muzsika, aztán ugrottak elő a zombik. Kicsit talán az egész elgondolkodtatja az embert, hogy mihez kezdene adott helyzetben, csakhogy nem szeretném soha valóságban ezt megtapasztalni. Pár szó még a zombikról, hogy szerintem a vörös szemek miatt lettek ijesztőek, mert különösebben nem lettek elmaszkírozva és nem a hagyományos lassú, hörgős zombik voltak, hanem a másik fajta a gyors.

Összességében: 10/6
Nem rosszindulatból adtam ennyit az egészre, csak nem tudok nagyon azokon a dolgokon felülkerekedni, amiket leírtam, mert végül is fontos tényezők, viszont sok minden működött, így nálam az alulról jó film kategória. Valószínű nem ennyit érdemel, csakhogy most én értékeltem, ettől függetlenül tetszett és benevezek a folytatásra.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése