Oldalak

2014. január 19., vasárnap

Film: Rachel esküvője (2008)


Anne Hathaway az egyik kedvenc színésznőm, ezért néztem tőle a Rachel esküvője című filmet, aminek a címéről azt hittem, hogy vígjátékot takar, plusz régen láttam tőle filmet. Még láttam, hogy ezért a szerepéért Golden Globe- és Oscar-jelölést is kapott. Amúgy ez egy kis költségvetésű független film. Én szívesen megnézek ilyeneket, hisz akad sok jó közöttük, mint például a Napos Oldal.

Tartalom: Rachel esküvőjére összegyűlik a Buchman család apraja-nagyja, a közeli és távoli rokonság, a régi barátok. Az alkalomra hazautazik Rachel húga, a szabad szájú Kym is, a család fekete báránya. Miközben a meghívott vendégek a gondtalan hétvégi ünneplésre készülnek, viharfelhők gyülekeznek az égen, a családtagok közötti régi viszályok, sérelmek és számos feledni vágyott tragédia kerül felszínre. A nagy eszem-iszom és a zenés mulatságok közepett Kym hisztérikus természete és csípős megjegyzései előre nem látott indulatokat gerjesztenek.

Szerintem a címe egyáltalán nem tükrözi azt, hogy miről szól igazából ez a film, ugyanis egy tipikus romantikus vígjátékra utal, pedig ez egy dráma, amihez odaírták, hogy romantikus. Mondjuk fogalmam sincs miért, amikor ez egy családi dráma. Hát dráma az akad itt bőven, hisz ott van a fekete bárány Kim, aki kényszert érez arra, hogy középpontban legyen, közben próbál józan maradni, így kerül konfliktusba a családjával. Sajnos ő felelős a család legnagyobb tragédiájáért, ami elég sok tüskét hagyott mindenkiben, hisz egyrészt a nővére és az anyja is elég dühös emiatt rá, és önmagával sincs kibékülve, plusz most jött ki a rehabról, ahova a drogproblémái miatt került. Igazából ez adja meg az alaphelyzetet, hogy emiatt hogyan viszonyul hozzá a családja és ő önmagához. Sok hibát követett el, amiket valamilyen módon jóvá tenne, viszont egy önző személy.

Következő

Szerintem többségében jól lett bemutatva ez az egész családi konfliktus, viszont úgy érzem, hogy mégsem lett ez az egész kidomborítva a filmben, mintha a forgatókönyv csak a felszínt kapargatta volna. Vannak nagy vádaskodások és valamiféle megbocsátás, de utóbbi szerintem nem lett jól megcsinálva, mert csak utalgatnak dolgokra. Szerintem a problémákat nem is simították el. Valahogy nem lehet igazán ennek az egésznek annyira a súlyát érezni. Valami hiányzott emiatt a forgatókönyvből, plusz szerintem Kim karakterén kívül nem is igazán lett senki sem elmélyítve talán csak Rachel. Egyszerűen hiába van meg a realitás érzése az egészben, de egyszerűen ez nem tud az ember érzelmeire hatni. 

Következő

Ami nagy kár, mert én eléggé szeretem az ilyen drámákat, viszont legalább Anne Hathaway miatt érdemes volt megnézni ezt a filmet, hiszen végre egy új szerepben láthattam, amit meglepően jól játszott el. Kimnek volt karaktere és valamennyire meg lehetett érteni, hogy miért olyan amilyen. Azt leszámítva, hogy nem értettem miért kezdett drogozni. Rachel hozzáállását is meg lehetett érteni a testvére iránt, hisz úgy érezte, hogy mindig figyelmet akar, mégsem tudom igazából őt magában sehova sem rakni. Az anyjuk viselkedését például nem is értetettem.

Következő


Szerintem a forgatókönyv amiatt is rossz, hogy például valahogy a szálakat nem igazán alakították ki jól. Például a film végén bedobtak Kimnek egy szerelmi szálat, amire inkább utalgatnak, de egyáltalán nem bontottak ki, pedig akár még valami is jó is kisülhetett volna belőle. Voltak olyan jeleneteket is, amiket igazából időhúzásnak éreztem, mint az esküvő. Úgy éreztem, hogy ezzel csak a játékidőt akarják kitölteni, mert szerintem semmi jelentőségük nem volt, ahogyan a táncmulatságos jeleneteknek sem.

 
Rachel esküvője

Nem szoktam különösebben filmzenére panaszkodni, de itt kimondottan idegesített mindegyik, pedig nem elektronikus katyvasz volt. Azonban azt hittem, hogy az esküvőn játszott zenénél abbahagyom, mert halálra untatott ez az indiai és rockos keveredés. A szépnek tűnő szertartás és lagzi máris egy tortúrába csapott át az én szememben.

Szerintem az operatőri munka érdekes volt, ugyanis teljesen realitás érzésem volt attól. Olyan volt, mintha kézi kamerával készítették volna el. (Be is ugrott a Rec.) Néha tudtam értékelni, mert így test közelebbi volt az élmény, azonban néha zavart, hogyha ment az operatőr rángatózott a kamera. Mégis amellett vagyok, hogy ez egy jó megoldás volt.

Összességében: 10/6

A forgatókönyv jó témát karcolgat, de valahogy mintha nem lett volna idejük kibontani, ezért mintha megtöltötték volna pár felesleges jelenettel. Azért elismerem, hogy mint dráma többségében működik. Az egészet leginkább nálam Anne Hathaway alakítása vitte el, emiatt teljesen megérdemeltek voltak az elismerések és nekem -néhány zavaró momentum ellenére- az operatőri munka is tetszett, mert olyan volt, mintha teljesen valóságos lenne ez az egész. Egyszeri megnézést szerintem megér, főleg Anne alakítása miatt.

Képek forrása: port.hu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése