Oldalak

2014. január 16., csütörtök

Dalcsokor: színésznőkből énekesnők

Nem is olyan régen két tévésorozat sztárja új dalokkal lepték meg a nagyérdeműt, amivel céljuk, hogy elismert énekesnővé avanzsáljanak. Szerintem mondjuk túl sok énekes van a piacon. Valahogy már unalmas, hogy sok énekes akar színész lenni és ez fordítva is igaz, amikor lehet a másikhoz nincs is tehetségük. Szerencsére a két jelölt, akikről szó van a színészmesterség mellett a hangjukkal is jól bánnak, és nem is tehetségtelenek, sőt némely popsztárocskát hangi adottságaikkal le is nyomják.

Lea Michele - Cannonball

Lea Michele hangi adottságait igazából sohasem kérdőjelezte meg senki, tekintve, hogy egy vígjáték musicalben játszik a Glee-ben. A Glee-nek az 1. évadát láttam többé-kevésbé. Nem egy rossz sorozat, de engem valahogy a dalolászós sorozatok sosem fogtak meg igazán, inkább idegesített a töménytelen mennyiségű dal. Szóval, Lea ugye nehéz időszakon van túl, hiszen a barátja, Cory Monteith meghalt néhány hónapja, így sokáig nem is állt nyilvánosság elé. Az életbe való visszatérését jelenti ez a szám. A Cannonball-ba én első hallásra beleszerettem, úgyhogy kíváncsian várom az énekesnő első albumát, mert ez a szám érzelmes és majdnem libabőrt hoz. Amúgy a talpra álló típusú dalok sorát erősíti. Sajnos, elég mérsékelt sikerrel szerepelt a slágerlistákon, pedig többet érdemelne. A számhoz készült klip valamennyire szimbolikus, de nekem túlságosan átlagos és unalmas, a láttam-már kategóriába esik. Valahogy én máshogy képzeltem el az egészet. Többet vártam.

Lucy Hale - You Sound Good To Me

A kétes minőségű Pretty Little Liars bájos színésznője is mikrofont ragadott. Ő a county stílust szeretné képviselni (Taylor Swift-hatás), így ennek a szellemében készült a legelső dala is, ami egy tipikus rádióbarát szerelmes szám vagy akár baráti dalnak is fel lehet fogni a klip alapján. Nekem különösebben nem tetszik, mert azért Taylor többet nyújt, viszont elismerem, hogy Lucy-nak is nagyon jó hangja, azonban nem hiszem, hogy a cédéjét viszik-e majd, mint a cukrot. Persze, megérdemelné. A klip elég átlagos. A barátaival lóg együtt, énekelnek, körbeülik a tábortüzet és ott van a nagybetűs srác. Szóval ezt is láttuk már.

Nem tudom, hogy miért van ez a hóbort, de hadd próbálkozzanak csak. Szerintem különösebben egyik lány albuma sem fog robbanni, mert igazából egyikőjük sem nyújt különösebb pluszt, bár Lea-nak lehet esélye a jó eladásra, mert jó stílust választott és Adele-san kiengedte a hangját. Lucy-t maximum a country rádiók fogják játszani.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése