Oldalak

2013. szeptember 10., kedd

Videoklip dömping

Hú, mostanára sok videoklip gyűlt össze, amikről már írni akartam, de egyszerűen elmaradt vagy azért, mert megfeledkeztem róla vagy mert lusta voltam rá, de most bepótolom az idei néhány hét kliptermését, amik között akad néhány kedvenc.

Miley Cyrus - Wrecking Ball

Miley vadonatúj videója tegnap debütált a VEVO-n, úgyhogy számomra természetes, hogy vele kezdem, mert már kiderült, hogy én szeretem őt, bár vannak botlásai, de kinek nem. A Wrecking Ball-ról már áradoztam, imádom, nekem az a nyár dala, így megérkezett hozzákészült kisfilm, amit Terry Richardson rendezett. Ő egyfajta művész. Nos, nekem első ránézésre nem tetszett az első kép, mert falfehér volt Miles, bár megállapítottam, hogy gyönyörűek a szemei, aztán jött a vasgolyó és beindult az egész. Ahogy nézem jóval több a like, nem vegyes a vélemény, mint az előzőnél. Valahogy van benne valami érzelmes, főleg, amikor sír és egyedül van. Mondjuk, az meglepett, hogy meztelenkedett. Különösen az tetszik, hogy a refrén szövegét megvalósították. Nekem végül is tetszik, mert viszonylag visszafogott. Egyszerűen nagyszerű.Amúgy megdöntötte a legnézettebb videó 24 óra alatt rekordot, amit az 1D tartott. Jelenleg 18 millión látták, ez hihetetlen eredmény.

Katy Perry - Roar


Katy Perry új daláról már korábban kifejtettem a véleményem, én szeretem a Roar-t, az is az ébresztőm. A klip a múlt héten látott napvilágot, ami a dzsungelben játszódik. Katy a dalszövegben sokszor használja hasonlatként a különböző állatokat, így e szerint csinálták meg a videót. Nekem ez is nagyon tetszik, mert abszolút passzol a szöveghez ez a képvilág, hogy először gyenge, aztán alkalmazkodik és bumm ő a királynő. Igazából szerintem ez nem olyan, hogy most ettől komolyan veszem, mert a videoklip tele van kicsit abszurd jelenetekkel, amiket megmosolyogtam. A személyes kedvencem a majom, így én is elélnék. Jópofa kisfilm, nem megszokott. Katy klipjei mindig bohókásak.

Lady Gaga - Applause


Lady Gaga szokásos stílusú videoklippel jelentkezett, már mint az ő videográfiájában átlagos. Én azóta szeretem a számot, amióta láttam a VMA-fellépést, ahol megelevenítette a korábbi korszakjait. Különösebb összefüggés és történet nincs. Nekem az egész művészkedős, olyan színházas az egész, ahogy különböző jelmezekben felvonul. Talán valamiféle tiszteletadás látok a színházak, a művészet iránt is, ehhez még passzol is. Van egy jelenet, ami szerintem koppintás Miley Cyrus - The Climb klipjéből, amikor lila fénycsóvában sétál. Azon sem lepődtem meg, hogy egy keveset takaró cuccban is volt. Nekem leginkább a táncos részek meg a fehér lepedővel való táncolás tetszett.

Ariana Grande - Baby I


Ariana Grande csillaga egyre fényesebben ragyog, úgy tűnik a Nickelodeon támogatottjai közül messze ő a legsikeresebb, hát még a debütáló albuma is most jelent meg, amiről akarok írni. Szeretem ezt a számot, és ezt a mondatot negyedjére írom le. Igazából a dalhoz készült klipben semmi extra nincs csak tánc és különböző ruhaváltások vannak a napfényes Kaliforniában. Én többet vártam, mert ez simán elbírt volna egy pasival való táncolást, hisz Baby I a cím. Sok értelme a sok táncos felvonulásának szerintem nem volt, mert a legtöbb popvideó ilyen.

Zendaya - Replay


Idén hál' Isten véget ért a Risza fel! című Disney trágya, de a csatorna nem engedi el a főszereplők kezét. Zendaya, mint a hozzá hasonló összes Disney-sztár énekesi pályába kezdett. Idén ősszel meg is jelenik a debütáló lemeze. A csajnak annyira sok hangja nincsen, de Bridgit Mendler-rel szemben nem próbált meg eltérni a trendektől, hanem összehozott egy elektronikus katyvaszt egy bugyuta szöveggel. A klip alapján azt szűrtem le, hogy leginkább Beyoncé és Ciara ihlette. Amúgy jól táncol, de egyes jelenetekben teljesen elmaszkírozták és vénlánynak tűnik, pedig pont annyi idős, mint én.

Eminem - Berzerk


Az egyetlen férfi a listában, aki ráadásul rapper. Terveim szerint majd meghallgatom Eminem új lemezét. Amúgy nem hallgatok sok rapet, de neki néhány számát (főleg a napokban) szeretem és ez a dal tetszik. Nem vagyok különösebben otthon ebben a műfajban, de tudom, hogy itt is mostanában az elektronikus zajra felvett szövegelés (alá Florida) volt a divat. Eminem inkább a gyökereihez nyúlt, mert szokásos hip hop zene hangsúlyos elektronikus gitárral (:)) jellemző erre. A klip is inkább szokványos rapvideó. Gondolom, a régi jó hip hopot akarja visszahozni ő és újra szőke. Nekem tetszik a klip, bár halvány lila dunsztom sincs miről szól.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése