Oldalak

2013. október 31., csütörtök

Supernatural (Odaát): az 5. évadról

Nem unod még? - kérdezheti magában a lelkes olvasóm, amire a válaszom: Még csak most jöttem bele. Még mindig Supernatural és valószínűleg ezenkívül még lesz 4 bejegyzés a sorozatról, hogy a rajongók nem szenvedjenek hiányt. Szóval elérkeztünk az 5. etaphoz, amit még Eric Kripke dirigált, aki eredetileg is eddig tervezte. Gondoltam, hogy a zseniális 4. évadot nem igazán fogja elérni, sőt még a 3. évadot se, olyan 1-2. évad szintje között mozog, de valahogy alulmúlták magukat. Nem lesz túlságosan dicsérettől zengő kritika, mert legnagyobb bánatomra a történet menetével, az időhúzással és a csavarokkal volt a legnagyobb problémám, pedig lelkesen vetettem bele magam ebbe is, mert jól kezdődött, viszont az évad közepe után a nagyszerű finálé ellenére kisiklott a vonat. Tovább spoilerezem.

Szerintem maguk a készítők se tudták nagyon, hogy hogy a fenébe lehetne Lucifertől megszabadulni, ezért érzem úgy, hogy az Apokalipszis négy lovasának gyűrűjét az utolsó pillanatban találták ki. Tudtam, hogy az utolsó részek emiatt összecsapottá válnak, mert a végén tudták ezt meg, amikor két gyűrű már megvolt, ezért egy részbe belesűrítették a maradék két lovast, ami szerintem nem volt jó ötlet, mert egyrészt túl hamar lettek elintézve, legalább kaphattak volna ők is külön-külön két részt. Valahogy a saját csapdájukba kerültek, így a Colt újbóli behozatala vagy a folyamatos menekülés és kutatás felesleges időhúzásnak tűnt.

Nem sikerült valahogy a tétet éreztetni. Míg a 4. évadból sütött a kétségbeesés, a feszültség, ebből valahogy ez nekem hiányzott. Itt volt az Apokalipszis meg voltak gonosz démonok és angyalok, de viszonylag nyugodt volt minden, úgy nem aggódtam, hogy na most itt a világ vége és mindenki meghal, hisz az ember lánya tudja mit néz.

Ez a porhüvelyes mizéria nekem csak félig tetszett. Az a két rész, amikor Dean majdnem elfogadta Mihály arkangyal ajánlatát nekem személy szerint az évad fénypontja volt, viszont bennem még mindig az a kérdés motoszkál, hogy az angyalok hatalmas lények és tudnának maguknak emberi alakot teremteni maguknak. Én vagyok az egyetlen aki ezen rugózik. Elismerem sikerült ebből valamit kihozni, mert szorítottam nekik, hogy nehogy igent mondjanak, így lett a fináléban hatalmas WTF?, amikor Lucifer beköltözött Sambe. 

Az évadnak gyakorlatilag az én szemembe két főgonosza volt Lucifer és az angyalok, mindegyikük majmoknak tartja az embereket. Lucifert nem igazán bírtam, viszont nem egy egysíkúan ábrázolt gonosz, hanem meg lehet érteni a háttértörténetét és a motivációját. Őt Mark Pellegrino alakította félelmetesen lazán és Jared Padaleczki is jól hozta a fináléban. Az a jelenet tetszett, amikor végül is egymással vitatkoztak. Mihályt is megismerhetjük egy tipikus felsőbbrendű lény. Akik megküzdenek egymással, de szeretik egymást. Velük az a baj, hogy nagyon keveset szerepeltek.

Sam és Dean igazából végig dilemmázik, mert egyikük sem akarja elfogadni ezt, közben Dean haragszik Sammy-re a Ruby ügy miatt. Amúgy érdekes párhuzamban van helyezve az ő kapcsolatuk Luciferével és Mihályéval. Mondjuk annyira nagy szakadékot kettőjük között nem éreztem, mint az előző évad folyamán. Közben szegény Bobby tolószékes lett feleslegesen és Castielt kizárták a mennyből. Castielt nagyon megszerettem, mert hatalmas egy figura gyakorlatilag fapofa, de olyan vicces jelenetek köthetők hozzá, hogyha beugranak elmosolyodom.
Néhány régi mellékszereplő is visszatért, mint Jo és Ellen.Úgy éreztem, hogy azért jöttek vissza, hogy legyen egy fájdalmas haláleset. Feltűnt a színen Rufus, Pamela és Ash is. Tényleg jó volt a régi arcokat látni. Új szereplők is voltak, mint az Apokalipszis 4 lovasa, akik stílusos kocsin jártak és nem voltak jófejek, leszámítva a Halált.

A finálé, ami gyakorlatilag felfogható sorozatzárónak is, ezután sokan nem értették, hogy hogyan lehetne ezt folytatni és minek, így a 6. évad majdnem felénél járva lehet. Szerintem nagyon jó volt az egész és a végén tökös húzás volt, hogy Sam bekerült a ketrecbe. Megkockáztatom, hogy ez volt eddig a legjobb finálé, viszont nekem az utolsó 10 másodperc eléggé tönkretett mindent, mert megjelent Sam és nézte a boldog családot, ezt a részt nyugodtam kivághatták volna. Amúgy ötletes volt, hogy Chuck képében elköszönt Eric Kripke.

Összességében: 10/7
Az a baj, hogy a történet miatt vontam le ennyit, plusz az előzőekhez viszonyítottam, viszont még így is maximálisan szórakoztató volt. Szóval meglátjuk a 6. évad mit alkot.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése