Suzanne Collins Éhezők viadalának
hála virágzik a disztópiás műfaj, így nem csoda, hogy jelennek meg sorra az
ilyen típusú könyvek, amik közül végre egyet sikerült a kezembe kaparintanom a
mindössze 23 éves Veronica Roth Divergent trilógiájának 1. részét, A
beavatottat. Egyszer a Ciceró honlapján kerestem könyveket, amikor ezt
felfedeztem nagyjából két éve és, azóta el szerettem volna ezt olvasni.
Karácsony alkalmából ott lapult a fa alatt. Mostanában nem olvasok sokat, de
ezt a könyvet mindössze egy nap alatt elfogyasztottam. Meg is lepődtem magamon.
Tartalom: Beatrice Prior a távoli jövő Chicagójában él:
az itteni társadalom öt csoportra tagolódik, melyek mindegyike egy-egy
erény kiművelését írja elő tagjai számára. Ők az Őszinték, az
Önfeláldozók, a Bátrak, a Barátságosak és a Műveltek. Az év egy bizonyos
napján a mindenkori tizenhat éveseknek el kell dönteniük, melyik
csoporthoz kívánnak tartozni. Ennek kell szentelniük életük hátralevő
részét. Beatrice ingadozik aközött, hogy a családjával maradjon-e - vagy
végre önmagává váljon. Ez a két lehetőség kizárja egymást. Végül olyan
döntést hoz, amely mindenki számára meglepetést jelent - még önmagának
is.
Amikor utána olvastam a könyvnek
úgy láttam, hogy általában vegyes vélemények vannak róla. Vannak, aki a logikai
hibáit emeli ki, vannak, akik egyszerűen belezúgtak a Négyesbe. Én inkább a
pozitív oldalhoz tartozom, mivel nekem nagyon tetszett a regény. Persze,
megvannak a maga hibái, amiket ki is fejtek, plusz azért érezhető a Hunger
Games enyhe hatása, de én abszolút pozitívan csalódtam az egészben.
A történet nem ül le, hanem a
könyv végéig pörög, és fent tartja az ember figyelmét, főként a végére indulnak be az események, úgyhogy nem lehet rámondani, hogy bealszol, mégis a pörgés
ellenére nagyon érződik az egészen, hogy ez egy bevezető regény. Amikor
olvastam, úgy gondoltam, hogy labdákat dobnak fel, amiket később ütnek el, ez
nekem rányomta a bélyegét az egészre. Ez a jövő héten folytatjuk dolog, plusz
bevezetésnek nem tökéletes, mert egyes szereplőket eléggé egysíkúan ábrázoltak.
A könyv végén történetek pedig túl sok lett, vagyis szerintem az utolsó 50
oldalba belezsúfolt minden akciót az írónő és egyéb drámai eseményt, így ez
annyira nem volt hatásos, amikor xy szereplőt elkapták, majd megmentették.
Szerintem valahol a főgonosszal való beszélgetés közben kellett volna ezt
befejezni. Plusz feldobtak így a végére egy problémát, amit hamar meg is
oldottak. Nálam ez hülyén vette ki magát, mert a számítógépes dolgot el
lehetett volna húzni tovább is.
Amúgy értékeltem az írónőben,
hogy tökös volt, mert a történet szempontjából egy fontos szereplőt eltett láb
alól, aki egy abszolút szimpatikus karakter volt meg egy másikat, aki inkább a
főhősnőnek volt fontos, mondjuk az előbbi személy. Volt mersze, hogy később
jelentőssé válható szereplőket megölt, ami előtt megemelem a kalapom, hisz
sorozatokban sem mernek így egyszerűen gyilkolászni max. a Trónok harca vagy a
The Walking Dead mer ilyen drasztikus lépéseket meglépni.
Nekem nagyon tetszett a világ
felépítése, hogy öt csoportba sorolták az embereket plusz ott volt a
kirekesztettek. Ha belegondolunk a mai társadalom is ilyesmi, mert van az alsó,
a középső és a felső osztály meg vegyük most külön a gettókat. Ehhez a
regényben görcsösen ragaszkodnak, és nagy feneket kerítenek köré, mert ha az
egyikbe belépsz, akkor nem találkozhatsz többé a családoddal. Először így adták
elő az egészet, aztán ellentmondtak maguknak, mert ha nem is simán, de
láthatták egymást a különböző csoportba tartozó családtagok, ez az egy része
volt számomra egy hatalmas nagy baromság. Igazából ezek kollektivisták, mert az
egyén helyett a csoportot helyezi előtérbe. Kíváncsi lennék, hogy ki melyik
klubba lépne be.
A csoportos társadalom
elgondolkodtatott egy mai problémán, hogy ha valaki más, azt vagy megmutatja,
és vagy elfogadják, vagy megvetik, vagy ezt eltitkolja. Végül is erre a dologra
is szerintem rávilágít a főszereplő kapcsán, aki a regény szóhasználatban egy
Elfajzott, mert sokrétűen képes gondolkodni, míg a csoportokban igyekeznek az
emberekbe egy adott gondolkodásmódot belenevelni. Az Elfajzott helyett én
inkább a Korcsot használtam volna. Például Tris is igyekezett ezt eltitkolni,
mert félt, hogy kiveti magából a társadalom, ha ez kiderül róla. Ennyi erővel a
mai világba is be lehetne helyezni, bár szerintem Nyugaton manapság elég nagy a
tolerancia, bár ez etnikumfüggő. Hú, egy ifjúsági regényben gondolatokat is
felfedezek. Másrészt ezzel kapcsolatban vannak a szokásos üzenetek: Légy
önmagad! Állj ki magadért! Kövesd a szíved! Végül is így győzheti le magát és a
„gonoszokat” az ember.
Számomra az egészen sokat dobott
Tris karaktere, aki Katniss-hez hasonló jellem. Egy először félénk lány, aki a
családjához ragaszkodik, aztán hallgat az ösztöneire, és egy magabiztos, érett,
kemény felnőtt lesz belőle. Elég jól látható jellemfejlődést tapasztalhatunk
nála, hisz sokat változik a könyv elejétől a végéig. A könyv végén történt
események valószínű más irányba megváltoztatják. Egy abszolút szimpatikus
főhősnőt kapunk az ő személyében. Jó Katniss hatásosabb, mint ő, de nincs oka
szégyenkezésre.
Mivel manapság divat, nem
maradhatott el természetesen a szerelmi szál, ami szép és jó, mégis a
világukban kirobbanó forradalom engem jobban érdekelne. Nincs olyan finoman
ábrázolva, mint a Hunger Games-ben, csak szokásos szerelmi jelenetek és
vallomások. Plusz egy elég tipikus szomorú háttértörténetű srác Négyes
személyében, akinek idióta a beceneve. Szerintem ez a túlságosan átlagos
jóképű, izmos, erős, védelmező srác. Azért nekem ennél már több kell, hogy
levegyenek a lábamról ezzel a vonallal. Azt el kell ismernem, hogy a könyv
olvasása közben azért olvadoztam ezen a vonalon.
Amennyire jól sikerült megragadni
Trist, annyira egysíkúak a gonoszok, mert ők egyszerűen gonoszok, és főnökök
akarnak lenni. Szóval kellene valamilyen hatásos háttértörténet, mert így még
szívből sem tudom gyűlölni őket. Valahogy én már rászoktam arra, hogy ki milyen
okból válik olyanná amilyen, mert ez nyújtják nekem a sorozataim. Egyebek
között egy-két tulajdonság maximum Tris barátainak sikerült még adni. Na, jó
Tris anyjának határozottan volt valamiféle személyisége, és minél többet tudtam
meg róla, annál inkább megkedveltem a karakterét.
Összességében: 10/7
Szerintem ez egy tipikusan olyan
könyv, amit meg kell filmesíteni. Hát az ebből készült adaptáció jövő
márciusban kerül mozikba, úgyhogy mindenképpen megnézem és szorítok neki, hogy
ne bukjon meg. A könyvnek megvannak hibái, hisz a vége túlzsúfolt, a szerelmi
szál túl sok teret kap és az írónő stílusa baromira hétköznapi, viszont Tris jó
karakter, a világ érdekes, ha néhol még bele is lehet kötni és van egy-két
érdekes gondolat és üzenet. Engem mindenesetre megvettek a folytatásra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése