Oldalak

2013. december 20., péntek

Once Upon A Time: a 3. évad felénél



 

Nem is olyan régen megemlékeztem már a 3. évadról nyolc rész után. Ennyi erővel megvárhattam volna azt, ameddig amíg lemegy az évad fele, de akkor túl sok dologról kellett volna írnom, így meg csak a végjátékra kell kitérnem, ugyanis mintha a végére magára talált volna a sorozat. A félévad záró kellően izgalmasra sikerült, ahogy a 9. rész is jó lett. A 10. rész inkább semmilyen lett. Valahogy nem jött be Jared Gilmore játéka Pán Péterként, viszont az őt alakító Robbie Kay jól átvette a szerepet. Számomra ő egyébként az év egyik legnagyobb felfedezettje.

Edward Kitsis és Adam Horovitz teljesen összeszedték magukat, erre a néhány részre, mert sikerült meglepő pillanatokat szerezniük a nézőknek. Sajnos, ezzel az egy problémám, hogy gyakorlatilag a teljes évadnak ilyennek kellett volna lennie. Igazából maguk a Sohaországos részek nem voltak rosszak, mert hangulatosak voltak, de a Henry mentőakció nem volt érdekes és sokáig volt elhúzva, viszont legalább nem egy egész évadon át tartott. Tovább spoilerezem.

A félévad záró meg akár egy nagy fináléval vagy egy sorozatzáróval is felért volna, hogyha nincs a rész végén cliffhanger, erről a Supernatural 5. évad fináléjának a vége ugrott be. Nagyjából mindenkinek volt szerepe. Leszámítva Snowéknak, akiknek igazából a könnyes családi búcsúzkodás jutott. Szegénynek már különösebb szerepe nincs a cselekményhaladásában. A flashbackekben le is állhatnának az ő nehéz, de kitartó szerelmükkel. Mivel Ginnifer Goodwin terhes szerintem ezt beleírják a történetbe, így ellesznek. Náluk már a valami elválasztja őket, dolgot már nem lehet igazán bedobni. 

Próbáltam megfejteni, hogy a visszatekintő jeleneteket mire akartak tulajdonképpen szolgálni. Az az egy épkézláb elméletem van, hogy a hitet, a reményt akarták megerősíteni, hogy az milyen és mit ad az embernek, mert szerintem a jelenben játszódó cselekményhez különösebben nem adott hozzá semmit. Ezek közül talán egyedül Emma szülős jelenetének láttam értelmét, hisz az megváltozott, mert nem mondott le Harry-ről, hanem egy család lettek és elfelejtették a mese mizériát.

Szóval az Átok újra elszabadult és visszaküldött mindenkit az Elvarázsolt Erdőbe, pedig igyekeztek megakadályozni. Pán Péter volt a főkolompos (ki más?). Egész ötletes volt a testcserés megoldása, viszont őt jobban tudom utálni, ha Robbie Kay alakítja és az akcentus ehhez még hozzátesz. Szerintem ő volt az évad fénypontja. Rumpelstilskin-nel megint nagy jelenetet csináltak. Teljesen hatásos és feszült volt és tudjátok mit tetszett igazán? Rumpel feláldozta magát a családjáért, hogy elintézze Pánt. Mondta, hogy a gonoszoknak nincs happy end. A rész WTF?-pillanata Rumpel halála volt, ami nem hiszem, hogy tartós lesz, hisz az egyik legjobb karakterről beszélünk, viszont kerestem utána az állam. Azt hittem, hogy elsírom magam, mint Belle, mert basszus sajnáltam, mert imádom ezt a fickót egyszerűen.

Mégis számomra a legszomorúbb pillanat nem ez volt, hanem Emma és Henry búcsúja. Egyszerűen ott majdnem elszakadt nálam a cérna, mert szerintem megható volt. Főként Regina hozzáállása tetszett, hogy azt akarta egyszerűen, hogy a fia boldog legyen. Még a családi összeborulós jelenet is bejött. Ez tényleg lehetett volna egy sorozatzáró, ha…

Ha Hook kapitány meg nem jelent volna az ajtónál és számtalan kérdést felvetődött, hogy hogy a fenébe került oda, viszont Emma nem emlékezett rá. Azt hitte, hogy az igaz szerelem csókja segít emlékezni, csak egy tökön rúgást ért el ezzel. Emma meg csak nézett. Úgy látszik, még az Átokban is volt valami hiba. A 12. rész előzeteséből ítélve meg visszamegyünk Storybrooke-ba. Ilyen vissza a kezdetekhez lesz az egész.

Összességében: 10/8
A rész maga ennyit ér, de az évad nálam az első felében való elhúzás miatt 10/6. Majd meglátjuk, hogy mi lesz itt, hisz majdnem a pilot felállásához tértünk vissza. Akad az egészben potenciál, azonban nem váljon önismétlővé a dolog, mert ne legyen ugyanolyan a felfedezés útja. Lesz új gonosz boszi is. Majd meglátjuk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése