Lorde: Pure Heroine - új-zélandi csapás

Egyszer csak megjelent a színen egy mindössze tizenhét éves új-zélandi lány, aki bevette a slágerlistákat egy közel sem a mai trendeket követő dallal. Ő Lorde az új-zélandi tini, akinek értelmes és elgondolkodtató dalszövegei vannak. Az idei év egyik legnagyobb slágere pedig az első dala a Royals lett, amiben finoman kiosztja a sztárokat, hogy csak a gazdagságról énekelnek, míg ő számolgatja a centjeit, ezért is ’Uralkodók’ a szám címe. Az amerikai slágerlistát több mint kilenc hétig vezette. Ő a legfiatalabb művész az elmúlt években, akinek az első hely összejött az amerikai és a brit slágerlistán, ennek fényében a kritikusok és a közönség is kíváncsian várta a bemutatkozó korongot, így a Pure Heroine meglehetősen szépen szerepel a listákon. Úgy látszik, nemcsak a bugyuta dallamok kellenek az embereknek.

Számomra ez az idei év legjobb korongja, pedig volt Ariana Grande és Miley Cyrus is, viszont Lorde érte el azt, hogy maradéktalanul elégedett legyek az anyaggal. Egy közel sem a mai trendeket követő korong, hanem egy meglepően összetett, érett, jól megírt dalszövegekkel teli album egy mindössze 17 éves lánytól. Sokan hasonlítják Lana Del Rey-hez, aminek szerintem van valóságalapja, de inkább a sötét, komoly hangulat és zene miatt. Jó hangja is van a fiatal dalospacsirtának. Meglehetősen érdekes orgánuma van. Tényleg nagyon felnőttes, úgyhogy ha nem láttam egy harmincas énekesnőre tippelnék ebből ítélve.

Mondhatjuk azt, hogy egy igazi anti sztár a külsejéből és a dalaiból ítélve, mert az élet mindennapjai dolgait fogalmazza meg. Amire a tökéletes példa a Royals, hisz abban megfogalmazza, minden dal a gazdagságról, a fényűzésről szól, míg maximum mi ilyenről álmodozhatunk és a bulvárnak is beint azzal, hogy elmondta őt hidegen hagyják a szerelmi drámák és ehhez hasonló színvonalú felvételeket kapunk. Aminek a zenéjére tökéletes az alternatív jelző, hisz mindössze egy szintetizátor és egy dob szól a háttérben. Mégis érdekes, hogy az USA-ban elég sok száma felkerült a rock listára. Igazából elég meghatározhatatlan műfajúak.  A zene néha kimondottan monotonnak tűnik, mégis van ritmusa és fülbemászóak. Az első sláger mellet még akadnak potenciális slágerjelöltek, bár az egész teljesen egységes, nincsenek hibák.

A Team, amiben szintén le lettek oltva a sztárok és elmondja, hogy elege van abból, hogy a kezét magasba emelje. Észrevettem, hogy szinte minden partislágerben eléneklik, hogy kezeket a levegőbe. Ilyen visszatérő elem.  Ebben a számnak szerintem leginkább a refrén hatásos a kórus miatt. A Tennis Court inkább arról szól, hogy mosolygunk, de elfojtjuk a rosszat, ezért ez ki kell engedni, közben az átkötő részeknél játszik a szavakkal. Ez egy kicsit elektronikusabb, mint a többi szám. Egyetlen szépséghibája ennek a hozzákészült művészkedős, unalmas klip. Glory And Gore szerintem az egyik leghatásosabb. Amikor el kezd szólni, néha azt hiszem, hogy hirtelen egy horrorfilmben vagyok. Ebben is van egy kis sztár leszólás, ami miatt sok embernél fekete listás az énekesnő.

A World Alone bevallom az egyik kedvencem, mert ebben van gitár is. Valahol olvastam is, hogy Lorde játszik is azon. Tetszik, hogy a dalban az egyik sor a ’People talking’ tényleg megvalósul, mert benne van a zenében. Nekem ez arról szól, amikor mindenfélét locsognak az emberek. A White Teen Teens is kellően ritmusos. Az összes dalban feltűnően jól használják a dobokat, mert közben tudom magamnak ütni. Sikerül, hogy az egészbe beleéljem magam. A Buzzcut Season szintén egy elég visszafogott felvétel és sem a Ribs, sem a 400 Lux nem elhanyagolható. Szerintem ezek között megtalálható a következő Royals. Első látszatra a Team követi ezt az utat, hisz szépen araszol az amerikai slágerlistán felfelé.

Én magam le sem tagadhatom, hogy első hallásra a rajongója lettem. Általában szeretem a komorabb, komolyabb, sötétebb, reális számokat, hiszen Lorde végre nem a kétségbeesett szerelemről énekel, hanem a totális hétköznapi dolgokról, amik mindenkivel megesnek. Sajnos sokan nem szimpatizálnak vele, mert beszólt egyeseknek. Például kiosztotta Selena Gomezt, ami teljesen jogos kritika volt. Nekem inkább szimpatikus, hogy őszintén elmondja a véleményét. Ugyan Pink is őszinte, mégsem támadnak neki emiatt.

Összességében: 10/10

Idén különösebben nem volt olyan lemez, ami akár ennyire megfogott volna, úgyhogy így év vége felé megajánlom Lorde-nak az év albuma a címet, viszont az év dalát nem. Jól összerakott, elgondolkodtató korong, ezért a Grammy-jelölést is megérdemli. Pedig nem gondoltam volna, hogy egy új-zélandi lány kavarja fel a popzenei állóvizet.