Oldalak

2014. április 1., kedd

Film: Carrie (2013)


A Carrie Stephen King első regénye, amit tavaly év végén harmadjára is adaptáltak. Én olvastam a regényt, ami igazából tetszett, azt leszámítva, hogy a paranormális jelenségekkel foglalkozó cikkek kilöktek a sztori üteméből. Szóval az új filmről egy-két helyen olvasgat, és inkább negatív, közepesnek tűnik a vélemény erről. Gondoltam, hogy amúgy is régen láttam horrorfilmet egy nem fog ártani. Mondjuk én is a jobban sikerült King horrorok közül nézhettem volna valami mást. Esetleg az 1000 éve halogatott Ragyogást, arra mindig van kifogásom, hogy nem akarom, hogy Jack Nicholson üldözöm álmomban baltával. Különösebb anyagi siker nem lehet, mert mindössze 84 millió dollárt hozott, ahhoz képest, hogy 30 millió dollárból készült.

Tartalom: Carrie White: ezt a nevet biztosan nem felejted el!
Carrie White egy szégyenlős fiatal lány, akinek nem megy könnyen a barátkozás. Osztálytársai is folyton ugratják, általában ő az élcelődés középpontja. Ráadásul otthon sem túl rózsás a helyzet, hiszen Carrie személyiségét nagyban befolyásolta bigott vallásos anyja, aki drákói szigorral neveli és minden külvilági hatás elől gondosan elzárja gyermekét.
Közeledik a szalagavató bál, Carrie egyik osztálytársnője pedig gonosz tervet eszel ki, mellyel ismét (sőt, minden eddiginél jobban) megalázhatja a visszafogott lányt. Arról azonban fogalma sincs, hogy Carrie különleges képességek birtokában van. Telekinetikus erejének poklát pedig épp azok számára tartogatja, akik ártani akarnak neki.

Következő

Gondoltam, hogy nem lesz egy nagy was ist das, hát nem is próbálta megváltani a világot, azonban ebből többet is ki lehetett volna hozni. A film első fele szerintem elég unalmasra sikeredett, pedig érdekesen indul, hisz ott van a tampondobálós jelenet és anyuci gyereknevelési módszere, azonban utána már csak azon tudtam rugózni, hogy a főszereplőlány kivételével a többi tinédzserszínész miért huszonéves. Ennyire voltak érdekesek a képernyőn történő események. Végül is nem az unalom volt, hogy állandóan nézegeted, hogy mennyi van a filmből hátra, hanem inkább a rugozzon a dolgokon típusú.

Következő

Pedig ha belegondolok a film első feléből a durva lelkiterrort össze lehetett volna hozni, mint a fegyveres iskolai ámokfutóknál. Érdekesebb lett volna, hogyha Carrie-ben sokkal jobban összehozzák a feszültséget. Erre mondják azt, hogy ez egy kihagyott ziccer, pedig én sokkal több potenciált láttam volna ebben a vonalban. Minthogy azt nézzük, ahogy készülődnek a bálba. Talán még Chris bosszúja volt egyedül izgalmasan tálalva. Azonban a többi átlag tinédzseres dolgot szerintem kihagyhatták volna. A történet tényleg eléggé döcög. Sokkal jobb lett volna az egész, hogyha tényleg jóval alaposabban felépítették volna ezt. Még az a szerencse, hogy a nagy közepestől a film második fele megmenti.

Az utolsó fél vagy háromnegyed órában beindultak az események. Tényleg volt benne tetőpont, izgalom, feszültség és parát is sikerült az egészbe belevinni. Komolyan attól féltem, hogy Carrie kilép a képernyőről, mint A Körben. Szó szerint elszabadult a pokol. Itt külön ki kell emelnem a vizuális effektekért felelősöket, mert totál élethűen voltak megcsinálva az effektek, pedig nem lepődtem volna meg, hogyha rosszak lettek volna. Ilyen téren pozitívan csalódtam benne. A trükkök tényleg nagyon-nagyon jók lettek, mondhatni volt valami művészi benne.
Következő

A történet bukdácsolása mellett szerintem Carrie és az anyja kivételével a többi karakter kétdimenziós, mert annyiból állnak, hogy a népszerű, rendes srác, a rendes csaj, a gonosz lány és a slappje. Itt lehetett volna több kreativitás is, bár a könyvben is Carrie-n és az anyján kívül még egy-két szereplőnek volt személyisége, viszont a többségnek nem. Oké, itt ráfogom Mr. King-re, hogy sok szereplőt különösebben ő sem tud mozgatni.

Következő

Carrie karaktere jól lett nagyjából összerakva szerintem. Egy visszahúzódó, félénk lánynak képzeltem el, aki azért kacérkodik az erejével. Egyedül a színész választással vagyok úgy, hogy lehetett volna kevésbé csinosabb lány, mert csúnyácskának van ábrázolva a könyvben, ezt leszámítva a színészválasztás szerintem teli találat volt, ugyanis Chloe Grace Moretz remekel a szerepben. Nagyon ügyesen játszik. Máshol még nem láttam, de ha máshol is ilyen ügyesen felveszem a radaromra. Részben a filmet az ő alakítása menti meg.

Margaret White itt pozitívan lett bemutatva, mint a könyvben, bár amennyire egy vallásfanatikust lehet jó oldalról bemutatni. Itt azért több szeretet mutat a lánya felé, mint a könyvben, azonban ugyanolyan őrült. Amúgy az anya-lánya kapcsolat is valamennyire hangsúlyos, amiben az az érdekes, hogy az anyja tettei ellenére mennyire szereti továbbra is a lánya. Nem, mintha megérdemelné. Julianna Moore sikerült egyszerre őrültté és félelmetessé tennie anyucit.

Következő

Összességében: 10/6,5

A film első fele döcögős, unalmas, a második fele pörög, azonban sokkal több drámát, mélységet vihettek volna bele az egészbe, így tele van kihagyott ziccerekkel, plusz pár karakter eléggé üresre sikeredett, azonban a két főszereplő, Chloe Grace Moretz és Julianna Moore remekelnek a szerepeikben, ezért járt az enyhe fél pont meg az anya-lánya kapcsolatban van valami, viszont továbbra is azt gondolom, hogy ebből többet is ki lehetett volna hozni. Lehettek volna bátrak és a könyv első felét megkurtíthatták volna.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése