Albumkritika: Bruno Mars - Unorthodox Jukebox

Bruno Mars a mai modern popzene egyik legismertebb alakja. A második lemezén szembeszállt a kiadójával, hogy a saját feje után menjen és saját ötleteit érvényesítse. Kivételesen az első albumot meghallgattam, egy slágeres jó szabadidős poplemez, szórakoztató. Kategóriájában a jobbik darabokhoz tartozott, így hasonlót vártam és kaptam is.

Abszolút poplemez egy kis Hawaii-i könnyedséggel, mint az előző, ami jó viszonyítási pont. Igazából nehéz kritizálni, mert a szürke és fehér határvonalán himbálózik, mert semmi extra nincs benne és könnyen eltűnik a fekete lyukban. Felejthető nagyon, egy igazi fülbemászó vagy érzelmektől túlfűtött nóta sincsen, ez nagyon hiányzik róla, viszont a '70-es, '80-as éveket idéző hangulat és a hajdani példakép Michael Jackson megjelenése kárpótol érte. Szerintem ez harminc évvel ezelőtt is megállta volna a helyét, persze Bruno sem hagyta ki a modern elemeket, szerencsére mértékkel használták, így lett egy könnyen emészthető darab Ákos 2084-vel szemben.

A dalok szokásos Bruno Mars-számok, nincs nagyon, mit mondani róluk, azért pár mondatban meg tudok emlékezni róluk. Nagyjából a szövegek is a szerelemről és a szakításról szólnak, amit megszokhattunk tőle. A Young Girls női szívek dobogtatására szolgál és a harangjáték ütős volt benne. A személyes kedvencem az első single a Locked Out Heaven, ami modern lett, de mégis bájos, bár kicsit sok benne a panaszkodás és a Treasure egy igazi diszkóhimnusz lehetne, már a tánclépéseket el is képzeltem hozzá, csajokat vonzza. A Show me egy laza indierock dalocska, úgy látszik mindig az ilyenek a lazulós dalok. If I Knew egy elválós szám és találunk hozzá hasonlókat, de szerencsére nem sokat, hiszen vannak vidám dalok, bár ebben a tekintetben az első jobb. 

Összességében: 10/7
Remekül szórakoztam és egy jó poplemez, ezért kap még mindig jó szívvel egy hetes osztályzatot, mert talál magának dalt az ember, de ez inkább egy csajos album.