Oldalak

2013. február 26., kedd

Albumkritika: Loreen - Heal


Loreen a tavalyi Eurovíziós Dalfesztivált nyertese, azért idén Malmőbe rendezik a Giccsfesztivált meg. Marokkói szülők gyermekekét született és 2004-ben elindult saját zenei karrierje. Szívesen elmondja a véleményét, ahogy Bakuban is megtette, mert szerinte Azerbajdzsán földbe döngöli az emberi jogokat. Amúgy az Euphoria című dallal nyert, ami szerintem egész jó nóta, és hát nemcsak szerintem, hiszen egész Európában sláger lett. Azóta a svéd leányzó a nemzetközi karrierjén dolgozik. Nézzük meg milyen lett a Heal.


Most gondolkodom, hogy mit írjak, mert igen rövid leszek szerintem, mert ennyire "jelentéktelen" és "üres" albumot én még nem hallottam. Nem mondom, hogy rossz, de még az átlagosnál is szürkébb. Valahogy látom a munkát mögötte, de az egész szürke lett. A szürke legsötétebb árnyalata, szóval a borító tökéletesen takarja. Nem lenne baj, hogy egyszerű lenne, de az egész egy ponyva. A bajok nálam a dalokból fakadnak, amit még megbocsátanék, hogy átlagos szerelmi témájú szövegek és elektronikus zene, ez legalább a jobbik fajtából, még érzelmek is vannak bennük, de az egész nem jutott el hozzám, hogy is mondják? Hiányzik belőle a plusz, amitől szórakoztató lenne. Ritkán van ilyen, de egy számot sem tudok kiemelni még az Euphoriat sem, mert annyira egybeolvadnak a dalok, hogy semmi sem hangzik felüdülésként. Biztos velem van a baj, mert más megdicsérte, de ez nekem kevés volt. Amúgy egy borongós, szerelmes, sötét, érzelmes korong, ami nálam nem lenne gond, hiszen Emeli Sandé-t nagyon szerettem, de ez még a közepesnél is gyengébb.


A negatívitás után úgy érzem, hogy valami jót is kell írnom és tudok, mert nem pocsék lemez ez, csak gyenge. Loreen-nek jó hangja és uralja a dalokat a zenét háttérbe szorítva, ami meglepetésként ért. Érezhető, hogy ott van mögöttük és benne van, csak sajnos ez édeskevés, mert nekem nagyon hiányzott valami. Sajnos, a jó hang a mai zeneiparban már kevés, mert sláger vagy minőségi dalok kellenek. Nem érzem a pluszt ebben, pedig jót vártam az első lemezétől, ezek ellenére a második lemezétől nem zárkózom el.

Összességében: 10/4
Lehet, hogy nincs igazam, de ebből nagyon hiányzik valami és, hát a közepesnél is gyengébb lett az egész. Nem mondanám, hogy rossz, de nincsen meg az egésznek a varázsa, pedig lenne potenciál Loreen-ben. Aki érzésekre vágyik azoknak ajánlom, hátha jobban megdobogtatja az ő szívüket. Szerintem az európai karrierjének nincs folytatása.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése