Oldalak

2013. augusztus 6., kedd

Gossip Girl: Pilot

A Gossip Girl május óta rajta van a daralistámon, így előbb vagy utóbb sort kerítek arra, hogy végignézzem a hat évadát, de valószínű, hogy nem mostanában lesz, mert Teen Wolf első évadának felénél tartok és szerintem ennél csak érdekesebbek várnak engem. Azért megnéztem a pilotot, hogy tudjam mire számítsak, hát ez elég egy langyos és szappanos volt. Igazából azért akarom látni, mert nekem teljesen kimaradt és alapnak látszik, ennyi erővel a Lostot vagy a 24-et nézhetném, egyszer azok is sorra kerülnek. Nem jöttem rá az első rész alapján, hogy mi volt az a nagy hype a sorozat körül, aminek a minősége a harmadik évad után kezdett esni a nézői szerint. Ki gondolná, hogy 2013-ban valaki pilot kritikát ír a GG-ről, csak én aki most kezd ezekre rákapni.

Nagy az izgalom az elegáns magániskola diákjai között: az osztály egyik legnépszerűbb tagja, Serena van der Woodsen visszatért az internátusból, ahova tavaly év végén hirtelen eltávozott. Megindulnak a találgatások: vajon mi az oka Serena visszatérésének? Blair, Serena legjobb barátnője mindaddig örül barátnője felbukkanásának, amíg szerelme, Nate be nem vallja neki: megcsalta Serenával a lány elutazása előtt. Közben Serena megismerkedik új osztálytársukkal, Dannel és családjával. 
Már maga a történet is hatalmas klisé halmaz, bár a készítőktől számomra pozitív húzás volt, hogy a szerelmi háromszöget valahogyan lezárták az első részben, bár ennek a jaj-lefeküdtem-a-legjobb-barátnőm-pasijával szálnak legnagyobb örömömre biztos lesz folytatás. Mondjuk már a néző sejtette, hogy Serena és Nate között van valami, amit még Blair is tökéletesen jól érzett. Szerintem ez tipikus tinifilmes húzás, úgyhogy van szappanosítás bőven. Remélem, hogy nem fog itt az menni, hogy ezt meg azt szeretem, mert sikítok, bár ha a Blair és Nate igyekszik a kapcsolatukon dolgozni, akkor szerintem nem lesznek problémák. Ha már a romantikus szálnál tartunk, akkor remélem, hogy Serena és Dan között alakul ki majd valami, mert Dan egy teljesen normális arcnak néz ki, aki akit szeret, azt megvédi. Nagyjából ennyit lett felvázolva az első rész alapján.

A karaktereknek a legnagyobb hibája számomra, hogy nem igazán tudtam azonosulni velük, mert a többségük gazdag, én meg normális anyagi körülmények között élek. Oké, Jenny-vel tudtam azonosulni, mert nincsenek eleresztve, aki csak próbál a suliban beilleszkedni és az ő bátyját, Dant is nagyon megkedveltem, mert a tipikus védelmező nagytesó. Amúgy tök furcsa volt, hogy Taylor Momsem nem úgy fest, mint egy banda, hanem mint egy normális ember. Serena a főszereplő sem volt ellenszenves, hanem egy komoly, érett lánynak tűnt, aki régen rosszlány volt, plusz van neki egy jó nővér szála, ami miatt szívesem nézem majd tovább az egészet. Blair és Nate nekem elég semmilyenek voltak. Tudom, hogy majd kreálnak ide egy Serena vs Blair konfliktust a továbbiakban, amik az oka végül is teljesen érthető. Chuckot meg egyenesen utáltam, írhattok nekem, de az, hogy gyakorlatilag majdnem megerőszakolt két lányt, az elég ok arra, hogy azt várjam, hogy letartóztassák, mert megérdemelné, plusz egy bunkó. A gazdag szülők eléggé egyoldalúan örülnek a pénznek, egyedül Dan és Jenny apja volt normális. 

Térjünk ki a sorozat mozgatórúgójára Gossip Girl-re vagyis a pletykafészekre, akinek mindenki elküldi az információkat, aki szívesen kiposztolja az oldalára, mert olyan, mint Perez Hilton, és az számít, akiről ír. Egyelőre van körülötte valamilyen misztikum, bár furcsállottam, hogy senkit sem érdekelt, hogy ki a fene ő, pedig a tinifilmekben mindenki az álarcost akarja leleplezni. Szerintem tökre passzol a történetbe, főleg, hogy néha ő világosítja fel az embert. Amúgy tudom, hogy ki ő, bár eléggé furcsállom eddig a személyét. Ő miatta is már megéri nézni. A legjobban a popkulturális utalások tetszettek.

Összességében: 10/6
Nem volt egy pörgős pilot, bár haladt magától a cselekmény, mégis az én szememben a negatívumok miatt nem ér többet, de tovább erősödhet, bár nem hiszem, hogy sokkal magasabbra feltornázza magát. Sok egyediség nincs benne, talán a pletykacica választja külön a többi tinisorozattól. Majd meglátjuk merre halad tovább. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése